FACEBOOK

Magyar gólokkal Európa tetején a Recco - A Vasas megszerezte a bronzérmet

Magyar gólokkal Európa tetején a Recco - A Vasas megszerezte a bronzérmet
hozzászólás, 2008.05.11.

Bronzéremmel vigasztalódtak a piros-kékek a barcelonai Euroliga Final Four zárónapján, a döntőben pedig a Pro Recco hoszabbítás után megvédte címét - nem akármilyen magyar segédlettel. Részletes tudósítás, gólok, képek vlv-videók Barcelonából, ahonnan a Volvo Autó Hungária Kft. segítségével tájékoztattuk olvasóinkat.

Az idő nem javult szombatra - sőt... Az első meccsen a bronzérem volt a tét, s a Vasas, ha nehezen is, de legyőzte a Mladost Zágráb csapatát, így dobogóra állhatott az európai elit versenyében.

2:2-nél vezetett először a Vasas, de a horvátok fordítottak, 4:3-ra, 5-4-re és 6:5-re is ők vezettek. Ekkor a Vasas rázta meg magát, Steinmetz Barnabás és Varga Dénes góljával 7:6-ra már nálunk volt az előny, sőt kétgólos is lett rögtön, Tóth Márton szép ejtésével. Ekkor már szerencsére az utolsó negyedben jártunk, s az eredmény már nem is változott.

A fent leírtak ellenére valahogy végig érezni lehetett, hogy a Vasas jobb. Vagy csak elfogultak vagyunk?

Mladost Zágráb-Vasas 6:8 (2:2, 1:1, 2:2, 1:3)

Barcelona, Montjuic municipal uszoda, v: Margeta (szlovén), Tulga (török)

Mladost Zagreb: Pavic – Burics, Smith, Vrdoljak 1, Iosep, Frankovics, Antonijevics 2, Djogas 1, Karacs, Muslim, Buljubasics 1, Franicsevics, Loncar 1. Edző: Ozren Bonacsics

Vasas: Nagy V. – Heinrich 1, Hőna, Mátyás, Katonás, Takács, Kovács R., Tóth M. 1, Varga Dániel, Varga Dénes 3, Steinmetz B. 2, Steinmetz Á. 1. Edző: Földi László

Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 10/3

Ötméteresből: 1/1, ill. 1/-

Kipontozódott: Mátyás (15. p.), Iosep (30. p.)



Helyszíni élő közvetítésünk a mérkőzésről a Volvo Autó Hungária Kft. jóvoltából

TZS képei a mérkőzésről

Videók:

Tóth Márton gólja

Varga Dénes harmadik gólja

Steinmetz Barnabás második gólja

Steinmetz Barnabás első gólja

Varga Dénes második gólja

Steinmetz Ádám gólja

Varga Dénes első gólja

Heinrich Dávid gólja

vlv-videók:

A bronzérmek kiosztása

Varga Dániel nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Steinmetz Ádám nyilatkozata



A döntő rendkívül magas színvonalú, látványos és fordulatokban bővelkedő mérkőzést hozott. A Recco szerzett vezetést, de 3:2-nél már a Dubrovniknál volt az előny - igaz, először és a rendes játékidőben utoljára. Hiába védekezett jól a Jug, a címvédőnél valaki mindig megrázta magát, Kásás, Calcaterra vagy éppen Madaras.

Úgy tűnt, hogy egyre fogy a horvátok ellenállása, ám ők kétszer is felálltak a padlóról. 8:5 után 9:8-nál majdnem befogták a Reccót, a végén pedig már nem csak majdnem: 11:8-nál már csak nagyon kevés idő volt hátra, mégis egyenlíteni tudtak, kiharcolva ezzel a hosszabbítást, amelynek első felében csak a Jug szerzett gólt, míg a Recco egyre többet hibázott. Ekkor minden jel arra utalt, hogy a horvátok behúzzák a meccset. Az utolsó három perc azonban még egy fordulatot hozott. Előbb Calcaterra kiegyenlített, majd az utolsó perc kezdetekor a horvát edző időt kért, hogy megpróbálják ötméteresdobások nélkül megnyerni a döntőt. Játékosai azonban nem jártak szerencsével, s ekkor a Recco edzője kért időt. A hátralévő 22 másodpercből 17 gólszerzési esély nélkül pergett le, a Recco a kapu közelébe se tudott kerülni a keményen brusztoló horvát játékosok "jóvoltából". Öt másodperccel a vége előtt éppen Madaras Norbertet faultolták, távol a kaputól. Norbi kiemelkedett a vízből és egy furcsa, féllapos dobással győztes gólt szerzett. (Ilyen gólról álmodoznak a gyerekek, amikor egy sportágat választanak maguknak...)

