FACEBOOK

A Vasas idegenben legyőzte a Reccót, de nincs Final Four

A Vasas idegenben legyőzte a Reccót, de nincs Final Four
hozzászólás, 2009.04.22.

Nemcsak hogy emelt fővel indulhat haza Olaszországból a magyar bajnok, hanem kifejezetten világraszóló sikert ért el, otthonában győzte le a világ legjobb csapatát. Sajnos a továbbjutást érő bravúr nem sikerült, a Pro Recco vesz részt a rijekai négyes tornán, az Eurologa Final Fouron. Négy magyarjuk mellett Kiss Gergely és Steinmetz Ádám is ott lesz, a Kotor ugyanis idegenben, Herceg Noviban vívta ki a továbbjutást.

Hamar kiderült, hogy ez itt nem a Komjádi uszoda. Sori. A Vasas rögtön magához ragadta a kezdeményezést, bátran játszottak a piros-kékek, szinte váteszi jóslattá vált az "olasz magyarok" félelme a felszabadult, teher nélküli Vasas-játékról.

Egészen a negyedik negyed elejéig kizárólag a vendégek vezettek, s ami az igazán nagy teljesítmény: nem omlottak össze akkor sem, amikor a Recco fordított, s hagyományaihoz híven úgy tűnt, a végére be is darálja soros ellenfeléz. A Vasas 8:7-ről 8:10-re fordított, s ha egy kicsit összeszedettebb (szerencsésebb?), akkor a háromgólos előny is összejöhetett volna, akkor pedig valóban komoly eséyl lett volna a továbbjutásra. Volna.

Élő közvetítésünk a mérkőzésről

Pro Recco (olasz)-Vasas 9:10 (2:3, 0:1, 5:3, 2:3) G.: Udovicsics 3, Benedek, Andelini 2-2, Kásás, Felugo, ill. Hosnyánszky 3, Varga Dénes, Varga Dániel 2-2, Steinmetz B., Tóth M., Kis G.

Prorecco.it- és VLV-képek a mérkőzésről



VLV-videók:

Märcz Tamás nyilatkozata



Benedek Tibor nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Kis Gábor nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata



Kásás Tamás nyilatkozata



Steinmetz Barnabás nyilatkozata



Hosnyánszky Norbert nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Madaras Norbert nyilatkozata


További eredmények (Euroliga, negyeddöntők):

Mladost Zágráb (horvát)-Olympiakosz Pireusz (görög) 11:6 
JUG Dubrovnik (horvát)-Partizan Belgrád (szerb) 11:7 
Jadran Herceg Novi (montenegrói)-Primorac Kotor (montenegrói) 8:9

Az elődöntők párosítása (Rijeka, május 22.):

Jug Dubrovnik-Pro Recco 
Primorac Kotor-Mladost Zágráb

15 régi hozzászólás

Benőke hozzászólása
Benőke21456
2009.04.28. 08:39

Mi van? Ha ott voltál a Komjádiban, akkor azt is láttad, hogy elég tré volt a Vasas játéka! Nehogy már istenítsétek őket, nem ment az olyan jól, és nem a bírókon múlott! Viszont azt elismerem, hogy kint sokkal jobban játszottak, mint a Recco. Madaras Norbi nem csinált semmit, mintha ott se lett volna a medencében... Ki találta ki azt, hogy csak kirakatcsapat ??? Elmehet orvoshoz...

RioF hozzászólása
RioF21374
2009.04.24. 20:54

Teljes mértékben adom amit mondtál komám!Azért még annyit hozzáfűznék,hogy egy ilyen kirakat Reccot kiejteni sem lehet,mert akkor fele annyi ember megy ki,és egy másik csapatnak(kivéve Dubrovnik)reklám értéke sincs akkora,a sport diplomáciáról nem is beszélve!:((Csak egy példa: Én még nem láttam olyat,hogy idegenben(Komjádi)2 gólos vezetésnél kap a hazai csapat egy emberelőnyt 1'50 nel a vége elött,és a padon ülő Calcaterra vitatkozva számon kéri a kőkemény Tulgán(török vizilabda nagyhatalom)amiért kiállítást adott a Vasasnak.Látszólag nem kávézni hívta.Tulga a sárga lap,vagy elküldés helyett kedélyesen elmagyarázta az itéletet jogosságát miközben zajlott a mérkőzés,és oda sem nézett!!Na erről ennyit!!Lehet,hogy szégyen,de én undorodom az ilyen csapatoktól,és az elödöntőben Hajrá JUG!!!!!!

