FACEBOOK

Út Belgrádba

Út Belgrádba
hozzászólás, 2014.11.21.

A barcelonai Európai Szuperkupa-döntők helyszínén pénteken elkészítették a 2016-os belgrádi Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. Nem vagyunk érintettek, de itt a kvótaszerzés menete.

A belgrádi Eb-n 16 csapat vesz részt. Nyolc válogatott, a budapesti Eb első nyolc helyezettje (Szerbia, Magyarország, Olaszország, Montenegró, Horvátország, Spanyolország, Görögország és Románia) már biztosította helyét. A fennmaradó nyolc kvótát bonyolult rendszer szerint foglalhatják el a csapatok.

Az első lépés: a pénteken kialakított csoportok részvevői tornarendszerben megmérkőznek egymással, 2015. február 6-7-8-án. Ekkor még senki nem esik ki, s a meccsek eredményeit a részvevők továbbviszik a második körbe. Ebben a második selejtezősorozatban szintén négy csoport jön össze sorsolás révén, de ekkor már kiemeléseket alkalmaznak, az első kör csoportgyőztesei nem kerülhetnek össze. Az első és második selejtezőkörben elért eredmények összesítésével alakul ki a sorrend a csoportokban, s s a második kör négy csoportjának első két helyezettje jut ki az Eb-re.

Az első selejtezőkör pénteken elkészített beosztása:

A csoport (Georgia)
Georgia
Szlovákia
Portugália
Svájc

B csoport (Lengyelország)
Oroszország
Ukrajna
Izrael
Lengyelország

C csoport (Hollandia)
Franciaország
Málta
Hollandia

D csoport (Törökország)
Németország
Törökország
Fehéroroszország
Litvánia


(A három tagú csoportok részvevőit plusz pontokkal kompenzálják.)

A második selejtezőkör időpontja: 2015. október 9-10-11. A helyszínek: Oroszország, Izrael, Franciaország, Málta.

Címkék:
sorsolás EB Belgrád