FACEBOOK

A Vasas tanult az egri példából

A Vasas tanult az egri példából
hozzászólás, 2008.12.06.

Sokáig, egész pontosan jó két negyedig úgy tűnt, hogy az FTC a Vasast is legyőzi a Népligetben. A piros-kékek azonban egy negyednyi kiváló játékkal fordítottak és megnyerték a találkozót. Ezzel nyolc forduló után is pontveszteség nélkül állnak a tabella élén. A Honvéd viharos mérkőzésen, de biztosan győzte le az UTE-t, a nap meglepetését pedig a Pécs okozta egygólos szegedi győzelmével. Gólok, nyilatkozatok:

FTC-Vasas 7:10 (1:1, 5:3, 0:4, 1:2)
Népliget, v.:Petik, Székely
FTC: Jászberényi – Dávid Z. 2, Babay, Regős 1, Marnitz 1, Császár, Mátyás. Cserék: Maklári, Kincses 1, Querritse, Balatoni 2, Bálint G. Edző: Somossy József
Vasas: Nagy V. – Hosnyánszky, Kovács R. 1, Varga Dániel, Varga Dénes 3, Steinmetz B. 2, Kis G. 2. Cserék: Takács, Kállay, Katonás 2, Tóth M., Hőna. Edző: Földi László
Gólok – emberelőnyből: 6/1, ill. 3/2
Gólok – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Sárga lap: Somossy József (19.p.), Földi László (21.p.)




A mérkőzés késéssel kezdődött, mert a zsűri észrevette, hogy a Vasas "rajtlistáján" lévő egyik játékos (Vörös Viktor) melegítőben ül a kapu mögött. Odahívták tehát Méhes Jenő szakosztályigazgatót, hogy korrigálja a nevezési listát. (Méhes Jenő út közben hangosan azon ironizált, hogy bezzeg máskor az a baj, ha odamegy a zsűrihez...)

A Fradi ott folytatta, ahol egy nappal korábban, az Eger ellen abbahagyta. Marnitz potyaízű gólját Varga Dénes még egalizálta a maga csodálatos, széles lóbák után leadott ütemtelen lövésével, de ezután ismét két hazai gól következett. A fradisták pörögtek, nagy akarással küzdöttek (egy kis szerencséjük is volt), és megérdemelten húztak el 5:2-re, illetve 6:3-ra. Utólag nyilvánvaló, hogy nagyon nagy jelentősége volt a félidő előtti másodpercben esett Steinmetz Barnabás-gólnak (a Vasas csapatkapitánya rendkívül nagy kedvvel játszott, megszokott irányító munkája mellett gólerős is volt), ugyanis a harmadik negyed szép Kis Gábor-góllal kezdődött, s máris leheletnyire olvadt a Fradi előnye.

További három Vasas-gól következett zsinórban, s a hazaiak ettől kezdve már csak futottak az eredmény után. A 4:0-ra elvesztett harmadik negyedet követően lelkileg és főleg fizikailag elfáradtak, s a Vasas pimasz (lefordulás)gólokkal növelte előnyét.

Ahogy Nagy Viktor nem gondolta volna a második negyedben, hogy három góllal nyer a Vasas (lásd videónyilatkozatát), a Fradi játékát látva a meccs közepéig mindenki meglepetésre számított. A végére azonban a Vasas bedarálta ellenfelét.

Meccs után az iráni válogatott tagjai boldogan fényképeztették magukat a magyar olimpiai bajnokokkal.


TZS-képek a meccsről

vlv-videók:

Itt Nagy Viktor, ott Jászberényi véd

Nagy Viktor véd

Kis Gábort szerelik

Marnitz ejtési kísérlete

Jászberényi véd

Marnitz lövése becsúszik

Varga Dénes első gólja

Regős Áron centergólja

Kincses Attila gólja

Blokkolt lövés

Császár-kapufa

Steinmetz Barnabás első gólja

Dávid Zoltán ötméteresgólja

Balatoni első gólja

Varga Dénes második gólja, ötméteres

Balatoni második gólja

Steinmetz Barnabás második gólja

Kis Gábor első gólja

Kivédekezett Fradi-előny

Nagy Viktor-védés

Kimaradt Vasas-helyzet

Kovács Róbert gólja

Kis Gábor második gólja

Nagy Viktor újabb védése

Katonás lő gólt a Fradi-előnyből

Jászberényi csavart véd

Dávid Zoltán második gólja

Varga Dénes harmadik gólja, ötméteres

Katonás második gólja



Jászberényi Gábor nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Kis Gábor nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata


