BABAY ÁRPÁD a vlv-nek:

- Mi a helyzet nálatok, Új-Zélandon?

- Egy hete még nem voltak kilátásban komoly intézkedések, mostanra viszont az ország a negyedik készültségi szintre lépett, ami a legmagasabb fokozat. A határokat lezárták, kijárási tilalom van, minden bezárt, iskolák, üzletek, csak a gyógyszertár és az élelmiszerüzlet jelent kivételt. Nagyon gyorsan meglépték, szinte naponta-kétnaponta ugrott egyet az ország a készültségi szintben. Most már nem szabad elhagyni az otthonodat, csak ha nyomós indokod van, például boltba, gyógyszertártárba, kórházba mész. Egyelőre néhány hétre hozták meg ezt az intézkedést, de meghosszabbítható.

- Milyen adatok vannak, hányan fertőződtek meg eddig?

- Ebben a pillanatban 283 fertőzöttről van hír, elhunyt még nincs, reméljük, így is marad. Huszonheten meggyógyultak.

- Milyen a hangulat, hogy viselik az emberek a helyzetet?

- Jó kérdés, egyik napról a másikra történt minden, valamennyi lakos sms-ben kapott értesítést arról, hogy az ország a négyes szintű készültségi szintre lépett. Ezt követően a sajtóból lehetett tájékozódni arról, hogy ez pontosan mit jelent. Most fogjuk megbeszélni a barátainkkal a történteket, de az biztos, hogy mindenki meglepődött, annyira gyorsan zajlottak az események. Ha meglépték, akkor meg kellett lépni, tanulni kellett a többi ország intézkedéseiből, az eddigi tapasztalatokból. Én úgy gondolom, hogy itt az emberek tartani fogják magukat a szabályokhoz, mindenki otthon marad, fegyelmezett lesz.

- Kiderült, hogy honnan került be hozzátok a vírus?

- Azt olvastuk, hogy az első regisztrált fertőzött ember Iránból érkezett. Van egy internetes oldal, amelyen név nélkül, számozottan sorolják fel a fertőzötteket, közölve róluk néhány információt, például meg lehet tudni a korukat, valamint, ha van ilyen adat, hogy honnan érkeztek és milyen útvonalat jártak be Új-Zélandon belül. Sokan jöttek Európából, Ausztráliából és az USA-ból, ezért is zárták le a határokat.

​

- Mi van a kinti vízilabdaélettel? Mit csinálsz ott?

- A helyi klub, a Canterbury Water Polo utánpótlás-igazgatója, és a felnőtt férfi és női csapat edzője vagyok. A bajnokság természetesen most szünetel, a sportéletet elsőként állították le.

- Mutasd be, kérlek, az ottani vízilabdaéletet! Hány klub van?  Hogy zajlik a bajnokság?

- Ami érdekesség az itteni vízilabdával kapcsolatosan: a sportágat minden általános és középiskolában tanítják. Iskolai csapatok versenyeznek egymás közt helyi és országos szinten is, ezen kívül nagyobb klubokban, mint például a miénk, magasabb szintű képzés is folyik és ezen klubok korosztályos csapatai versenyeznek az országos bajnokságokon. A bajnokságok lebonyolítását úgy kell elképzelni, hogy egy év négy terminusra oszlik, és minden időszakban más korosztály bajnoki küzdelmei folynak.

Sok tehetséges fiatal vízilabdázóval találkoztam itt, azonban lényegesen több edzésre lenne szükségük és nincs annyi vízfelület, amennyi kellene. A juniorok szintjéig az itteniek lényegében pariban vannak az ausztrálokkal, ekkor jön egy áthidalhatatlan szakadék, ugyanis itt nincs profi vízilabda, így 21 éves korukra rengetegen elpártolnak a sportágtól. 



- Gondolom, aki mindenáron csinálni szeretné, elmegy Ausztráliába...

- Vannak akik kipróbálják magukat más országok bajnokságában, például van női vízilabdázó Magyarországon (Parkes Rebecca, aki a magyar válogatottnak is tagja - a szerk.) és Spanyolországban is, valamint az utóbbinál jelenleg férfi játékos is az első osztályban, ugyanakkor nem sokan tehetik meg ezt. Van most itt egy olyan játékos, akiről pontosan tudom, hogy nagyon nagy tehetség, segítenék neki, hogy Magyarországon vagy Spanyolországban játsszon, de őt lehetetlen innen elmozdítani.

