FACEBOOK

Vasas-Honvéd - élő közvetítés a Komjádiból

Vasas-Honvéd - élő közvetítés a Komjádiból
hozzászólás, 2008.04.12.

A bajnoki elődöntő a végéhez közeledik, ha a Honvéd idegenben nyer, már készülhet is az Eger elleni döntőre. Vasas-siker esetén mindent eldöntő ötödik mérkőzés lesz jövő szerdán a Kőérben. Most azonban nézzük, megmenti-e az esélyt a Final Fourba szerdán, fárasztó meccs végén bejutott Vasas. Élő közvetítésünk a helyszínről.

Mint beharangozónkból tudható, a két csapat legjobb összeállításában kezdheti a meccset.

Nincs telt ház a Komjádi uszodában. Megtörtént a bemutatás.





Kovács Olivér hozza el a labdát, kis párharc után.

A Vasas első támadásának végén Steinmet Barna zúgó kapufát lő.

A túloldalon Gór-Nagy dobja fölé messziről, a támadóidő lejártakor.

Mátyás-kapufa.

Szivós átlő, Nagy Viktor feje felett megy be az erős lövés (0:1).

Varga Dániel harcol ki ötméterest, Varga Dénes belövi (1:1).

Fodor a vízre pattint - fölé. 

Steinmetz Ádám centerben, nem éri el a labdát, nincs sípszó. A túloldalon Molnárt szerelik hasonló körülmények között.

Steinmetz Barna fölé lő.

Kettős kiállítás, Kovács Róbert és Molnár Tamás.

Steinmetz Barna elcsíp egy ívelt átadást. Tóth Márton kapufát lő, a kipattanót ő maga szerzi meg, egy gyönyörű passz Steinmetz Ádámnak, aki egyből belövi (2:1).

Mátyást kiállítják, Varga Dániel a gólvonalon blokkolja a lövést.

Sokat hibázik a Honvéd.

Fodor megint a vízre pattint, de ez most bemegy (2:2) - 44 másodperc a negyedből.

Katonás centerpassza, Steinmetz Ádámról kiállítás. Tóth Márton a balszélről csúnyán fölé lő.

Szünet

Most Kovács Róbert hozza el Vindisch elől. Varga Dániel szabaddobást lő rá, de Gergely véd.

Kovács Olivér lövését blokkolják.

Vári Attila kimegy Steinmetz Ádámról, Steinmetz Barna blokkoló kezek között talál a kapuba (3:2).

Takács Bálintot kiállítják, Hárai szinte azonnal belövi (3:3).

Most Pajánt küldik ki Kincsesről, az előny kimarad, mert Kincses víz alá viszi a labdát. A túloldalon Hárait szerelik.

Kincsestől veszik el a labdát, visszaúszásnál együttes kiállítás, Vindisch és Heinrich.

Honvéd-fölélövés, majd a másik oldalon Mátyást szerelik.

Kiss Gergely bivalyerős lövését Varga Dániel blokkolja, a visszapattanó labda majdnem a Honvéd térfelének végéig pattan.

Szép Vasas-figura, Varga Dániel kapja a labdát, fordul, de kicsúszik a kezéből a lövés pillanatában.

A Honvéd is flikkflakkol, kapáspasszok, majd Kiss Gergely kapásból laposan lő (3:4).

Steinmetz Ádámról most Gór-Nagyot állítják ki. A "sértett" lövését blokkolják.

Nagy Viktor véd. Hosszú passz a kapu elé Tóth Mártonnak, aki a vízről egyből húz, Gergely véd.

A túloldalon Nagy Viktor védői blokkal együtt hárít.

Ha jól értjük, Székely Csucsu cserével, végleg megy ki. Varga Dániel erős lapos lövése besurran (4:4).

Félidő

(Emlékeztetünk, hogy döntetlen nem lehet, kétszer három perc hosszabbítás után ötméteres-párbaj következik, ha egyik csapat sem vezet a végén.)

Most Vindisch szerzi meg a labdát.

Kiss Gergely-félcsavar, Nagy Viktor véd. A túloldalon Gergely hárít.

Lejár a Honvéd támadóideje.

Varga Dénes ötméterest harcol ki. Kovács Róbert lövését az előrerepülő Gergely védi!

Honvéd-előny - Nagy Viktor véd. A labda a Honvédnél marad, körbepasszolnak és Kiss Gergely okos gólt lő a hosszúba (4:5).

Rossz centerbejátszás mindkét oldalon.

Steinmetz Ádámról kiállítják Kiss Gergelyt, a balszélen Varga Dániel a vízre pattintva, a kapufa mellett talál be (5:5).

Tóth Márton megy ki, Kiss Gergely Nagy Viktorba lő. Eltelt a negyed fele.

Szivós távoli lövése után a labda a kapufáról a gólvonal elé pattan.

Katonásról kiállítják Molnár Tamást. A Vasas időt kér. Az előny kimarad, Heinrich odaadja a labdát Szivósnak...

Heinrich kimegy, Molnár telibe találja Nagy Viktort, a labda a Honvédnál marad, Szivós fölé lő.

Rossz bejátszás Katonásnak.

Molnár Tamás ötméterest harcol ki, Kiss Gergely magabiztosan értékesíti (5:6).

Kontra a Vasas ellen, a túloldalon Fodor lövését blokkolják. Még egy támadásnyi idő.

Varga Dániel szabaddobásból lő, Gergely véd.

Szünet.

A Honvéd szerez labdát. Kontra Bárány ellen.

Tóth Márton fölé lő.

Bárányról kiállítják Steinmetz Barnabást, a Honvéd időt kér. Vindisch lövését védi Nagy Viktor!

A túloldalon Steinmetz Ádám leghátsó emberként óriási gólt lő (6:6).

Vindisch fölé lő. Vasas-megúszás, ziccer, de kimarad - az ejtés se megy be de közben két métert fújnak. Azonnal szöktetik a megúszó Szivóst, aki ráúszik a kapusra és bedobja (6:7).

Steinmetz Ádám most viszonylag közelről dob nagy gólt (7:7). Felpörögtek az események, még öt perc a mérkőzésből.

Kontra Molnár ellen.

Gergely nagyot véd, majd a Vasas ellen fújnak kontrát.

Molnár távoli lövése a blokkról éppenhogy csak elkacsázik Nagy Viktorig.

Kovács István sárga lapot kap.

Varga Dániel nagy lövését szögletre hárítja Gergely.