Honvéd-UTE 11:7 (3:1, 4:3, 1:1, 3:2)
Kőér utca, v.: Bors, Madarasi
Honvéd: Gergely – Székely 1, Iosep 4, Szivós, Molnár 4, Vári, Bátori. Cserék: Jansik, Vindisch 1, Matajsz, Paján 1, Borsós. Edző: Vad Lajos
UTE: Pelle – Suti 3, Rékási 1, Létay 1, Salamon, Somogyi 2, Máthé. Cserék: Kéri, Szabó N., Olasz, Szabó B. Edző: Petrovics Mátyás
Gólok – emberelőnyből: 6/1, ill. 9/3
Gólok – ötméteresből: 3/3, ill. -/-
Kipontozódott: Vári Attila (24.p.)
Kiállítva – cserével végleg: Kéri (6.p.), Szivós (7.p.)
Sárga lap: Petrovics Mátyás (24.p.)

Két és fél perc alatt kétgólos előnyre tett szert a Honvéd és ez meg is határozta a mérkőzés hátralévő részének menetét. Az UTE próbált felzárkózni, egyenlíteni, de amikor közel került ellenfeléhez, mindig ismét nőtt a hátránya.

A meccs jó iramot, érdekes küzdelmet hozott, még izgalmasnak is nevezhetjük, különösen, hogy néhány konkrét bírói ítélet mindkét oldalon felborzolta a kedélyeket. A vendégektől Kérit, a hazaiaknál Szivóst (két külön akció végén) már az első negyed végén cserével, végleg kiállították. Utóbbi esetben a játékvezető ütést vélt felfedezni abban a mozdulatsorban, amelyet az érintett játékos a "betörés" szakmai meghatározással írt le a vlv tudósítója számára meccs után.

(Szerettük volna meginterjúvolni a négygólos Molnár Tamást is, de ő elzárkózott ettől, amiben szerepe lehet annak, hogy emlékezetes egri vlv-nyilatkozatáért büntetést kapott az MVLSZ illetékeseitől.)

A meccshez visszatérve: a Honvéd végül sima győzelmet aratott, amit az is mutat, hogy előnye a második negyed végétől csak egyszer csökkent - időlegesen - három gól alá.



Vass László-képek a meccsről

vlv-videók:

Suti második gólja

Kimaradt Honvéd-előny

Paján gólja

Vári kipontozódása

Gergely véd

Székely gólja

Vindisch gólja


Szivós Márton nyilatkozata




Szeged-Pécs 7:8 (2:3, 1:2, 2:1, 2:2)
Szeged, v.: Schlosser, Kiszelly
Szeged: Baksa – Lehmann 1, Juhász, Milos Korolja 1, Varga T. 1, Komlósi 1, Weszelovszky. Cserék: Török 2, Varga P., Éles, Kuncz, Mihajlo Korolja 1. Edző: Kásás Zoltán
Pécs:
Gárdonyi – Czigány 1, Bereczki 1, Ágner 1, Kovács G. 3, Heinrich 1, Lukács. Cserék: Bóbis 1, Surányi, Hangody L., De Blasio. Edző: Ambrus Tamás
Gólok – emberelőnyből: 10/2, ill. 6/2
Gólok – ötméteresből: 1/1, ill. -/-
Kipontozódott: Ágner Zoltán (26.p.), Milos Korolja (31.p.)
Sárga lap: Ambrus Tamás (8.p.)
 
