FACEBOOK

Kikaptunk a görögöktől az Universiadén - Hegedüs súlyos sérülése

Kikaptunk a görögöktől az Universiadén - Hegedüs súlyos sérülése
hozzászólás, 2009.07.08.

A csoportmérkőzéseken pontveszteség nélkül túljutó magyar válogatott váratlan vereséget szenvedett Görögországtól a belgrádi Universiade vízilabdatornájának nyolcaddöntőjében, Hegedűs Gábort a harmadik percben egy felúszásnál kiütötték, mentő vitte el, s a törött arccsontját meg is műtötték.

Magyarország-Görögország 7:8 (4:2, 1:1, 0:2, 2:3) G.: Bundschuh 2, Kállay, Hangodi Gy., Kovács G., Tóth M., Hangody L.

Tóth Márton csapatkapitány a VLV-nek:

- Nem is tudom, hol kezdjem... Készültünk a meccsre nagyon, de az akarat görcsösségbe csapott át. Nagyon nagy probléma volt, hogy a harmadik percben Hege arccsontját megütötték, s olyan súlyosan megsérült, hogy meccs közben elvitte a mentő, most műtik. Félbe is szakadt a mérkőzés, állt a játék, kisebb verekedés tört ki, aztán kiállításpárbaj következett és mi ebből rosszul jöttünk ki, mert a fórokat nem jól értékesítettük.

- Hogy történt Hegedüs sérülése?

- Nem tudom, nem nagyon láttuk, felúsztunk, én már elöl voltam, ő hátul, a bolyban úszott felfelé csak azt hallottam, hogy üvölt a fájdalomtól. Természetesen ez eléggé megzavart minket, a végére pedig az is nagyon érződött, hogy hiányzik Hege játéka. Senkinek nem jöttek be a lövések, talán keveset is próbálkoztunk, aztán ez lett a vége. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a legvégén ők labda nélkül kaptak kiállítást, mi pedig bejátszottuk a centernek és úgy sem. Nem a bírókon múlt, mert nagyon sokat hibáztunk, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy elveszítettük a meccset.

- El vagytok keseredve?

- Nagyon. És sokat gondolunk Hegére, ez egy nagyon fájdalmas sérülés, azt hallottuk, éppen olyan, mint amit Csirics okozott neki annak idején, csak most az arca másik oldalán van.

- Jobbulást kívánunk neki!


A magyar csapat a továbbiakban az 5-8. helyért játszik, ellenfele a következő játéknapon Oroszország lesz, amely a nyolcaddöntőben kikapott a horvátoktól.

Belgrádból származó késő esti információnk szerint a műtét jól sikerült, Hegedüs Gábor arcába nem kellettt fémlemezt beültetni, mint a Csirics-féle "affér" után, így a gyógyulás is gyorsabb lesz. Este nyolckor bement hozzá a kórházba a két szakvezető, Ambrus Tamás és Cseh Sándor, valamint Szigeti doktor. Hegét csütörtökön az egész csapat meglátogatja.

Belgrádban egyébként szerdán este óriási vihar volt, amely "elvitte" a biztonsági berendezéseket a faluból, az étterembe befolyt a viz, úgyhogy mindenki a közeli plázában vacsorázott.

19 régi hozzászólás

Yoda hozzászólása
Yoda23156
2009.07.10. 10:28

Jah csak úgy belinkeltem:) Kissé kiakaszt, hogy egy nemzetközi versenyen (!) retorzió nélkül történhet ilyen, ami miatt egy fiatal válogatott játékosnak ki kell hagynia 3-4 hónapot (az orvosok szerint), ráadásul VB előtt:((((. Még a magyar küldöttségnek kell levelet írogatni...egyvicc:(((( Vízközelbe nem engedném soha többet, ha bebizonyosodik, hogy szándékosan rúgott...felúszás közben(!)... Arról nem is szólva ugye, hogy ezek után nyert a görög csapat...

buvarnils hozzászólása
2009.07.10. 01:20

Ketszer igy bevonzani ezeket a vandalokat!Jobbulast! Semmi jot es okosat nem lehet irni ilyen hentes munkara! Mielobbi felepulest!

