Nápolyi anziksz
Visszahódította európai, s ezzel világelsőségét a Pro Recco vízilabda-csapata. Az Euroliga nápolyi négyes döntője megnyugvást hozott az év közben sokat idegeskedő olaszoknak, joggal érezhették úgy, hogy helyreállt a világ rendje. A tavalyi győző most sem vallott szégyent, valószínű, hogy egyszerűen rossz napot fogtak ki, amikor ismét a döntőben kerültek szembe a Reccóval. Visszapillantásunk a nápolyi tornára.
A VLV TUDÓSÍTÁSA AZ ELSŐ NAPRÓL
A VLV TUDÓSÍTÁSA A MÁSODIK NAPRÓL
A Pro Recco most tényleg a legszebb arcát mutatta: az immár legendásan rossz kezdés után felállt, elkezdett keményen és célratörően vízilabdázni, s szép lassan felőrölte ellenfelét. Tényleg minden poszton kiváló teljesítményt nyújtott a nemzetközi sztárcsapat, amelyet Európa-szerte sokan nem kedvelnek, pedig a játékuk néha maga az űrvízilabda.
Az elődöntőről készített összefoglaló tudósításunk címének ezt adtuk: "Hányszor volt Budán kutyavásár?" Ezzel természetesen a Primorac tavalyi meglepetésszerű győzelmére utaltunk. Tudnivaló, hogy a monda szerint csak egyszer, de talán érződik a kérdésfelvetésből: mi egyáltalán nem tartottuk lehetetlennek, hogy a kotoriak átírják a magyar népköltészet vonatkozó fejezetét.
Aztán persze kiderült - Kiss Gergőék talán nem sértődnek meg -, hogy ezen a tornán a Recco számára nehezebb feladat volt a döntőbe jutás, mint a végső győzelem kivívása. A Partizan Belgrád az elődöntőben szokás szerint meghajtotta az elejét, s aztán igencsak meglepődött, hogy 4:0 után nem 7:1 következett, hanem 5:5… Ebből pedig a magyar vízilabdázásnak is le kell vonnia a tanulságot: a szerbeknek van ugyan mire magabiztosnak lenniük, de szó sincs arról, hogy verhetetlenek lennének!
És még egy érdekesség a Partizan-Recco-meccs kapcsán. A meccs legeredményesebb játékosa a balkezes Filip Filipovics lett, aki éppen a Belgrádból távozott, hírek szerint nem teljesen barátságos körülmények között. Hallani hangokat, hogy a szerbek most nehezen tudják neki megbocsátani, hogy négy góljával ennyire meghatározó szerepet vállalt egykori csapata elpáholásában.
A szintén szerb Vanja Udovicsics a döntőben vágott négy gólt, s valószínűleg ennek köszönheti, hogy a torna legjobb játékosa lett – pedig szerintünk Kásás Tamás ezt jobban megérdemelte volna!
És ha már az aranyérmes magyarokról van szó: hárman együtt már 11 európai klubelsőséget jelképező aranyérmet birtokolnak - te jó ég!!!
Benedek Tibor négyszeres első, egy alkalommal az Újpesttel nyerte meg a mostani Euroliga elődjét, háromszor pedig a Pro Reccót vezette diadalra. Kásás Tamás négyes sikersorozata a Posillipóvel kezdődött, s három reccós győzelemmel zárult - egyelőre. Madaras Norbert három Euroliga-aranyat őrizhet a vitrinben, s ez a három győzelem megegyezik a Pro Recco legutóbbi három elsőségével (2007, Milánó, 2008, Barcelona, 2010, Nápoly).
Vannak, akik azt mondják, némileg befolyásolta a torna eredményeinek alakulását az az új szabály, amit a Final Fourt közvetlenül megelőző technikai értekezleten ismertettek a csapatokkal. Eszerint azonnali kiállítás jár, amennyiben egy játékos mindkét kezét ellenfele vállára helyezi. Kétségkívül sokkal több volt az emberelőny a tornán, mint azt várta mindenki, s valószínű, hogy a kiállítások megnövekedett száma mellett sokat számíthatott a védők lélektani elbizonytalanodása is. Érdekes, hogy Benedek Tibor a VLV-nek adott videónyilatkozatában azt mondta: a Reccónak kedvezett ez az új szabály.
