Ezt a kérdést tette fel magának Juha Pál, az [origo] újságírója. Aztán Madaras Norbertnek is. Az [origo] interjúja:

Madaras Norbertet a pólószövetség és a válogatottbeli csapattársak is a 2012-es év legjobbjának választották, mégsem döntötte még el, hogy akar-e játszani Benedek Tibor újjáalakuló válogatottjában. Szerinte 33 évesen már nem tervezhet hosszú távra, ezért nem is gondol a riói olimpiára, arról viszont megvan a véleménye, hogy miért nem nyert semmit a válogatott Peking óta. A mostani fiatalokról azt sem tudja, hogy néznek ki, és nem biztos benne, hogy jó ötlet már az idei vébén elődöntőt várni az új kapitánytól.

Benedek Tibor első hivatalos keretében nem szerepel a neve. Miért?
 
Én döntöttem úgy, hogy most nem vagyok ott, időt kértem, hogy tisztázódjanak bennem a dolgok. Bár az olimpia óta eltelt már jó pár hónap, még mindig nem hoztam meg a végleges döntést.
 
A csapat tele van fiatalokkal, csak négy egyszeres olimpiai bajnok kapott helyet a keretben. Elég erős lesz ez a válogatott?
 
Az olimpiai eredménytől függetlenül eljött a generációváltás ideje. Ez akkor is bekövetkezik, ha Londonban jobb eredményt érünk el. Nálunk kevesebbet változott az összetétel az elmúlt években, így most szokatlan lehet a szurkolóknak az ismert nevek hiánya, máshol azonban nem jellemző, hogy a kulcsjátékosok ilyen nagy arányban 35-36 évesek lennének. Az pedig, hogy nincsen jelenleg kétszeres és háromszoros bajnok a csapatban, azt jelenti, hogy megnő az egyszeres bajnokok szerepe is, változik a képzeletbeli hierarchia. Akik eddig közülük kevesebb lehetőséget kaptak, most többet fognak játszani, nagyobb lesz rajtuk a teher. Úgy gondolom, a csapat is más jellegű lesz, az egyéni képességek helyett a csapatjáték, az összhang kell hogy domináljon.
 
A behívott fiatalok mennyire jók?
 
Mivel régóta külföldön játszom, egyáltalán nem ismerem őket, sem ellenük, sem velük nem játszottam még, azt sem tudom, hogy néznek ki. Tibi nyilván jobban ismeri őket, biztosan nem érdemtelenül vannak ott, bár valószínűleg ez egyfajta megelőlegezett bizalom.

Fotó: vlv.hu - Stuber Sándor

Benedek Tibor kapitányi szerződésében van egy záradék: ha az idei vb-n nem jut négy közé a csapat, akkor meneszthetik. Biztos, hogy jó ötlet egy formálódó csapatot ilyen eredménykényszernek kitenni?
 
Nem, nem biztos, hogy jó ötlet. Ahogy a kérdésben is benne volt, ez egy formálódó csapat, minden új lesz. Talán kaphatott volna több időt, de sajnos ilyen a világ, nemcsak a pólóban, mindenhol egyből produkálni kell. De a magyar vízilabda különösen ilyen. Ez mindenképpen kemény elvárás, amelyet nehéz teljesíteni, ezáltal nagy teher van az edző vállán.
 
Lehet, hogy éppen a nagy elvárás miatt nem meri majd bevetni a fiatalokat a kapitány?
 
Úgyis a legjobb tizenhárom játékosnak kell alkotnia a csapatot Barcelonában, a pólóban ugyanis nem lehet azt megtenni, mint amit megtett a brazil fociválogatott, amely kivitte a fiatal Ronaldót az 1994-es foci-vb-re, csak mert tehetséges volt, aztán egyetlen percet sem játszott. A mai pólóban egy világbajnokságon mind a tizenhárom játékosra szükség van, szerintem nem lehet valaki csak azért ott, mert két év múlva valószínűleg jobb lesz, mint a másik. A nagy elvárás persze ettől még nem kellemes dolog.
 
Visszatérve önre, a mostani formája és életkora alapján lehet még a jövő embere, vagy inkább már a múltat testesíti meg?
 
A múltat mindenképpen, de a közeljövőt is. Ezzel együtt úgy vélem, 30 fölött már nem szabad nagyon hosszú távra tervezni. Nem feltétlenül a formahanyatlás, hanem a sérülés és egyéb váratlan dolgok miatt.
 
Akkor hiába kérdezném, hogy ott lesz-e Rióban?
 