Socio hozzászólása
Socio23151
2009.07.09. 21:54

igen,kösz Yoda én(sajnos) ismerem a történetet,egri vagyok,ismerem,szeretem a srácokat, követem a meccseket. ott voltam anno a brescia meccsen is, élőben láttam az idióta szerb ténykedését. A csávó egy telefont nem dobott Hegének,ennyire se futotta tőle, említésre se méltó ember. Kivi lennék a mostani esetre,ahogy már írtam,véletlenül nem törik el egy járomcsont.. mindenesetre köszönjük szépen ennek a vadbaromnak is,be kéne törni az ő képét is..

Yoda hozzászólása
Yoda23148
2009.07.09. 13:28

http://www.estihirlap.hu/sport/3297-zorro-legendaja

Socio hozzászólása
Socio23147
2009.07.09. 12:53

Hege egyébként egy picit alul van értékelve,szerintem. A két éve ezüstérmes Eger stabil kezdőjátékosa,meghatározó embere. Ki merem jelenteni,hogy a világ egyik legjobb védekező játékosa(nem bekkje!),ezt egyébként már Gerendás is mondta. Egyedül a góllövésben kell még fejlődnie,de idén én ezen a téren is meg voltam elégedve vele,a fontos meccseken rendre gólt,gólokat lőtt a neves ellenfeleknek. Pont azért jött rosszkor ez a sérülés, mert olyan közegben,mint ez a Kemény-csapat,rengeteget lehet fejlődni és tanulni a többiektől. Na de nem baj,Londonban már alapember lesz Gábor,addig pedig értünk,egriekért küzd! :) Még egyszer jobbulást a mi Hegénknek!

g hozzászólása
g23145
2009.07.09. 11:12

Jobbulást Hege!!! Hihetetlen.... :(

Socio hozzászólása
Socio23143
2009.07.09. 11:04

Hege,basszus,annyira sajnálom,ez nem lehet igaz.. remélem hamar felépülsz,mert nagyon kellesz a jövő évi Egerbe! a sérülés okozója meg kapja be, ez nem véletlenül történt meg,én is pólózom,szándékosság nélkül nem törik el valakinek az arccsontját. persze vizsgálat nem lesz,ahogy csirics ügyében se volt. köszönjük szépen,sportdiplomácia terén egy nagy nullák vagyunk.. magyarország,én így szeretlek..

ancis hozzászólása
ancis23141
2009.07.09. 10:46

Gyógyulj meg Hege. a csapatnak nagy szüksége van rád.nagyon szurkolunk h mielőbb jobban legyél=) és HAJRÁ MAGYAROK!!

szerk hozzászólása
szerk23139
2009.07.09. 00:27

Szerda, 19.00

Heydy hozzászólása
Heydy23138
2009.07.09. 00:23

Jobbulást. =) Valaki tud valamit a jövőheti gyöngyösi meccsről? időpontot?

vivi hozzászólása
vivi23136
2009.07.08. 23:32

Jobbulást Hege!!! Mow köszi az infot, Fiúk mindent bele!!!

marcius13 hozzászólása
2009.07.08. 22:14

Jobbulast! Szegeny, megint az arccsontja:/

Mow hozzászólása
Mow23134
2009.07.08. 21:34

Sziasztok! Hege túl van a műtéten, reggel megröntgenezik és ha minden rendben már indulhat is pestre a kórházba. Jó döntés volt, hogy engedte azonnal megműteni, így sokkal gyorsabb lesz a gyógyulás.

vizilany hozzászólása
2009.07.08. 19:54

Mielőbbi gyors gyógyulást Hege!!!?

Rebo hozzászólása
Rebo23132
2009.07.08. 19:48

Hegének mielőbbi teljes gyógyulást kivánok !

Alberto hozzászólása
Alberto23130
2009.07.08. 19:23

Gyógyulj meg Hege! Londonban terveim vannak veled, olimpiai bajnok leszel! Don't give up! Hajrá Magyarok!!!

Daret hozzászólása
Daret23129
2009.07.08. 18:46

Hegének jobbulást, és gyors gyógyulást! A többieknek pedig mindent bele!

Yoda hozzászólása
Yoda23127
2009.07.08. 18:33

Semmi baj fiúk, menjetek tovább!!! Veletek vagyunk!!! Hege gyógyulj meg!!! (Azért valami vizsgálat ilyenkor szokott indulni nem??? A sérülés körülményeinek tisztázásáról...) Mondjuk az előző sérülésénél sem volt nagy retorzió...

Róma2009 hozzászólása
2009.07.08. 18:29

Jobbulás, drága Hege! :) Remélem mielőbb hírt kapunk az állapotodról. A továbbiakban pedig, HAJRÁ FIÚK, MINDENT BELE!!