FACEBOOK

Fürdőnadrág nélkül érkezett az EB színhelyére a csapatunk!

Fürdőnadrág nélkül érkezett az EB színhelyére a csapatunk!
hozzászólás, 2008.07.03.

Ugyanaz történt, mint tavaly nyáron, amikor Párizson keresztül utazott a válogatott Bilbaóba, a portugaletei Világliga-selejtezõre. A különbség annyi, hogy akkor csak néhány embernek nem rakták át a csomagját Párizsban a Bilbaói gépre, most pedig egyetlen feladott magyar poggyász sem érkezett meg a célállomásra…

De haladjunk sorjában. Háromnegyedórás késéssel indult Ferihegyrõl a menetrendszerinti párizsi járat, rajta a magyar csapattal. A check in pultnál rendesek voltak, mert a nagy darab pólósokat úgy ültették a gépre, hogy lehetõleg ne legyen mellettük senki…

Felszállás közben a kapitány a szokásos módon köszöntötte az utasokat, ismertetve a repülés paramétereit. Ezúttal azonban még egy mondatot hozzátett a sablonszöveghez: „Külön köszöntjük a magyar vízilabda-válogatottat, amely a malagai Európa-bajnokságra utazik!” És ekkor abszolút spontán módon taps tört ki a fedélzeten - nagyon-nagyon jó volt hallgatni!

Párizsig valamennyit sikerült behozni a késésbõl, s így jó egy órát kellett várakozni a malagai csatlakozásra. A fiúk üldögéléssel, kókadozással ütötték agyon az idõt.

A beszálláshoz sorakozva már látszott, hogy nem lesz kényelmes út: túl sokan várták a jegykezelést… A gép zsúfolásig tömve volt, ami egyben azt jelenti, hogy a sorok  az egymáshoz legközelebbi távolságra voltak állítva, maguk az ülések pedig eleve olyan keskenyek voltak, hogy a középsõ helyre jegyet kapó Kásás Tamás kétségbeesetten mondta: õ bizony nem bír ki így két és fél órát. (A közvetlenül mögötte ülõ Kiss Gergely csendben bólogatott.)

Persze az utat azért mindenki kibírta.



Malagában fülledt meleg fogadott minket, s egy jókora meglepetés. Vártuk-vártuk a raktérbe feladott csomagokat, de azok csak nem jöttek. A végén mindenki elment, csak a holmijuk után sóvárgó tucatnyi ember állt sorba a reklamációs pultnál - nem csak magyarok, hiszen a csapat reklamációját „egyesítve” intézte Gulyás Zoltán és Pavlik Gábor.  A helyi személyzet rutinszerûen intézte az ügyet, mindegy egyes hiányzó csomag ügyében papírt állítottak ki.



Közben megérkezett a nõi válogatott Frankfurt felõl és irigykedve néztük, hogy nekik bezzek megjöttek a feladott poggyászaik.

Várakozás közben kiderült, hogy a legtöbb embernek a feladott sportzsákjában van a fürdõnadrágja, gyakorlatilag egyedül Madaras Norbert volt olyan gondos, hogy magánál tartja a „munkaeszközt”. Hogy az este hétre tervezett edzést mégis meg lehessen tartani, Kis Gábor mentõötlettel állt elõ. Azt javasolta, hogy ha már legalább egy fürdõgatya van, akkor az edzésen rendezzenek váltóúszást…

A csapat végül elment, a reklamációt intézõ (higgye el mindenki, nem egyszerû feladatot elvégzõ) Gulyás-Pavlik páros még maradt és szerencséjük volt, mert mire elkészült az összes jegyzõkönyv, befutott a szerb(!) férfi válogatott, így velük együtt utazhattak busszal a szállodába. Úton a parkolóhoz e sorok írója Vladimir Vujasinovics mellé keveredett cipekedés közben. A Reccóból most távozó sztárjátékosnak az üdvözlés után elmondtam, hogy Magyarországon minden vízilabdaszurkoló nagyon aggódik Danilo Ikodinovics súlyos sérülése miatt és komoly szolidaritást tapasztalni a közvéleményben. „Tudom, Tibivel is beszéltem errõl” - mondta a fejét még mindig hitetlenül csóváló Vujasinovics. Úgy búcsúztam tõle, hogy a döntõben találkozunk, mire õ mosolyogva nyújtotta a kezét, s csak ennyit mondott: „Természetesen.”

