"Kaptam egy kutyát a barátaimtól a szülinapomra. Most már három hónapos, Baggio-nak hívják és nagyon aranyos, csak még sok gond van vele..." - írta Marci 2006. október elsején. Majd bő egy hónappal később egy iskolai előadás keretében mesélt magáról az ajándékozásról és a kezdeti nehézségekről...

- Hogy van most a kutyád, Baggio?

- Huu, hát ő nagyon jól van. Mostmár 5 és fél hónapos. Ő egy olasz vizsla, őt kaptam, elég meggondolatlanul. Ennek az a sztorija, hogy a Molnár Tamás barátomnak ugye most megszülettek már az ikrei és elég sok elfoglaltsága van. A feleségétől megkérdeztem, hogy mi lenne, hogyha ők kapnának egy kutyát. Ő nagyon benne volt. A Tamásnak is pedzegettem a dolgot, ő azt mondta, hogyha ő kap egy kutyát, akkor én kettőt kapok. Hál' Istennek csak egyet kaptam. Kiválasztottuk nekik a kutyát és akkor a Noémi, a Tamás felesége gyorsan tűzoltásképp engem is meglepett eggyel, hogy a Tamás felé legyen egy ilyen kompenzáció. Elég váratlanul ért, fel is bolygatta így az életemet. Gyakorlatilag a szabadidők 70%-a a kutyáról szólnak, meg a hétköznapok. De borzasztóan aranyos, meg szeretem, csak azért elfáradok néha tőle. Amikor éjszaka jön és nem hagy aludni, mert játszani akar. Meg annyira kicsi volt még, hát még most is sajnos, lehet, hogy az én hibámból, de még mindig nem szobatiszta, és ez engem nagyon kellemetlenül érint. Hát egy kis ördög!!
Ráadásul most van az ilyen lázadó korszakában, ha én azt mondom, hogy gyere ide, akkor ő megy, ha ül, akkor áll.
Én ott az Oltvány utcában laktam, ott vettem neki egy kutyaházat, reméltem, hogy majd akkor egy nem is olyan kis teraszon el tud lenni. De gyakorlatilag minden eszközzel küzdött ellene és el is érte a célját, hogy a kutyaház az felesleges.

Most a család az körülette forog, mindenki imádja, szereti. Ha engem felhívnak a nagyszüleim, vagy Apukám felhív, akkor Helló, miújság?, mondom semmi különös, minden rendben van, és már várják, hogy mi van a kiskutyával, jól van. És utána róla beszélünk. Próbálom megoldani úgy, hogy egyszer-kétszer lepasszolom nekik, hogy ők is tudják milyen egy kutyával együttélni.

- És sikerül?

- Sikerül. Ráadásul Apukámnak is volt nagyon régen egy kutyája. De hát az egy hétig volt nála összesen. Mert még játszott és akkor elrántotta Őt a kutya, és akkor úgy gondolta, hogy neki nem kell több kutya. Ő szereti, imádja az állatokat, de én amikor vele laktam együtt, akkor soha nem lehetett kutyám, mert hogy majd amikor kertesházba költözünk, mindig ez volt, persze soha nem költöztünk kertesházba.

- De most nem otthon laksz, vagy igen?

- Nem, nem otthon lakom és eddig sem otthon laktam. Csak most hazaköltöztem a kutya miatt, hogy besegítsenek. Ráadásul próbálkoztam én mindenfajta állattal, hogy behozzam így a családunkba.

A hörcsögöt ugye... Volt egy hörcsög, Apukám írtózik az ilyen kisebb állatoktól. Az a Népligetben el lett engedve, azt hiszem október környékén, még '85-ben, amikor 4 éves voltam. Akkor mondta, hogy erőt gyűjtünk, elengedjük, aztán majd visszajövünk érte tavasszal. Én meg integettem, hogy majd találkozunk.

Volt egy papagáj ugye... Egyszer gyanúsan ki lett nyitva a szobám ablaka, és pont kiszállt a papagáj szembe a másik ház ablakára. Én meg próbáltam visszacsalogatni mindennel, dehát a belvárosban ez elég nehéz volt.

Egyedül a halat tűrte meg Apukám. De ott is azért volt egy-két merénylet úgy gondolom azért így utólag az ő kárára.

- Például?

- Szerintem véletlen volt, de lehet ilyen tudatalatti: egyszer meleg víz került az akváriumba. Valahogy...
Nem, nem azt mondom, hogy ilyen állat gyilkos lenne Apukám.
Volt ugye húsvéti nyúl... akkor maradjon ott nálunk. Az is valami nyúlfarmra kikerült, mert hogy ott sok nyúl van és milyen jó lesz neki.
Általában elajándékozta ezeket az állatokat mindig. Most meggyűlik a baja a kutyával, de imádja. Én nem tudok egyszerűen reggel felkelni, mert az nekem a vég, és akkor reggel Ő jön és leviszi a kutyát, aminek én nagyon örülök.