FACEBOOK

Az OTP Alapkezelő a Groupama Honvéd támogatója

Az OTP Alapkezelő a Groupama Honvéd támogatója
hozzászólás, 2013.02.13.

Mint a fehér holló, olyan ritka manapság olyasféle hír, mint amit szerdán jelentettek be Budapesten: a Groupama Honvéd fő támogatóinak sorába lép az OTP Alapkezelő.

Nem is olyan rég még a Honvéd végnapjairól cikkezett a sajtó, a játékosok súlyos fizetéselmaradással küszködtek, napról napra éltek. Ám a csapat nem hogy nem esett ki az első osztályból, hanem (kizárólag magyar játékosokat foglalkoztatva) ott van közvetlenül a hazai, nagyon erős élmezőny mögött a bajnokságban.

Ennek ára azonban az volt, hogy a honvédosoknál az életkor szempontjából szétszakadt a csapat. A legfiatalabbaknak, a 20-21 évesek néhány olimpiai bajnokkal vállvetve küzdenek a bajnoki meccseken, s teljesítményük a várhatónál sokkal meggyőzőbb, eredményesebb.


E furcsa szituáció számos háttérelemére is fény derült azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet egy elegáns budapesti sportközpontban rendezett meg a Groupama és az OTP  Alapkezelő a teljes Honvéd-vezérkar valamint a Kőér utcában játszó olimpiai bajnokok részvételével.

Új partnerséget jelentettek be, közölve, hogy nem csupán egy, a lakosságnak szóló biztosítási termék fejlesztésén dolgoztak közösen, hanem egy újabb, társadalmilag hasznos közös "felületet" is találtak. A Groupama Honvéd férfi vízilabda csapatának kiemelt támogatója lett az OTP Alapkezelő Zrt., a gárdát már névadó szponzorként támogató Groupama Garancia Biztosító Zrt. mellett.A szerződés egyelőre egy évre szól, a támogatás pontos összegét nem hozták nyilvánosságra.


vlv-képek a sajtótájékoztatóról

A hivatalos tájékoztatás szerint a Groupama Garancia Biztosító Generáció Életbiztosítása új eszközalapokkal bővült, Generáció Klasszis néven. Az új portfoliók kialakításában az OTP Alapkezelő is közreműködött, az eszközalapok hozama több sikeres OTP származtatott és abszolút hozam alapjának teljesítményétől függ. Mindez egy innovatív pénzügyi megoldás révén jöhetett létre, amelyet a két cég közösen dolgozott ki. A termék Generáció Duó Klasszis néven az OTP Bank fiókhálózatában akciós kamatozása bankbetéttel kombinálva is elérhető.

A termékfejlesztési együttműködés szolgáltatta az alkalmat ahhoz, hogy a Groupama Garancia Biztosító és az OTP Alapkezelő a sporttámogatás területén is partnerekké váljanak. Az OTP Alapkezelő már többször indított nagy sporteseményekhez kapcsolódó tematikus befektetési alapokat, de ez az első alkalom, hogy szponzorként is egy sportág, egy csapat mögé áll.

A Generáció Duó Klasszis népszerűsítését a Groupama Honvéd vízilabda csapatának játékosai segítik, így ebbe az együttműködésbe kapcsolódik be most a legnagyobb magyarországi vagyonkezelő, az OTP Alapkezelő is. A 2013-as évre vonatkozóan támogatói megállapodást kötött a Groupama Honvéd vízilabda csapatával, amellyel hozzájárulhat a minél jobb magyar bajnoki szerepléshez, illetve a csapat további megerősítéséhez.

„Azért is rendkívül találó a két partnerség összekapcsolása, mert a Groupama Honvéd vízilabdacsapatában épp egy generációváltásnak lehetünk tanúi: akár csak a termék nevében, a medencében is két generáció tűnik fel. A tapasztalt olimpiai bajnokok mellett a fiatal korosztály adja a csapat gerincét. Az ő fejlődésük, jövőjük nagyban függ attól, hogy milyen lehetőségeket tud számukra az egyesület biztosítani. Mi hiszünk mindkét generációban, abban, hogy az idősebb játékosok példaképként motiválják a fiatalokat, és nem csak a sportban vannak egymásra jó hatással, hanem akár az élet egyéb területén, például a saját jövőjük tudatos tervezésében is” – fogalmazott Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója a szponzoráció kapcsán.

„Manapság hírértékkel bír az, ha egy cég élsportot támogat. Sajnos egyre kevesebb a szponzor a szakosztályok körül, és ez nemcsak a vízilabdára igaz”  – emelte ki a támogatás fontosságát Fodor Lajos, a Groupama Honvéd Vízilabda Szakosztályának elnöke. – „Mindenképpen azon vagyunk, hogy a nagy múltú, három olimpiai bajnokot is a soraiban tudó Groupama Honvéd vízilabda csapatánál ne merüljenek fel a jövőben sem működési nehézségek, építkezni tudjunk a jövőre, a most nálunk felnövekvő ifjú generációnak megfelelő alapot adhassunk a további sportsikerekhez.”

A sajtótájékoztatón Kiss Gergely személyes tapasztalatokkal illusztrálta a generációváltási folyamat sajátosságait. Felidézte hosszú pályafutásának főbb állomásait és megható őszinteséggel beszélt arról, hogy immár a stafétabot, a megszerzett tapasztalat, tudás átadása a fő feladata, annak ellenére, hogy néhány évig még a vízben is meg szeretné mutatni, hogy nem kopott a tudása. Az életmóddal kapcsolatos dolgoktól a szakmai kérdésekig nagyon sok témában kérnek tanácsot tőle fiatal játékostársai, s ő mindig igyekszik jó tanácsokkal segíteni. Figyelemre méltó volt az a megjegyzése, hogy amennyiben igénylik, szakmai tudását, hosszú játékos-pályafutásának tapasztalatait, mindezeket és nyelvtudását is szívesen állítja az országos vízilabdaélet segítésének szolgálatába.

2 régi hozzászólás

pösze hozzászólása
pösze38617
2013.02.14. 11:00

Nagyon örömteli hír ez, várom a folytatást a többi klubnál is, pl. Vasas...:-)

B (régi) hozzászólása
2013.02.14. 10:53

Igazán jó hír ez! Adott körülmények között egy politikamentes, piaci alapú szponzorációnak a sportban tényleg csak örülni lehet. Külön öröm, hogy ez most a vízilabdában történt egy színvonalas szakmai munkát végző, tehetséges fiatal játékosokra épülő fővárosi klubnál.