Nagypapája három olimpián nyert két arany- és egy ezüstérmet, apukája négy olimpián egy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot. Szivós Márton a harmadik olimpiai felkészülést csinálta végig a pólóválogatottal, London az első, ahova ő is utazik és ahol a harmadik generáció is feljuthat a csúcsra. Simon Andrea (hvg.hu) interjúja.

hvg.hu: Milyen volt az a pillanat, amikor tizenkét játékos neve mellett a sajátodat is meghallottad?

Szivós Márton: Felemelő. Nagyon boldog voltam. Mert ezáltal is közelebb kerülhetek a gyerekkori álmomhoz, hogy olimpiai bajnok legyek a magyar válogatottal. Ezt minden vízilabdázó gyerek megfogalmazza magának, amikor lejár edzésekre vagy ott marad gyakorolni.

hvg.hu: Szorongtál előtte?

Szivós Márton: Abszolút nem. Ugyanúgy voltam vele, mint négy és nyolc éve is: ki akarok jutni az olimpiára. És azért nem volt bennem szorongás, mert minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy ott legyek Londonban. Innentől pedig az egész már „csak” egy döntés. Az már más kérdés, hogy kellemes-e vagy sem.

hvg.hu: A felemelő pillanatot kivel osztottad meg először?

Szivós Márton: Mindenki tudta már, amikor a tizenhármas keret kihirdetése után kijöttem az uszodából. Sorra jöttek az sms-ek a családtól, barátoktól, ismerősöktől.

hvg.hu: Apukád mit mondott?

Szivós Márton: Hogy „jól van, gratulálok”. Nem ragozta túl a dolgot. És szerintem nem is nagyon kell.

hvg.hu: Az olimpiai arany a családi sportmúlt miatt van benne a gyerekkori álmodban?

Szivós Márton: Nem. A magyar vízilabda elmúlt kilencven éve miatt van benne, a tradíciók, a hagyományok miatt. Aminek persze a nagypapám és az apukám is a része. Otthonról én ezt hozom: a vízilabda szeretetét, és egy-két mozgást a vízben, amit apukámtól és nagypapámtól örököltem. De nem elsősorban miattuk szeretnék olimpiai bajnok lenni. Hanem mert erre nevelnek minket gyerekkorunktól fogva. Hogy egy magyar pólós nem örül külön annak, hogy résztvevője egy világversenynek. Hanem meg akarja azt nyerni. Tehát nem elégszik meg azzal, hogy bármilyen versenyre utazhat. Mindegyikre győzni megy. Hogy sikerül-e vagy sem, az már sok mindenen múlik. És ugyanígy vannak ezzel a szurkolóink is. Csak nekünk egy második hely sokkal nagyobb kudarc, mint nekik.

hvg.hu: A családod soha nem is nyomasztott?

Szivós Márton: Nem. A szüleim mindig nagyon jól kezelték ezt. Soha semmilyen nyomást nem gyakoroltak rám, apukámmal is csak minimálisan szoktunk pólóról beszélgetni. Mert ő is pontosan tudja, hogy ez a hat-hét óra – vagy néha még kicsit több is –, amit pólóval foglalkozom egy nap, pont elég. És ha még ő is rátenne, az már sok lenne.

hvg.hu: Amikor Athén és Peking előtt nem kerültél be a 13-ba, hogyan kezelted? És hogy-hogy nem adtad föl?

Szivós Márton: Az első nagyon nehéz volt, de akkor még nagyon fiatal voltam. A második még nehezebb volt, mert nem voltam már annyira fiatal, viszont volt már rutinom abban, hogyan lehet ezt feldolgozni. És mivel nem voltam még annyira idős, és továbbra is szép és elérhető célnak tartottam, hogy bekerüljek a magyar válogatottba olimpián. Nem nagyon volt kérdés a hogyan tovább. És a motivációm is végig ugyanolyan erős volt.

hvg.hu: Azt nehezebb a helyén kezelni, hogy benne vagy, vagy azt, hogy nem?

Szivós Márton: Az egyik egy negatív érzés, amit fel kell dolgozni, a másik pedig egy pozitív, aminek nem szabad eltérítenie a feladattól. Mert az még semmit nem jelent, hogy valaki bent van a magyar válogatottban. Ott sikeresnek kell lenni. Mert az már jelent valamit. Ez egy napi meccs. És mint minden meccsre, erre is föl kell készülni. Nem mindennap, de mindenképpen úgy, hogy semmi ne térítsen el a kitűzött céltól. Lehet örülni annak, hogy bekerültél a csapatba, a szűk keretbe. De ez csak egy dolog, amivel nem elégszünk meg. Az, hogy valaki utazik, még nem jelent semmit. Az egyfajta felelősség, aminek meg is kell felelni.


hvg.hu: Minden pillanatát élvezed?

