A Vasas sokszoros válogatott kapusában mély nyomot hagyott, hogy tavaly az utolsó pillanatban kiesett az olimpiáról aztán aranyéremmel hazatért csapatból. Az akkor történtekből igyekezett tanulni, most a bajnoki döntőre koncentrál, hogy utána harcba szálljon a vb-részvételért.

- Mi foglalkoztatja jobban a csapatot az elmúlt időszakban, a jégkorong-vébé vagy a labdarúgó Bajnokok Ligájának finise?
 
- Mindkettő. A Barcelona-Chelsea meccset többen közösen néztük – kár, hogy gyengécskére sikerült. Ami pedig a jégkorong világbajnokságot illeti: nem tudom elfelejteni azt a tavalyi döntő meccset, amellyel a válogatott bejutott a Divízió I-ből az A-csoportba. Megkönnyeztem. Bár most nem volt időm minden vébémeccsüket megnézni, de nagyon szurkoltam nekik, különösen Horváth Andrásnak, akit jól ismerek. Szükség van arra, hogy a hoki is népszerű legyen Magyarországon, s hogy minél több csapat és hokipálya legyen. Eleve minél több olyan dolog kellene a sportban, ami örömöt és élményt jelent a magyar embereknek - főképp a mostani nehéz időkben.
 
- Nektek eddig sikerült az örömszerzés a szurkolóitok számára: egy döntetlent leszámítva 100 százalékos volt a Vasas teljesítménye a bajnokság alapszakaszában, és már döntőben vagytok.
 
- Szeptemberben öt olimpiai bajnokkal indultunk. Egyre erősebbek lettünk, s az év vége felé már azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy száz százalékosak legyünk az alapszakasz végére. Ez csak az Szeged elleni döntetlennel bicsaklott meg. Intő példa volt, hogy nem engedhetjük el magunkat.
 
- Azzal, hogy ilyen jól ment a csapatnak, sokan már a Final Fourban láttak titeket. Egész évben arról nyilatkoztatok, hogy idén ez a fő célotok.
 
- Már a csoportmérkőzések során is mondtam, hogy nem szabad jósolgatni, s nem dőlhetünk hátra az itthoni sikereink után, mert akkor pórul járhatunk.


- Pórul járásnak megtette, hogy a Pro Reccót kaptátok a negyeddöntőben, meglehetősen érdekes bíráskodással a Komjádiban…
 
- Meccs közben nemigen foglalkoztam a bírókkal, de valóban emlékszem egy-két olyan ítéletükre, amit határesetnek vagy rosszindulatúnak éreztem. Itthon is és Reccóban is voltak helyzeteink, de végül is minden a Komjádiban dőlt el, azzal, hogy három góllal ők nyertek.
 
- Annak ellenére, hogy a továbbjutás nem sikerült, a reccói győzelem után boldognak tűntetek. 
 
- Nagyon-nagy dolog volt kint nyerni, ott, ahol még senki sem győzte le a Pro Reccót. Örültünk, mert sikerült véghez vinnünk azt, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk: felszabadultan játszottunk. Nem kellemes érzés, hogy most csak ennyire futotta. Több hónapon át, fokról-fokra megmásztunk egy meredek lépcsőt, eljutottunk a küszöbig, de az ajtón már nem léphettünk be, és most vissza kellett mennünk a lépcső aljára, jövőre újra kezdve a lépcsőmászást. Ilyen a sport.
 
- Mielőtt viszont újra elkezditek a lépcsőmászást a Final Fourba jutásért, következik a bajnoki döntő. Még nem volt olyan éve a Vasasnak, amikor a döntő előtt pihenhetett volna. Rendre nehéz elődöntőket vívott, majd egy kipihent ellenfél várta a döntőben.
 
- Most, hogy mondod, ez valóban furcsa érzés lesz…
 
- A döntőbeli lehetséges ellenfelek közül kitől tartasz jobban, a Honvédtől vagy Egertől?
 
- Mindegy, hogy kivel kerülünk össze. Nagyon jó csapatunk van, s ahhoz, hogy újra aranyérmesek legyünk és megvédjük a bajnoki címünket, bárki jöjjön is, meg kell vernünk. A Komjádiban különösen.
 
- Van, amikor az ellenfél szemét is kivéded, s van, hogy olyan gólt kapsz, amit talán még edzésen sem. El tudod csípni, hogy mikor miért megy jobban vagy kevésbé jól a játék?
 
- Van már néhány év tapasztalatom, de még nem igazán jöttem rá a dolog nyitjára. Pár hónapja egy sportpszichológus azt mondta, hogy a mérkőzések előtt túl feszültnek lát, és ez vesz vissza az eredményességemből. Azóta igyekszem minden meccsre lazábban készülni. De úgy érzem, hogy fiatal vagyok még, és van időm a játékom csiszolására.


- Tavaly, az olimpia előtt hárman versengtetek a két kapusposztért. Most vébé jön, és Jászberényi Gáborral kibővülve négyen álltok a képzeletbeli ringben.
 
- Nem foglalkozom azzal, hogy hányan vagyunk kapusok a válogatottban. Megteszem amit tudok. Ha elég, elég, ha nem, nem. Igyekszem, hogy elég legyen. Nagy bizonyítási vágy van bennem, és úgy gondolom, hogy minél több kapusból kerül ki az a kiválasztott kettő, az annál nagyobb érdemnek számít.

- Tavaly, miután nem jutottál ki az olimpiára, Amerikába utaztál pihenni. Aztán a döntőben az USA lett az ellenfelünk. Furcsa lehetett, hogy bármilyen messzire is mentél, utolért az olimpia… 
 
- Tényleg érdekes volt, hogy így alakult. Több ezer kilométert utaztam az itthoni dolgok elől, hogy pihenjek és felejtsek, mégis utolértek az események. A sajtóból nemigen figyeltem az olimpiát, SMS-ben értesültem arról, hogy az USÁ-val kerültünk össze a döntőben. Útközben voltunk, ezért nem láttam a meccset. De már lezártam magamban azt az időszakot, s nem látom értelmét, hogy múltbéli dolgokon rágódjak. Természetesen egész életemre nyomot hagyott a szívemben és a lelkemben, hogy az utolsó pillanatban kiestem egy olyan csapatból, amely később aranyéremmel tért haza. Úgy érzem, hogy ebből a tapasztalatból is építkeztem, tanulnom kellett belőle. Most csak azt tudom, hogy szeretnék minél jobb évet zárni a Vasasban, mindig a legjobb teljesítményre törekszem, és ha lehetőséget kapok a válogatottban, azt ki szeretném használni.

Veress Kata