FACEBOOK

Holland vízilabdaklub magyar játékosokat szerződtetne!

Holland vízilabdaklub magyar játékosokat szerződtetne!
hozzászólás, 2008.06.02.

Érdekes módszerrel igyekszik élcsapatot faragni pólósaiból egy holland kisváros klubja. Honlapunkon keresztül ajánl profi szerződést magyar vízilabdázóknak. A koszt és kvártély mellett fizetés, valamint nyugat-európai szintű sportolói környezet várja a magyar játékosokat. Cserébe jó játékot, sok gólt várnak és a klub gyors fejlődését, beleértve a jó nemzetközi szereplést is.


A Schuurman/BRC nevű klub vezetése először az Eger csapatánál jelentkezett, kapcsolatot keresve a vlv.hu szerkesztőséghez, hogy itt tegye közzé: szívesen látna magyar profi vízilabdázókat, hogy segítségükkel rövid időn belül felhozza a csapatot a középszerűségből. Az elmúlt években háromszor jutottak fel az első osztályba, ami ugye azt jelenti, hogy majdnem ugyanennyiszer ki is estek. Most komoly célt tűztek ki maguk elé: a lehető legrövidebb időn belül szeretnének holland élcsapattá válni, hogy utána a nemzetközi porondon is szerepelhessenek, s eredményeket érjenek el.

Sander Nieland, a csapat menedzsere arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy rendes profi szerződéssel szeretnének magyar játékosokat igazolni, méghozzá döntésük nem ad hoc jellegű, hosszú távra terveznek.

A klubot
olyan professzionális vízilabda-szervezetként jellemezte, amely minden téren támogatja sportolóit: korszerű felszereltségű fitness-center, szakképzett vízilabda- és fitness-edzők segítik a munkát, stabil a szponzori háttér, professzionális versenyzési és tanulási lehetőségek állnak a sportolók rendelkezésére. A városban szeretik a vízilabdát, a klub nagy társadalmi támogatottságot élvez. Fő szponzoruk egy áruházlánc, amely 50 áruházat működtet Hollandiában és Marokkóban. Jó a kapcsolatuk számos oktatási intézménnyel is. Technikai igazgatójuk, Jan Mensik 2000-ben, a sidney-i olimpián a holland női válogatott szövetségi kapitánya volt.

Jó vízilabdázókat keresnek - ezért gondoltak Magyarországra. Elsősorban centerek, kiváló lövők és balkezesek jelentkezését várják. A szállás, ellátás, valamint a kocsi és az üzemanyag mellett havi 1500-3000 eurós fizetést is ajánlanak - a fizetés értelemszerűen a játékos kvalitásától függően alakul. Az együttműködést hosszú távra tervezik, 2+1 éves szerződést kötnének, évenkénti felülvizsgálattal.

Az értintettek a 003165107 1181-es telefonszámon, vagy a következő két emailcímen keresztül vehetik fel a kapcsolatot a klubbal: g.j.mensink@planet.nl vagy jan.mensink@planet.nl

Ha sikerül "üzletet kötni", kérjük, szerkesztőségünket is tájékoztassák, részben azért, hogy hírül adhassuk, részben pedig azért, hogy a következő években követhessük, miként öregbítik a magyar vízilabdázás hírnevét Hollandiában.




Bemutatkozás:

A klub egy közép-hollandiai, Amszterdamtól mintegy 100 mérföldre lévő kistelepülés, Borculo csapata. A tágabb környék neve Berkelland, 40 ezer ember él itt kis településeken. Az országrészt sok turista keresi fel természeti szépsége miatt, vannak hegyek, de vizek is, a környék egyik legnagyobb látványossága az éppen Borculo-ban található vizimalom, amely 1628-ban épült.

Borculo

A város honlapja

A Schuurman/BRC klub honlapja

A klub fotóalbuma

(x)

31 régi hozzászólás

savas hozzászólása
savas11458
2008.07.13. 20:45

hát krisz nem hinném hogy mi ezt valaha is megtudjuk :)

krisz hozzászólása
krisz10500
2008.07.07. 23:53

Kiváncsi vagyok hogy a 3000 euro az itt bruttó vagy nettó?

rajongó hozzászólása
2008.07.04. 19:46

Frikk Ottó,Gyurováth Tamás,Szalma Botond

Csabi hozzászólása
Csabi9979
2008.07.04. 14:18

És róluk lehet valamit tudni?? Valamilyen adatot meg persze nevet :)

rajongó hozzászólása
2008.06.30. 18:18

Megvan a 3 magyar játékos akiket leigazoltak

kreten hozzászólása
kreten9214
2008.06.20. 06:30

jo kis ajanlat foleg annak aki nem tud mar bekerulni a valogatottba soha tobbet az eletben.

maluda hozzászólása
maluda9130
2008.06.18. 21:49

Sziasztok Én mindenképpen szeretnék Hollandiában játszani mindegy hogy hol de nem szeretnék egyedül menni aki így van vele az jelentkezzen. Ki mit tud erről a csapatról és kik mennek már biztosan?

An89 hozzászólása
An899071
2008.06.13. 14:41

én felhívtam őket úgy tisztább én is juli2 megyek.

kalo hozzászólása
kalo9051
2008.06.12. 11:39

regim te mit irtál a levélben ? és melyik cimre küldted ?

regim hozzászólása
regim9046
2008.06.12. 01:46

én ma irtam nekik és még ma válaszoltak h felveszik velem a kapcsolatot 2 héten belül!Vki Sant ti milyen poszton játszotok?Ti is kaptatk ilyen emailt?