Steinmetz Ádámról kiállítják Kovács Olivért, aki ezzel kipontozódik, Varga Dénes blokkozó kezek erdeje között talál be a baloldalról (8:7)

Szivós kimegy - egy grimasszal nyugtázza. A Vasas időt kér. Két és fél perc még. Az előny Tóth M. kapufájával ér véget, de a labda a Vasasnál marad és  Szivós megint kimegy. Amikor visszajön, Molnár távozik - immár végleg. Tóth Márton ezúttal laposan "becsempészi" a labdát a kapuba (9:7).

A mérkőzés utolsó perce kezdődik, amikor Mátyás áll ki. Kiss Gergely elemi erejű lövését Nagy Viktor szögletre védi. Kiss Gergely ismét lő és ez már bemegy (9:8).

A Vasas időre játszik, de kontrát kap, megúszik a Honvéd, Gór-Nagy belövi (9:9).

Hét másodperccel a vége előtt Vasas-előny. Tóth Márton lövőhelyzetben, de továbbpaszol és lejár az idő!

VÉGE, HOSSZABBÍTÁS KÖVETKEZIK!

Kiss Gergely kiállításából még 12 másodperc hátravan.

Vindisch megszerzi - oda a Vasas-előny.

Bárányról kiállítás, Szivós lövése a blokkról megy fölé.

Steinmetz Ádámról Vári megy ki. Az emberelőny már lejár, kiegészül a Honvéd, Varga Dániel viszont nagy gólt lő a blokkoló kezek között, Gergely feje mellett (10:9).

A center labdája hosszúnak tűnik, Nagy Viktor kiúszik, hogy megszerezze, de Bárány előbb éri el és megpöccinti... (10:10).

Varga Dániel hatalmas gólt lő a hosszúba (11:10) - még fél perc a hosszabbítás első félidejéből.

Kettős kiállítás, Szivós és Steinmetz. Szinte azonnal "szóló" kiállítás a Vasasból, de a bent maradók kivédekezik a hátrányt. (Szivós és Steinmetz Barna is kipontozódott.)

Szünet.

(Varga Dénes vagy nyolc méterről rádobja a labdát a gyűrűre és betalál. A közönség ujjong.)

Kovács Róbert szerzi meg a labdát.

Varga Dániel kapufát lő. Takács Bálintot kiállítják. Ziccerig játssza a Honvéd, de a végén belehúzzák az ágaskodó Nagy Viktorba.

Vári cserével, végleg kimegy, a Vasas gólját két méter miatt nem adják meg.

Utolsó perc.

Varga Dénes ejt - kapufa.

Kontra a Honvéd ellen. A Vasas időt kér. 13 másodperc van hátra.

VÉGE!

A páros mrkőzés állása 6:6 - a mindent eldöntő utolsó találkozót szerdán este rendezik meg a Kőér utcában.

164 régi hozzászólás

HD hozzászólása
HD6692
2008.04.13. 00:54

C! "Felsőbbrendű mivoltodnak?" A Dr. House image nem divat már...Hívhatsz konfliktuskerülőnek, bevállalom, de nekem ez nem fórum téma. Nem vagyok az Übermensch szinten és soha nem is leszek. Így neveltek. (Pláne gép mögül nem primitívezek le senkit...mint te az egrieket...)Macskakő legalább tényeket közölt. A nevem kifejtését macskakőnek írtam! Azt hittem ez egyértelmű! Kissé elrugaszkodtunk a meccstől és átcsaptunk személyeskedésbe -én is sajnos-, emiatt elhagyom a "vizeket". Jó észosztást!

c hozzászólása
c6689
2008.04.13. 00:23

HD! Koszonom, hogy a passziv, visszahuzodo, konfliktuskerulo stilusoddal helyet adsz a felsobbrendu mivoltomnak, adott helyetben! A neved jelentesere senki sem volt kivancsi, csak macskako kerdezett ra, hatha.

xy hozzászólása
xy6688
2008.04.12. 23:41

móka, annyira vagyok szakértő, mint errefelé mindenki:)... attól még nem nyer egy csapat EL-t, mert 1x megverte a Jugot... a Vasas botrányosan hullámzik... a mai meccsen megpróbálta bebizonyítani, h feltudja magát szívni ha kell... de ez az EL elitben kevés!!! Egyébként... Hajrá Eger... mert a nagy OB1 elitben, ők legalább nyújtanak is valamit!!!

HD hozzászólása
HD6687
2008.04.12. 23:26

C! Örülök h te előbb jöttél le a fáról mint én és felvilágosítottad a primitív génállományomat az igazságról. HD= nickname, szerintetek a Hülye Dominos...

macskako hozzászólása
2008.04.12. 23:12

Tisztelt HD !! /Csak nem Harley - Davidson ?? / Az a 15 -3 kb. semmit nem jelent !! Irjak peldat hasonlora ?? Volt mar olyan,hogy az epp regnalo bajnokot ilyen szinten /kozte tucat! / legyozzek. 1996 oszen a Komiban,OB I,alapszakasz : VASAS - BVSC 20 - 8 !!! Gerenda nem csinalt tragediat,lehet hogy nem is nagyon erdekelte ,egy elbukott meccskent kezeltek,s mentek tovabb az elkepzelt uton. A play off soran pedig a B.Vasut behuzta a bajnoksagot ismet /sajna pont a VASAS ellen :(( / . A Szigeten a nyitottban,zuhogo esoben ... Tehat nem akarom kicsinyiteni a domino aznapi sikerenek erteket ,de kb : nulla . Birok : Euroligaban mind2 meccsen 2 kulfoldi ,semleges jv. dirigalt . NEM NYERT A HONVED egyik alkalommal sem !!! Illetve ha gondolod ,olvasd el meg egyszer amiket alabb leirtam . Idegenben + 10 a for . Akkor miert halgatott a magenta csapat vezerkara ??? A kerdes koltoi ,nem varok valaszt . Most lepek. Tovabbi szep estet . udv !!

c hozzászólása
c6684
2008.04.12. 22:58

HD! Koszonom, hogy Te is felhoztal egy irrelevans peldat! Minden nap meg tudok lepodni a primitiv emberek ostobasagan, de nem baj, igy szep ez az elet!

HD hozzászólása
HD6682
2008.04.12. 22:47

macskako! Ha már példálozunk 15-3 a Kőérben...alig pár hete....a mai meccsen meg a BÍRÓK hátszele repítette a Vasast...ennyi...

