FACEBOOK

Akik a csapattal edzenek: Hárai és Vörös

Akik a csapattal edzenek: Hárai és Vörös
hozzászólás, 2008.06.05.

Hárai sztoriját a "Kimaradók" című sorozatunkban is közölhetnénk, hiszen neve nem hangzott el akkor, amikor Kemény Dénes az EB-re és az olimpiára készülő 18-as keretet ismertette. Mégis ott van a csapat mellett, együtt Vörös Viktorral, a jövő nagy ígéretével.


- Hogy fogadtad a kapitány döntését, számítottál rá? - kérdeztük Hárai Balázst.

- Kicsit számítottam rá, mert ebben az évben nagyon sokat voltam sérült. Amikor Kecskeméten voltunk, a Volvo Kupán, több lehetőséget kaptam volna, de sajnos éppen előtte sérültem meg, így nem tudtam bizonyítani.

- Hogy tudtad meg, hogy a keretből való kikerülésed ellenére a csapattal edzhetsz?

- Dénessel találkoztam, leültünk, s elmondta, hogy miért nem hív be a keretbe.

- Milyen ambíciókkal csinálod végig a kemény programot?

- Úgyanúgy dolgozom, ahogy eddig, mindent megteszek, keményen hajtok, edzek, ugyanúgy, mint a többiek.

- Ha nincs a felkészülés, júniusban mit csináltál volna?

- Válogatott edzésre jártam volna... :-) Edzettem volna tovább, egy darabig.

- Ősztől új klubcsapatban játszol. Milyenek a várakozásaid?

- Két évre írtam alá az Egerhez. Úgy érzem, hogy jót fog tenni nekem a változás, új körülmények, új medence, új edző, új csapat és természetesen arra számítok, hogy az Eger lesz a bajnok jövőre.

- A társakat mennyire ismered?

- Sokukkal a válogatottban is együtt edzünk, nagyjából a többieket is ismerem, sokat játszottunk egymás ellen.


- Mit szóltál a szövetségi kapitány meghívásához? - faggattuk Vörös Viktort.

- Nagyon örültem neki. Először meglepett, de sokan azt mondták, hogy megdolgoztam érte. Örülök neki.

- Kérlek mutatkozz be, mondj valamit magadról.

- 21 éves vagyok, Szentesen születtem, nyolc évet játszottam az Újpestben, most átigazolok a Vasasba. És ezúton szeretném megköszönni az Újpestnek az elmúlt nyolc évet.

- A Vasasnál mennyi időre írtál alá?

- Két évre.

- Mi a posztod, melyek az eddigi eredményeid?

- Hát ugye, a drága jó barátommal junior világbajnok vagyok (mutat Háraira, a szerk.), magyar bajnoki ötödik hely, Magyar Kupa bronz, Komjádi Kupa győzelem. Center vagyok meg bekk.

- Mik az ambícióid a válogatott mellett?

- Szeretnék nagyon helytállni és remélem, hogy a későbbiekben ugyanígy fog rám számítani a kapitány.

11 régi hozzászólás

lila hozzászólása
lila8927
2008.06.07. 19:49

sárga, A szín választásod önmagáért beszél! sárga: az irigység színe. (lehet, h te öreg vagy és se tehetséges se legjobb nem voltál) kék, Neked meg remélem kék lesz a fejed a sárga irigységtől, ha az újpest a négyben lesz. Igazad van Botond példát vehetnének rólad! (velem együtt):)

piros - ha mar szineket irunk hozzászólása
2008.06.06. 00:23

grat az 5. helyhez ujpest, remeljuk jövöre is meglesz:)

flodd hozzászólása
flodd8879
2008.06.05. 22:35

Először is gratulálok az Újpestnek az idei idényben elért eredményeihez! tommal teljesen egyetértek abban, hogy az UTE a jövő csapatát építi és remélem előbb vagy utóbb bajnokságot is tudnak majd nyerni. ;) Botond! Szerintem teljesen fölösleges felhúznod magad olyanok véleményén, akik nyilvánvalóan nem értenek a vízilabdához és életükben nem láttak Titeket játszani. Jövőre mutassátok meg nekik!!! :) Sok sikert a következő szezonban is. :) És mindent bele a LEN Kupában!!!

Szabó Botond hozzászólása
2008.06.05. 18:40

Kék és Sárga! Dolgoztatok már együtt egy csapatban?? Própáltátok már milyen nehéz megoldani hogy 15-18 fős hajót mindenki egy irányba húzza? Okoskodni és irigykedni mindig a legegyszerűbb dolog, sárral dobálozni, név nélkül az az igazi, de dolgozni és tenni a sikerért na azt nem!!! REMÉlEM IDÉN SIKERÜL BEFOGNI A KÁROGÓK CSŐRÉT, DE HA NEM, AKKOR JÖVŐRE MEGINT MEGPRÓBÁLJÜK!! SZABÓ BOTOND, az ÚJPEST junior világbajnok vízilabdázója (remélem egyszer a TI is meritek válalni a neveteket)

kék hozzászólása
kék8865
2008.06.05. 14:13

Üdv, csak két kérdésem volna: Idén mi a célkitűzés Újpesten? A majdnem négy közé jutás?

tabber hozzászólása
tabber8864
2008.06.05. 13:44

ott lesz jó csapat ahol jó az ifi. Eger 100 százalékos , 2007, és 2008-bajnok.

Sárga hozzászólása
Sárga8860
2008.06.05. 11:24

Lassan a fiatalok idössek lesznek,és csak tehetségek maradnak,és a legjobbak el is mennek,inkább léggömb ez,a Vörös se véletlen ment el,valami azért nem klappol,csak a duma nagy!

Weörös hozzászólása
2008.06.05. 11:15

Jó az ujpesti koncepcio,csak egy jó edző kéne mert a fiataloknak fejlődnie kellene,de az eredmények nem ezt mutatják,évek ota helybenjárás van.Dudi féle 5 éves terv.......

tom hozzászólása
tom8857
2008.06.05. 11:09

ute a jövő csapatát építi 2014re bajnokok lesznek

V, mint Vasas hozzászólása
2008.06.05. 10:56

Varga Dani, Varga Dénes, Vörös Viktor...Vasas. (Aki az Újpestben "V" betűs...)

B hozzászólása
B8854
2008.06.05. 09:23

Szorítok az Újpestnek, hogy több tehetséges fiatalt ne veszítsen. Az Újpest ugyanis az egyetlen csapat a mai élvonalbeli mezőnyben, amelyik lényegében csupa fiatal tehetségből áll, akik ráadásul szinte kivétel nélkül Újpesten értek OB1-es játékossá. Hajrá újpesti fiatalok a LEN Kupában!