Én nem annyira négyéves ciklusokban gondolkodom, de megértem azokat, akik így tesznek, hiszen sok sportágban tényleg szinte csak az olimpia számít. A pólóban viszont évről évre fontos világversenyeket rendeznek, és közben még ott van a klubérdekeltség is. Egy-két évig még biztosan jó leszek, de ez nem jelenti azt, hogy négy év múlva is ugyanez lesz a helyzet.


A válogatott a pekingi arany után miért nem nyert egy világversenyt sem?
 
A legnagyobb probléma, hogy egy döntőt sem játszottunk, igaz, egy éve, az eindhoveni Eb-n közel voltunk ehhez, és végül bronzot nyertünk. Nem mondom, hogy győzelmeket érdemeltünk volna, de a tudás alapján több volt bennünk. A londoni olimpián ugyanakkor már nem voltunk annyira esélyesek, mint korábban. A konkrét kérdésre a válasz: azért nem nyertünk semmit, mert kevésbé alkalmazkodtunk a változó vízilabdához a többi országhoz képest.
 
Idén mire számíthatunk?
 
Néhány meccs múlva tisztább lesz a kép, de akár benne leszek a válogatottban, akár nem, egy új csapatnak idő kell, függetlenül attól, hogy a magyar pólósoktól minden szurkoló sokat vár. Jó példa az olaszok esete, akik két éve világbajnokságot nyertek, majd olimpiai döntőbe jutottak, pedig 2009-ben, a saját rendezésű vb-jükön csak tizenegyedikek voltak. Évről évre változhatnak a dolgok. A magyar válogatottal viszont türelmesnek kell lenni, akkor is, ha ez nem szokás. Nem szabad leírni a csapatot, ha nem ér el azonnal jó eredményt, és nem lehet egyből arra számítani, hogy mindig csak fölfelé vezet az út. Tibinek ugyanúgy időre van szüksége, mint az új válogatottnak. A végcél persze csak a győzelem lehet, de előfordulhat, hogy erre éveket kell várni.
 
A szövetség után a játékostársak is úgy látták, hogy ön volt 2012 legjobb pólósa. Büszke?
 
Duplán, mert a játékostársaim választottak meg, akik nem csak a meccseken láttak, ráadásul tavaly is rám esett a választásuk. Ez jóleső érzés, de mivel együtt sírunk, együtt nevetünk, a két díjat már arra is elcserélném, ha az ötödik helyett a negyedik helyen végeztünk volna az olimpián. Egy ilyen elismerés persze annyiban sokat jelent, hogy a nehezebb pillanatokban visz előre, de akkor is a csapat a legfontosabb.
 
A válogatottal kapcsolatban nem egyszerűsíti le a döntést, hogy papíron is ön a legjobb magyar pólós?
 
A képességeimmel tisztában vagyok, de a kérdés ennél bonyolultabb. Sem magamnak, sem másnak nem tudom megígérni, hogy Rióban is olyan leszek, mint most.

Fotó: vlv.hu - Stuber Sándor

Amikor tavaly kiderült, hogy nagy a baj a Pro Reccónál, azt mondta, 99 százalék, hogy elhagyja az olasz klubcsapatot. Végül mégis maradt, ezek szerint minden jóra fordult?
 
Nyáron kiszállt az elnök, nem támogatta tovább a klubot, amely nem is indulhatott el a nemzetközi kupában. A csapatban én maradtam egyedül külföldi, bizonytalan volt a pénzügyi helyzet, de ez lassan rendeződött. Tényleg lassan, mert decemberig elhúzódott a konszolidáció, és még most sem tudom megmondani, hogy jövőre lesz-e Recco. De ettől még nem bántam meg, hogy maradtam.
 
Mihez kezd majd, ha már nem pólózik?
 
Ami biztos, hogy nem szeretnék edző lenni, azt viszont el tudnám képzelni, hogy egy sportvállalkozás gazdasági részét intézzem. De inkább úgy gondolom, hogy más irányba fogok menni, mert nem szeretném az egész életemet a vízilabdában leélni. Bár tudok olyan játékosról, aki hasonlóan gondolkodott, aztán mégis visszatért, és edző lett, mert egyszerűen hiányzott neki a közeg, az uszoda.
 
Mindennap eszébe jut, hogy két olimpiai aranyérme van?
 
Nem, de nem is kell hogy eszembe jusson. Van, hogy erre gondolok, de a hétköznapokban nem jellemző. Bizonyos esetekben viszont jó tudni, hogy már jártál a csúcson, és ez az élet bármely területére igaz, a tudat megnyugtat, átlendít a nehéz pillanatokon. Igaz, amikor az elsőt megnyertem, még a következő évben is szinte mindennap eszembe jutott, hogy olimpiai bajnok vagyok.

JUHA PÁL - [origo]