Józsi47 hozzászólása
2008.04.12. 22:19

Macskakő! Ráadásul,ha jól emlékszem az a bizonyos Magyar-kupa visszavágó volt az a meccse a Vasasnak,amikor szinte végig zónavédekezést játszottunk szemben a domino szoros emberfogásával.És így kaptak a magentások tízzel több fórt. Hajrá Vasas!

macskako  hozzászólása
2008.04.12. 22:13

Bocs,axxem kb. 2x ment at amit Sandor kolleganak irtam . Tovabbi szep estet . Udv !!Hajra VASAS !!!

macskako  hozzászólása
2008.04.12. 21:49

T.Sandor !! Igenis,gyotort a ,,deja vu" feeling . Irnek Neked 2 datumot,o.k. ?? 1. 2002 majus 18. Vasas-domino bajnoki donto 4. meccs . A domino 6 forral tobbet kapott a Komiban . 6 VASAS jatekos vegleg kipontoztak . Vege : hoxxabbitasban 1 gollal nyert a domino /A ,,tuloraban " mar a Plezer Janika jatszott centert a VASASban... / Akkor nem zavart ????????????? 2. 2003 marcius : MK elodonto ,2. meccs ,Komi /Az 1. meccset a domino nyerte 4 gollal a Koerben . /: VASAS - domino 10-5 !!!!!!!!! Forok : 4 a VASAS javara ,14 a domino javara !!!!!!! Tizzel tobbet kapott a domino IDEGENBEN !!!!!!!!! Akkor nem zavart ???????????? Most miert ... ??? Egyebkent ne vedd Magadra ,nem Neked irtam,csak ugy . UI: ebben a szezonban 2 Euroliga meccsen talalkozott a VASAS es a domino . A Komiban ,,x " volt,mig a Spartacus uszodaban a VASAS nyert 6-5 aranyban ! Mind2 meccsen semleges,azaz kulfoldi biro volt . Tehat ha ugy nezzuk egyenlo feltetelek mellett iden meg nem nyert a domino a VASAS ellen ... Ennyi . No comment . udv !! HAJRA VASAS !!!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.12. 21:19

Én kinnt voltam a meccsen.Vasas szurkolóként is el kell ismernem,hogy most bizony felénk billent a pálya,ami a bírói döntéseket ileti.Az már más kérdés,hogy ha valakiknek ezért nincs erkölcsi joguk felemelni a hangjukat azok a domino játékosai,edzői és vezetői. Amúgy Székely Csucsu végleges kiállítása teljesen jogos volt.Kiállítás közben rúgott bele az ellenfelébe. Euroliga!Valaki itt azt írta,hogy a Vasasnak semmi esélye a 4-es döntöben.Én meg erre azt mondom,hogy a Vasas nem egyszer bebízonyította már,hogy igencsak fel tudja szívni magát az igazán fontos meccsekre. Ami a döntös capatokat illeti.A Recco szerintem kiemelkedik a mezőnyből.Remélem nem őket kapjuk az elődöntőben A Dubrovnik ha nem élvezi abírók támogatását,ami főleg a saját uszodájukban jellemző egyértelműen verhető ellenfél.A Komjádiban pédául eddig mindíg simán kikaptak.3 meccsből 3 győzelem. A Mladostról nem sokat tudok,de szerintem ők is verhetőek.

macskako  hozzászólása
2008.04.12. 21:04

T.Sandor !!! Nem tudok leszakadni a ,,deja vu" feelingrol . 2002 majus 18.-an kint voltal ??? Forok : + 6 a dominonak ,6 kipontozott VASAS jatekos . Vege ,hosszabbitas utan 1 golos domino gyozelem . /A tuloraban a VASASnal mar a Plezer Janika jatszott centert ... / !!!!!!!! Akkor nem zavart ?????? Masik datum : 2003 marcius : MK elodonto ,2. meccs,Komi /1.meccset a domino nyerte 4 gollal ./ : VASAS - domino 10-5 !!!!!!!!!!! Forok : 4 a VASAS javara ,14 a domino javara !!! Tizzel tobbet kaptak idegenben !!!!!!! Akkor nem zavart ???????? Meg valami : az idei 2007-2008-as szezonban 2 Euroliga meccset jatszott egymas ellen a VASAS es a domino . Komiban ,,x " volt,mig a Koerben nyert a VASAS !!! Tehat ha semlegesek a sporik NEM nyert a domino !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ne vedd magadra ,Te nem tehetsz rola . Csak ugy leirtam . Udv !!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.12. 21:01

Flóri! Szerintem meg az Eger szokott hozzá ahhoz,hogy a rájátszásban a Vasas mindig legyőzi őket összesítésben? Szerdán amúgy mi történt a szuperjó csapatoddal? Nagyon nagy arcod azért kicsit kisebb lett gondolom. Mi ezt a Csehovot,aki most titeket agyonvert.Tavaly a saját uszodájában győztük le. Úgyhogy ne verd itt a nyáladat a csapatoddal.

katka6 hozzászólása
katka66674
2008.04.12. 20:47

Szuper volt fiúk!!!!!!HAJRÁ VASAS ANGYALFÖLD!!!!!

Sándor hozzászólása
2008.04.12. 20:44

szakadjatok le azért erről 4.negyedi dezsávű kontráról könyörgöm. észlelte vki hogy a vasasnak 6-al több emberelőnye volt amúgy?

macskako hozzászólása
2008.04.12. 20:32

T. Csak az Eger !!! Oke ,ez polo oldal,tdom.Direkt kivartam 1 kicsit,mig egy hevesi drukker megerkezik . Egri csapat mar nyert magyar bajnoksagot : a noi roplabda csapat ,jo 10-12 /?/ eve,meg a Kasziba Istvan vezetesevel /Agriacomputer ill Eger -Kordax neven ./ Miert tudom ilyen jol ?? Anno nagy meccseket vivtak a VASAS lanyokkal is . Nehanyat lattam en is . Egerben is /bar azokra nem nagyon emlexem : a meccs elott altalaban meglatogattuk a Szepasszony volgyet :)) / Remelem,ha szerdan ... Nem folytatom,ugyis tudod mire gondolok . Udv !!

Csak az EGER!!! hozzászólása
2008.04.12. 20:22

Trooper! Éppen ezért itt az ideje hogy az Eger is megmutassa mit tud. Én tudok csapatsportágat amiben nyert már egri csapat. És az a vízilabda. A serdülő lányok és az ifi fiúk is bajnokságot nyertek! Lehet hogy a mostani csapatban sok az Ex bvsc-és de azért van utánpótlásunk!!!!!!!

kerikaj hozzászólása
2008.04.12. 20:21

Na jól van.. még egy-két ilyen meccs és tuti szívinfarktust kapok most már. Lassan már panaszt nyújtok be a Vasasnál.. belépőjegyekre most már nyugodtan rányomhatnák, h "csak erős idegzetűeknek ajánlott". :) Fuuhhh.. már csak egy hajszálra a döntő, csodás április lenne, ha összejönne! Hajrá fiúk és gratula a mai győzelemhez!