Az olaszok öröme határtalan volt, de talán a Vasas-játékosok sem szomorkodtak. Amikor átvették a bronzérmet, a még az uszoda lelátóján fagyoskodó magyar csoport hatalmas buzdítással mondott köszönetet nekik az elmúlt időszak fantasztikus meneteléséért.

Pro Recco-Jug Dubrovnik 13:12 (3:3, 1:0, 4:3, 3:5/0:1, 2:0) – hosszabítás után

Barcelona, Montjuic municipal uszoda, v: Borrell (spanyol), Stavridis (görög)

Pro Recco: Tempesti – Giacoppo, Madaras 3, Mangiante, Kásás 3, Vujasinovics 1, Felugo, Angelini, Benedek, Calcaterra 3, Udovicsics 2, Deserti 1, Fiorentini. Edző: Pino Porzio

Jug: Vican – Hrosik 2, Boskovics 2, Pecotics 1, Jokovics 2, Smodlaka 2, Markovics, Buslje 1, I. Sukno 1, Dobud, Drobac, Obradovic, S. Sukno 1. Edző: Emil Nikolics

Gól – emberelőnyből: 15/8, ill. 15/8

Ötméteresből: -, ill. 1/1

Kipontozódott: Boskovics (20. p.), Buslje (26. p.), Benedek (29. p.), Vujasinovics (31. p.), Fiorentini (35. p.)


Helyszíni élő közvetítésünk a mérkőzésről a Volvo Autó Hungária Kft. jóvoltából

Videók:

Madaras Norbert harmadik gólja

Madaras Norbert második gólja

Kásás Tamás harmadik gólja

Madaras Norbert első gólja

Kásás Tamás második gólja

Kásás Tamás első gólja

vlv-videók:

Madaras Norbert nyilatkozata



Benedek Tibor nyilatkozata



Az Euroliga Final Four végeredménye:

1. Pro recco
2. Jug Dubrovnik
3. Vasas
4. Mladost Zágráb

A torna legjobb játékosa címet - az újságírók szavazatai alapján - Frano Vican, a Jug Dubrovnik kapusa nyerte el.

Az Euroliga trófeát Bartolo Consolo, a LEN elnöke adta át Alberto Angelininek, a Pro Recco csapatkapitányának.

A Final Four gólkirályai: Madaras Norbert (Pro Recco), Varga Dénes (Vasas), Maro Jokovics (Jug Dubrovnik) 5-5 góllal.

A győztes csapat névsora:

Stefano Tempesti, Massimo Giacoppo, Madaras Madaras, Andrea Mangiante, Kásás Tamás, Vladimir Vujasinovic, Maurizio Felugo, Alberto Angelini, Benedek Tibor, Alessandro Calcaterra, Vanja Udovicic, Arnaldo Deserti, Goran Fiorentini, Alex Giorgetti, William Washburn

TZS, Dávid és geyza képei az eredményhirdetésről

Dávid képei a szombati napról

Nagyfelbontású kamerával készült vlv-videók a nap történéseiről

28 régi hozzászólás

Józsi47 hozzászólása
2008.05.14. 00:30

Az elütésekért elnézést kérek.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.13. 23:23

