FACEBOOK

Fradi-Vasas a Kőérben - Vodafone OB-1, előzetes

Fradi-Vasas a Kőérben - Vodafone OB-1, előzetes
hozzászólás, 2010.03.26.

A Vodafone OB-1 21. fordulója következik. A legnagyobb érdeklődés a tabella második helyén álló Vasas és a jelenleg harmadik FTC meccsét kíséri. A rangadón a Fradi a pályaválasztó, de a meccset a Kőér utcában rendezik, ugyanis az RTL Klub is közvetíti (ez az oka a szombati meccs szokatlan időpontjának is: kezdés 12.15-kor). Előzetesünkben Varga Dániel és Mátyás Zoltán nyilatkozik.

Vodafone OB-1, 21. forduló


VARGA DÁNIEL a VLV-nek:

- Dolgozunk, csendben tesszük a dolgunkat és készülünk arra, hogy az alapszakaszt a második helyen tudjuk zárni. Ehhez a szombati Fradi-meccs legalább annyira fontos, mint a Szeged ellen két hét múlva következő. Ennek részben matematikai okai vannak, részben pedig itt az ideje, hogy elkezdjünk jól játszani.

- Az Eger eggyel több kapott góllal elszenvedett veresége a szerbektől nyilván nektek sem jelent gyógyírt az elmúlt pénteki sebekre, még ha Szecska gratulált is a Vasasnak emiatt az apró különbség miatt…

-Az említett két vereség mindkét csapatnak kudarc szerintem. Nem tudok semmi gyógyírt találni az eredményekben. Gondolom, náluk is, ahogy nálunk, mindenki tisztában van azzal, hogy búslakodástól nem nő az izom, nem javul a lábtempó sem, illetőleg nem gyorsul senki. Ezért nincs más dolgunk, mint edzeni sokat és készülni a következő meccsekre.

- Mennyiben jelent különlegességet számotokra, hogy a Kőér utcába mentek a Fradihoz?

- Jól jött, hogy csütörtökön délelőtt a Honvéddal tudtunk kétkapuzni a Kőér utcában, lehetőség volt arra, hogy szokjuk a speciális fényeket és helyszínt. Idén egyébként is átértékelődött számunkra az "idegen pálya" kifejezés jelentése, hiszen még a "hazai pályánk" is egy olyan uszoda, ahol a rangadók előtt általában csak egy napot tudunk edzeni. Ezért azt mondom, nem nagyobb hátrány nekünk a Kőér utca, mint a Fradinak.

- Van-e beteg, sérült a csapatban?

- Leginkább nincsen. Fél napos, egy-két edzéses kihagyások voltak, nem érdemes említésre sem.

MÁTYÁS ZOLTÁN a VLV-nek:

- Természetesen nagyon komolyan készülünk. Papírforma szerint a Vasas az esélyes, de szeretnénk minél szorosabb meccset játszani velük, lehetőleg úgy, hogy ne "nyíljon szét" a mérkőzés és akkor a végén esetleg megpróbálhatunk egy huszáros hajrával meglepetést okozni. Ebben annyi nehezítő körülmény van, hogy ugye nem hazai pályán játszunk a tévéközvetítés miatt. Idén már szerepeltünk párszor a Kőér utcában és többnyire jól sikerültek ezek a mérkőzések, reméljük, hogy talán most is így lesz.

- Ilyenkor van módotok ott edzeni egyszer-kétszer, hogy szokjátok a "hazai pályát"?

- Most sajnos nem tudtuk, nem úgy jött össze. Szó volt egy kétkapuzásról a Honvéddal, de ők végül a Vasassal játszottak. Ezek szerint lehet, hogy a piros-kékek otthonosabban mozognak majd a medencében, mint mi, a pályaválasztók. De persze nem szabad, hogy a pálya határozza meg a csapat teljesítményét.

- Hogy álltok beteggel, sérülttel, mindenki egészséges?

- Sajnos nem. Jászberényi Gabi dereka "beállt", az ő játéka még kérdéses, de Decker Attila harcra kész.

