FACEBOOK

Kovács Anikó újabb díja

Kovács Anikó újabb díja
hozzászólás, 2009.09.28.

Lapunk rendszeres olvasói ismerhetik Kovács Anikó nevét, még inkább az általa készített fotókat. Anikó a közelmúltban negyedik nemzetközi díját nyerte el: Koppenhágában, a LEN Büro ülésén döntöttek úgy a vízes sportok szakemberei, hogy a magyar fotós Kecskeméten készített képe kiérdemli az európai szövetség hagyományos fotópályázatának második díját.

Az idei pályázatra minden eddiginél több, 258, a medencés sportokkal kapcsolatos kép érkezett Európa minden tájáról: többek között francia, ír, román, svéd, ukrán, olasz, szerb, brit, máltai, amerikai, holland, török fotósok küldték be pályaműveiket, összesen csaknem félszázan. A zsűri szerepét betöltő LEN-elnökség az anonim, csupán megszámozott képeket látva hozta meg döntését. Eszerint az idei versenyen – mint utóbb, az azonosításnál kiderült – az izlandi Saevar Geir Sigurjonsson lett a győztes, míg a második helyen Kovács Anikó végzett egy gyerekvízilabda-tornán készített felvétellel (Anikó egy évvel korábban megkapta a fődíjat). A harmadik díjra az ukrán Julia Reznyicsenko szinkronúszókat ábrázoló fotóját érdemesítették – míg az úgynevezett közönségdíjat (aki a LEN Magazine internetes honlapján legtöbb szavazatot kapta) a spanyol Pilar Silvestre Sanchez veheti majd át.

Kovács Anikó a VLV-nek elmondta, hogy a tavalyi fődíj mellett eddigi pályafutása során egy Magyar Sajtófotó második helyezéssel, valamint egy Picture of the Year International különdíjjal büszkélkedhet. A mostani pályázaton díjazott fotó Kecskeméten, a Vodafone Sulipóló idei döntőjén készült.

Érdekesség, hogy a pályázat történetében először kapott díjat "vízilabdás" fotó (a szinkronúszók, úszók és műugrók látványos mozdulatai általában minden pálmát elvisznek), de hiába volt a beadási határidő a római VB után, a rengeteg profi pólósképet egy olyan fotó pipálta le, amelyen vízilabdás kislányok izgulnak a parton. Állítólag a szakemberek a kép emberi hangulatát, bájos feszültségét értékelték.

A díjazottak decemberben Isztambulban, a rövidpályás úszó EB ideje alatt megrendezendő LEN-díszvacsorén veszik át elismerésüket.

Gratulálunk, Anikó!


A díjnyertes fotó


Kovács Anikó képei a VLV-n a római világbajnokságról

8 régi hozzászólás

cowk hozzászólása
cowk25375
2009.10.01. 10:32

a tema szenzacios, a kep gyenge kozepes =D lattad nagyban is? homalyos a kislanyok feje, a vas mogotuk meg tueles ;D bar egyebkent en respektelem a dolgot, mert legalabb nincs agyonretusalva, amitol kiraz a hideg.

qqcska hozzászólása
qqcska25373
2009.10.01. 00:09

a 200 igaz. (én a hölgyről látható fotóból indultam ki) a fókusszal nincsen semmi baj - ha megnézed a kislányok és a korlát nagyon közel van, és ez még 5-ös blendenyílásnál is meglátszik. a kép pedig szenzációs.

cowk hozzászólása
cowk25369
2009.09.30. 17:21

azon elegge csodalkoznek, mert az exif szerint 200mm-en keszult egyebkent jobban megnezve mar nem tetszik annyira a kep, sot. a fokusz a racson volt..

qqcska hozzászólása
qqcska25360
2009.09.30. 01:42

ahhoz nagyon a víz mellett kellene/kellett volna lenni... sz'tem ez nagyobb - én egy fix 400asra tennék.

 Gica hozzászólása
Gica25355
2009.09.29. 19:10

Hege Boldog Születésnapot kívánunk!! Isten éltessen sokáig!!!!

cowk hozzászólása
cowk25349
2009.09.29. 10:10

nice, grat =D 70-200 2.8 volt?

TZS hozzászólása
TZS25348
2009.09.29. 09:57

Szia Anikó! Gratulálok!

BT hozzászólása
BT25346
2009.09.29. 00:21

Szívből gratulálok!