További eredmények:

Eger-OSC 23:9 (6:2, 4:3, 6:2, 7:2)
Szentes-BVSC 5:6 (0:1, 1:1, 1:2, 3:2)
Szolnok-Fehérvár - elmaradt

A bajnokság alapszakaszának állása nyolc forduló után:

    CsapatMGyDVGkPont
 1. Vasas 0 0 44 24
 2. FTC 6 0 26 18
 3. Honvéd 0 2 18 18
 4. Eger 27 15
 5. Pécs 15
 6. Szeged 4 3 12 13
 7. UTE 8 4 3 13
 8. BVSC -19
 9. Fehérvár 7 1 1 5 -14 4
10. Szolnok 1 1 5 -22 4
11. Szentes 1 1 -29 4
12. OSC 1 6 -39

48 régi hozzászólás

O hozzászólása
O17119
2008.12.09. 15:19

2005 - ös 3.helyezés után, Szegeden elszállt a vezetőség és a szakmai vezetés. Ahelyett, hogy megtartották volna a csapatot. A következő évben a csapatnak 1,5 millió fortintot kellett áldozni, hogy ne essen ki a 4 - ből!!!Azóta tart ez a folyamat és ez már szakadékká mélyül...hol vannak már azok a magyar (balkezes)játékosok, akik sokkal többet és sokkal kevesebbért tettek a csapatért, mint a mostani szerbek. Megkapnak mindent, de a magyar játékosokat elküldik azzal az indokkal, hogy nincs pénz. Említhetnénk kivételként a nagytudású K.Tomit, akit minden további nélkül lehetett volna helyettesíteni az utánpótlásból.

régi egri hozzászólása
2008.12.09. 13:07

Amúgy a Dzsoki néven küldött üziken sokszor röhögök, tényleg jók!!:) EGER!

régi egri hozzászólása
2008.12.09. 13:06

Bocs Sándor de nem értem miért szívatás az ha vki más nicket használ????? Én mondjuk mindig a magamét, legfeljebb néha más gépekről pötyögök (mikor honnan tudok) Nem is értem minek írtam télleg. Talán ezért: EGER!!!

Sándor hozzászólása
Sándor17108
2008.12.09. 01:46

én is szoktam alteregot használni(Dzsoki) amikor csípősebb véleményt mondok,ám ez az itteni közösségre veszélytelen volt és senki sem foglalkozott vele.Szégyelljék magukat azok akik azért váltanak személyiséget hogy ezzel szivassanak másokat.Regisztráció?már annyi fórumot használok hogy szinte összekeverem a jelszavakat,nem hiányozna mégegy

béla hozzászólása
béla17107
2008.12.08. 21:00

az mennyivel komolyabb, ha azt írom pl. hogy Jóskapista???

Coni hozzászólása
Coni17105
2008.12.08. 18:33

Sziasztok! Valaki nem tudja,hogy az elmaradt Szolnok-Fehérvár meccset mikor játsszák le?Csak azért kérdezem,mert eddig úgy volt,hogy most szombaton(13-án),de ma hallottam,hogy szerdán lesz állítólag. Valaki esetleg tud erről valamit?:D

szerk hozzászólása
szerk17090
2008.12.07. 23:36

Az lesz.

zele hozzászólása
zele17089
2008.12.07. 22:42

Szerk! Egyszerűbb lenne a regisztráció.

szerk hozzászólása
szerk17088
2008.12.07. 21:34

Kedves hozzászólók! Szeretnénk kérni, hogy a jövőben a "Neved" rovatba ne a címzettet írjátok, ez így komolytalan. Az ilyen hozzászólásokat kimoderáljuk. (Azokat is, amelyek ugyanazon IP-címről érkeznek, különböző nicknévvel.) Köszönjük a megértést!

Körtvélyessy Péter! hozzászólása
2008.12.07. 20:57

Kérem vegye észre a hibát a maga csapatánál!!! Nem fogok nevesíteni,de ki csinált mindig fesztivált ott ahol volt? Vegye észre kérem...A MAGYAR VÍZILABDASPORT ÉRDEKE h Szegednek olyan csapata legyen mint pl 2-3-4 éve!!! Fiatalokat igazoljon! Bár nem tudom ki akar együtt játszani Szeged Királyaival..

Rolling! hozzászólása
2008.12.07. 20:52

Az 1 dolog h te milyen pletykákat hallottál...amik igazak Tojásról! De hidd el köze volt Csuvakkának hozzá....Hidd el;)! Tojás eredményei magukról beszélnek...

Foriol hozzászólása
Foriol17085
2008.12.07. 20:48

Teljesen igaz amit írtál! De akkor se szerbre kellene költeni milliókat....

