FACEBOOK

Nagy Viktor és Varga Dénes is jelölt a világ legjobbja címre

Nagy Viktor és Varga Dénes is jelölt a világ legjobbja címre
hozzászólás, 2013.10.18.

Két magyar Az év legjobb játékosa cím jelöltjei között!

A FINA minden évben megválasztja az év legjobbjait minden szakágában, külön a férfiak és a nők között. A szavazást bonyolító hivatalos lap, a FINA Aquatics World Magazine pénteken küldte ki a szavazólapokat a FINA 202 tagszövetségének, valamennyi, a FINA bizottságaiban tevékenykedő sportdiplomatának, illetve a nemzetközi szaksajtó legtekintélyesebb képviselőinek.

Erről pénteken a magyar szövetség hivatalos honlapja számolt be, ami érthető, mert Csurka Gergely révén elsődleges hírforrással rendelkeznek a FINA-nál.

A szavazólapokon minden diszciplinánál öt-öt versenyző szerepel – az úgynevezett „shortlist”-re a FINA illetékesei az adott évben legjobb teljesítményt nyújtók kerülnek fel (általában objektív mérce, azaz a szerzett érmek alapján – így például a női úszók között ott szerepel Hosszú Katinka is) - írja a waterpolo.hu.

Vízilabdában az elért eredmények mellett sokat nyomnak a latban a különdíjak, illetve például az idei évben a barcelonai világbajnokságon a Dream Team-tagság. Mindezek alapján nem meglepetés, hogy három magyar vízilabdázó is felkerült a FINA-szavazólapjára. A férfiaknál a vb MVP-je, Varga Dénes, valamint a legjobb kapusnak választott Nagy Viktor, míg a hölgyeknél a vb álomcsapatába beválasztott Bujka Barbara szerepel az ötös listán.

Íme, a FINA-szavazólapon szereplők névsora a vízilabdázóknál (ABC-rendben, ahogy az eredetin is szerepel):

Férfiak: Alekszandar Ivovics (montenegrói), Nagy Viktor, Sandro Sukno (horvát), Vanja Udovicsics (szerb), Varga Dénes.
Nők: Bujka Barbara, Laura Ester (spanyol), Jennifer Pareja (spanyol), Jekatyerina Prokofjeva (orosz), Rowena Webster (ausztrál).

A végeredményt a jövő januárban megjelenő FINA Aquatics World Magazine-ban teszik közzé.

A FINA idén negyedik alkalommal szervezi meg a szavazást. Az eddigi győztesek:

2010: Vanja Udovicsics
2011: Filip Filipovics
2012: Joszip Pavics



A vlv barcelonai fotóján három jelölt az ötből. Nagy Viktor, a vb legjobb kapusa, valamint a két holtversenyes gólkirány, Aleksandar Ivovics és Sandro Sukno. Rajta lehetne a képen egy negyedik is, Varga Dénes, a világbajnokság legjobb játékosa, ha a FINA - bunkó módon - nem felejti el őt kihívni az eredményhirdetéshez...