Pedig szerintem úgy lehetne az új-zélandi vízilabdát fellendíteni, ha a legtehetségesebb játékosaik el tudnának menni más, nagyobb vízilabda-kultúrával rendelkező országok klubjaiba edzeni és játszani, majd ezen tapasztalatokkal, és játéktudásukkal erősítenék a válogatottat, és idővel hazatérve, akár játékosként akár edzőként fejlesztenék a hazai vízilabdát. Ezen az úton járt annak idején, a londoni olimpia előtt  Nagy-Britannia, Magyarországon ugyan nem, de több más európai országban játszottak angolok úgy, hogy anyagi terheik nagy részét a brit szövetség átvállalta, mert a cél az volt, hogy házigazdaként ütőképes csapatuk legyen a 2012-es olimpián. Hasonló módszert alkalmazott Japán és Hollandia is, mely országokban különösen sokat fejlődött a játék.

Visszatérve Új-Zélandra, elmondható, hogy nagyon szeretik itt a vízilabdát. Egyre több gyerek játszik, most már A, B és C csapatot is kell indítanunk bizonyos korosztályokban. 

- A magyaroknak van respektjük a vízilabda kapcsán?

- Igen, elismerik a magyar pólót, ugyanúgy, ahogy a szerbet és a horvátot, ha idejön valaki a játékos-pályafutása után edzőnek, komoly megbecsülést kap.

- A csapatod hol helyezkedik el a bajnokságban?

- Amikor kijöttem, egy éve, el kellett dönteni hogy felnőtt csapataink vállalják-e a szereplést a legmagasabb osztályban. Meggyőződésem volt, hogy indulnunk kell, mert ez ad perspektívát a fiataloknak. Nagy anyagi terhekkel jár egyébként a bajnokság, hatalmasak itt a távolságok, mindenhova repülővel kell utazni, emellett a szállodai szállás és étkezés is növeli a költségeket. Idén nyolc felnőtt férfi és felnőtt női csapat vállalta az indulást első osztályban, és a miénk reálisan nézve is éremért játszik majd (legalább is férfi csapatunk), ha egyszer újraindulnak a küzdelmek. Az utánpótlásunk is nagyon eredményes, szinte minden korosztályban az első négy között vagyunk, ami komoly eredmény, mert ott bajnokságonként nem nyolc, hanem 15 csapat szerepel. Ennek köszönhetően a felnőtt férfi és női csapatunk is nagyrészt utánpótláskorú játékosokból áll, így a legtehetségesebb fiataljaink több meccsterhelést kapnak, ami hosszú távon nagyon sokat fog jelenteni klubunknak. 

- Meddig jutott el a felnőtt férfi bajnokság a felfüggesztés időpontjáig?

- Egy hétvége zajlott le Aucklandben, két bajnoki fordulóval. A mérlegünk egy döntetlen, egy vereség, utóbbit a tavalyi bajnok csapattól szenvedtük el.

- Játszani nem játszol már?

- Már nem. A 2018-ban befejeztem, az utolsó időszak már gyakorlatilag levezetés volt, többször is megműtöttek. Élvezem az edzősködést, bemegyek a vízbe a fiúk közé, megmutatom a gyakorlatokat, a helyes kivitelezést, néha lövöldözök, beállok taktikai gyakorlásoknál is, de nem viszem túlzásba.

- Visszakanyarodnék a beszélgetésünk elejére: szerinted ez a vírushelyzet a vízilabdasportra milyen hatást fog gyakorolni? Tudom, hogy most vannak ennél fontosabb dolgok, de mégis, érdekel, hogy hogy látod: mire számíthat a sportág?

- Megmondom őszintén, nem tudom, Nagyon bízom abban, hogy lesz visszaút és onnan folytathatunk majd mindent, ahol kényszerűségből abbahagytuk. De hogy ez mikor lesz, azt nem lehet tudni. És tényleg, ahogy beszéltük korábban, most nem ez a legfontosabb dolog. Az új-zélandi vízilabda szövetség is ezt kommunikálja, arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki tegyen eleget az előírásoknak. Május elején tartanak legközelebb elnökségi ülést, akkor hozhatnak majd újabb döntéseket.

- Köszönöm a beszélgetést!