FACEBOOK

Szerdán kezdődik a bajnoki véghajrá!

Szerdán kezdődik a bajnoki véghajrá!
hozzászólás, 2021.05.04.

Szerdán 18.00-kor és 19.30-kor kezdődik a két bajnoki elődöntő. Mindkettőt követhetjük majd élő streamen. Részletek:


A bajnokságot már csak az első négy csapat folytatja, a Tatabánya és a KSI kiesett, a Debrecen osztályozót játszik a bennmaradásért.

A versenykiírás szerint az alapszakasz első helyezettje a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal küzd meg a döntőbe jutásért. E párharcok addig tartanak, amíg az egyik fél eléri a hét pontot. Az alapszakaszban egymás ellen játszott két meccs eredményét magukkal hozzák a csapatok. Ennek megfelelően indulás előtt így áll a két párharc:

Szolnok-BVSC 4:1

OSC-FTC 6:0


Az elődöntők első meccsén az a pályaválasztó, aki az alapszakaszban magasabb helyen végzett. E meccseken döntetlen nincs, ha a találkozó végén ikszre állnak a csapatok, akkor ötmétereslövésekkel kell eldönteni a három pont sorsát.

Az elődöntők első fordulójáról nem lesz tévéközvetítés, viszont - mint a vlv mindkét rendező csapatnál érdeklődve megtudta - a Kondorosi útról és a szolnoki Vízilabda Arénából is lesz élő stream. Ehhez szerencsére alkalmazkodtak a kezdési időpontok kijelölésénél is.

Fontos információ, hogy az OSC és a Szolnok hazai mérkőzésein nem lehetnek nézők, az FTC és a BVSC viszont úgy foglal állást, hogy a jogszabályok által lehetséges módon (védettségi igazolvány birtokában) látogathatók lesznek a meccsek.


ELŐDÖNTŐK:

Május 5., szerda


18.00 Szolnok-BVSC - nézők nélkül / várható stream a klub YouTube-csatornáján és a vlv szöveges élő közvetítése

Jansik Dávid:



Gyárfás Tamás:


19.30 OSC-FTC - nézők nélkül / várható stream a klub YouTube-csatornáján és a vlv szöveges élő közvetítése

Manhercz Krisztián:






A FOLYTATÁS MENETRENDJE

Május 13., csütörtök (ha még szükséges)

BVSC-Szolnok
19.30 FTC-OSC - M4 Sport

Május 16., vasárnap (ha még szükséges)

14.05 OSC-FTC - M4 Sport

DÖNTŐ

A finálé az egyik fél második győzelméig tart. A harc nulláról indul és az első meccsen az lehet házigazda, amely klub az alapszakaszt magasabb helyen zárta.

Május 19., szerda (első mérkőzés)

20.45 - M4 Sort

Május 22., szombat (második mérkőzés):

16.30 - M4 sport

Május 25., kedd (harmadik mérkőzés - ha még szükséges)

19.00 - M4 Sport


Nagyon komoly tétje lesz a bronzcsatának, hiszen annak győztese jogosult a Bajnokok Ligájában indulni a 2021-22-es szezonban. (A vesztes és az 5. helyezett Vasas az Eurokupában képviselheti Magyarországot.)

Az időpontokat még nem tudjuk, de azt igen, hogy a lebonyolítási rend ebben a párharcban rendkívül érdekes módon eltér a rájátszás hagyományos módjától: két meccs lesz, oda-visszavágós alapon, tehát mintha kupameccset játszanának a felek.

A rájátszás négy részvevője közül egyedül a BVSC-vel kapcsolatban vetődött fel bennünk a kérdés, vajon vállalják-e a BL-szereplést, ha meg tudják szerezni az indulási jogot. Megkérdeztük a klubvezetést és azt a választ kaptuk, hogy: igen. (A kérdést egyébként úgy tettük fel több vezetőnek, hogy ha nem jutnának be a döntőbe, de a bronzcsatát megnyernék, akkor indulnak-e a BL-ben. Az egyértelmű válaszhoz egyikük hozzáfűzte: "De bejutunk...")


ELŐZMÉNYEK

AZ EREDETI, TELJES BAJNOKI MENETREND

AZ ELSŐ BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A MÁSODIK BAJNOKI FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HARMADIK FORDULÓBAN TÖTÉNT

A NEGYEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

AZ ÖTÖDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HATODIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A HETEDIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A NYOLCADIK FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 9. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 10. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 11. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 12. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 13. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 14. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 15.  FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 16. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 17. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 18. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 19. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 20. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 21. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 22. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 23. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 24. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 25. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 26. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 27. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 28. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


A 29. FORDULÓBAN TÖRTÉNT

A 30. FORDULÓBAN TÖRTÉNT


Címkék:
OB1