macskako hozzászólása
2008.04.12. 20:17

Szep estet mkinek ! Eloszor is koszonetem nyilvanitom a vlv.hu stabjanak a mai online kozvetitesert !!! KOSZ !!! /Amugy nonszensz,hogy egy ilyen meccset ne adjon vmi TV ... /. Igy online elveboncolas . Nem latom,nem hallom,csak olvasom: halal . Legalabb a jovo szerdait adjak . Latom itt kint a vilag vegen is ! Na,szoval : irtam alabb,gyotort a deja vu . 2002 majus 18.-an a VASAS -domino bajnoki donto 4. meccsen /horvath csaba ,ugye ... / a rendes jatekido ucso perce kb. ugyanigy zajlott le . Bevallom,tartottam attol,hogy ismet a magenta banda nyer ... SZERENCSERE NEM IGY TORTENT !!!!! GRAT VASAS !!!!!!!!!!!! Szerdan nyerni KELL a Koerben !!!!!!! 4 hete sikerult : domino - VASAS 5-6 ,Euroliga ki-ki meccs !!Szerdan miert ne sikerulne ?? /Mondjuk az Euroliga meccsen nem magyar birok voltak ... Szamit ?? Sajnos ,szamit !!!!! / Mkinek tovabbi szep estet !!! udv !! HAJRA VASAS !!! Ui.: szerda ota egy gyonyoru duettet kb. 100 alkalommal meghallgattam . Monserrat Caballet - Freddie Mercury : BARCELONA !!!!!!!!! :))) hajra VASAS !!!!

SAPécs hozzászólása
2008.04.12. 19:54

Na,ilyennek kellene lenni az összes meccsnek a rájátszásban. Szerintem ha a játékosok szokják a feszültséget és azt, hogy a végén 1-2 gól dönt, az jót tesz a válogatottnak is, jól jöhet a Final Four-ban a Vasasnak is. Kell, hogy tudjanak összeszorított fogakkal harcolni a meccs végén is. Gratulálok minkét csapatnak a kiváló mérkőzéshez és a Vasasnak a győzelemhez!

Trooper hozzászólása
2008.04.12. 19:48

Flóri! Tudsz mondani olyan csapat-sportágat, amiben valaha is nyert bajnokságot Eger? Ja, és ne az NB3 Heves csoportot írd... :))) És azt tudod, hogy melyik club a legeredményesebb Magyarországon? Segítek: 1911-ben alapították, és piros-kék a színe. MINDÖRÖKKÉ VASAS!

macskako hozzászólása
2008.04.12. 19:47

T.Flori ,Egerbol !!! Nektek ,azaz az EGER /ex-BVSC ,latod,nagybetu,tisztelem a Gerendat / eddig 2 /azaz ketto" :)) / zaszlo log a Bitskey uszodaban /MK siker : 1972,2007 / . Ha idod engedi nezz utana,a VASAS mennyi trofeat szerzett idaig ?!Talan kicsit visszaveszel a tempobol ... Szerdan domino - VASAS a Koerben . Utana okosabbak leszunk . Udv !!!Hajra VASAS !!!

zele hozzászólása
zele6665
2008.04.12. 19:45

nehogy nagy meglepetés legyen egreben

macskako hozzászólása
2008.04.12. 19:42

Remelem a mai utan /4.negyed utolso perc,kontra a hazai csapat ellen ... / dr.kiss nem fog birozni!!! :))) HAJRA VAsas !!!

c hozzászólása
c6663
2008.04.12. 19:40

Flori, no offense, de minden egri ilyen sudriparaszt, vagy csak Te egeted a varost es a csapatot ezzel a primitiv stilussal?

móka hozzászólása
móka6662
2008.04.12. 19:38

IGENNNNNNNNNNNNNNNN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!HUHH EZ NEHÉZ SZÜLÉS VOLT,MEKKORA MECCS LEHETETT!!!!!!!GRATULÁLOK SRÁCOK?HA EZ NEM AKKOR SEMMI NEM AD ERŐT A FOLYTATÁSHOZ!!!CSAK A VASAS!!MEGDOBBANT A VASAS-SZÍV!!!!

Bianka hozzászólása
Bianka6661
2008.04.12. 19:33

Ezaz!!! Ez most kellett, a lelki békém érdekében!!:) Nagyon örülök!!:) Köszönöm fiúk!!:) És hajrá a szerdai meccsen is! HAJRÁ VASAS!!!:)

Flóri hozzászólása
Flóri6660
2008.04.12. 19:32

Jól van, semmi kedvem nincs jövő vasárnap a Kőérbe utazni, inkább itt Egerben várjuk a Vasast, akik már hozzászoktak a zakóhoz Egerben. HAJRÁ EGER !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

t hozzászólása
t6659
2008.04.12. 19:31

Gratulálok az ellenfélnek! Szerdán,itthon nyerünk! Az se roszz. Hajrá Honvéd!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

szer hozzászólása
szer6658
2008.04.12. 19:31

hm, kár érte, grat a Vasasnak. szerdán majd eldől a dolog :) és grat a Honvédnak is, ez egy annyira köznségbarát parádés meccs lehetett, hogy sírni tudnék, amiért nem láttam... :(

Tina hozzászólása
Tina6657
2008.04.12. 19:30

ÉLJEN!ÉLJEN!ÉLJEN!ÉLJEN!!!!! SZÉP VOLT FIÚK! csak azt sajnálom, hogy nem vagyok ott! HAJRÁ SZERDÁN AKKOR IS UGYAN ITT LESZEK!!!!

zele hozzászólása
zele6656
2008.04.12. 19:30

Csak a Vasas, Mindörökké! Piros-kékek, állé,állé!

c hozzászólása
c6655
2008.04.12. 19:29

meglesz!!!

móka hozzászólása
móka6654
2008.04.12. 19:29

oké tina,9 körül msn-en fenn leszek!!!Nah húzzunk bele!!Eger-Vasas döntőt akarok!!!!GYERÜNK!!!

t hozzászólása
t6653
2008.04.12. 19:28

Ötösökkel se rossz nyerni. Csak nyerjünk! Hajráááááááááááááááá!Dominóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!

fun hozzászólása
fun6652
2008.04.12. 19:28

Vajon Dénes látja, hogy ki mire képes???

zsoci hozzászólása
zsoci6651
2008.04.12. 19:27

bocsi, a muszáj az j

Akrod hozzászólása
Akrod6650
2008.04.12. 19:27

Hajrá Honvéd!

Tina hozzászólása
Tina6649
2008.04.12. 19:27

Todi hát egyszer minden előfordulhat :);) Mi meg addig reménykedünk!

móka hozzászólása
móka6648
2008.04.12. 19:27

ANgyalföld gyerünk!!!!!minden tiszteletem a honvédé,de remélem lesz még meccs!!!meccs uán esküszöm mérem a vérnyomást és ha nyerünk holnap a templomban az első sorban fogok ülni!!!VASAS!!!!!!VASAS!!!!!