- Ad-e további inspirációt nektek, hogy az RTL Klub közvetíti a meccset?

- Természetesen, ez mindig plusz motiváció, bízom benne, hogy a tévéközvetítés még jobb teljesítmény vált ki belőlünk, nem pedig görcsösséget.

A további program:

Szombat

18.00 Pécs-Szeged

19.00 OSC-Honvéd

Vasárnap

16.00 BVSC-UTE

18.00 Szolnok-Eger

(Ebben a fordulóban a Szentes a szabadnapos.)

18 régi hozzászólás

cowk hozzászólása
cowk28632
2010.03.27. 10:51

az eskuvoi vetitesre lenne is egy kivalo otletem (http://ugo.hu/4cn/) HAH =D egyebkent miertnem mesz valami tarskeresore inkabb?

Daret hozzászólása
Daret28630
2010.03.27. 08:54

De gustibus non est disputandum.

zozi004 hozzászólása
zozi00428629
2010.03.26. 22:51

Valakis segítsen enm szeretnék erről lemaradni.. neteh hol adjáka mecset?:.. előre is köszönöm

TZS hozzászólása
TZS28628
2010.03.26. 21:50

Igen, Viktor házas ember.

CsokiVanilia hozzászólása
2010.03.26. 21:29

Az utóbbi:):):):):)pályáznék hát!:):):):)

Tyúk hozzászólása
Tyúk28626
2010.03.26. 21:28

:D

Daret hozzászólása
Daret28625
2010.03.26. 21:19

Miért? Ott is mindenórásak? (Vagy pályáznál a feleség címre?)

Tyúk hozzászólása
Tyúk28624
2010.03.26. 21:07

Végre egy mérkőzés, amit én is nézhetek :)) remélem izgalmas találkozó lesz. Hajrá Vasas!!

CsokiVanilia hozzászólása
2010.03.26. 20:49

És JASU nős?

Daret hozzászólása
Daret28622
2010.03.26. 20:34

Viktor nős??

TZS hozzászólása
TZS28621
2010.03.26. 19:57

Viktorék meg mindenórások. Bármikor érkezhet a trónörökös.

Gábor hozzászólása
Gábor28620
2010.03.26. 18:40

Én is nagyon el vagyok keseredve a Partizán két olyan győzelme "okán" amikor - ne szépítsük - ROMMÁ VERTÉK a két magyar élcsapatot. Kb. 15 éve szurkolok a Vasas pólócsapatának, azóta a pesti rangadóik jelentős részén kinn voltam és valahogy úgy érzem, KOMOLY BAJ VAN A CSAPATTAL...Olyan baj, amiről persze (szerintem) senki nem fog nyilatkozni, MERT KULISSZÁK MÖGÖTTI DOLOGRÓL VAN (LEHET) SZÓ, ami nem ránk tartozik, csak tartok tőle, hogy erre "rámegy" a bajnoki címünk... BÁR TÉVEDNÉK! Megjegyzem azért, hogy a Partizán ("amúgy" minden elismerésem az övék!!!) kb. olyan, mintha egy magyar klub lényegében az olyan válogatottunkból állna, amelyikben a lemondottak, pihenők, kihagyók egyaránt játszanak... és azért egy Kásával, Madarassal, Benedekkel megerősített csapat - még erőnlétben, lábtempóban is "partiban lenne" a Belgráddal...Ettől függetllenül: Ez a 4-11 és 4-12 BÁRMIKOR, BÁRMILYEN ÖSSZETÉTELŰ MAGYAR BAJNOK ÉS BAJNOKASPIRÁNS RÉSZÉRŐL MEGENGEDHETETLEN LETT VOLNA! SZERINTEM EZ AKKORA ROMBOLÁST VITT VÉGBE SOK SZURKOLÓI LÉLEKBEN, hogy még a (valószínű) Vasas- Eger döntő sem lesz az igazi, mert ott van a gondolatokban, hogy "nade a Partizán ellen mi volt és de jó lett volna a Final Four"...Természetesen azért én kimegyek a döntő(k) re - ha a Vasas érintett lesz,- mert egyrészt nemcsak a "dicsfényben kell sütkérezni"( és azért azzal a gondolattal már "hadd ne kelljen foglalkozni, hogy még a döntőbe sem jutunk...) csak az a baj, hogy majd túl könnyen találok a Szőnyiben ülőhelyet...De EBBEN IS TÉVEDNI SZERETNÉK!!! LÉPJÜNK TÚL A BELGRÁDON ÉS LEGYÜNK KÉTEZREN A BAJNOKI DÖNTŐ/2 meccsen, ez lesz ugye várhatóan az Eger-Vasas döntő 2. ( pesti) felvonása... HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD! U.i: Egyébként már augusztus végén " bosszút" lehet állni olyan formában, hogy " helyrerakjuk" a délszláv pólót Zágrábban azon a bizonyos EB-n...Kedves PÓLÓS VÁLOGATOTT FIÚK! Gondoljatok bele: Mondjuk az EB- elődöntőben nem 7-8 gólos hanem csak 1! gólos vereség milyen " rosszul esne" a szerb ( vagy ha nem találkozunk velük egye-fene a horvát) válogatottnak- TŐLETEK... UGYE NEM KÍVÁNOK LEHETETLENT?