No,a tegnapi találgatások után immár konkrétumok is vannak a Vasas csapatával kapcsolatban.További 2 évre aláírt a Vasashoz Vraga Dániel,Varga Dénes,és KOvács Róbert.Szintén 2 éves szerződést írt alá az Egerből érkező Kis Gábor valamint az Olaszországból hazatérő Hosnyánszki Norberttal.1+1 éves szerződést írt alá Steinmetz Ádám.Sajnos 2 biztos távozó is van már.Mátyás Zoli a Fradiba igazokl míg Steinmetz Ádám Kiss Gergely csapattársa lesz Kotorban.A többi játékossal napokban fognak tárgyalni a Vasas vezetői. Mindezeket a Vasas sc honlapján is el lehet olvasni. Személy szerint én annyit tennék hozzá,hogy mindkét játékos távozása nagyon fáj nekem és gondolom a többi Vasas szurkolónak is.Kívánok mindkettejüknek sok sikert az új csapatuknál. Ugyanakkor úgy érzem,hogy erősödött a csapatunk.Úgyhogy jövőre is harcba szállunk minden fronton.Hajrá VASAS ANGYALFÖLD!

Józsi47 hozzászólása
2008.05.13. 10:18

Hello,Lukitom!Én nagyon örülnék annak,ha az és úgy lenne igaz amit Te írsz.Egy jó és erős Egerre szükség van a magyar bajnokságban.

Lukitom hozzászólása
2008.05.13. 09:03

Most hallottam egy bészélgetést Gerendással. Épp az iskolákat nézik itt Egerben, mert szeptembertől a családja is leköltözik. Tehát nem tartom valószínűnek, hogy a családja Egerbe jön, ő pedig továbbáll. Továbbá ebben a beszélgetésben elhangzott - igaz, hogy csak érintőlegesen - hogy az ifi bajnokvsapat 4 játékosát be szeretnék építeni a felnőtt keretbe. Ez lehet, hogy rövid távon nem segíti az Eger bajnoki esélyeit, de hosszabb távon mindenképp a hasznára válik.

miamanó hozzászólása
2008.05.13. 01:43

:)) Az említett játékosok közül, köszönjük, de csak egyet látnánk szívesen, a többiek inkább csak rontanának a csapaton.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.13. 00:08

:)) Örülnék is neki,ha így lenne.De az biztos,hogy Madaras és Kásás marad sajnos a Recconál.A többiekről nincs infom.Bár ha csak egy is a Vasashoz kerülne már boldog lennék. Amúgy meg ahogy a Brendon cserbenhagyta a BVSC-t és lelépett Egerbe ugyanúgy megteheti ezt az Egerrel szemben is.

BB hozzászólása
BB8107
2008.05.12. 22:23

tesék? mi lesz a Brendon-nal?

:)) hozzászólása
:))8106
2008.05.12. 20:11

Tisztelt Józsi47! Csak félig igaz a hír,a Brendon beszáll a Vasas támogatásába és leigazolja Sapicsot,Csomakidzét,Madarast,Kásást,Udovicicet.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.12. 17:41

Kedves,Vikcó! Köszönöm,így már rendben van és természetesen így igazat is adok Önnek.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.12. 17:40

Tisztelt,Egri Szurkolók! Hallottam ma egy olyan hírt,miszerint a Brendon,mint támogató Egerből Szegedre tervez áttelepedni és ezzel együtt viszi a ele szerződésben lévő embereket.Köztük például Geredás György edzőt is.Van ennek valami valóságalapja?Nekem elsőre kamunak tűnik a olog.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.12. 17:36

