Képzeljük el, hogy 85 évvel ezelőtt élünk, 1936-ban vagyunk. Három magyar kiadó (a Pesti Napló Rt., Az Est Lapkiadó Rt. és Magyarország Napilap Rt.) közös gondozásában megjelenik A sport című könyv. Ebben az egyes sportágak szaktekintélyei foglalják össze az adott szakág történetét, mutatják be játékuk jellegzetességeit, képet adva arról a szerepről, amit mi magyarok töltünk be abban a bizonyos sportágban. Cikkünk elkészítéséhez az Arcanum adatbázisát (adt.arcanum.hu) használtuk.

A mi kedvenc játékunk elfogadott neve akkor még vízipóló volt. Az alábbiakban Bárány István írását közöljük a könyvből. A törtélemi visszatekintés mellett különösen érdekes a könyvfejezet azon része, amely a sportág fejlődését, ezen belül a magyar vízipóló szerepét mutatja be. (Az eredeti helyesíráson nem változtattunk.)

VíZIPÓLÓ (Bárány István)

A vízi pólójáték idősebb, mint az olimpiai játékok felújításának eszméje, de népszerűségét az olimpiai programba való felvétele teremtette meg.

Angliában ezelőtt több mint hetven évvel kezdtek rendszert vinni a vízi labdázásba. Az angolok sportszeretete hamarosan szórakoztató játékot teremtett a labdázásból, amelynek fejlődése magával hozta az első szabályok kialakulását. 1874-ben rendezték az első vízipóló mérkőzést a Crystal Palaceban. A szabályokat első ízben 1885-ben adta ki az angol Amateur Athletic Association, amely 1888-ban kiírta az első bajnokságot.

Az angol úszósport akkor a kisméretű fedett uszodákba volt beszorítva és így alakult ki a csapatok hetes létszáma, a pálya aránylag kicsiny mérete és az a futball szellemétől merőben eltérő szabály, hogy bizonyos helyzetekben nem szabad túlságosan - nagyot dobni. A sekélyvízű rövid uszodák a vízipóló jellemző sajátságává a párok küzdelmét tették. A labda odarepült egyik párhoz, ezek harcoltak érte, az erősebb eldobta és ha az ide-oda repülés során a kapus hibázott, megszületett a gól.

Ez a játékszellem volt az uralkodó egészen a legutóbbi olimpiai játékokig. Ebben a stílusban került át a vízipólósport a kontinensre és hódította meg egymásután Belgiumot, Svédországot. Hollandiát, Németországot és Franciaországot, hogy Ausztrián keresztül jusson el hozzánk. A múlt század utolsó éveiben kezdte meg hódítását nálunk a vízipólójáték. Nemzetközi szereplésünk azonban csak 1901-ben kezdődött, amikor a MUE a bécsi WAC csapatától 14:0 arányú vereséget szenvedett.

A nemzetközi vízipóló pedig haladt előre a fejlődés útján. 1898-ban az angolok, akik a legutolsó évekig a szabálymódosítások korlátlan urai voltak, átdolgozták a vízipólószabályokat és ezekkel indult a játék az olimpiai bemutatóra.

Az 1904. évi st.-louisi olimpiászon szerepelt először vízipóló a programon, azonban Európából nem vállalkozott csapat az amerikai útra és így a Newyork Athletic Club csapata mint a nemzeti színek védelmére kiszemelt csapat a Missouri AC elleni mérkőzésén nyerte meg az első olimpiai vízipólóbajnokságot. Londonban négy csapat - angol, belga, holland, svéd - vett részt a bajnokságban, melyet Anglia nyert, a döntőben 9:2 arányban verve Belgium csapatát.

Stockholmban már a magyar csapat is résztvett az olimpiai bajnoki versenyeken, de nem jutott szóhoz. A bajnokságot ismét Anglia nyerte Svédország előtt, amelynek csapatát 6:3 arányban verte meg.

