FACEBOOK

Fiatalít a Vasas

Fiatalít a Vasas
hozzászólás, 2013.07.08.

A Vasas SC honlapján hétfőn délután nyilvánosságra hozták a piros-kékek vízilabda-csapatának 2013-14-es szezonbeli névsorát.

Mint ismeretes, a TEVA-Vasas tavaly közvetlenül a bajnoki rajt előtt veszítette el egyik jelentős támogatóját, s a megrendült anyagi helyzet rányomta bélyegét a csapat szereplésére: a nemzetközi kupaküzdelemből kénytelenek voltak visszalépni, s a Vasas hosszú idő óta először nem tudott dobogós helyen végezni az OB1-ben.

Konkrét adatok nem ismeretesek, de valószínű, hogy a lehetőségek az ősszel kezdődő új szezon előtt nem bővültek, hanem szűkültek.

A csapattól távozott négy meghatározó játékos: Nagy Viktor (Szeged), Hárai Balázs (Eger), Vámos Márton (Szolnok) és Moritz Oeler (Spandau 04).

A klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint 14 játékos alkotja az új keretet, s bár jelentős a fiatalítás, az "újoncok" nem rutintalanok, hiszen az elmúlt egy év alatt jelentős fejlődésen végbement junior válogatott több meghatározó játékosa tölti a következő szezont a piros-kékeknél.

Steinmetz Ádám lehúz még egy szezont, szintén marad Katonás Gergő és a montenegrói válogatott sztárja, Drasko Brguljan.

Több Vasas-fiatal az eddiginél komolyabb szerepet kap a következő szezonban, s várhatóan az új igazolások sem a kispadot fogják koptatni: Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Német Toni és Bendes Viktor.

A TEVA-Vasas kerete 2013/2014-ben: Angyal Dániel, Barabás Botond, Bendes Viktor, Drasko Brguljan, Csapó Miklós, Fazekas Tibor, Hőna Dávid, Katonás Gergely, Manhercz Ádám, Manhercz Krisztián, Német Toni, Steinmetz Ádám, Sedlmayer Tamás, Takács Bálint.

Méhes Jenő szakosztály-igazgató a vlv-nek elmondta: egyelőre várják a LEN versenykiírását a következő szezon európai kupaküzdelmeire. Elsősorban az anyagi feltételekre kíváncsiak, ezektől teszik majd függővé az indulást. A Vasas a második számú európai kupa küzdelemsorozatában (Eurokupa) való részvételre szerzett jogot, de amennyiben a Szeged nem él a Bajnokok Ligájában való indulás jogával, első helyettesként a piros-kékek ugorhatnak be a helyükre. Ez elől nem zárkóznak el, de várják a részvétel feltételeit.

Címkék:
Vasas Méhes Jenő