FACEBOOK

A Horvát Kupa négyes döntőjében a Rijeka - Varga Dénes három meccsen 12 gólt lőtt

A Horvát Kupa négyes döntőjében a Rijeka - Varga Dénes három meccsen 12 gólt lőtt
hozzászólás, 2010.10.25.

Biztosította helyét a Horvát Kupa négyes döntőjében a Rijeka, méghozzá jó ágon. A Primorje játékával nem elégedett a két magyar, de a selejtezőcsoport kicsit szerencsés megnyerése azt jelenti, hogy a decemberi kupaelődöntőben elkerülik az esélyes Jug Dubrovnikot.

A Horvát Kupa selejtezőit a hétvégén rendezték meg Zágrábban és Dubrovnikban. A két négyes csoport első két helyezettje jutott a final four-rendszerű decemberi kupadöntőbe. A Rijeka mindenképpen szerette volna megnyerni csoportját, mert így előre láthatóan elkerülte volna az elődöntőben a Dubrovnikot. Ehhez azonban az út a hazai pályán játszó Mladost Zágráb legyőzésén keresztül vezetett - volna.

Azt első napon Daniék nyögvenyelős játékkal legyőzték a szintén zágrábi Medvescsakot, majd a Mladost elleni rangadón egyetlen negyed elügyetlenkedése elég volt ahhoz, hogy elszálljanak a csoportelsőség reményei: a második játékrész 0:5-ös eredménye után hiába állt fel a padlóról a csapat, jól is játszott, de a nagy hátrányt már nem tudta behozni.

Vasárnap aztán gólzáporral nyerte a torna leggyengébb csapata elleni meccsét a Primorje - Varga Dénes két és fél negyedet töltött vízben és hét(!) gólt lőtt. A Mladostnak így is csak annyi dolga volt, hogy akár egy góllal legyőzze azt a Medvescsakot, amellyel szemben az elmúlt hét keddjén a Jadranska Ligában sima 12:5-ös győzelmet aratott. És ekkor jött a meglepetés: a zágrábi kiscsapat 10:8-ra nyert! Ezzel hármas holtverseny alakult ki, s jobb gólkülönbségével a Rijeka végzett a csoport élén!

VARGA DÁNIEL a VLV-nek:

- Készültünk erre a hétvégére, mert célul tűztük ki, hogy első helyen kerüljünk az elődöntőbe, hogy a folytatásban elkerüljük a Dubrovnikot. Ezért volt fontos a Mladost elleni szombati meccs. És mivel túlságosan is a szombatira koncentráltunk, a pénteki nem sikerült jól. Bár nyertünk, de végig kérdéses volt a győztes kiléte, nem játszottunk jól. A szombatról pedig annyit, hogy a második negyedet nagyon elrontottuk. Nem történt semmi olyan dolog, ami miatt külső tényezőt okolhatnánk, a védekezésünk nagyon dekoncentrált volt, elöl pedig kihagytuk a helyzeteinket. Azzal a rövidzárlattal el is dőlt a meccs sorsa. 1:6-tal fordultunk és bár utána jól játszottunk, ez már kevésnek bizonyult. A vasárnapi meccs kapcsán hadd fejezzem ki afeletti örömömet, hogy Dumi és én együtt hét gólt lőttünk - még akkor is, hogyha ez inkább az ő dicsősége, mint az enyém... :-)

- Mit szólsz a Mladost vasárnapi vereségéhez?

- A 136-os kilométerkőnél voltam hazafelé jövet, amikor egyik csapattársam felhívott és elmondta, hogy csoportelsők vagyunk. Ez a Mladost-vereség nagyon nagy meglepetés, de nem bánom, így kaptunk egy nagy esélyt. Remélem, sikerül élni vele, Így nagyobb eséllyel jutunk a döntőbe és azon az egy meccsen bármi lehet.

VARGA DÉNES a VLV-nek:

- Ilyen körülmények között még nem lettem csoportelső! Amikor már átjöttünk a határon, akkor tudtuk meg a hírt, hogy a Zágráb kikapott a Medvescsaktól, akik ellen mi is nyögvenyelősen nyertünk, de nyertünk. Így kerültünk a csoportot megnyerve az elődöntőbe. Szerintem nem játszottunk jól a három nap alatt, ennél sokkal többre vagyunk képesek. Mint mondtam, nyögvenyelősen nyertünk a Medvescsak ellen, 6:3 volt oda a félidőben, ez magáért beszél. A Zágráb ellen a második negyedet rontottuk el, az ott szerzett hátrányt már nem tudtuk behozni, bár két gólra még sikerült feljönnünk. A védekezésünk nem volt a helyén a három nap során, de nagyon boldoggá tesz, hogy ennek ellenére is sikerült a csoportelsőség. Ami a csapatépítést illeti, most elfogyott a kezdeti lendület, fel kell építeni azt, ami a csapatban benne van, elsősorban a védekezésünknek kell összeállnia. Szerencsére a bajnokságnak ebben a szakaszában nem kerülünk szembe komoly ellenfelekkel, ami persze a vége felé üt majd vissza kicsit.

- Három meccsen 12 gólt dobtál. Komment?

- Örülök, hogy így sikerült. Sajnos éppen a Zágráb ellen csak egyszer voltam eredményes. Udovicsiccsal kellett birkóznom a góllövés lehetőségéért és négyszer lőttem kapura, lehet, hogy többet kellett volna vállalkoznom.


Horvát Kupa, selejtezők

Zágráb


Első nap

Mladost Zágráb-POSK 15:9

Primorje Rijeka-Medvescsak 13:9 (2:3, 5:3, 3:2, 3:1) (Varga Dénes 4)

Második nap

Mladost Zágráb-Primorje Rijeka 10:7 (1:1, 5:0, 2:3, 2:3) (Varga Dániel 3, Varga Dénes 1)

Medvescsak-POSK 9:7 (1:0, 3:3, 3:1, 2:3)

Harmadik nap

Primorje Rijeka-POSK 20:12 (Varga Dénes 7)

Mladost Zágráb Medvescsak 8:10 (3:3, 1:4, 3:2, 1:1)

A csoport végeredménye:

1. Primorje Rijeka 4 (40:31),
2. Mladost Zágráb 4 (33:26),
3. Medvescsak 4 (28:28)
4. POSK 0 pont

Dubrovnik 

Első nap

Mornar-Sibenik 11:8 (3:1, 4:3, 1:1, 3:3)

Jug Dubrovnik-Jadran Split 14:3 (3:0, 5:1, 2:1, 4:1)

Második nap

Sibenik-Jadran Split 12:15

Jug Dubrovnik-Mornar 12:6 (4:2, 2:0, 2:2, 4:2)

Harmadik nap

Jadran Split-Mornar 9:8 (2:2, 3:2, 3:2, 1:2)

Jug Dubrovnik-Sibenik 15:9 (2:2, 3:2, 7:2, 3:3)

A csoport végeredménye:

1. Jug Dubrovnik 6,
2. Jadran Split 4,

3. Mornar 2,
4. Sibenik 0 pont

Az elődöntők:

Jug Dubrovnik-Mladost Zágráb
Primorje Rijeka-Jadran  Split

A decemberi négyes döntő helyszínét még nem jelölték ki.