A legutóbbi két világverseny – a 2007-es melbourne-i világbajnokság és a 2008-as pekingi olimpia – álomcsapatába magától értetődő természetességgel választotta be a szakma. Azért ez már valamit jelent, miként az is, hogy amikor a Komjádi uszoda előcsarnokában várok rá, az ablaknál töprengő Gyarmati Dezső, minden idők alighanem legnagyobb vízilabdázója – bár hovatovább vigyázni kell az ilyesfajta szuperlatívuszok használatával – elismerően bólogat. „Varga Danival találkozol? Csodálatos pólós” Az. Aki csak a napokban befejeződött bajnoki döntőt látta tőle, annak is örök életre szóló élményt jelentett a második mérkőzésen lőtt öt gólja. Varga Dánielhez hasonló kvalitású vízilabdázót nagyon keveset találunk manapság. Jobbat meg talán nem is.

A SZTÁR SPORTban meg szoktuk kérni a SZTÁR-vendégeket, hogy gyűjtsék össze pályafutásuk öt legemlékezetesebb mérkőzését. Vállalkoznál rá?

Dani: Lehetséges, ezen így, konkrétan még nem gondolkoztam el. De ha már mondod, akkor nagyon örülök annak, hogy ez látszik is kintről.

Ez valahogy benne van a levegőben. Láttam a bajnoki döntő mind a négy meccsét, olyan gyönyörűen felosztottátok egymás között a feladatokat, valószínűleg nem tudatosan, hanem ösztönösen, hogy jó volt nézni.

Dani: Örülök neki, hogy ezt így látod. S szerintem ezt érzik, tudják a vezetőink is.

Apropó, az teljesen esetleges, hogy te mikor dobsz öt gólt, Dumi mikor négyet?

Dani: Bárcsak azt mondhatnám, hogy előre felosztjuk egymás között a majdan megszerzendő gólokat, de ez nincs, nem is lehet így. Ez nem így működik. Mindketten arra törekszünk, hogy jól játsszunk, s ezzel a csapat nyerjen.

Azt jól látom – laikusként –, hogy kettőtök játékában sok a hasonló, sőt, azonos vonás? Például, ahogy rálövitek a labdát. Látszólag minden erőfeszítés nélkül, váratlanul, szinte csuklóból, ahogy azt talán csak Kásás Tamástól láttam.

Dani: Rengeteg gyakorlás van emögött, és nemcsak a vízben végzett, fizikai gyakorlásra gondolok. Említettem, hogy kamaszkorunkban rengeteget néztük videóról az akkori nagyok megoldásait. Be kell vallanom, ebben Dumi még ambiciózusabb, szorgalmasabb, tudatosabb volt, mint én. Tízszer, húszszor visszapörgette azt, amit meg akart tanulni, s aztán este az edzésen a saját anatómiájának megfelelően be is gyakorolta. De hát azért rám is ragadt ezektől a nagy játékosoktól…

Ezek szerint a vízilabda elméleti sportág is, nem csupán gyakorlati.

Dani: Ha ezt elméletnek lehet nevezni, akkor feltétlenül.

Miben kell még fejlődnöd?

Dani: Egyenletesebb teljesítményt kell nyújtanom. Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ennyire hullámzó legyen a játékom.

A korral úgyis megjön a kiegyensúlyozottság.

Dani: A korral megjön, én is ebben bízom, illetve bíztam öt évvel ezelőtt – mert most már 26 évesen lassan magam is benne vagyok a korban. Kezdek bölcsebb lenni, ha látom, hogy ezen a napon nekem nem megy annyira a játék, mint a csapattársaimnak, akkor háttérbe húzódom, igyekszem nagyobb részt vállalni a védekezésből, beindulok, hogy eltereljem a többiekről a védők figyelmét, szóval, igyekszem hasznossá tenni magam a csapat számára.

Mi a helyzet a vegetáriánus életmóddal? Van egy öreg barátom, akinek a Batthyány tér melletti „vega” éttermébe jártok előszeretettel.

Dani: Igen, ez az Éden. Nos, tényleg gyakran járok oda, de nem azért, mert vegetáriánus vagyok – az az öcsém –, hanem, mert szimplán jól főznek.