Urak! hozzászólása
Urak!17084
2008.12.07. 20:47

Milyen alapon szapuljátok a Pepét!Öneki mindene a szegedi polo,és nagyon hasznos játékos....Tojásnál játszott nem is akárhogyan!Centert jól,balszélsőt kiválóan...mikor megverték a Vasas-t az elődöntő egyik meccsén('07 tavasza)7-6ra Lehmann,Varga p,Tóth l,Mészáros,Juhász,Komlósi,bBaksa,Éles játszották a főszerepet...Most hol vannak?Mi az oka hogy Baksán kívül "eltűntek"?

szbaratnak hozzászólása
2008.12.07. 20:45

azzal a kivetellel, hogy az edzot el kell kuldeni, a szambol vetted ki a szot!!!

szbarat hozzászólása
szbarat17081
2008.12.07. 19:16

Igen,a Varga Peti is alattomos,úgymond "senki" polós a Szegedben, ugyanis tehetségtelen, nem OB 1-es játékos,pici nem lát a pályán,olyan másodosztályú játékos,nem első osztályú - ezért kavar folyamatosan,meg ilyen embereket aki a csapaton belül bomlaszt(Varga Tamás, Varga Péter,Weszelovszky),hátbaszúr úgy kellene kivágni a csapatból az edzővel együtt(mert nem lép fel ellene),hogy a lábát se tegye be többet az uszodába. Sajnos,ezért tart itt a Szeged! Lehetne tanulni a másik vidéki fellegvár - EGER - mentalitásból.

foriol hozzászólása
foriol17080
2008.12.07. 19:08

már megint hülyeséget beszélsz Mikulás!a Zoli gyenge játékos!mind fejben mind fizikálisan!nem véletlenül nem játszott a szegednél egy kicsit gyengébb ujpestben!szerzödése volt de inkább elengedte az ute ingyen!pedig akkoriban fizetett érte az ute,nem is keveset!

Rolling hozzászólása
Rolling17079
2008.12.07. 18:06

Tény! Tojás önmagát buktatta meg,ha csak a fele igaz a pletykáknak, az is sok. Ehhez semmi köze nem volt Vargának, csak annyi, hogy ő is a csapatban játszott. Mindenki örült Tojás távozásának. A többi, amit írtál igaz.

Mikulás hozzászólása
2008.12.07. 17:18

Brazil82 Török Bélán kívül van a Szegednek fiatal, tehetséges sőt balkezes játékosa is. Igazoltak a csapatba egy ugyanolyan képességű szerb balkezest, akit előnyben részesített Kásás. Mondván, Zoli a te játékodat nem ismerem. (ez a gyerek korosztályos válogatott volt végig, csak utána kellett volna nézni) A szerb balkezes játékosról mit tudott? Zoli a bajnokság eleje óta nem kapott lehetőséget, kölcsönadták más csapathoz, pedig ő szegedinek érzi magát, de megint távozni kényszerült. Milyen jó lenne ha valaki kiállna a tehetséges fiatalok mellett, nem hagynák őket szétszéledni. Az utóbbi négy meccsen a csapatnak nem volt balkezes játékosa, mi van a szerbbel? Tud valaki róla? Lehet hogy hiba volt ennyi pénzt kiadni érte? Lehet hogy hiba volt kölcsönadni Zolikát?

szbaratnak hozzászólása
2008.12.07. 12:42

igaz a varga tamas-weszelovszky duo se semmi,de a legnagyobb csapatbomlaszto egy masik varga, nevezetesen peter....

szbarat hozzászólása
szbarat17073
2008.12.07. 12:23

Kásásnak, Weszelovszkynak,és Varga Tamásnak mennie kell,mert mind a hárman, csak a szegedi csapat kárára vannak. Csapat bomlasztóak, remélem, hogy Körtvélyesi elnök mi hamarabb meg hozza ezt a döntést, mert ha Kásás marad az edző,akkor még a 4-be se fognak bejutni tavasszal. Szánalmas mind a 3, de legfőképp Kásás!

brasil82 hozzászólása
2008.12.07. 11:44

Az is nagy gond szerintem Szegeden, hogy az egy szem Török Bélán kívül más 20 év alatti nagy tehetség nem igazán található egyelőre!