A belül tényleg szépen felújított Scandone uszodában nem kis gondot okozott a négy csapat szurkolótáborának elhelyezése. Különösen első nap szembesültek megoldhatatlannak tűnő feladattal a házigazdák. Ekkor ugyanis a kispadok oldalán helyezték el a montenegrói tábort, s ez előre nem látott következményeket okozott. A többségében illuminált állapotban megérkező „Bestiák” nem csak hangjukkal, látványos szurkolói koreográfiáikkal hívták fel magukra a figyelmet. Előfordult, hogy egyikük átugrott a korláton, s úgy kellett elvezetni az ellenfél kispadjától. Mások rendszeresen áthajoltak a nem túl nagy védettséget jelentő korláton és a fotoriporterek feje fölött próbálták leköpni az éppen azon az oldalon „szolgálatot teljesítő” játékvezetőt. Az egyik, tántorogva mozgó szurkoló rendszeresen villámgyorsan benyúlt és felkapott ezt-azt (többnyire vizes üveget) a fotoriporterek elhelyezésére szolgáló padról. Elképzelhető, milyen nyugodt körülmények között dolgoztunk, cseréltük a milliós értékű optikákat… Nem tudom, szólt-e valaki, de másnapra a montenegrói szurkolókat áthelyezték az uszoda szemben lévő oldalára.
Kedves színfoltja is volt a szurkolásnak. A nem nagyon vehemens olasz tábor tagjai igyekeztek ruhaválasztásukkal is hangot adni szimpátiájuknak. Közülük is kiemelkedett a medencetérhez közel, egymás mellett, sorban helyet foglaló csinos lányok egy csoportja. A bemutatásnál úgy köszöntötték a reccósokat, mint ahogyan Barcelonában hajol meg egy teljes stadionnyi ember Lionel Mesi egy-egy gólja után: felemelt kézzel előrehajoltak, majd kiegyenesedtek, majd megint előre hajoltak. És most jön a meglepetés: ezek a hölgyek nem egyszerű szurkolók voltak, hanem a Recco játékosainak hozzátartozói. Ezt többek között onnan lehet tudni, hogy egyszerre megfordultak, s hátukon „összeolvasható” volt a Recco csapatának szinte teljes összeállítása… (Az eredményhirdetés után a közeli kapcsolatnak kézzelfoghatóbb jelét is adták a kupával érkező játékosok...)
VLV-KÉPEK:
Hölgyek a lelátón
Az eredményhirdetés zajlott, éppen Udovocsics vette át az MVP-címmel járó szobrot, amikor az uszoda egész közönsége arra lett figyelmes, hogy az ünnepélyes átadástól három méterre komoly dulakodás zajlik. Egy jólöltözött férfit próbáltak elterelni onnan, ahova minden figyelem irányult, de ő nem hagyta magát. Hosszú lökdösődést, "személyes kontaktust" követően mégiscsak kitolták valahogy a medencetér szélére. A jelenetet szerintem többen figyelték, mint a díjátadást, ezért utólag megkérdeztük a LEN központjában: voltaképpen mi is történt. Kiderült, hogy nem rendbontó tört be az ünnepélyes ceremónia színhelyére, hanem éppenséggel egy VIP-vendég, a helyi rendőrség egyik vezetője! Szóltak neki, hogy kezdődik az eredményhirdetés, de késve akarta elfoglalni a helyét, s igencsak zokon vette, hogy megpróbálják őt megállítani. "Leszállt nála a lila köd, ez így működik Nápolyban..." - kaptuk a hivatalos tájékoztatást.
Nagyon reméljük, hogy azért az ügynek nem lesznek rendőrségi következményei!
Az uszodatér egyik oldalán, a kapu fölött egy feliratott vettem észre. Elmosódott arckép mellett megjelenített angol nyelvű szöveg egy bizonyos „Fritznek” szólt, és csak annyit tartalmazott „Bárcsak itt lennél” .
Utánanéztem. Egy bizonyos Federico "Fritz" Dennerleinről van szó, úszóként és vízilabdázóként három olimpián vett részt, s erősen kötődött Nápolyhoz. Életrajzi adatait megismerve komolyan elgondolkodtam. Ez a sportember három olimpián egyetlen érmet sem szerzett. A legjobb eredménye két negyedik hely, mindkettőt az itáliai pólócsapat tagjaként érte el, előbb 1956-ban, majd 1964-ben. És halála után csaknem nyolc esztendővel(!) így tartják ébren az emlékét egykori városában! Van mit tanulnunk az olaszoktól…
1 régi hozzászólás
-a hölgyek szépek :-) -a montenegrói "szurkolók" meg ismét bebizonyították, hogy fényévre van a balkán Európától... -a nápolyi csendőr nem semmi sztori: ott áll mintha át akarná venni a kupát :D -filipovics jó úton halad afelé,hogy állampolgárságot váltson... -Kása gondold át még1x a válogatottságot! Összeségében nekem annyira nem tetszett ez a F4. A tévéből nem lehetett annyira élvezni, fénylett a medence tér nagy része, a közvetítés sem volt az igazi, a bíráskodás több mint érdekes volt. De legalább jó úton halad a foci- és kézi-BL nyomdokain, csak több lé kéne, főleg a Kárpát-medencébe...