Milyen érzés a Vasas játékosának lenni?

Dani: Amikor meghallom azt a szót, hogy Vasas, lepereg a lelki szemeim előtt a 8 év. Merthogy 2001 óta vagyok a Vasas játékosa. De az első 3 évre nem szívesen emlékszem vissza. Habár az is a sorsom része…

Mellőztek, keveset játszattak? De hiszen akkor még fiatal voltál…

Dani: De, basszus, hát éppen azért igazoltak le 2001-ben, mert jó játékos voltam. Legalábbis nekem azt mondták. Valakit nem azért szerződtetnek, mert fiatal vagy öreg, hanem azért, mert jó. És én annál jobb pólós voltam már akkor is, semhogy végigüljek egy idényt a kispadon.

Úgy látom, nehezményezed az akkori edzői döntést.

Dani: Szakmailag nem megfelelőnek tartom, nemcsak az én szempontomból, hanem a csapatéból is. Többet tudtam volna tenni a csapatért a vízben, mint a padon. Tulajdonképpen kimaradt a pályafutásomból az a 3 év – 18 és 21 éves korom között –, ami talán a legfontosabb egy játékos folyamatos fejlődése szempontjából. Mert bizony előtte 16-17 évesen két idényt keményen végigjátszottam az Újpestben! A felnőtt OB I-ben. Én folyton a vízben voltam, és ez rengeteget jelentett. Ezért is figyeltek fel rám a Vasas vezetői.

És azt hitted, hogy majd az angyalföldieknél is folyamatosan játszani fogsz.

Dani: Nyilván, de mégsem így történt. És ez a kimaradt 3 év ma is hiányzik nekem, s valószínűleg már örökre hiányozni fog. Számomra az igazi játék 2004 szeptemberében kezdődött el, amikor Földi Laci lett az edző, sokan elmentek külföldre a játékosok közül.

Abban a kínos 3 évben Somossy József volt az edződ?

Dani: Az első másfél évben Soma, igen, aztán a KEK-döntő után távozott, s a harmadik évben Kásás Zoli bácsi lett az edző. Az elsô szezonomban volt az az emlékezetes verekedés a Domino-Honvéd elleni döntőben.

Te is benne voltál?

Dani: Nem lehettem. A padon ültem. És nem ugrottam be a vízbe. Na, szóval, 2004 szeptemberében elkezdődött számomra a játék maga, az a játék, amely három évre megszakadt. És akkor kezdtem el kipróbálni az addig bennem felgyülemlô ötleteket. Csavar, átdobós csel, váratlan lövés, minden. Az extrém ötletek. Minden, ami addig is bennem volt, de amit addig nem mertem bemutatni.

Most már bármit meg mersz csinálni a medencében.

Dani: Bármit, ami persze nincs a csapat kárára, és ha sikerül, akkor sokaknak tetszik.

Földi Laci jó edző?

Dani: Földi Laci igen.

Játékosnak nem volt egy óriás, nem is fogadták el könnyen.

Dani: De az eredményei önmagukért beszélnek. Jó kézzel nyúl a játékosokhoz, ki tudja hozni belőlük a maximumot. Igen, ha alaposan végiggondolom, Lacinak tényleg az a legnagyobb erőssége, hogy ki tudja hozni a legjobbat a játékosaiból.

Nyugodt embernek látszik…

Dani: Nézd, elmondok egy kulisszatitkot, de talán ez nem is titok, lehet, hogy közismert. Nálunk, a Vasasban az edzések előtt, az edzések elején néha eldugom a Laci zokniját, lefröcsköljük egymást, szóval, bohóckodunk. Máshol ez nem nagyon fér bele, nálunk igen. Visszahallottam már néhányszor más klubok játékosaitól, hogy milyen jó lenne, ha ezt náluk is megengednék. Én azt hiszem, hogy ez egy olyan, jól működő demokrácia, ahol a polgárok – a játékosok – nem élnek vissza a rájuk ruházott szabadsággal.

A sportban, állítólag, nincs helye a demokráciának.