macskako  hozzászólása
2008.12.07. 11:33

T. Teny ! KOSZ,h leirtad !!! Igen anno , Gladiator a sajat 2. apja ellen /Soma / tett 1-2 dolgot ami nem volt tul szep ... /Ld. meg : ,,Te is fiam ,Brutus ?! " / pedig Csuvi a SOMA nelkul ma legfeljebb rokkantnyugdijas lenne,s nem 2x-es olimpiai bajnok . id . Kasa : sztem soha nem lett volna a VASAS edzoje ,ha fia Tomi nem igazol a VASASba . Azzal a 2003 -2004 -es kerettel SOMOSSY a vilagot vegigverte volna !!!!!!!!!!!!!!! Mig az id . Kasassal az volt ,ami ... Udv !! hajra VASAS !!

rez hozzászólása
rez17064
2008.12.07. 11:19

Pontosítanék. Nem szombaton, hanem szerdán lesz pótolva a Szolnok-Fehérvár.

Tény! hozzászólása
Tény!17063
2008.12.07. 11:13

Szeged?--Uraim:hagyatkozzunk csak a tényekre,semmi sértegetés nem lesz a soraimban.... Zoli bácsi,jó szakember nagyon,de valamiért sosem jött ki Mo-n,soha....Még azzal a Vasassal sem...Valamiért! Szerintem nem mindig a játékosokat kell szapulni,néha saját magába is kéne néznie....vagy olyan szakember véleményét meghallgatni,aki szintén ért ehhez a gyönyörű sporthoz...Nem valamiféle Juhász G. Varga Tamás (2x Olimpiai bajnoknak ezúton is gratulálok),fantasztikus játékos,világ egyik legjobb védője, de sosem az eszéért szerették.....És lássuk be Mo-n,ő sem váltotta meg a világot...Vasasban megbuktatta a most a Fradival sziporkázó Somát,majd jött Zoli...és tudjuk mi lett! Újpestre ment ahol káosz lett...Az Újpasten addig jól játszó játékosok,gyengén játszottak,de ő gólkirály lett!Edzőt ott is megpróbálta megbuktatni..de ott nem ment... Szeged:Tojással jól épitkezett,2-3 éven át verte otthon a jó csapatokat.Beerősitettek vele meg alulmotivált"szárocskákkal"és lejtő..Ma már közép csapat a Szeged!De nemolyrég a Szeged nagyon egységes jó csapat volt,majd oda igazolt,megbuktatta Tojást(lehet saját hibájából is Tojás,mert ő ment bele hogy leigazolják VT-t),és gól király lett és kivitték az Olimpiára(én Gór-nagynak szavaztam volna bizalmat)!Nincs olyan emberben jövő kép aki elnyomja a csapattársait..és még nem is fiatal!Varga Dani szinte semmit nem játszott a vasasban akkoriban,pedig akkor is zseni volt.. Sajnálom,mert állitólag Szegeden jók a körülmények,nem kéne pazarolni pénzt és időt... Fiatal játékosokat kellene igazolni,és épitkezni.De sajnos Zoli meg nem ismeri a fiatal játékosokat a mezőnyben,tehát lehet jobb lenne valami fiatal edző is oda vinni...(Biro,Vincze,Toth L,Keszthelyi,Derekas,Somossy..) Több van ebben a Szegedben! Üdv mindenkinek! Régivasasfun!

régi egri hozzászólása
2008.12.07. 10:35

Nehogy má a Szeged "eltűnjön"! Kellenek!! EGER!!!!

Flodd hozzászólása
Flodd17059
2008.12.07. 10:34

A Honvédnál azért elég jó az utánpótlás állomány, viszont az sajnálatos, hogy a fiatalok csak akkor juthatnak játéklehetőséghez, amikor vki kidől a felnőtt csapatból... Az Egerrel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy elég szomorú, h Biros Petitől várják a megváltást. Nem nevezném profi csapatnak, azt, amelyiknek a teljesítménye attól függ, hogy egy adott játékos játszik-e vagy sem. Az Eger másik nagy problémája az ingadozó teljesítménye. Bárkit képesek megverni, ugyanakkor szinte bárkitől képesek kikapni... Szeged pedig vmi nagyon nincsen rendben... A Vasas pedig most nagyon-nagyon jó. A MK hétvégéjén botlottak, de a nagyszámok törvénye alapján szükségszerű volt.

