Klubközlemény tudatta szombaton, hogy a BVSC vezetőedzője hétfőn már nem irányítja a bajnokság 5. helyén álló csapatot. A klub kommunikációja sejtetni engedte a háttér egy részét, s a vlv ennél részletesebb információkat kért az érintettől. Természetesen várjuk a BVSC álláspontját is.

A BVSC-Zugló Vízilabda Szakosztályának hivatalos közleménye a felnőtt férfi csapat edzőváltásáról.

A férfi felnőtt együttes vezetőedzője, Szűcs Levente a szakosztályvezetéssel történt egyeztetését követően – amelyben elmondták neki, hogy a jövő évtől az utánpótlásban szánnak neki szerepet –, jelezte, hogy úgy érezi, a bizalomvesztés és a szakosztályvezetéssel kialakult kapcsolata miatt nem tudja ellátni a munkáját hasonló színvonalon a jövőben, így kérte szerződése azonnali felbontását. Ezt a vezetőség sajnálattal, de elfogadta.

Így február 22-e hétfőtől a megbízott vezetőedzői feladatokat Kemény Kristóf látja el.

Köszönjük Szűcs Levente eddigi munkáját és további sok sikert kívánunk neki!

​Hajrá BVSC!

SZŰCS LEVENTE a vlv-nek:

- Mi történt?

- Régebbre nyúlik vissza a történet, már tavaly szeptemberben behívatott a vezetőség, Dabrowski Norbert és Mészáros Csaba már akkor közölte velem, hogy nem szeretnék, ha én vezetném a felnőtt csapatot. A másik két vezetőségi tag kiállt mellettem, ők azt mondták, eddig sem volt divat és ezután sem lesz az, hogy szezon közben felállítunk edzőt, maximum a szezon végén lehet majd leülni erről beszélni és akkor az eredmény és más szempontok figyelembe vételével lehet tárgyalni a következő évről. 

- Ez már a 2020-21-es bajnokság elindulása után történt?

- Igen, a Pécs és az FTC elleni mérkőzésünket már lejátszottuk. 

- Akkor végül az lett a döntés, hogy maradsz?

- Igen. Természetesen az akkor történteket nagyon nehezen tudtam megemészteni, a miértre sem kaptam igazán választ. Egy kicsit úgy éreztem, hogy a "ha van rajtad sapka, azért, ha nincs rajtad sapka, azért" tipikus esete állt fenn, de nem szeretnék személyeskedni, visszafelé köpködni azok után, ami történt.

A kommunikáció ettől kezdve természetesen nem volt a régi. Aki ismer, tudja, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítok a személyes emberi kapcsolatoknak. Amikor emberileg ekkorát csalódik valaki, nehézzé válik a kommunikáció szakmai téren is. Az is lehet, hogy én sértett emberként viselkedtem, a másik fél is érezhette sértettnek magát, de az biztos, hogy a párbeszéd ebben a helyzetben már nem ugyanolyan volt, mint korábban. 



- A csapat tagjai tudtak erről a szeptemberi fordulatról?

- Nem. Azért is tartottam meg magamnak ezt az információt, mert biztos voltam abban: ha híre megy annak, hogy a vezetőség tagjai között vannak olyanok, akik nem bíznak bennem, akkor ez a bizalomvesztés elvezethet oda, hogy a játékosok elbizonytalanodnak. Úgy gondoltam, hogy ez csak rám tartozik, majd az eredmények sora, az elvégzett munka igazolja, hogy mi a helyzet szakmai szempontból és hogy a szeptemberi kezdeményezésnek volt-e valós alapja vagy nem. Folytattam a munkát és ezt a titkot, ennek terhét terhét egyedül cipeltem a vállamon. Ez természetesen lelkileg nagyon megviselt, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem adott plusz motivációt. Még akkor is így volt, ha állíthatom: a moticációt illetően nálam sosem volt gond.

Így teltek a hetek, hónapok. A kommunikáció egyre szűkösebbé vált, régen naponta beszélgettünk akár órákat is szakmai kérdésekről, ez előbb heti szintre esett vissza, aztán havi szintre, majd lement a nulla irányába. Én folyamatosan vártam, hogy próbáljunk beszélni, tisztázni a dolgokat, hiszen 22 éves emberi kapcsolat állt mögöttünk, 29 éve vagyok a BVSC-ben, azt gondoltam, hogy bármi is történt, mindenre lehet megoldást találni. 



A nyitás nem igazán sikerült. Lehet, én vártam túl sokáig, hogy a két ember tegye meg az első lépést, ez nem történt meg. Egyszer próbálkoztam, de nem jutottam eredményre, a válasz az volt, hogy ne tépjünk fel régi sebeket, s a csapatnak most amúgy is nagyon jól megy, ezt ne veszélyeztessük. Ezzel a problémát a szőnyeg alá söpörték.

