FACEBOOK

Olasz Kupa-döntőt játszanak Kásásék

Olasz Kupa-döntőt játszanak Kásásék
hozzászólás, 2008.04.18.

A már unalomig ismert Posillipo ellen semleges pályán is jól vette az akadályt az Olasz Kupa Final Four rendszerben zajló tornáján a Pro Recco. A mindhárom magyart szerepeltető címvédő folyamatosan őrölte fel a nápolyiak ellenállását és ötgólos győzelmet aratott. A másik ágon a Savona egy góllal legyőzte a Nervit, a mecccs hőse - pozitív és negatív értelemben egyaránt - Märcz Tamás volt.

Novarában rendezik meg az idén az Olasz Kupa négyes döntőjét. A pénteki első játéknapon négy magyar szerepelt a két elődöntőben.

Először Märcz Tamás klubja, a bajnokság alapszakaszában hatodik helyen végzett Nervi próbálta meg legyőzni az esélyesebb Savonát.

Marcz ötméteresgóljával vezettek is, de a Savona fordított. 4:4-nél utolérték őket, s 6:4-re már a magyar játékos csapata vezetett. Az izgalmas meccsen az esélyesebb csapat ismét fordított. Az utolsó negyedben, kevesebb mint két perccel a befejezés előtt, 8:7-es állásnál a Nervi legeredményesebb játékosa, az ekkor már három gólnál tartó Märcz Tamás dobhatott ötméterest. (Ez már a harmadik büntetője volt, az első kettőt értékesítette.) Hosszú készülődés után nagy erővel akarta eldobni a labdát, de az éppen a lövés pilanatában kicsúszott a kezéből. Az eredmény ezután már nem változott, így a Savona jutott a szombati döntőbe.

A másik találkozón a Posillipo megpróbálta lerohanni az Olasz Kupa címvédőjét, a Pro Reccót. 2:0-ra elhúzott, Madarasék nem is tudtak gólt dobni az első játékrészben. A második negyedben aztán helyreállították a rendet, hármat lőttek és egyet sem kaptak, ettől kezdve pedig csak a győzelem aránya volt kérdéses. Félidő után a Recco egyre jobban játékba lendült szép gólokat lőtt és magabiztosan hozta a győzelmet. Kásás Tamás kétszer volt eredményes, Benedek és Madaras most nem szerzett gólt.

Olasz Kupa, elődöntők:

Savona-Nervi 8:7 (4:3, 1:3, 2:1, 1:0) (Märcz 3)

Posillipo-Pro Recco 5:10 (2:0, 0:3, 1:3, 2:4)
G.: Mattiello, Gambacorta, Gallo, Stritof, Bencivenga, illetve Calcaterra és Udovicsics 3-3, Kásás 2, Felugo, Deserti

KÁSÁS TAMÁS:

- No comment!

- Ezt csak Szivós Marcitól fogadom el!

- Pedig nekem nagyon megtetszett. Na jó. Akkor röviden: szokásunkhoz híven gyengén kezdtünk, utána elfáradtak, úgyhogy a végén már könnyű gólokat is lőttünk. Holnap a Savona ellen nem lesz egyszerű, de azért reménykedem...

MADARAS NORBERT:

Az elején megint roszul kezdtünk, 2:0 volt oda. Aztán mi belemelegedtünk, ők meg elfáradtak - valahogy mindig ez a vége mostanában. Nekünk esnek lesz ami lesz alapon, aztán elfáradnak, nehéz is mit mondani a mérkőzésről. Ez a mai - főleg a második fele - az utóbbi időszak leglangyosabb Posillipo-meccse volt.



Kásás Tamás második gólja