Coni hozzászólása
Coni17058
2008.12.07. 10:32

Ildikó:A tegnapi Szolnok-Fehérvár meccs azért maradt el,mert egy vezeték elszakadt az uszoda környékén,így a világításnak annyi volt az egész Tiszaligetben.Ez kb a meccs előtt fél órával történt,hogy "sötétbe borult"az uszoda.A játékvezetők azt mondták,hogyha 18:30-ig az E-on helyre tudja hozni,akkor lesz meccs,de már negyed 7 előtt a játékosok felöltözve hagyták el az öltözőt,és 18:30-kor a játékvezetők "lefújták"az egészet.A meccs jövőhét szombaton lesz,ha minden igaz.

Invirtita hozzászólása
2008.12.07. 10:13

Hát Kásáról annyit, hogy anno a sztárokkal teletűzdelt Vasassal is tudott betlizni. Most nem tudom Szegeden mit csinál, de hogy általánosságban elképesztően maximalista az biztos. És a jelek szerint ezt nemcsak a Vasas, de a Szeged játékosai is hitetlenséggel és rossz játékkal hálálják meg. Kár... Az utánpótlást sem követem már nagyon arrafelé, de 5-6 évvel ezelőtt voltak arrafelé ügyes gyerekek, még balkezes is, de ha jól tudom Pestre vagy külföldre mentek játszani, tanulni. Hát ennyi, ha nem adnak lehetőséget a "kicsiknek", akkor Pestre jönnek ahol vagy végleg eltűnnek (erre is volt jó példa) vagy befutnak, de már nem Szegediként. Egyébként korábban sem nagyon tartotta meg a Szeged a tehetségeit: Szabó Zoli, Fodor Rajmi, Molnár Papesz, Kiss Csaba, Wesze (igaz ő most "hazajött"), és sorolhatnánk. Ahogy egy jóbarátom szokja mondani: "Szar a egész..."

vadorzo hozzászólása
vadorzo17051
2008.12.07. 09:46

mikulás ! a honvédban hol az utánpótlás ??? kik a saját nevelésűek ??? nincs !!!

én-nek hozzászólása
én-nek17050
2008.12.07. 09:17

Láttak volna tenap a min dig jól védő Baksát... 5 potyagól...

foriol hozzászólása
foriol17049
2008.12.07. 09:09

Baksa?te viccelsz!amiota polozik most van a leggyengébb formában!

macskako hozzászólása
2008.12.07. 08:17

Udv ! Hallgattam az Oldies radion a Fradi - VASASt . Nagyon orulok,h nyerunk !!!! Igen ertekes gyozelem,ez a Fradi ,mar nem az,akit 2 eve 6-7 gollal vertunk . Sok csapat fog pontot,pontokat veszteni ellenuk ! / En mindig vallottam,hogy SOMA tud !!! Nagyon tud !!! / ---------------------------------------------------------- Jo ez a foto !! Ezek az irani emberkek gondolom majd hazamennek,s az e fotorol keszult papirkepet beleteszik a Koran -ba. ISTENEK legyenek egy helyen :)))

Ildikó hozzászólása
Ildikó17046
2008.12.07. 07:57

Tud valaki valamit a Szolnok-Fehérvár meccsről? Miért maradt el és mikor játszák le? Előre is köszi az infót!

Najó hozzászólása
Najó17044
2008.12.07. 06:08

Lehet, hogy Szegeden edzőbuktatás készül?

2008.12.07. 01:58

TOJÁS gyere vissza!!!! :)

foriol hozzászólása
foriol17042
2008.12.07. 00:24

kedves mikulás!mutass már egy honvédos saját nevelésü játékost!

Én hozzászólása
Én17041
2008.12.07. 00:02

Nagyon gyenge csapat a Szeged, most a Vasas is kisebb hullámvolgyben van érzésem szerint, foleg a Varga Dani... de a szeged az katasztrófa... a Honvéd a legstabilabb csapat jelenleg a magyar csapatok kozul, az Eger is botladozik még,bár azért ott még várnak egy teljesen egézséges és formában játszó Biros Pétert :) ha a Szeged a LENbol is kiesik, akkor a csapat nem ér semmit,kozépcsapattá esik vissza a szememben... Kásástól tobbet lehetne várni,sokkal tobbet...nem csak a játékosokat kell hibáztatni,benne is van hiba,akiben nincs az Baksa,o mindig jól véd... Kásástól, ahogy Rolling is írta,nemcsak az edzéseitol,a taktikájától várható tobb,hanem a játékospolitikájától is... hoztunk 2 szerbet,huha,de milyen szerbek azok? Nem minden szerb játékos jó játékos, ezek a Torok bajnokságban nagy sztárok voltak, de a magyar bajnokságban alig kozépszintuek...