Aztán jött a karácsonyi leállás, amikor már hallottam a zuhanyhíradóból, hogy a hátam mögött tárgyalnak az új szezonra szólóan bizonyos játékosokkal. Megkérdeztem, hogy ez igaz-e, a válasz az volt, hogy igen, de nem konkrét dolgokról van szó, hanem azt kell figyelembe venni, hogy a játékospiac véges és a tárgyalásokat sokkal korábban kell elkezdeni, mint régen, ott kell lenni a piaci szereplők között időben, hogy egy-egy játékos aztán minket válasszon. Erre csak annyit kérdeztem: hogy lehet ebből kihagyni az edzőt? Vagy jövőre nem én leszek az edző? Erre nem igazán kaptam választ. Úgyhogy ez ennyiben is maradt.

Jött a január, volt egy bravúreredményünk a Szolnokkal, jól sikerült az OSC-vel vívott mérkőzésünk is, de ekkor már csak úgy volt kommunikáció a vezetés és köztem, ha én megkerestem őket. Éreztem, hogy baj van, s közben azért fontos megemlíteni, hogy lelkileg nagyon megviselt a bizonytalanság, az, hogy ilyen körülmények között kell dolgozni. Végül én kértem a vezetőséget, hogy üljünk le és tisztázzuk a helyzetet. Ugyanaz a négy ember volt jelen, akik szeptemberben is. Dabrowski Norbert elmondta, azt szeretnék, ha nem én irányítanám jövőre a felnőtt csapatot, az országos bajnokságban szereplő gyermekcsapatot bíznák rám. Természetesen megkérdeztem, milyen szakmai indoka van ennek a döntésnek. A válasz az volt, hogy én emberileg sértett félként viselkedem, így nincs értelme szakmai érveket felhozni. Én pedig úgy éreztem, hogy ha sértettnek is érzem magam, valamiféle szakmai magyarázatot megérdemlek, ha másért nem, azért, mert nagyon sokat dolgoztam ezért a klubért. Az volt a válasz, hogy szakmailag nagyon ellentétesek az elképzeléseink - és ezzel vége is volt az indoklásnak.

Ez a beszélgetés megerősített engem abban, hogy itt szélmalomharc vár rám, bármit teszek, ezt a döntést nem tudom megváltoztatni. Azt viszont, hogy ilyen körülmények között dolgozzak tovább az OB1-es csapattal a szezon végéig (ezt kérték tőlem) lelkileg már nem voltam képes megtenni. Nagyon-nagyon hosszú vívódás, álmatlan éjszakák után úgy döntöttem, hogy akkor inkább most felállok és elmegyek, nem szeretnék itt maradni a csapat mellett, már nem ugyanaz a Szűcs Levente lennék, aki előtte voltam. Az, hogy nekem konfliktusom lett a vezetőséggel és ők hoztak egy döntést, a csapatra semmiféleképpen nem hathat ki. Nem tudtam volna magamban tartani az érzelmeimet és erre rámehetett volna a csapat eredményessége. A játékosaimmal szemben éreztem korrektnek azt, amit megléptem.



- A csapattól el tudtál köszönni?

- A döntő beszélgetés két hete zajlott le, utána a válogatott időszaka következett, meg kellett várnom az elmúlt szombatot. Megpróbáltam elmondani nekik, hogy nem azért állok fel a kispadról, mert megsértődtem és rácsapom az ajtót a BVSC-re, hanem azért, mert lelkileg én már ezt nem bírom tovább. A lelki folyamatoknak előbb-utóbb mindig van fizikai következményei, nem tehetem meg a családommal szemben, hogy belebetegedjek, belerokkanjak ebbe a helyzetbe. 

- Hogy értékeled a közlemény megjelenése utáni visszhangokat?

- Rengeteg telefont, üzenetet kaptam és a vízilabda-társadalom széles köréből, edzőtől, utánpótlásedzőtől, játékostól, masszőrtől, laikus szurkolóktól. Nagyon jólesett, hogy milyen elismeréssel nyilatkoztak a munkásságomról, volt, aki a BVSC ikonjának nevezett, az eredményeimet is szuperlatívuszokban minősítették. Egyébként közben arra gondoltam, hogy ha megkeresel vagy bárki más a sajtótól, talán a legegyszerűbb lenne annyit mondani, hogy tessék elolvasni a kommenteket...

Megtörtént, ami megtörtént. Ezt a nagyon nehéz döntést meghoztam. Könnyek között búcsúztam el a csapattól, most megpróbálok pihenni, regenerálódni, minél több időt a családommal tölteni. Természetesen vannak már megkeresések, de nem akarok elhamarkodottan dönteni, illetve most szeretnék tényleg feltöltődni, hogy utána újult erővel vághassak bele bármibe. Nem szeretnék a vízilabdától elszakadni, az biztos.

- Van-e bármi, amit még szeretnél mondani, de nem kérdeztem meg?

- Talán a legfontosabb: óriási hálával tartozom a csapatomnak, mert ez egy nagyon- nagyon nehéz szezon volt. Végig úgy éreztem, hogy egymásnak adjuk át azt az energiát, ami lehetővé teszi, hogy ilyen szépen meneteljünk. Soha életemben nem volt még ennyire jó csapatom, olyan, amelyhez ilyen kötődést éreztem, hogy együtt dolgozzunk. Hálás vagyok nekik, további sok sikert kívánok, remélem, hogy a lehető legjobb eredményt érik el - most már nélkülem.

- Köszönöm a beszélgetést!