FACEBOOK

Indul a finálé a bajnokságban!

Indul a finálé a bajnokságban!
hozzászólás, 2008.04.19.

Az Eger pihent, de kicsit kieshetett a játékból, a Vasas lendületben van, de játékosai nagyon fáradtak lehetnek - kérdés, hogy mi a jobb, előnyösebb a bajnoki döntő végkimenetele szempontjából. A három győzelemig tartó páros mérkőzés vasárnap kezdődik, előzetesünkben Varga Dániel és Biros Péter nyilatkozik, továbbá visszatekintünk a bajnoki döntők és az Eger-Vasas párharcok történetére.

VARGA DÁNIEL:

-
A változatosság gyönyörködtet. Ez lehet a fő erőnk, illetve az ars poeticánk a vasárnapi meccsre. Nagyon jó csapat ellen fogunk játszani. Az, hogy Egerben kezdünk, inkább az ellenfél felé billenti a mérleg nyelvét - már ami az esélyességet illeti. Érdekes próbája lesz ez annak, hogy mi a kedvezőbb: egy olyan csapat tud-e nyerni, amely rápihent vagy egy olyan, amely lendületben van bár nagyon fáradt. Ez vasárnap, illetve a következő két hét során ki fog derülni. Az biztos, hogy egy másfajta stílusú csapat ellen játszunk majd, mint a Honvéd volt

-
A Honvéd-meccs utáni szabadnapot mivel töltöttétek?

-
Vízilabdamentes nap volt, egyéni döntés szerint telt el, én pihentem és iskolában voltam. 

BIROS PÉTER:

- Mi valóban pihentünk, a Vasas fáradtabb, majd kiderül, hogy melyik a lesz a jobb, a pihent, vagy a meccsből jövő csapat. Én bízom a csapatunkban, tényleg jól sikerült a felkészülés és ennek alapján úgy érzem, reális esélyünk van arra, hogy megszerezzük a bajnoki címet. Ezért mindent meg is teszünk az edzéseken.

-
Úgy hallom, még szombaton is edzetek.

-
Igen, a Vasas is lejön már egy nappal korábban, itt fognak aludni és edzenek is.

- Mi dönthet vasárnap és mi az egész sorozatban?

-
Minden meccs más lesz, és aki fejben jobban, „ott lesz”, az nyerhet. Fizikálisan mind a két csapat bírja, talán annyi szól még a javunkra, hogy kicsit hosszabb a kispadunk és persze az is, hogy itthon játsszuk az ötödik meccset, ha arra szükség lesz. Minden eddigi előjel kedvező. Mindenki várja, hogy elkezdődjön végre a döntő.


A bajnoki döntő első mérkőzése vasárnap 13.00 órakor kezdődik az egri Bitskey Aladár fedett uszodában és a Sport 1 televízió, valamint a vlv.hu élőben közvetíti.


Húsz éve, 1988-ban rendeztek először klasszikus magyar bajnoki döntőt vízilabdában, ez volt az első idény, amikor az alapszakasz után a legjobb négy csapat rájátszás során döntötte el az aranyérem sorsát. Akkor az FTC 8:8-as döntetlen után 12:6-ra győzte le a Tungsram gárdáját és megszerezte a bajnoki címet.

Az azóta eltelt 20 év során az Eger a második vidéki csapat, amelynek sikerült a döntőbe jutás. 1991-ben a Szentes második helyen végzett az alapszakaszban, s az akkor két nyert mérkőzésig tartó elődöntő során 2:1 arányban kiverte a Tungsram gárdáját (13:12, 12:16, 12:11), így beverekedte magát a döntőbe, ahol azonban Újpest két sima mérkőzésen jobbnak bizonyult (18:13, 14:13).