Tisztelt,Én-Mihály! Sajnálom,de Ön rendesen csúsztat az utolsó hozzászólásában.Korábban ugyanis nem azt írta,hogy jövőre más összetételű csapatnak kell majd szurkolnia a Vasas szurkolóknak hanem,hogy nem lesz kinek szurkolni.Ami az én olvasatomban azt jelenti,hogy nem lesz csapat.Ám meglehet,Ön másképp gondolja ezért lépjünk is túl ezen. Azon viszont nem tudok túllépni,hogy Ön a Vasas vezetőit,köztük Méhes Jenőt a nevén is nevezve erkölcstelenséggel,hozzá nem értéssel és a játékosok nem megfelelő megbecsülésével vádolja.Mindezt úgy,hogy utalást tesz bizonyos forrásokra amik nem kizárt,hogy megvannak Önnek.Ugyanakkor konkrétumokat nem említ így nem igazán tudom másnak tekinteni a szavait,mint bomlasztásnak. A Vasas vezetők munkájáról meg csak annyit,hogy nekem nem tűnik úgy,hogy ne végeznék megfelelően a munkájukat.A tavalyi bajnokcsapatból 3 játékos távozott.Kuncz Tamás a BVSC játékosa lett(ha jól tudom csak kölcsönbe),Kelemen Zoltán tanulmányai miatt Hollandiába távozott,míg Hosnyánszki Norbert Olaszországa igazolt,de elsősorban ő is magántermészetű okok maitt ment el tőlünk. Helyettül érkezett az ugyan most nem válogatott,de korábban soksszoros csapattag Katonás Gergely továbbá olyan tehetségek felkerültek az ifi csapatból,mint Szőke Szabolcs,Hőna Dávid vagy éppen Fülöp Bence. Azt teljesen természetes dolognak tartom,hogy lesznek akik elmennek most a Vasastól.Lesz olyan játékosunk,aki esetleg azért fog elmenni,mert eddig kevés lehetőséget kapott,lesz aki talán azért fog távozni,mert nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és valószínüleg lesznek olyanok is akik azért fogank távozni,mert ki szeretnék magukat próbálni egy másik ország bajnokságában . Ezek azonban csak feltételezések a részemről,mert meglehet mindenki maradni fog.Bár ahogy azt korábban írtam egy játékos távozása szinte biztosra vehető.Mint ahogy szinte biztosra vehető 2 játékos érkezése is.Konkrétan Kis Gáborról és Hosnyánszki Norbertről van szó.Továbbá,mint írtam igen komoly tárgyalásban van a Vasas egy harmadik a válogatott keretnél is számításba vett játékossal is. Tehát nem igazán tűnik úgy,hogy a Vasas vezetők ne végeznék megfelelően a munkájukat. Végül szeretném sajnálatomat kifejezni afelett,hogy bár konkrétan rákérdeztem Öntől nem kaptam választ arra,hogy Ön szerint hol kéne jobban egyengetni a Vasas vezetőenek acsapat útját?

én - Mihály hozzászólása
2008.05.12. 15:10

Kedves szerk. - kösz az eligazítást,mindent pótoltam.Kedves Józsi47 - valószínüleg Önnek mindig mindenben igaza van :)- bár ha azt vesszük,hogy abban igaza van,hogy 1-2 játékos távozik a Vasasból és netán helyükre újak jönnek,akkor ugye az már nem ugyanaz a csapat....vagy mégis,vagy hogy van ez?És főleg ha nemcsak 1-2 játékos távozik....de majd beszéljünk később.

én - Mihály hozzászólása
2008.05.12. 14:44

Remélem így mindenki (Ed?,szerk.,Józsi47,Vikco) kiváncsisága ki lett elégítve és mindannyian elégedettek vagytok. De legalábbis hitelesebb lettem.Van néhány (....) ismerősöm,de, mint tudjuk a forrásainkat nem nevezzük nevén.Hitelt érdemlőek.Az ok,amiért mindezeket leírtam a felháborodás.És sajnálom,ha valakit megsértettem vele és nem érzi magát érintettnek!(kinek nem inge ,ne vegye magára - tartja a mondás).A szerk.től elnézést kérek amiért az általa említettek elkerülték a figyelmemet.Utánanézek.És még valami,én mindig a legjobbat akarom mindenkinek,aki azt megérdemli - sajnálatos,hogy nem ez jött le az 'írásomból'.Reménykedtem benne,hogy a tavalyi és az idei jó teljesítés meghozza méltő 'gyümölcsét' és a következő évadot egy még jobb Vasas kezdi.Ha ez így lesz,mindent visszavonok - természetesen.És meg lesz a mea culpa is.

Vikcó hozzászólása
Vikcó8099
2008.05.12. 14:23

T. Józsi47! A "nem elegáns" jelzőt a következők szerint használtam: még ha egyéb körülmények között igaz is lehet az az állítás, hogy nemzetközi szinten ellenünk fújnak , akkor sem a Jug elleni derbi a megfelelő mérkőzés ennek igazolására...5 gólos zakó, alapvető pontatlanságok, dekoncentráltság az elején (ld. a fiúk nyilatkozatai)...itt elsősorban nem bírózni kellene! Máshol lehet, ha jól esik...én magam is Tulgáztam, de senkit nem érdekel:D! Üdv!