Szivós Márton: Nem. Beugrani például a hideg vízbe borzasztó érzés. De akkor is be kell ugrani, ha rossz. És akkor is, ha fáradt vagy. Vagy itt-ott fáj. Mert a cél van mindenekelőtt. És ahhoz képest ezek apró kis semmiségek, amiket azért le kell persze küzdenünk. De azért is vagyunk jó csapat, mert ezekben is segítjük egymást.

hvg.hu: Van olyan pillanat, amikor el tudod engedni a vízilabdát, amikor nem az jár a fejedben?

Szivós Márton: Nagyon nehéz, és sajnos ritkán van olyan, hogy teljesen el tudom engedni. Szabadság alatt vagy esténként is elég sokat járatom az agyamat a pólón. Ez valamilyen szinten normális is, hiszen ez az egész egy nagyon fontos része az életemnek. Vagyis nem is feltétlenül csak London miatt gondolok rá, valószínűleg az olimpia után is sokat fogok rajta gondolkozni. Egyéni dolgokon, taktikai megoldásokon, egy-egy edzésmódszeren. Vagy, hogy milyen most a póló helyzete és milyen lehet majd később. Ez több mint egy 20 éves kapcsolat, tehát miért ne gondolnék rá ennyit? És miért ne próbálnék rajta javítani?

hvg.hu: Miben vagy jobb a négy a vagy a nyolc évvel ezelőtti önmagadhoz képest?

Szivós Márton: Fizikailag is változtam és játéktudásban is. És rutinosabb vagyok. Azt gondolom, folyamatosan fejlődtem.

hvg.hu: Van olyan, amire azt mondod, abban még mindig kell fejlődnöd?

Szivós Márton: Fejlődni mindig lehet. És meg is kell próbálni. De úgy, hogy ne annak a rovására menjen, amiket már viszonylag jól tudsz. Hanem azok mellé. Faragó Tamás mondta egyszer, hogy minél jobb valaki, annál többet tud fejlődni. Egyetértek vele.

hvg.hu: Szerinted mi az a tudás, amiért benne vagy a keretben?

Szivós Márton: Elég univerzális játékos vagyok, majdnem minden védő és támadó poszton bevethető.

hvg.hu: És milyen a csapat tudása?

Szivós Márton: Ez a csapat egy improvizatív gépezet, hatalmas tudású és hatalmas játékintelligenciával megáldott játékosok alkotják, akiket Dénes berak egy rendszerbe, és felkészít a küzdelmekre, de az, hogy egy-egy játékos ezen belül hogyan old meg egy helyzetet, az az egyéni zsenialitásán múlik. Ezért is kiszámíthatatlan ellenünk játszani.

hvg.hu: Hol vagytok ahhoz képest, amit Sanghajban három negyeden át a szerbek ellen nyújtottatok?

Szivós Márton: Most már csak nüánszok vannak, amiken nem is javítani kell, hanem fölhívni rá egymás figyelmét. Már kész vagyunk arra, hogy az olimpián játsszunk és ott a legmagasabb tudásunkat adjuk. De ez egy nagyon kiegyenlített olimpia lesz. Kb. öt csapatnak van esélye arra, hogy olimpiai bajnok legyen: Szerbiának, Montenegrónak, Olaszországnak, Horvátországnak és nekünk. Ezeken kívül pedig még legalább 3 csapat tud borsot törni az öt esélyes orra alá, ha ezek közül bármelyik tudása alatt játszik. Az Egyesült Államokra, Spanyolországra és Görögországra gondolok. De mondhatom Ausztráliát is. Egy olyan mérkőzésen, ahol nekik nagyon kijön a lépés, a másiknak meg nem, bárki bárkit elverhet.

hvg.hu: Egy USA elleni edzésen, mint ami az elmúlt két napban is volt, mindent megmutattok?

Szivós Márton: Akár meg is mutathatnánk, mert nem azon múlik, látnak-e itt valamit tőlünk, vagy mi látunk-e valamit tőlük. Az, hogy kint melyikünk nyer majd, azon fog múlni, hogy abban az egy órában ki az, aki ki tudja hozni magából a legtöbbet.

hvg.hu: Ti egymás közt kimondjátok, mi a cél?

Szivós Márton: Ha most egyesével mindenkihez odamennél, mindenki ugyanazt mondaná: az aranyért megyünk.

Simon Andrea - hvg.hu (fotó: vlv)