Idén az Eger a Honvéd mögött második helyen végzett alapszakaszban, elsősorban annak köszönhetően, hogy hazai pályán veretlenek maradt, és nyert a Vasas ellen a Komjádi-uszodában. A Szeged ellen három mérkőzés elég volt, hogy megszerezzék a szükséges 8 pontot, miután az alapszakaszból hozott 2:2-es eredmény után az első egri mérkőzésen 9:5-re diadalmaskodtak, majd a Szegeden aratott magabiztos 7:2-es siker után ismét a hevesi megyeszékhelyen megrendezett összecsapáson hosszabbítás után 9:8-ra győztek. (Közben a LEN-kupában a 2. helyet szerezték meg, miután a Sturm Csehov ellen a hazai 8:8 után idegenben 12:7 arányú vereséget szenvedtek.)

Ebben a szezonban az Eger sikerét hozta a Magyar Kupa küzdelemsorozata is, a döntőben a Honvédot 12:6 arányban verték a Szőnyi úton.

Az alapszakasz legeredményesebb egri góllövője Varga II. Zsolt lett 36 találattal, őt Biros Péter követte 33 góllal, a válogatott kerettagok közül Kiss Csaba 21, míg Kis Gábor 16 gólig jutott. A Szeged elleni párharc során Biros Péter 6, Kis Gábor és Varga II. Zsolt 5-5, Kiss Csaba 1 gólt lőtt.

A Vasas gárdája az alapszakasz negyedik helyén végzett, úgy hogy az 1-4. helyen végzett csapatok ellen mindössze 2 pontot szerzett. Az elődöntőben azonban kétszer is nyerni tudtak az alapszakasz-első Honvéd otthonában - az első és az utolsó mérkőzésen -, így a 2:2-ről induló párharcot végülis 8:6 arányban megnyerték. (Közben a montenegrói Kotor kiejtésével bejutottak az Euroliga Final Fourba, ami először sikerült a klub történetében.).

A Magyar Kupában éppen az Eger állította meg őket a negyeddöntők során.

Az alapszakaszban a házi gólkirály Varga Dénes lett 45 góllal, Varga Dániel 32, Steinmetz Ádám pedig 31 gólt termelt. A Honvéd elleni párharc legjobb góllövője Varga Dániel lett a maga 10 góljával, Varga Dénes 8, míg Steinmetz Ádám 4 gólt szerzett.

Idei mérleg:

Idén négyszer találkozott a két csapat egymással, kétszer az alapszakaszban, s kétszer a Magyar Kupa küzdelmei során. A bajnoki küzdelmek során az Eger oda-vissza győzött, míg a Magyar Kupában a Komjádi uszodabeli első mérkőzésen a Vasas 3 gól előnyt szerzett, de a másnapi visszavágón az egriek ezt ledolgozták, és végül büntetőkkel kiverték az angyalföldieket.

OB I:
Eger-Vasas 6:5 (2:0, 1:2, 2:1, 1:2)Vasas-Eger 7:9 (1:0, 1:4, 5:4, 0:1)

Magyar Kupa, negyeddöntő:

Vasas-Eger 9:6 (3:2, 3:1, 1:0, 2:3)

Eger-Vasas 11:7 (3:0, 1:1, 1:2, 2:1/1:1, 0:0/3:2) - büntetőkkel

A döntő időpontjai:
2008. április 20., vasárnap, 13:00, Eger, Bitskey uszoda

2008. április 25., péntek, 18:00, Komjádi uszoda

2008. április 28., hétfő, 18:00, Eger, Bitskey uszoda

2008. május 2., péntek, 20:00, Komjádi uszoda

2008. május 4., vasárnap 13:00, Eger, Bitskey uszoda

Az idei döntő is három nyert mérkőzésig tart, minden találkozót döntésig visznek, ha a rendes játékidő után döntetlen az állás, akkor először 2x3 perces hosszabbításra, majd szükség esetén büntetőkre kerül sor, ez utóbbi a bajnoki döntők 1988 óta íródó történelmében még nem fordult elő.