K.CS.T. hozzászólása
2008.04.12. 19:27

Vári ilyen sokiáig bírta:-)Pedig 2 negyedet ha ki szokott bírni...

macskako  hozzászólása
2008.04.12. 19:26

Remelem doktor Kiss nem fog birozni ezek utan ... HAJRA VASAS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tina hozzászólása
Tina6645
2008.04.12. 19:25

Móka nagyon remélem, hogy megnyerjük!!!!:) Közben amúgy iwiwen is rád akadtam:) de felveszlek

Flóri hozzászólása
Flóri6644
2008.04.12. 19:25

Azért kell a Vasasnak győzni, hogy jövő vasárnap 13.00. órakor Egerben tudjanak kikapni. Hajrá Eger !!!!!!!!!!!!!!

szer hozzászólása
szer6643
2008.04.12. 19:25

lassan alig marad játékos a Honvédban, aki nem pontozódott ki... annyira kár ezért a meccsért, hogy nem közvetíti a tv... :((

zsoci hozzászólása
zsoci6642
2008.04.12. 19:24

muszály valamit írnom... gyertek el myvipen a klubombaa: VASAS vízilabda Bocsesz a reklámért. Ha ötméteresek lesznek, akkor nem fogom bírni idegileg..

t hozzászólása
t6641
2008.04.12. 19:24

Atya gatya ennyi kiállítást! Melyik edző tudja pótólni jobban a kiállítottakat meccs?

Todi hozzászólása
Todi6640
2008.04.12. 19:23

Zsoci! Semmi baj! Tina! Én ezt nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz, de ez van. Majd talán egyszer.

móka hozzászólása
móka6639
2008.04.12. 19:23

ezt nem hiszem el!!!Egy ilyen meccset nem ad a tv!!!Hihetetlen!!!Nem baj,ezt be kell húzni és szerdán meglesz a finálé!!az msn-em:modis79@freemail.hu hajrá VASAS!!!Tina ezt megnyerjük!!!!ANGYALFÖLD!!!!!

Kicsi hozzászólása
Kicsi6638
2008.04.12. 19:23

Gyerünk Honvéd! Marci nélkül is mennie kell...!

Bianka hozzászólása
Bianka6637
2008.04.12. 19:23

Mi van már? Csak Varga Dani tud gólt lőni? Tök ügyi!! Csak így tovább VASAS!! Még jó hogy nem tudtam kimenni! Lehet, hogy ott kaptam volna szívrohamot!!:) Gondolom ezzel mindenki így van!:)

kopaszhancur hozzászólása
2008.04.12. 19:22

Tudom hogy két félidős a hosszabbítás csak abban nem voltam biztos hogy ismétlik-e párszor (lásd kosárlabda)

zsoci hozzászólása
zsoci6635
2008.04.12. 19:22

engem már a szívbaj kerülget, t!

Bíííí hozzászólása
2008.04.12. 19:22

Hát t! Én is nagyon!

zsoci hozzászólása
zsoci6633
2008.04.12. 19:20

a hosszabításnak 2 félideje van, utána ötméteresek

t hozzászólása
t6632
2008.04.12. 19:19

Nagyon izgulok. Ti is?-:)

Bíííí hozzászólása
2008.04.12. 19:19

10-10 gyerünk Honvéd!

kopaszhancur hozzászólása
2008.04.12. 19:19

Hányszor hosszabbítnak ha megint döntetlen?

macskako  hozzászólása
2008.04.12. 19:18

Udv ! Deja vu erzes gyotor : 2002 -ben ,a 4. meccsen is hasonlo volt a vege ... VASASnal volt a labda ,s a biro elvette az ucso percben,kontraval

kissavoy hozzászólása
2008.04.12. 19:18

Igen ezaz! 10-9 Minden bele!!! CSAK A VASAS!!!!

Sándor hozzászólása
2008.04.12. 19:17

eddig hazai pályának illik be a fórarány

zsoci hozzászólása
zsoci6626
2008.04.12. 19:16

a következő meccs szerdán lenne a kőérben

Bianka hozzászólása
Bianka6625
2008.04.12. 19:16

Annyira remélem, hogy nyerünk!! HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD!!!

kissavoy hozzászólása
2008.04.12. 19:16

Jövöhét szerdán az 5. meccs este 8-kor asszem. De MINDENT BELE!!!!! HAJRÁ VASAS ANGYALFÖLD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tina hozzászólása
Tina6623
2008.04.12. 19:15

A következő meccs szerdán lesz! ÉS reméljük lesz

Akrod hozzászólása
Akrod6622
2008.04.12. 19:15

Szerdán azt hiszem!

zsoci hozzászólása
zsoci6621
2008.04.12. 19:15

bocs, Todi, rosszúl írtam a nevedett... jujj... de izgalmas...

Ati hozzászólása
Ati6620
2008.04.12. 19:14

Beszarok, hogy nem tv-s meccs. És csodálkoznak, hogy nem elég népszerű a sport. Ezeket a meccseket kéne mutatni. Komjádiból még lehet is közvetíteni. Kőérből még megérteném.

Szancsi hozzászólása
2008.04.12. 19:14

Hajrá Dominó!!!!! Ti vagytok a jobbak!!!!

Tina hozzászólása
Tina6618
2008.04.12. 19:14

Todi örülök neked:) még 1 hajdú bihari ráadásul hajdúszoboszló is:)) Ez egyre jobb:) Hát szerintem én panaszkodtam:) Jah én is sajnálom, hogy nem lehet szoboszlónak szurkolni. Biztos minden meccsen ott lennék!!!! De ebben az egész régióban itt gyenge a vízilabda a népszerűsége is. Így elég nehéz

kopaszhancur hozzászólása
2008.04.12. 19:13

Nem tudjátok mikor lesz a következő meccs (ha szükséges) a két csapat között?

ella hozzászólása
ella6616
2008.04.12. 19:13

Hajrá Honvéd!

zsoci hozzászólása
zsoci6615
2008.04.12. 19:13

Tordi, nálatok kihasnálatlan úszoda van. Nálunk meg Halásztelken sokan vannak akik vízisportolnak (van egy olimikonunk, Cseh Laci, és a egy vállogatott keret tagunk Hárai) de nincs úszodánk! szívás....

szer hozzászólása
szer6614
2008.04.12. 19:13

hajrá HONVÉD! :) Szépen felszívhatták magukat a végére, én amikor olvastam, h 2,5 perc vissza és két góllal vezet a Vasas azt hittem vége a meccsnek. azért ez szép lehetett... :)

t hozzászólása
t6613
2008.04.12. 19:12

Higyjétek el,hogy imádom a Vasast,de itt,ma nekünk kell nyernünk! Mindent bele!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hajrá,hajráHonvéd!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Bíííí hozzászólása
2008.04.12. 19:11

Hajrá Honvéd!