Ed hozzászólása
Ed8098
2008.05.12. 13:30

Én: mennyire vehetem komolyan a kritikus hangvételű commentedet, amig a nevedet sem biggyeszted oda? Ennél mi hiteltelenebb? ;-)

Kritikus Péter hozzászólása
2008.05.12. 13:10

Örvendetes, hogy a Recco nyert a döntőben, s nem a horvátok. Egyrészt a három magyar játékos miatt, másrészt a nyári világesemények előtt nem lett volna jó, ha önbizalomtól duzzadó, világbajnokokat és EUROLIGA győztes játékosokat foglalkoztató horvát válogatott szállt volna vízbe (Így is sokat mond, hogy a legjobb négy között két horvát csapat volt, s hogy a Jug harmadszor is döntőt játszott). Madaras Norbi előtt le a kalappal a mindent eldöntő találatáért.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.12. 12:50

Tisztelt,én! A VASAS szurkolóknak mindig is volt és lesz is kinek szurkolni.Én például biztos forrásból tudom,hogy 2 válogatott kerettag játékos már biztos,hogy a Vasasba igazol.Továbbá még egyel tárgyalásban vannak.Egészen biztosan lesz 1-2 távozó is a csapattól(1 játékos már biztos),de a Vasas a továbbiakban is a magyar és anemzetközi vízilabda meghatározó szereplője lesz.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.12. 12:45

Tisztelt.Én!Az sem igazán világos a számomra,hogy ön szerint,hol kéne a Vasas vezetőinek jobban egyengetni a csapat útját? Csak nem arra gondol,hogy fizzesenek le szövetségi vezetőket vagy játékvezetőket?Ön szóba hozta a játékosok fizetését is.Az nyílt titok mindenki előtt,hogy például Olaszországban többet lehet keresni,mint Magyarországon.De ebből én nem vonnám le azt akövetkeztetést,hogy itt nincsenek megfizetve.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.12. 12:40

Tisztelt,ÉnHozzászólásásból két dolog derül ki számomra.Az egyik,hogy ön nem Vasas szurkoló.A másik,hogy öna jó szándék báránybőrébe bújva.látszólag féltést mutat a Vasas csapata iránt számpomra mégis egyértelmű,hogy hozzászólása ártó és bomlasztó szándékkal született meg.Ugyan árulja már el miből gondoolja,hogy a TEVA és a Vasas vezetősége nem becsüli meg a játékosait?Ha esetleg valamelyik játékos panaszkodott önnek(amit kizártnak tartok)akkor az ön részéről aljas dolog azt itt leírni.De én úgy gondolom,hogy ön csak egyszerűen egy rosszindulatú ember,aki bomlasztani akar.Szégyellje magát.

Józsi47 hozzászólása
2008.05.12. 12:33

Kedves Vikcó! Csak nem azt akarja mondani,hogy a Jug elleni meccsen a bírók a Vasasnak fújtak? Legalábbis én erre következtetek abból,hogy azt írta a Jug elleni meccs után bírózni nem elegáns.

Vikcó hozzászólása
Vikcó8092
2008.05.12. 12:06

Kedves én! A Vasas minden publicitást megkapott a vlv-n, amit meg lehet -már szerintem-. (Én ezúton köszönöm a barcelonai "vízes eseményekről" való -töretlen lelkesedéssel zajló- közvetítést.)A megfizetettség valóban problémás kis hazánkban (bár nem csak ebben a szakágban és globálisan nem csak a sportban). Nem a Vasas csapata van a legrosszabb helyzetben a magyar klubok közül (anyagilag)...azok akiknek nem adatott meg az a "feeling" h a Vasaban játszhatnak mit szóljanak? (Ezzel nem a Vasast degradálom le, de körül lehet/kéne nézni az uszodák körül...) A "legjobb sportdiplomácia a jó csapat" copyright Fecsó ha jól tévedek:D...elsősorban ennek a felépítésén kell fáradozni, pláne úgy hogy a sporik azt fújják be amit akarnak...és mivel senki nem tesz semmit (én kis mezei szurkoló néha fel sem fogom, hogy mit fujkorászik) innentől ez objektív tényező és nem kell vele foglalkozni (ez persze baromi nehéz de ez van). A másik: már elnézést, de a Jug meccs után bírózni...nem elegáns...Üdv!