Anglia a csonka antwerpeni olimpiászon elért olimpiai győzelme után kiengedte a hegemóniát a kezéből. Az 1924. évben Párizsban azok a csapatok voltak az élen, amelyek nem annyira válogatott, mint inkább összeszokott játékosokból állottak. Az olimpiai bajnok francia csapat zöme Tourcoingból került ki. A második helyezett belga csapatban a közelfekvő Brüsszel és Antwerpen játékosai szerepeltek, míg Amerika egyszerűen a New York Athletic Club csapatát szerepeltette.


Budapesti Hírlap, 1929. augusztus 22.

A párizsi olimpiászon lett ismertté a francia Padou neve, aki először kísérelte meg azt, hogy a meccs elejétől a végéig előre-hátra mozogjon, támadjon, védekezzen, elhagyja emberét és visszaússzon hozzá. Ettől a Padoutól kaphatta Komjádi Béla azt az ötletet, hogy át kell formálni a vízipóló játékstílusát és az új stílussal kell megszerezni a hegemóniát.

Komjádinak elég volt egy év ahhoz, hogy a régi játékosok erényeit összegyúrja az újakéval és új stílust teremtsen meg. A vízipólósport kultúrájának története ettől az időtől fogva összeforr a magyar vízipóló történetével. Egy-egy Backlund vagy Gerard Blitz, Naumann vagy Arne Borg hozhatott új trükköket, azonban a rendszert Komjádi Béla csapata teremtette meg. A svéd csavar, pöckölés, csusza, váltás, szöktetés, lapos és ívelt passz származhatott mástól, egységgé a magyar csapat kovácsolta.

Ezzel a vízipóló egyike lett a legegészségesebb sportoknak. Amikor a testi erő volt csak szükséges a vízipólóhoz, lehetett tréning nélkül vízbeszállni, most azonban hosszú évek lassú munkája szükséges ahhoz, hogy valaki elfogadható vízipólójátékos legyen. Sportszerű életmód és lelkiismeretes víziélet az alapja a vízipólónak. Csak ezek után lehet vízbeszállni és végigküzdeni a háromnegyedórás mérkőzést. így pedig nem erőlteti meg magát a szív és nem árt a játék a szervezetnek.

A magyar vízipólócsapat az 1925. évben 7:2 arányban legyőzte a világbajnok francia válogatottat. Ettől kezdve egy eset kivételével nem szenvedett vereséget a magyar együttes. Az 1926. évi budapesti és az 1927. évi bolognai Európabajnokságok a magyar csapatot tették olimpiai favorittá, azonban 1928-ban Amszterdamban a németek vitték haza a bajnokságot. A vereség oka az volt, hogy a magyar játékstílus szakadatlan munkát követel meg a játékosoktól. A magyar csapat sorra a legerősebb ellenfeleket kapta és nap-nap után mérkőzött. Mikor az erős fizikumú és aránytalanul gyengébb ellenfeleken keresztül a döntőbe jutott német csapattal szemben a rendes játékidő döntetlenül végződött, a magyar izmok és idegek felmondták a szolgálatot.

Amszterdam után azonban visszaszerezte a hegemóniát a magyar együttes. A Klebelsberg Kupa győzelmei 1929, 1930 és 1935-ben, az Európabajnokság 1931. és 1934-ben, a világbajnokság 1932-ben: mind magyar kezekbe jutott.


Így nézett ki egy képes meccstudósítás 1929-ben

A világ vízipólósportjának helyzete azt az állítást igazolja, hogy a válogatott csapatoknak összeszokott emberekből kell állniok. Amíg valaki új stílust nem talál ki, addig ez lesz a gerince a játéktudásnak.

Németország ma kétségkívül a második helyen áll. Ezt azonban csak hatalmas erőfeszítéssel éri el. Berlin nem játszik vezetőszerepet a német vízipólóban, a többi város pedig kicsiny ahhoz, hogy megfelelő anyagot adjon a válogatott számára. A messzefekvő német városokból összeszedett csapat minden technika ellenére sem lehet legjobb.