Tina hozzászólása
Tina6611
2008.04.12. 19:11

móka msn esetleg?? akkor tudunk beszélni:) Nem hiszem el, hogy hosszabbítás két perccel a vége előtt a meccsen először elhúztunk 2 góllal... reméltem már h nem kell tovább izgulni! HAJRÁ VASAS!!!!!

zsoci hozzászólása
zsoci6610
2008.04.12. 19:11

de kár, hogy nem vagyok kinnt! bár akkor szerintem már szívbajt kapta volna...

móka hozzászólása
móka6609
2008.04.12. 19:10

JAjj a szívinfarktus kerülget!!Egy perc alatt kaptunk kettőt?ez hogy a fenébe lehet?GYEREKEK HAJRÁ!!!VAAAAAAASSSSSAAAAAAAAAASSSSSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

c hozzászólása
c6608
2008.04.12. 19:10

basszus :S

Todi hozzászólása
Todi6607
2008.04.12. 19:10

Tina! Én is hajdúszoboszlói vagyok :D Talán Te panaszkodtál a múltkor, hogy nem lehet Debrecennek szurkolni. (Ha nem Te voltál, akkor elnézést.) Debrecen még el is lavírozgat az OB II-ben, én viszont azt sajnálom igazán, hogy nem lehet Hajdúszoboszlónak szurkolni, amikor pedig van egy kihasználatlan fedett uszoda. :( Egyébként pedig mind a négy nagy csapat tábora egy emberként fog szurkolni az Olimpián, ezért furcsa egy kicsit az "öldöklés" a bajnokságban a szurkolók részéről.

kopaszhancur hozzászólása
2008.04.12. 19:10

Hajrá domino! meglesz a győzelem a hosszabbításban!!!

kissavoy hozzászólása
2008.04.12. 19:09

A fenébe! 9-9

zsoci hozzászólása
zsoci6604
2008.04.12. 19:09

de kár volt elkiabálnom. egy perc alatt 2 gól ugyanattól a csapattól...

kicsibjörk hozzászólása
2008.04.12. 19:09

Talán azért, mert Schuleket ki kéne rúgni. De a döntőket közvetítik nagy valószínűséggel, de hogy az lesz-e, mint tavaly, hogy páros meccs MTV, páratlan Sport TV, azt nem tudni.

Tina hozzászólása
Tina6602
2008.04.12. 19:08

NEEEEEEEEEEEEEEEEEE

móka hozzászólása
móka6601
2008.04.12. 19:08

Remélem kihúzzuk,legyen már vége!:)Nem tudjátok,Barcelonába indít a csapat szurkolói buszt?:)Tina kedves hol tudlak téged elérni?:)Erre is jó a sport,nagyon jó közösséget kovácsol!!MIndörökké Angyalföld!!!

t hozzászólása
t6600
2008.04.12. 19:08

Könyörgöm! Még egyet! Hajrá Honvéd!

Flóri hozzászólása
Flóri6599
2008.04.12. 19:06

Igazatok, a sok szemét sporttévé közül egyiknek sem fért bele a műsorába.

zsoci hozzászólása
zsoci6598
2008.04.12. 19:06

úgy látszik összeszedte magát a VASAS!Végre!

t hozzászólása
t6597
2008.04.12. 19:06

Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

c hozzászólása
c6596
2008.04.12. 19:06

nagyon remelem, h nem lesz itt hosszabbitas.

D hozzászólása
D6595
2008.04.12. 19:06

HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD!!!!

Akrod hozzászólása
Akrod6594
2008.04.12. 19:06

Honvéd!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

fun hozzászólása
fun6593
2008.04.12. 19:06

Nagyon jó és aktuális kérdés!!!! Ki dönt és mikor ???? Jönnétek mejd Egerbe is a kameráitokkal igaz???(Sport1TV) Eddig nem csak ezután! No comment!!!

zsoci hozzászólása
zsoci6592
2008.04.12. 19:04

én sem értem, hogy miért nem megy a TV-én!?

t hozzászólása
t6591
2008.04.12. 19:03

A hosszabbítás se roszz. Ha mi nyerünk. Hajrá Honvéd Dominó!!!

Ati hozzászólása
Ati6590
2008.04.12. 19:02

Miért nem tv-s meccs?

Akrod hozzászólása
Akrod6589
2008.04.12. 19:02

Gyerünk fiúk az utolsó pár percben húzzatok bele!! Honvédot a döntőbe!

Tina hozzászólása
Tina6588
2008.04.12. 19:01

Móka a vérnyomásom nekem is üti most a 200-at:) Hajdúszoboszlói vagyok most de 14 évig debreceni:) Hát igen tényleg találkoznunk kell én is úgy érzem:) Hajrá VASAS

t hozzászólása
t6587
2008.04.12. 19:00

Jó,jó! Hasonló tudású csapatok! /Nem árt ez az olimpia évében./ Ma viszont nekünk kell nyernünk!!!!!!!!!!!!!! Hajrá honvéd!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

zele hozzászólása
zele6586
2008.04.12. 19:00

Okostojás kicsibjörk! A Vasas nem kaphatta a prorecco-t, ugyanis csoportgyőztesként jutott tovább! A dubrovnikot pedig oda-vissza meccsen verte, nem kell hülyeségeket írogatni.

Tímea hozzászólása
Tímea6585
2008.04.12. 18:59

Hajrá Honvéd!Mindent bele!

én hozzászólása
én6584
2008.04.12. 18:58

Őszintén,muszály ez az istenitős-lefikázós duma?????????

c hozzászólása
c6583
2008.04.12. 18:57

a Vasast a Reccohoz hasonlitani nem okos dolog. helyesbitek. a Reccot barmelyik csapathoz hasonlitani nem okos dolog ;)

matthew hozzászólása
2008.04.12. 18:57

érdekes meccs, nem adta fel a vasas... akármi is lesz, HAJRÁ EGER!!!

t hozzászólása
t6581
2008.04.12. 18:55

Jajjjj! Nekünk egy gólt! Hajrá Honvéd! Mindent bele!!!!!!!!!