Mikulás hozzászólása
2008.12.06. 23:46

Igazad van Rolling, Szegeden nincs szakmai gazdája a csapatnak. Addig, amig az edző úgy nyilatkozik a helyi Délmagyarország napilapnak, (LEN-kupára utazás előtt)"A franciákról tudom, hogy a hazaiak mellett van szerb, dán, kolumbiai és két holland pólósuk is. Állítólag ügyesek, mi viszont magyarok vagyunk, ami a vízilabdában már nagyon régóta világmárka." Én viszont úgy tudom, hogy a Betonban is három szerb játékos játszik. De mi magyarok vagyunk ugye? Ennyit a szakmáról, és hol van Szegeden az utánpótlás? Veszéék óta senkit nem lehetett oda beépíteni? A Honvéd, Vasas, Eger, és a többi csapat is folyamatosan építi be a fiatalokat.

balázs hozzászólása
balázs17039
2008.12.06. 22:35

FotoVass: legyőzte a Kőérben 8-7-re. pontosítok: remélem a Népligetben is legyőzi a Honvéd a Fradit

Rolling hozzászólása
Rolling17038
2008.12.06. 21:53

Szegeden az a baj, hogy nincs igazán szakmai gazdája a csapatnak. Tárgyaltak rengeteg neves játékossal, volt akivel meg is egyeztek szóban, aki azt kérte, hogy a bajnokség végéig legyen titok, aztán aláír. Eltelt pár nap, és más klubhoz írt alá. A Szeged kezdett kifutni az időből, és nem volt még a hiányposztr senki. Ekkor szólt Korolija, hogy a tesója bekk, de centert is tud játszani, és elege van Isztanbulból, megszerezhető. Majd előkerült a balkezes Vejzagics, aki szintén sztanbuli, és jönne. Így kerültek Szegedre anélkül, hogy bárki is látta volna játszani őket. Ez minden, csak nem koncepció. Azért megjegyezném, hogy Kásás 12 éve járja a válogatottal a világot, elvileg ismernie kell mindenkit, és nem létezik, hogy nem tud olyan holland, francia, avgy akármilyen játékost, aki erősítés lenne a Szegednek.

Köcs hozzászólása
Köcs17037
2008.12.06. 21:40

Kásás egy pojáca...Tojás a sztárok nélkül 4meccses elődöntőre kényszerítette a később bajnok Vasast...És akkor nem volt a bukó Wesze,Csuvi...duó.....Nem baj szórjátok a pénz... Lila Mámor!!

FotoVass hozzászólása
2008.12.06. 21:29

Balázs: emlekeim szerint a Domino osszel mar le is gyozte a Fradit. Vagy nem jol emlekszem?

balázs hozzászólása
balázs17035
2008.12.06. 21:11

A Szeged kezd kiszállni a legjobb 4ből. A bajnokságnak jót tesz a Fradi megerősödése, remélem a Honvéd azért legyőzi. HAJRÁ HONVÉD!!!!

ed hozzászólása
ed17034
2008.12.06. 21:09

good game gabor! keep shooting go UTE

Józsi47 hozzászólása
2008.12.06. 21:07

Rolling! Na és ha összeszedi?Nincs semmi jelentősége.

Tomute hozzászólása
Tomute17032
2008.12.06. 21:05

"Gerendás György: ? Elszúrtam a mikrociklust, rossz meccsre hegyeztem ki a társaságot." :-):-):-) Nagy arc!!!

Rolling hozzászólása
Rolling17031
2008.12.06. 20:40

Földi most már minden meccsen összeszedi a maga sárgalapját?

Csaszi hozzászólása
Csaszi17030
2008.12.06. 20:20

Nagyon érdekesen alakul a bajnokság, a Vasas kiemelkedik, és van 5-6 csapat, akik bármikor meglephetik a másikat, nyilván tisztul majd a kép, de úgy néz ki, szuper lesz a bajnokság. Gratulálok az FTC-nek, hogy két nap alatt, két ilyen meccset játszottak!!!