Történelem:

1999 óta rendezik a bajnoki döntő küzdelmeit három győzelemig. Az idei évet leszámítva azóta mindössze egyszer történt meg, hogy nem az alapszakasz első két helyezettje játszotta a döntőt, 2001-ben a BVSC gárdája harmadikként jutott be. Az 1999-es, a 2000-es és a tavalyi kiírásban történt meg az, hogy a pályahátrányban levő csapat nyerte meg a döntőt, míg a Honvéd mind a hat bajnoki címét úgy szerezte meg, hogy pályaelőnyben volt.

Eredmények a bajnoki döntőben:
1999: BVSC-FTC 3:1 (7:8, 7:6, 8:7, 10:8)

2000: FTC-BVSC 3:1 (4:11, 6:5, 9:8, 11:10)

2001: Honvéd-BVSC 3:1 (10:12, 11:9, 12:8, 12:11)

2002: Honvéd-Vasas 3:2 (7:9, 6:10, 7:5, 10:9, 11:9)

2003: Honvéd-Vasas 3:1 (13:10, 6:7, 13:10, 9:7)

2004: Honvéd-Vasas 3:1 (8:7, 8:12, 6:5, 9:8)

2005: Honvéd-Vasas 3:0 (12:5, 6:5, 11:4)

2006: Honvéd-Vasas 3:2 (8:10, 8:9, 15:5, 9:8, 8:6)

2007: Vasas-Honvéd 3:1 (7:6, 11:8, 6:12, 10:9)

Imrek

7 régi hozzászólás

macskako  hozzászólása
2008.04.19. 21:50

Tisztelt vlv.hu . ! Koszonet a sok ertekes infoert .DE: ha mar visszapillantottak az utobbi evek esemenyeire ,kulonos tekintettel ugye a donto parositasara /Eger - VASAS /,talan 1-2 adat meg idefert volna . Ugye , Dobo varosaban 2004 ota uj idoszamitas kezdodott a poloeletben . Sokszor talalkozott azota a VASAS es az Eger . Nehany adatot igazan megoszthattak volna a polo irant erdeklodo olvasokkal . Pl.: 2005 tavaszan ,OB I,elodonto VASAS-Eger ,tovabbjutott : VASAS !! 2006 tavasz,OB I elodonto ,VASAS -Eger ,tovabbjutott a VASAS !! 2006-2007 -es Euroliga ,csoportmeccsek . Egy csoportban volt a VASAS es az Eger . A VASAS tovabbment ,Eger nem . Iden eddig a hevesiek allnak jobban,valoban . /Csak azt a Barnatol elvett 5m-est tudnam feledni ,a kupa elodonto bunteto ,,szetloveseben " /. Nyilvan most azt gondoljak,elfogultsag IS beszelt belolem. Van benne valami . Viszont ugy erzem,ezekkel az adatokkal kisse teljesebb a kep . Tovabbi jo munkat ! HAJRA VASAS !!!

macskako  hozzászólása
2008.04.19. 20:22

Hajra VASAS !!! Mkinek tovabbi szep estet ! Udv !!!

Anita hozzászólása
Anita6987
2008.04.19. 18:18

Hajrá Eger!!Hajrá Kicsiii!!!!

ati hozzászólása
ati6979
2008.04.19. 17:51

EGER A MINDEN!!!!!!MINDENT BELE FIÚK!!!!!HAJRÁ EGER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Rebo hozzászólása
Rebo6978
2008.04.19. 17:03

HAJRÁ VASAS !!!!! A legfontosabb, hogy sportszerű körülmények között ( a medencében ) dőljön el a bajnokság. Drukkoljunk a Vasasnak, de tiszteljük és ne bántsuk az ellenfelet ( ezt kérném az egri szurkolóktől is ), bár a meccsek alatt nyilván lesznek viták, de előtte és utána próbáljunk kulturáltan viselkedni. Reméljük a Vasas lesz a jobb és ismét bajnokcsapatot ünnepelhetünk. Mindörökké Vasas !

valaki! hozzászólása
2008.04.19. 15:47

HAJRÁ EGER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! "MINDENKI TAPSOLJON!" de, tényleg!!!!

vlv hozzászólása
vlv6972
2008.04.19. 12:06

Köszönjük a jelzéseket, mi hibáztunk