Dani: Igen, igen. írtam egyszer egy házidolgozatot a főiskolán, az IBS-en a vezetői típusokról. Három modellt alakítottam ki. Az első volt a demokratikus, a második a diktatórikus, a harmadik a laissez-faire. Hadd menjen a maga útján. A demokratikus vezető a Földi Laci, a diktatórikus a Gerendás Gyuri, a laissez-faire a Kokó, a Kovács István, a Domino-Honvéd volt edzője. (Remélem, hogy senkire nézve nem sértô ez.)

És mire jutottál?

Dani: Arra, hogy mindhárom edzőtípus lehet sikeres, eredményes – mint ahogy mindhárman be is bizonyították a saját módszerük eredményességét –, de mindenképpen kell hozzá egy olyan csapat, amelyik vevő az adott módszerre. Szóval, lehet, hogy nálunk nem működne a diktatúra vagy a laissez-faire.

Mi a különbség a demokrácia és a laissez-faire között?

Dani: Az alapvető különbség az, hogy a demokráciában párbeszéd van az edző és a játékos között, az utóbbi meg tényleg magától mûködik. Egy Benedek Tiborral, egy Biros Péterrel, egy Kiss Gergővel ez működik, működött is.

Kemény Dénest melyik kategóriába sorolnád?

Dani: Nagyon jó kérdés. Dénes annyira komplex egyéniség, vezető, edző, hogy ő mindhárom módszert tudja alkalmazni.

Tudatosan?

Dani: Abszolút tudatosan.

Játszik veletek?

Dani: Szerintem igen.

Manipulál?

Dani: Persze, de jó irányba. Illetve, a győzelem érdekében. A jelekből következtetve tökéletesen csinálja.

Én meg voltam győződve arról, hogy az olimpia után visszaesés következik, erre úgy tűnik, zökkenőmentes az átmenet. S most már pontosan arról vagyok meggyőződve, hogy folytatódik a sikersorozat, negyedszer is olimpiai bajnok lesz Magyarország. Mármint sorozatban negyedszer.

Dani: Nézd, a szituáció ugyanaz, mint korábban volt. Van a Balkán – Szerbia, Montenegró, Horvátország –, és vagyunk mi. Kilencvenöt százalék, hogy a soron következő világversenyeken ebből a négy válogatottból kettő fogja játszani a döntőt. Aztán ott van még Olaszország, Spanyolország, talán Németország, Oroszország, Ausztrália és az Egyesült Államok. Ezek egyszer-egyszer megverhetik a nagy négyest, de semmi több. És ez baj. Ez a sportágra nem vet jó fényt. Szűk az élmezőny. De van más is.

Micsoda?

Dani: Megváltoztatnám a szabályokat. Lerövidíteném a pályát, öt plusz egy játékossal játszanám, eltüntetném a pálya közepét, ahol gyakorlatilag nem történik semmi. És eltelik a mérkőzés fele. Azzal, hogy felúsznak a csapatok. Fifikásabb, technikásabb, pörgősebb lenne a vízilabda. Hozzá kell tennem, hogy ez nem az én ötletem, de egyetértek vele, és támogatom, ahol tudom.

És bírnátok ezt a tempót?

Dani: Legfeljebb sorokat cserélne az edző, mint a jégkorongban. És nyáriasítanám a sportágat. Márciusban elindulna a bajnokság, augusztus végén lenne a döntő a Margitszigeten, ötezer néző előtt. Oda még az is kimenne, akit nem is elsősorban a póló érdekel. A 24. órában vagyunk, megérett a változásra a sportág!

Szerinted a sportág nemzetközi vezérkara felfogta, hogy vészhelyzet van?

Dani: Én úgy hallottam, hogy egyre többen így gondolják már nemzetközi szinten is. Nálunk, Magyarországon is kialakult egy olyan lobbi, amely a változást akarja.

Hát hol máshol alakulna ki, mint nálunk?!

Dani: Erről van szó. Nekünk, magyaroknak kell ezt megtenni. Ez talán fontosabb, mint a negyedik olimpiai bajnoki cím megszerzése.

Ch. Gáll András - SZTÁR SPORT