Akrod hozzászólása
Akrod6580
2008.04.12. 18:55

6-6 áhhh Hajrá Honvéd!

móka hozzászólása
móka6579
2008.04.12. 18:55

Miért nem Dumi lőtte az ötméterest?((Nem baj gyerekek,nincs még vége,hajtsátok meg a végét!!!Zsoci valóban ez lenne a lényeg,örülni kell hogy ennyi jó csapatunk van és örülni egymás sikereinek!!Én amióta az eszemet tudom piros-kék a vérem,de nagyon szurkoltam az Egernek is a LEN-kupában!Sajnálom,hogy veszítettek!!Most viszont....ANGYALFÖLD...gyerünk!!!!!!!!!!!!!Tina kedves,ezt nem hiszem el?még hajdú-bihari is vagy ráadásul?:))Én is sokat járok meccsre,most azonban nem vagyok ott de,a vérnyomásom üti a 200-at szerintem!!Nekünk találkoznunk kell úgy érzem!:))Hajrá VASAS!!!

zsoci hozzászólása
zsoci6578
2008.04.12. 18:55

szerintem a VASAS most nagyon túl van hajszolva. Ha úgy vesszük, akkor ha most enm nyeri meg ezt a mérközést, akkor több ideje lesz a final fourra készűlni

kicsibjörk hozzászólása
2008.04.12. 18:54

Bocsika! De ha a Vasas a neggyeddöntőben kikapta volna a Reccot, nem hiszem, hogy élvezheti a Final Four illatát, sőt. Egyszer az életben sikerült a leggyengébb láncszemet kikapni, ezzel éltünk. De a Vasas-t egy jól játsszó Recco, Dubrovnik, Mladost porrázúzza a medencében! Nem kicsinyítem le a Vasas-t, sőt örülök, hogy évek múltán újra van magyar csapat a FF-ban, de valószínűsíthető, hogy a dobogó utolsó fokáért küzdhetnek csak. De kívánok sok szerencsét nekik, hogy legyen egy szép érem a nyakban. És ne felejtsük, hogy van egy Eger a döntőben, amely megkeseríti a fővárosiak életét a vízben. Mindegy ki jut tovább, nem lesz egyszerű dolga.

t hozzászólása
t6576
2008.04.12. 18:54

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ! Most egy gólt!

t hozzászólása
t6575
2008.04.12. 18:53

Már csak egyetlen negyedecske! Mindent bele! Hajrá Honvéd Dominó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Akrod hozzászólása
Akrod6574
2008.04.12. 18:50

Na gyerünk Honvédocska!!!!!

t hozzászólása
t6573
2008.04.12. 18:49

Vezetünk! Vezetüüüünk!!!!!!!!!!!!!

Wolf hozzászólása
Wolf6572
2008.04.12. 18:49

HAJRÁ VASAS !!!!!!!!

zsoci hozzászólása
zsoci6571
2008.04.12. 18:48

hát.. nem lett 6-6

Tina hozzászólása
Tina6570
2008.04.12. 18:48

Móka köszi! Nem hiába járok fel én is hajdú biharból pestre meccsekre :) csak hát így azért húzosabb és nem tudok ott lenni annyin amennyin szeretnék:( HAJRÁ VASAS!

zsoci hozzászólása
zsoci6569
2008.04.12. 18:47

a végén tényleg 6-6 lesz a negyed vége....

zsoci hozzászólása
zsoci6567
2008.04.12. 18:46

igazad van, Móka, szerintem is sportszeűen kell drukkolni. Például, ha valaki az EGERNEK drukkiol, az most ettől még a Finalban drukkolhat a VASASnak

móka hozzászólása
móka6566
2008.04.12. 18:44

Tina kedves!!Nagyon örülök,hogy így szereted a vízilabdát,az meg hogy VAsas-hívő vagy külön öröm!:)Ritka hogy egy nő ennyire szeresse a sportot,minden elismerésem!!!ANGYALFÖLD!!

Tina hozzászólása
Tina6565
2008.04.12. 18:43

Olyan jó látni, hogy van olyan debreceni rajtam kívül aki így gondolkozik! sajnos kevés debreceni vízilabda szurkoloval találkozom:S

t hozzászólása
t6564
2008.04.12. 18:42

Üsse kavics! A Varga és a Steinmetz fivérek tudását is elismerem, de ma nekünk kell nyernünk! Hajrá kicsi Honvéd! Csak okosan!!!

Flóri hozzászólása
Flóri6563
2008.04.12. 18:41

Kívánom a Vasasnak, hogy nyerje meg a Final Fourt, nagyon fogunk nekik szurkolni Egriek is, de hajrá Eger !!!!!!!!!!

móka hozzászólása
móka6562
2008.04.12. 18:41

xy!!Még egy "szakértő"hozzászólás!:))Alig vagy elfogult úgy látom.Az Eger benn van az Euroligában?Ha jól emlékszem elvérzett a selejtezőben....a fenébe..És ugye a bajnoki döntőknek is már rurinos résztvevője,ha jól rémlik évek óta egy budapesti csapat,a VAsas ütötte el őket ettől!A VAsas a legnehezebb csportból jutott a Final Fourba,többek közt úgy,hogy a Dubrovnikot,aki szintén ott van,simán alázta!A mladost sem jobb csapat,egyedül a Reccó emelkedik ki,de egy meccsen bármi megtörténhet!!Én elismerem az Eger teljesítményét is.Ne piszkáljátok az ellenfelet,magyaok vagyunk,és sportszerűen kell szurkolni,tiszteletben tartva a klubok hagyományait!!ANGYALFÖLD!!!Debrecenből..

t hozzászólása
t6561
2008.04.12. 18:39

Szeretem a gólokat! Az okosakat különösen!!!!!!!!!!!!!

Akrod hozzászólása
Akrod6560
2008.04.12. 18:39

Kiss Geri most elég jól játszik!;):D Csak így tovább HONVÉD!!!

Sándor hozzászólása
2008.04.12. 18:39

5-6 az alázás szal a vasas csak alázva tud győzni?

Tina hozzászólása
Tina6558
2008.04.12. 18:37

Móka teljes mértékben egyetértek veled mint ahogy láthattad majdnem hogy ugyan ezt írtam én is...:);)

zsoci hozzászólása
zsoci6557
2008.04.12. 18:36

a finalban van esélye a VASASnak, ha összekapja magát. ilyen játékkal mint az edigiek tényleg nincs sok esélye, de ne felejtsd el, hogy a VASAS többet tud ennél! csak most benne vannak egy baromi nagy hullámvölgyben, most éppen lent vannak. Megjegyzem régen nem voltak ekkra formaingadozások, mint manapság

T hozzászólása
T6556
2008.04.12. 18:36

Köszi a választ, akkor nyerjen a jobbik

Tina hozzászólása
Tina6555
2008.04.12. 18:36

xy igaz, hogy most rosszabb formát mutat a vasas még is bejutottam a legjobb 4 közé és szerintem ez számít. + feltudják magukat úgy szívni h legyen esélyek! pl euroliga a honvéd elleni meccs...stb tudnak ennél sokkal többet az h most ilyen formájuk van! és ha nem is lenne esélyük még is ŐK vannak ott! erről meg ennyit!!!