Csabi hozzászólása
Csabi8990
2008.06.10. 15:57

Sant Te melyik csapatban játszol itthon?? A másik hogy Neked már a válaszlevélben megírták h mikor kell menned próbajátékra?? Illetve ennek a költségét a club v Te állod?? köszi:)

toto hozzászólása
toto8980
2008.06.10. 12:15

én júni 23től 29ig

zsírfej hozzászólása
2008.06.10. 12:02

vki, és sant ! ti mikor irtatok nekik ?

sant hozzászólása
sant8976
2008.06.10. 10:32

julius 2től 7ig megyek ki.

vki hozzászólása
vki8941
2008.06.09. 10:09

nekem ma reggel irtak vissza.szal várjatok türelmesen

Csabi hozzászólása
Csabi8937
2008.06.08. 22:58

Sziasztok! Én is írtam már nekik 5 v 6 napja és még nekem sem írtak vissza semmit! Valaki esetleg hívni próbálta őket??? Amúgy ez az ajánlat szerintem nagyon megfelelő! Ha vki megtud valamit az írjon!! :)

Waree hozzászólása
Waree8935
2008.06.08. 19:07

Zsírfej én is irtam nekik és nekem sem jeleztek vissza... Pedig ideje lenne már...

zsírfej hozzászólása
2008.06.08. 17:53

érdekelne hogy valakinek visszairtak-e már mert én egy hete irtam nekik és nem jeleztek még vissza !

Novo hozzászólása
Novo8932
2008.06.08. 15:33

Szóljatok ha valakinek visszajelzett a csapat, érdekelne hogy tényleg ennyire jo e ez az ajánlat...

steajler hozzászólása
2008.06.06. 23:55

kiöregedett ifiknek kéne ide menni

hehhe hozzászólása
hehhe8830
2008.06.03. 12:27

Sztem ez lehetoség sok magyar pólós számára....mint a mesékben, elmehetnek szerencsét próbálni, és szerintem a mi ugyes pólósaink meg is váltanák ott a Világot...Nem gondolok itt válogatott szintu pólósokra, de mondjuk ilyen Szolnok, vagy a Szentes, OSC szintu játékosok simán a legjobbak lehetnének a bajnokságban....pénzt megkapnák, tobbet is mint itthon, a kornyezet meseszép, Hollandia sokkal fejlettebb, mint Magyarország, tobb lehetoség, nyelvtanulás, új emberek megismerése....nem csak Olaszország létezik a kulfoldre vágyó pólósok számára...(meg esetleg Spanyolország)

zaki hozzászólása
zaki8824
2008.06.02. 21:54

ennek a fickónak én kb 20 mondat infót adtam, és adott érte 10E ft-ot

t hozzászólása
t8821
2008.06.02. 19:43

Nekem is tetszik az ajánlat, de abban is biztos vagyok, hogy mindem magyar pólós el tudja dönteni él-e egy ilyen típusú lehetőséggel vagy sem.

bunyos pityu hozzászólása
2008.06.02. 18:30

60%-a? hahahahaha Talán 90%-a keres alatta. Ez jo pénznek számit,csak kérdés 12honap-ra adják vagy 8 honapra...

Brigi:D hozzászólása
2008.06.02. 17:34

Egyet értek. Nagyon jó lehetőség ez sok pólós számára. Nagy a kínálat jó játékosokból, akiknek esélyük nincs a válogatottságra, mert rossz időben születtek, rossz poszton játszanak, vagy akár már túlvannak a zenitjükön, viszont egy ilyen szintű csapatban még simán eljátszanak és hozzák a jó eredményt! Sokat lehet nekik profitálni egy ilyen szerződésből és nem csak anyagilag, hanem egész életükre nézve! Legalábbis szerintem.

Coach hozzászólása
Coach8814
2008.06.02. 16:56

móka, egy Holland varos szereti a vizilabdat es Magyarokat kernek arra, hogy felhozzak a csapatot az elso osztalyba ugy, hogy profi szerzodest adnak nekik... meseld mar el, hogy mi itt a nevetseges... Egyebkent elmondom neked, hogy az OB I. 60% kevesebbet keres mint havi 3000 Euro.

samu hozzászólása
samu8811
2008.06.02. 16:09

sztem is igazad van pb.ha minden biztosítva van,csak pozitívan jöhetnek ki a szerződésből. és jó hallani h vhol méltó módot kezelik ezt a csodálatos sportot:D:D

Ed hozzászólása
Ed8810
2008.06.02. 15:50

Móka, nevetségesnek nem mondanám, a lokális szánalmasságot pedig egyelőre Te produkálod. Egyéb? :)

pb hozzászólása
pb8809
2008.06.02. 15:42

Miért, Móka? Szerinted itthon mennyit keresnek azok, akik nem a legjobbak között vannak? Minden költségedet fedezik és még a fizetés... Nyelvet tanulsz, kapcsolatokat alakítasz ki - ez több mint korrekt ajánlat olyanoknak, akiknek nincs esélyük a válogatottba kerülni, de a vízilabdázás a mindenük. Nem beszélve arról, hogy milyen jó dolog lehet nulláról indulva felhozni egy csapatot. Szerintem inkább ezzel lehet gond, nem tudni, hány játékos vállára rakják a terhet... De maga az ajánlat igencsak jónak tűnik...

móka hozzászólása
móka8808
2008.06.02. 15:30

nevetséges és egyben szánalmas is ez az egész:)))remélem egyik magyar játékos sem lesz annyira buta,hogy belemegy egy ilyesmibe...

jamaikai bobcsapat-holland vízilabda? hozzászólása
2008.06.02. 15:11

Kásás, Madaras, Benedek, Szécsi és a két vasasos Varga már megegyezett velük... Vári is jelentkezett, de ő nem kellett. Nem lesz egy rosssz csapat ez!