FACEBOOK

Döntetlen az Eger-Jadran - menetel a Honvéd

Döntetlen az Eger-Jadran - menetel a Honvéd
hozzászólás, 2007.10.13.

Gólszegény mérkőzésen döntetlenre végzett a montenegrói Herceg Novival az Eger csapata pénteken, a nápolyi Euroliga-selejtező második napján. A horvátok este nagy meglepetésre valósággal lelépték a Posillipót, így szombaton az Egernek legalább döntetlent kell elérnie a házigazdákkal szemben. A Honvéd a csütörtöki furcsa meccs után simán (bár kicsit sok gólt kapva) verte a német Duisburgot, s mivel este is nyert a Volgográd ellen, már megszerezte a továbbjutást. Részletek, gólok, nyilatkozatok:

Eger-Herceg Novi (montenegrói) 5:5 (1:1, 2:0, 1:1, 1:3) G.: Biros 2, Hegedűs, Binder, Kis G.

A beszámolót szokás szerint Szécsi Zoltántól kértük, aki az MTI tudósítása szerint jól védte az Eger kapuját.

- Jól védekeztünk, elmentünk 4:1-re, akkor azt hittük, hogy megvan a meccs, talán túlságosan is visszavettünk a támadásokból és egy-két hiba miatt kaptunk egy-két gólt, amitől máris nyitott lett a meccs. Örülök hogy megmaradt a végén az egy pont legalább.

- A vége hogy volt, kinek volt esélye nyerni?

- Nekünk volt 5:4, amikor ők belőtték az utolsó fórjukat. Mi még kaptunk egy előnyt, nem tudtuk értékesíteni, de nálunk maradt a labda, viszont már nem tudtuk rálőni.

- Mi most a helyzet a csoportban, hogy számoltok?

- Mindenkit megpróbálunk minél jobban megverni... Szórni kell a gólokat és minél kevesebbet kapni.

x

Az Egernek abból a szempontból szerencséje van, hogy a torna utolsó napján a Sabadell-Herceg Novi-meccs után játszik, így, amikor a gyengébb francia Montpellier ellen vízbe szállnak, már tudni fogják, hogy hány góllal kell nyerni a továbbjutáshoz, amennyiben a gólkülönbség dönt. Persze a legjobb az lenne, ha péntek esti ellenfelüket, a Sabadellt (Kiss Csaba egykori csapatát) és aztán szombaton a Posillipót is megvernék...

Este:

Eger-Sabadell (spanyol) 15:7 (3:0, 2:2, 5:1, 5:4) G.: Nyéki, Varga II. Zs. 4-4, Kiss Cs., Biros, Binder 2-2, Császár

Ezután robbant a bomba: a Herceg Novi simán verte a Posillipót és ezzel feladta a leckét az Egernek is, hiszen szombat este Biroséknak is nyerniük kellene a házigazdák ellen - de legalább a döntetlen mindenképpen szükséges a továbbjutáshoz.

Posillipo-Herceg Novi 7:13 (2:3, 1:3, 2:5, 2:2)

x

A Kőér utcában is dupla fordulót rendeznek pénteken.

A Honvéd első meccsén:

Duisburg-Honvéd 8:18 (0:2, 2:5, 1:5, 5:6) G.: Kiss G. 4, Bárány, Gór-Nagy 3-3, Szivós, Vindisch, Székely 2-2, Kovács O., Molnár

Nem sokáig tartották magukat a németek, a második félidőre már szerény edzéssé degradálódott a mérkőzés - mindenesetre a hazaiak szép megúszásgólokat lőttek, a csekély számú közönség nagy örömére.

Kiss Gergely egyik gólja

Kiss Gergely nyilatkozata



Gór-Nagy Miklós nyilatkozata



A másik két délelőtti mérkőzésen:

Volgograd (orosz)-Crvena Zvezda (szerb) 13:8 (3:2, 4:1, 2:1, 4:4)
Sibenik (horvát)-Galatasaray (török) 13:6 (1:0, 4:3, 4:0, 4:3)

x

Este a Honvéd az oroszokkal játsz(ado)zott a Kőér utcában. Érdekes, hogy egyetlen negyedet tudtak csak megnyerni, mégis meggyőző fölénnyel lett övék a győzelem. A rejtély megoldása: 5:0-ra hagyták állva az első játékrészben a Volgográdot, s így hiába volt szorosabb a mérkőzés további része, az ellenfél igazán már nem tudott felzárkózni.

A Honvédból kiemelkedőt nyújtott Kiss Gergely, aki igazi vezéregyéniség volt, nem csak négy góljával, hanem azzal is, ahogy szervezte a csapatot. Ráadásul három "kicentizett" passzából is látványos, húzásos gólt lőttek centerből a társak.

Honvéd-Szpartak Volgográd (orosz) 12:9 (5:0, 1:2, 4:4, 2:3) G.: Kiss G. 4, Molnár 3, Vindisch, Gór-Nagy 2-2, Bárány

Kiss Gergely nyilatkozata



Szivós Márton nyilatkozata

Molnár Tamás harmadik gólja

Kiss Gergely negyedik gólja

Gór-Nagy Miklós második gólja

Kiss Gergely harmadik gólja

Molnár Tamás második gólja

Kiss Gergely második gólja

Molnár Tamás első gólja

Kiss Gergely első gólja

Gór-Nagy Miklós első gólja

További esti eredmények:

Sibenik (horvát)-Crvena Zvezda (szerb) 11:10 (2:3, 1:3, 4:3, 4:1)

Duisburg (német) - Galatasaray (török) 18:10 (4:3, 6:3, 5:1, 3:3)

x

A LEN Kupában, Cataniában:

Szeged-Steaua Bukarest (román) 6:5 (3:1, 0:0, 0:1, 3:3) G.: Varga Tamás 4, Lehmann, Balatoni

A meccs csak látszólag volt szoros, Baksáék három perccel a vége előtt már 6-2-re vezettek. Szombaton az izraeli Hapoel Qiryat Tivon vár rájuk, míg a csoportdöntő a Cataniával vasárnap délben lesz.

A pécsi selejtezőcsoportban:

PVSK-Praha (cseh) 23:6 (4:1, 7:3, 3:1, 9:1)