Én hozzászólása
Én21366
2009.04.24. 11:44

Azért mert már elegem van belőlük... van két klasszis csapatra elég játékosuk, tele vannak tömve pénzzel, azt hoznak a csapathoz akit csak akarnak és akit csak kitalálnak, és nem mellékes hogy már 3.(vagy 4.) éve csak róluk szól a nemzetközi vízilabda...ki nem unja még őket? pénzügyileg senkivel sem számíthatóak egy szinten... másik dolog, hogy ezért nem ők a felelősek persze, én csak azt szeretném, ha a Magyar srácok is hazajönnének és inkább valamelyik magyar csapatot erősítenék, itt sem kapnának olyan gyenge fizetést abban biztos vagyok, megélhetési gondjaik nem lennének, sőt...és a magyar klubvízilabda is erősödne nem is kicsit... végre lehetne Euroliga győztes magyar csapatunk is, mint a Honvéd idejében, amikor a Honvéd megegyezett szinte a magyar válogatottal, és meg is látszott az eredményeiken... ennyi sok jó magyar játékosoból 2-3 világverő magyar csapatot lehetne összehozni,ha mind hazajönnének...miért van az,hogy az olasz játékosok mind "otthon" játszanak, a görögök is, Molinát leszámítva a Spanyolok is, vagy a Montenegróiak is leszámítva a két Possilipos legyényt, a Horvát csapatban talán 1 idegenlégiós sincs.... persze tudom jobban kellene támogatni a magyar csapatokat, ezért sokkal sokkal többet kéne tenni,megállás nélkül ezen kéne dolgozni, nameg egy-két szabály és bírói felfogás megváltoztatásán... egyébként meg a Kotornak fogok szorítani ezek után az Euroligában, de mindenképpen nagy dolog, és nagy tett,hogy a Szeged elhozta a Len kupát és így dícsőséget hozott a Magyar klubcsapatoknak, akikről már bizony azt gondolhatta az ember, hogy a Montenegrói és Horvát csapatok mellett, nameg a Partizan és a Recco mellett legyengültek!

cowk hozzászólása
cowk21359
2009.04.24. 00:15

miert?

Én hozzászólása
Én21358
2009.04.23. 23:16

Kár, hogy a reccot kapta a csapat, azt hiszem, hogy így csoportmásodikként a Herceg Novit és az Olympiakost is legyűrte volna a csapat... lehet,hogy most ez csunyán hangzik, de én a magyarok ellenére nagyon szeretném, ha a Recco nem nyerné meg az Euroligát, és bizony ellenük fogok szurkolni már a JUG ellen is... a Szegednek meg hatalmas-hatalmas gratula!!!

Kriszti1 hozzászólása
2009.04.23. 19:44

Gratulálok a Vasasnak és a Szegednek len kupa győzelemhez U.I képek lesznek a Recco- Vasas meccsről

im hozzászólása
im21356
2009.04.23. 19:31

Hááát... Ilyen az, amikor csatát nyerünk, de háborút nem... Cseppet szomorú vagyok, de azért annak nagyon örülök, hogy a Vasas megmutatta, hogy tud küzdeni és nyerni is, ha igazán elszánt. A Recco-t legyőzni nem semmi! Sebaj, új szezon, új esély... Nyer még Final-Four-t a csapat!

Rebo hozzászólása
Rebo21354
2009.04.23. 16:25

Szép volt fiúk ! Remélem ezután elhiszitek, hogy mindenkit meg lehet verni. Akkor talán skerül megnyerni az Euroligát. Hajrá Vasas ! A Szegednek gratulálok

szamóca hozzászólása
2009.04.23. 10:05

tegnap a Vasas volt a világ jelenlegi legjobb klubcsapata, még úgy is, hogy azért hibáztunk sokat, főleg támadásban, de , ha ez a hozzáállás, és forma lenne a jövőben az alap... és micsoda hátrányos védekezésünk van + amilyen ritmusban váltottunk hagyományos védekezésre...zseniális ettől függetlenül picit :(:( , sebaj néha egészen hosszútávon jól jöhet a negyeddöntők után maradt bizonyos hiányérzet

mendemonda hozzászólása
2009.04.23. 09:49

Szép volt Fiúk!Nagyot játszottatok!Gratulálok a győzelemhez! Hajrá Vasas!

Sárgalabda hozzászólása
2009.04.23. 09:45

Nem Igazán értem, hogy a Sport fogalmával hogyan egyeztethető össze ez a stílus. Szerintem inkább a "pozitív drukkolással" kellene foglalkozni, nem pedig mások lehúzásával. Nem tudom, megfigyelted-e, de a tisztelet általában elég fontos ebben a műfajban. A véleményed persze nagyon fontos, csak talán nem itt, és nem így (és most nem az írásjelek hiányára gondolok).

macskako hozzászólása
2009.04.23. 09:39

Te kis lila . Savanya a szolo,hogy ti 15 eve sehol sem vagytok ??????????????????????????????????? A VASAS tegnap megtette amit lehetett . S ha az elso meccsen nem az a 2 bu.i fujja a meccset ,akar meg ... HAJRA VASAS !! Szep volt fiuk !!!!!!!! VASAS 4EVER !!!!!!!!!!!!

Trooper hozzászólása
Trooper21336
2009.04.23. 08:34

Lila mámor! Én nem tudom, hogy te melyik meccset nézted, de ha te barátságosnak hívod az olyan találkozót, ahol Calcaterrát belefolytják a vízbe a bekkjeink + az olasz edző elkeseredetten bíztatja játékosait -2-nél, akkor lelked rajta. A szponzorok nem ettől a meccstől teszik (tették) függővé a csapat támogatását. HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD! (Tulgának és a haverjának mehetnek kezet csókolni a Reccosok)

norbertopolo hozzászólása
2009.04.23. 08:27

Madaras Norbinak meddig van szerződése a Recconál?

lila mámor hozzászólása
2009.04.23. 02:14

Visszanézve a meccset nagyon gyenge kis barátságosnak tünt,lesz mit eladni a szponzornak,csak sajnos nem ér semmit idén no final four,meg kellett volna dumcsizni a partizánnal is.... Vajon zabálja majd a szponzor a mai meccset,kár lenne érte, látványos barátságos.....