FACEBOOK

Elnökváltás Debrecenben

Elnökváltás Debrecenben
hozzászólás, 2021.12.09.

Sajtótájékoztatón jelentették be csütörtökön Debrecenben, hogy új elnöke lesz az OB1-es bajnokságban szereplő DVSE-nek.


A sajtótájékoztatón Becsky István bejelentette, hogy lemond elnöki tisztéről.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy saját magam hoztam meg a döntést és szó sincs arról, hogy a süllyedő hajót hagyom el. Természetesen nem így terveztük a felnőtt csapattal az őszi szezont, de még semmi sincs veszve, sok van még hátra. A kosárlabda sportágban annyira megnövekedtek már a teendőim, hogy azzal a maximalizmussal, amit én szeretek és el is várok mindenkitől, a két sportágat már egyszerre nem tudtam csinálni. Néhány hónapja már elkezdtem saját magam keresni az utódomat és bízom benne, hogy Szabó János személyében meg is találtuk.” – nyilatkozta a klub honlapján megjelent tájékoztatás szerint a  leköszönő elnök, aki 2011-ben került a klubhoz és három évvel később választották meg a DVSE elnökének.

Az új vezető, Szabó János hivatalosan 2022. január elsejétől tölti majd be a DVSE elnöki tisztségét. A sikeres vállalkozó több szállal is kötődik a sportághoz, emellett évek óta támogatja az egyesületet cégei révén TAO forrásokkal is.

A jól bevált módszereken nem szeretnék változtatni. Továbbra is kiemelt figyelmet kap az utánpótlás és bízom benne, hogy folyamatosan fejlődni fogunk a korosztályos bajnokságokban. Eddig is szép számmal adtunk játékosokat a felnőtt csapatnak, a jövőben pedig még több pólóst szeretnénk kinevelni akár a DVSE, akár más OB1-es gárda számára. Emellett szeretnénk tovább bővíteni az utánpótlást és minél több fiatalt beintegrálni a legsikeresebb magyar csapatsportág világába.”  - nyilatkozta, hozzátéve:

Ami pedig az élvonalbeli együttest illeti, idén az elsődleges cél a bennmaradás, és ha az megvan, szépen elkezdhetünk felfelé építkezni. A cél, hogy néhány év múlva ütőképes, a nemzetközi kupában is érdekelt felnőtt csapata legyen Debrecennek.” 


A Debrecen jelenleg, az OB1-es alapszakasz 12. fordulója után (11 lejátszott meccset követően) 0 ponttal a mezőny utolsó helyén áll.