szerk hozzászólása
szerk8091
2008.05.12. 11:43

Kedves "én". A bronzmeccsről a következők vannak fent az oldalon: egy rövid összefoglaló, egy részletes meccsleírás (élő közvetítés - egy kattintással érhető el), amely minden fontos mérkőzéselemet tartalmaz, valamennyi Vasas-gól felvétele, a bronzérmek átvételének felvétele, a mérkőzés fotógalériája (egy kattintással érhető el), négy Vasas-játékos meccs utáni videónyilatkozata. Mit hiányol? Ami pedig a Vasas-vezetés bírálatát illeti, hitelesebb lenne a VÉLEMÉNY, ha nem "én" néven publikálná, hanem kellően bátor lenne ahhoz, hogy a saját nevével szóljon hozzá.

én hozzászólása
én8089
2008.05.12. 09:26

Miért van az,hogy a Vasas fantasztikus teljesítményéről csak ennyit írtak? Az,hogy Európa - és a Világ - 3 legjobb csapata közé kerültek csak ennyit érdemel??? Szomorú.Nem játszottak túl jól a Jug ellen az igaz,de ilyen bírói hátszéllel besegíteni a horvátokat a döntőbe úgy gondolom valahol a Vasas vezetőségének a szégyene!A béka segge alatt van -sajnos!- ennek a szuper csapatnak a sportdiplomáciája!Ez itthon is elég keményen érződik (hazai pálya!?)Mikor fogják már fel végre, hogy nem csak a saját zsebükre kellene gondolni- Méhes Jenő szakvezető tehetetlenségére gondolok elsősorban és persze a többi általam nem ismert 'szakzsenire'- hanem kicsit jobban egyengetni az utat a megfelelő helyeken!!!Ezek a fiúk a lelküket kitették a Vasas-ért és a hazájuk dicsőségéért, vajon mit kaptak cserébe?! Gondolom nem lesz meglepő,hogyha a jó játékosok,abszolút érthető módon megfelelő fizetésért eligazolnak - Mátyás,Steinmetzék és még ki tudja... Ezúton üzenem a szponzoroknak -elsősorban TEVA!- és a Vasas vezetőségének,hogy szégyelhetik magukat,ha engedik,hogy szétszéledjen ez a REMEK csapat,mert nem tudják az igazán jó játékosokat megbecsülni! Anyagilag sem! Erkölcstelen Harpagonok!!!! A Vasas szurkolóinak pedig üzenem, jövőre (úgy néz ki) nem lesz kinek szurkolni- SAJNOS!

lacle hozzászólása
lacle8084
2008.05.11. 17:57

Lacla,a hozzászólásodból egyetlen dolog derül ki,az,hogy nem értesz a vízilabdához.A jó játék nem a gólok számán mérhető,hanem rengeteg más fontos dolgon.Az is látszik,hogy csak a döntőket nézed,a többi eredményt nem,Benedek minden meccsen nagyon magas színvonalon játszik.Nélküle nincs Olimpia!

lacla hozzászólása
lacla8082
2008.05.11. 17:00

Kásás, Madaras irány az olimpia! Benedek teljesítménye már az 1 évvel ezelőtti vb óta nem üti meg a válogatott szintet. Ettől függetlenül neki is gratula!

norbertopolo hozzászólása
2008.05.11. 15:37

Mikor jönnek a fiúk?

norbertopolo hozzászólása
2008.05.11. 13:36

Sziasztok, Hatalmas GRATULA a fiúknak. Melyik géppel érkeznek Ferihegyre?

 Lukitom hozzászólása
2008.05.11. 10:33

Nagyon nagy meccs volt a döntő. Kicsit sajnáltam a Horvátokat, mert nagyon nagyot küzdöttek és egriként át tudom érezni,ho gy milyen az utolsó másodpercekben bekapni a mindent eldöntő találatot. Tegyük hözzá, hogy gyönyörű volt Madaras gólja! Grat a Vasasnak is a 3. helyhez, kár, hogy a Jug ellen nem tudták azt a védekezést produkálni amit a Zágráb ellen Akkor tlán a döntő is meg lehetett volna.