Este azért mégis edzett a csapat - tavol-keleti turistacsoport benyomását keltették a fiúk a tarka szerelésben...

Folytatás csütörtökön – remélhetõleg már teljes (sport)felszerelés birtokában.

vlv-fotók az utazásról

vlv-videó:

Érkezés a csütörtök délelőtti edzésre:




17 régi hozzászólás

:( hozzászólása
:(9975
2008.07.04. 13:17

Szegények hogy férnek ell az ülésekben,gondolom nehezen.Mert mindeggyik nagyon magas...

viki hozzászólása
viki9965
2008.07.03. 22:04

Így h mondjátok igen érdekes!Azt hitte Dumi az!

bb hozzászólása
bb9964
2008.07.03. 21:58

gondolom segit vinni a labdákat meg sapkákat meg bekeveri a piákat meccs előtt meg ilyenek...gondolom én.. de az is lehet h segít maszírozni a fiúkat vagy nem tom...

. .. ... ..... hozzászólása
2008.07.03. 21:56

És akkor a fiúk most milyen gatyába fognak játszani meg edzeni?

zoli7 hozzászólása
zoli79962
2008.07.03. 21:36

télleg.. ki az a srác nagy viktor mellet aki ujságot olvas?

tovább gondolva Kicsi eszmefuttatását... hozzászólása
2008.07.03. 21:11

Én azt javasoltam volna, mivel a lányoké megérkezett, először edzenek a lányok, majd kölcsön adják a fiúknak és ők is tudnak edzeni, a méretekben túl nagy különbség nincs... (megjegyzem nem a fiúk a kicsik...)

djtesla hozzászólása
2008.07.03. 19:50

Nekem olyan kérdésem lenne, hogy 2 úriembert még sose láttam, ugyanabban a pólóban vannak a képeken, ők kik lehetnek? 2 fiatal srác.

Sándor hozzászólása
2008.07.03. 18:44

ez a röhej.bezzeg a pannonos világoskék fehér meg ezt a pirosas egyenpólót hisztérikusan hordják,vigyázzák a sportolók.....

Katica hozzászólása
Katica9956
2008.07.03. 18:23

Barátnőmék május végén szintén így jártak Párizsban az átszálláskor. Francia specialitás?:)) HAJRÁ MAGYAROK!!

 egy Madaras Norbi Rajongó  hozzászólása
2008.07.03. 17:37

... ti amo, ti amo, ti amo, ti amo....

Csabó hozzászólása
Csabó9952
2008.07.03. 17:01

Kicsi mar megint jo otlettel allt elo:D:D:D Hugomek akik kint vannak,biztos nem tiltakoztak volna a gatya nelkuli edzes ellen:):) Hajra Magyarok!!!

Kritikus Péter hozzászólása
2008.07.03. 15:19

Fapadoson extra-díjat kellett volna fizetni a "túlzott dimenziókért".

Birge hozzászólása
Birge9949
2008.07.03. 14:55

Hajrá magyarok! Mindhalálig!

ramy hozzászólása
ramy9947
2008.07.03. 13:35

áhh nem tom miért,de Párizsba mindig elkeverednek a cuccok így jártam egyszer én is...

t hozzászólása
t9946
2008.07.03. 12:47

Szegény Kása, meg a többiek! Özzsetöpörödni egy szűk ülésen órákra. Méltatlan. A lényeg a lényeg, rendben vannak, ott vannak és én nagyon, de nagyon szurkolok nekik is meg Godova Gábor csapatának is!/ a fürdőnadrágoknak is, hogy megtalálják gazdáikat./-:) HAJRÁ MAGYAROK!-:Éva néni.

holnaputan hozzászólása
2008.07.03. 12:17

Norbi a gondos.:)

marci hozzászólása
marci9944
2008.07.03. 11:16

A kézilabdásoknak is állandóan eltűnik a cucca.