c hozzászólása
c6554
2008.04.12. 18:36

xy: "bent", nem "benn". bocsika. koszi, hogy oregbited az egriek hirnevet ;D

móka hozzászólása
móka6553
2008.04.12. 18:35

Valaki,te aztán sokat értesz a vízilabdához:))Mi az ,hogy ez a Vasas?Ez a Vasas alázta a Dominót az Euroligában a Kőérben,nemde?Ez a Vasas Európa legjobb négy csapata között van,többek közt azzal a Dubrovnikkal,akit alázott a Komiban,idegenben csak eggyel kapott ki tőle,a Honvéd meg öttel!Szurkolhatsz bárkinek,szíved joga,de ne fikázd az ellenfelet!GYőzzön a jobb!!CSAK A VASAS!!

zsoci hozzászólása
zsoci6552
2008.04.12. 18:33

mekkora poén lenne, hogyha a következő negyeben 6-6 lenne :-) döntetlen esetén most hosszabítás van

t hozzászólása
t6551
2008.04.12. 18:33

Jujjjjjjjjjjj,de izgis-:)

Sándor hozzászólása
2008.04.12. 18:32

mind a Domino mind a Vasas gyengébb mint pár éve

xy hozzászólása
xy6549
2008.04.12. 18:31

Tina, most őszintén, tényleg azt hiszed, hogy F4-ben esélye van a Vasasnak??? Ilyen játékkal??? Bármelyik csapat lazán veri!!... A bajnoki döntőben pedig eddig csak az Eger van benn... (bocsika)... A "NAGY" címvédő pedig szánalmasan gyengén játszik!

Tina hozzászólása
Tina6548
2008.04.12. 18:29

T nincs olyan h döntetlen akkor hosszábítás majd 5 méteresek!!

Tina hozzászólása
Tina6547
2008.04.12. 18:29

Szerintem amúgy igazából összességében egyik csapat sem jobb a másiknál mindig pillanatnyi formák döntenek!!Csak azt nem szeretem ha valaki úgy szurkol a csapatának h közben leírja mindennek a másikat:( SPORTSZERŰ SZURKOLÁST!!

zsoci hozzászólása
zsoci6546
2008.04.12. 18:29

különben a HONVÉD tényleg jobb teljesítményt mutat mostanában, mint a VASAS. és ugye nekem az az elvem, hogy győzzön a jobbik

Tina hozzászólása
Tina6545
2008.04.12. 18:27

Valaki... mi az,hogy mit akar az ez a vasas?? tudtommal EZ A VASAS van benne európa legjobb 4 csapat közt és tudtommal EZ A VASAS a bajnoki címvédő!!!!szóval erről ennyit ha most véletlen még is a Honvéd jut a döntőbe akkor hajrá a FINAL FOURBAN !! nem kéne leírni a vasast csak azért mert te a honvédnak drukkolsz!!

T hozzászólása
T6544
2008.04.12. 18:27

Ha döntetlen lesz akkor ki jut be a döntőbe?

Flóri hozzászólása
Flóri6543
2008.04.12. 18:27

Nincs szerencsénk, a Honvéd jobb csapat, így ő jut tovább. Hajrá Eger !!!!!!!!!

Bia hozzászólása
Bia6542
2008.04.12. 18:23

Csak a honvéd :)

Valaki hozzászólása
Valaki6541
2008.04.12. 18:22

HAJRÁ DOMINO!!! MIT AKAR EZ A VASAS???

zsoci hozzászólása
zsoci6540
2008.04.12. 18:22

elég kiegyenlített ez a meccs. valószínúleg az utolsó pillanatban fog eldölni

Tina hozzászólása
Tina6539
2008.04.12. 18:21

Én csak akkor szeretem az ilyen meccseket ha a végén a Vasas nyer :D:D vhogy a lazább annyira nem őrli az idegeket

zsoci hozzászólása
zsoci6538
2008.04.12. 18:18

régen volt már ilyen izgalmas VASAS-DOMINO meccs. Ezeket a meccseket szeretem!

BB hozzászólása
BB6537
2008.04.12. 18:15

Hajrá--- Vasas! Egernek most ez a csapat lenne jobb...!! Hajrá EGER!!

Akrod hozzászólása
Akrod6536
2008.04.12. 18:14

Csak a Honvéd!

zsoci hozzászólása
zsoci6535
2008.04.12. 18:14

nekem már azért is jó, hogyha a VASAS nyer,mert akkor valószínűleg kimegyünk a következő VASAS-DOMINO meccsre. Egerbe nem hiszem, hogy lemegyünk

Sándor hozzászólása
2008.04.12. 18:13

az euroligára tartalékoljon inkáb ba Vasas(túl kicsi a fenekük 2 ekkora lóhoz)

c hozzászólása
c6532
2008.04.12. 18:12

Hajrá Vasas, most kell nyerni!

Tímea hozzászólása
Tímea6531
2008.04.12. 18:11

Hajrá Honvéd!

zsoci hozzászólása
zsoci6530
2008.04.12. 18:11

úgy látom sokan vannak most kinnt a meccsen (a hozzászólók számából ítélve), kár, hogy én most nem tudtam kimenni

zsoci hozzászólása
zsoci6529
2008.04.12. 18:06

Szivós, Szivós... már amikor múltkor kinnt voltam VASAS-DOMINON, akkor is a Szivós volt a DOMINO legjobban játszó játékosa. Figyeljetek rá Fiúk!

Akrod hozzászólása
Akrod6528
2008.04.12. 18:05

Hajrá Honvéd!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

zsoci hozzászólása
zsoci6527
2008.04.12. 18:03

egyébként myvipen csináltam egy VASAS vízilabda néven ismert klubot. ha gondoljátok csatlakozhattok

nigel hozzászólása
nigel6526
2008.04.12. 18:01

Gyerünk, gyerünk Angyalföld! Hajrá fiúk!! Meg tudjátok csinálni!!

t hozzászólása
t6525
2008.04.12. 18:01

Szép estét,sportszerű,jó szurkolást! Hajrá Honvéd, de megígérem ugyanígy fogok drukkolni májusban a Vasasnak is a Final Fourban!

Flóri hozzászólása
Flóri6524
2008.04.12. 18:00

Na kit kapunk ? Hajrá Eger !!!!!!!!!!!

zsoci hozzászólása
zsoci6523
2008.04.12. 17:59

Hajrá VASAS!

Tina! hozzászólása
Tina!6522
2008.04.12. 17:54

HAJRÁ VASAS!CSAK A VASAS! gyerünk fiúk mutassátok meg mit tudtok:)