FACEBOOK

Románia szövetségi kapitányt keres

Románia szövetségi kapitányt keres
hozzászólás, 2013.11.01.

Vlad Hagiu már nem Románia férfi válogatottjának irányítója, ezt csütörtökön jelentette be a román szövetség. Utódja valószínűleg külföldi lesz, s ettől azt is remélik, hogy a világ egyik legjobb centere, a jelenleg Rijekában játszó Radu visszatér a válogatottba.

A "román vlv", a h2opolo.ro tájékoztatása szerint Vlad Hagiu egy évet töltött a kispadon és működése alatt feszültség alakult ki közte és a játékosok, illetve közte és a szövetség között. A vízilabdázók bírálták a szövetségi kapitány edzésmódszereit, a "hivatali főnökségnek" pedig az nem tetszett, hogy az eredmények nem jöttek, sőt, viszonylag biztató kezdés után kisebb tornákon már nála elvileg gyengébb csapatoktól is vereséget szenvedett, a barcelonai világbajnokságon pedig a 13. helyen végzett.

Romániában most visszasírják azt a négyéves  időszakot, amikor Kovács István (a Szolnok jelenlegi szakmai igazgatója) irányította nemzeti csapatukat. Dobogóra akkor sem tudtak felállni a románok világversenyen, de mindig tisztesen helytálltak még nagyon nehéz csoportba kerülve is, komolyan megszorították a világelithez tartozó csapatokat, s Romániában ma is büszkék arra, hogy csapatuk 2009-ben, a Románia Kupán sporttörténelmet írt: legyőzte a Kemény Dénes irányította olimpiai bajnok magyar válogatottat.

A csapatkapitány Andrei Iosep visszavonult (a brit válogatott szövetségi kapitánya lett), Radut pedig London óta minden kísérlet ellenére nem tudták visszacsábítani a válogatottba.

Kiszivárgott információk szerint a román szövetség külföldi szakemberrel kíván szerződni, s abban bíznak, hogy ez majd megnyitja az utat Radu visszatérése előtt is. A nemzeti csapat irányítását ideiglenes megbízatással Cristian Iordache vette át. Vlad Hagiu az utánpótláskorosztállyal foglalkozik a jövőben.

Kovács István a vlv-nek elmondta, szerinte pályázatot fognak kiírni a románok a szövetségi kapitányi posztra. Őt nem keresték meg, de egyébként is friss még a fejlemény. A vlv kérdésére, hogy foglalkozna-e a gondolattal, ha ismét őt kérnék fel a románok szövetségi kapitánynak, Kovács István ezt válaszolta:

- Akkor nem jöttem volna vissza a szerződésem lejártakor. Még az utolsó pillanatban is marasztaltak. Nagyon szépen váltunk el, szerettem őket, de volt egy lehetőségem Szolnokon, ahol korábban bizalmi alapon  foglalkoztattak, hiszen hol itt voltam, hol nem. Nem gondolkozom váltáson.

Címkék:
Románia Vlad Hagiu