CsokiVanilia hozzászólása
2010.03.26. 18:27

Sziasztok! Holnap JASU vagy Decker Attila véd? Rendbe jött már JASU? Ha nem... ezúton is jobbulást Neki! Hajrá Fradi!!!!!!!!!!!!!

Hewson hozzászólása
Hewson28616
2010.03.26. 14:56

Egy dolog biztos: nem hivatkozhat senki sem arra egy esetleges zako eseten a Fraditol, hogy Dumi nem jatszott a meccsen. Dumi azert nem fog jatszani, mert butasagot csinalt es csak sajat maganak koszonheti ezt. Vegre kicsit konkretabb, ferfiasabb es egyenesebb nyilatkozat Danitol a meccs elott, csak igy tovabb. Amit nem ertek, az az, hogy miert most kellett ezt eloszor igy kimondani, hogy: "búslakodástól nem nő az izom, nem javul a lábtempó sem, illetőleg nem gyorsul senki". Ha eddig is tudtak, csak nem mondtak ki, akkor pedig adja magat a kerdes: miert nem kuld ki valakit a Vasas vagy az Eger par napra pl Kotorba/Belgradba, hogy megnezzen nehany edzest es lathassa a magyar klubpolo es a jugo klubpolo kozti hihetetlen nagy kulonbseg okat? Vagy ez felesleges? Nem kell hozza kimenni, hogy tudja ezt a Gernedas vagy a Foldi? Akkor meg miert nem edzunk ugyanugy, ugyanannyit, mint a Jug, a Kotor, a Belgrad,stb?? Mert itt elsosorban valoban a fizikai kulonbseg jon am ki! Jatek-intelligenciaban pariban vagyunk, sot! Nem ertem en ezt...

Vigyorex hozzászólása
2010.03.26. 13:15

Időpont: 2010.03.15. Név: Varga Dénes Egyesület: Vasas SC Indok: Szándékos ütés Osztály: Férfi OB I. Mérkőzés: TEVA-VasasPl. - ZF-Eger Játékvezető:Kiszelly Gábor Eltiltás: 3 mérkőzés

sibajnok hozzászólása
2010.03.26. 13:06

3 meccsre van eltiltva, nem jatszik

Daret hozzászólása
Daret28613
2010.03.26. 12:28

4 perces kiállítás után nem szokott néhány meccses eltiltás következni a bajnokságban? Dumi fog játszani a Fradi ellen?

balzs hozzászólása
balzs28612
2010.03.26. 11:50

A "csodálatos" rtl-nek miért kellett pont a Barcelonata-Dubrovnik meccs időpontjára tennie a közvetítést? Pedig szívesen megnéztem volna ezt is.