Nézzük, hogy látták a szerbek. A héten két hazai napilapban is interjút közöltek arról, hogy miként értékelhető a berlini Világliga-győzelem, a magyarok elleni újabb siker a győztesek szemszögéből. Mivel egyik írásnak sem leltük nyomát a lapok internetes kiadásában, olvasóinknak összefoglaltuk a cikkek tartalmát. Fontos, hogy tudjuk, mit gondolnak Sapicsék, és az is, hogy emlékezzünk a szavaikra...

A Magyar Nemzetben megjelent (Ballai Attila által készített) interjúban Dejan Udovicsics szerb szövetségi kapitány azzal magyarázza csapata magabiztos berlini sikerét, hogy a magyarokon egyre nagyobb a teher, amikor velük játszanak.

„Amikor átvettük a vezetést, és nem tudták azt azonnal visszaszerezni, begörcsöltek. Nekünk viszont ez volt az első felszabadult légkörű meccsünk, amióta megalakult az önálló szerb válogatott. Mi ugyanis csak azért indultunk el a Világligában, hogy megszerezzük az olimpiai kvalifikációt, és nehéz mérkőzéseken, az olaszok, a montenegróiak, végül Berlinben a házigazda németek ellen ez sikerült is. Úgyhogy a magyarok ellen azzal álltunk oda, hogy velünk már semmi rossz nem történhet. Ők viszont addig végigvertek mindenkit, nagy volt rajtuk a nyomás, hogy most már végre ellenünk is nyerjenek.”

Különösen érdekes, amit Udovicsics a korosztályváltásról mond. Nem tagadja, a régieknek lehetett „magyarfóbiájuk”, de mint mondja, ő korábban korosztályos válogatottaknál dolgozott, s az 1985-87-es generációval mindig, mindenkit legyőztek, ezek a fiúk ezt az emléket hozták magukkal a nagyok közé is. Az idősebbek a mérkőzések előtt azt mondták: „Istenem, a magyarokkal játszunk”, a fiatalok meg azt felelték erre: „Na és?! Őket is meg szoktuk verni!”

A szerb kapitány részben ezzel magyarázza, hogy a Berlinben hiányzó Sefik, Vujasinovics, Ikodinovics helyére beállított fiatalok elvállalták ugyanazt, mint az öregek, és nem is hibáztak többet náluk.

Figyelemre méltó az is, hogy Dejan Udovicsics állítja: Szerbia és Magyarország kimagaslik a nemzetközi mezőnyből, de a harmadik Montenegró és csak utána következnek a horvátok, a spanyolok, majd a többiek.

A pekingi esetleges magyar-szerb döntőről ezt mondja:

„Nagy nyomás alatt kell majd játszanunk, mert az athéni utolsó negyedért az egész ország elégtételt követel. De ha a pólósaimnak is ez jár majd a fejükben, akkor biztosan kikapunk. Az én feladatom ezért az, hogy ezt megakadályozzam, és ha Pekingben szerb-magyar döntőt rendeznek, garantálom önnek: olimpiai bajnokok leszünk.”

A Nemzeti Sportnak (Pósa Árpádnak) interjút adó Aleksandar Sapics szerint a lelkesedés volt a sikerük kulcsa. A fiatalok nagyon harapnak, hatalmas bizonyítási vágy feszül bennük. Ő a maga részéről a gyenge vb-szereplés után még arra sem látott esélyt, hogy a Világligában megszerzik az olimpiai kvótát. Óriási meglepetésként hatott rá, hogy a fiatalok pótolni tudták a hiányzó sztárokat. Mulatságosnak tűnik, de talán őszintén mondja: még a saját helye miatt is aggódik, annyira nyílttá vált a verseny a csapatba kerülésért.

A 10-es sapkában játszó átlövő úgy látja, hogy a két együttes technikailag és fizikailag nagyjából egyforma, de az utóbbi három évben ők voltak jobbak taktikailag. A berlini döntőre visszaemlékezve azt mondja, volt egy pillanat, amikor úgy érezte, megtörtek a magyarok. 

Ha pekingi olimpia győztesére kellene tippelnie, Szerbiát mondaná: „A profi fogadók is ránk tennék a pénzüket, hiszen a magyar válogatott három éve nem nyert ellenünk”. Abban azonban ő is biztos, hogy Benedekék sokkal elszántabban lesznek majd az olimpián. „Elvégre a mi sportágunkban az olimpiai arany a legfontosabb cél, a többi eredmény kevésbé számít”.

Azoknak válaszolva, akik szerint a szerbek túlságosan kemény, vagyis már durva vízilabdát játszanak, ezt üzeni: válasszanak gyengédebb sportot. „A vízilabda férfias játék. És ez Pekingben sem lesz másképp.”