FACEBOOK

Teljes BL-forduló - a vlv beharangozója

Teljes BL-forduló - a vlv beharangozója
hozzászólás, 2018.11.20.

Már kedden megkezdődik a BL-főtábla harmadik köre, az Eger a Steaua Bukarestet fogadja. Szerdán a Szolnok Dubrovnikban, a Fradi Soriban, a Recco ellen száll medencébe. A program és nyilatkozatok:


BL-főtábla, 3. forduló

A csoport

November 20., kedd


18.30 Eger-Steaua Bukarest - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

A találkozónak külön pikantériát ad, hogy a hazaiak centere, Nikola Murisics tavaly még a Bukarestben játszott, a volt egri védő, Usos Cuckovics pedig az ellenfélnél szerepel.

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) vezetőedző az egrivizilabda.hu-nak:

- Murisics helyett az orosz válogatott harmadik számú centere érkezett hozzáuk, egy balkezes játékos, aki szerintem jobb, mint a válogatottnál előtte lévő posztrivális. Szereztek még ezen kívül tőlünk egy nagyon jó védekező embert, a már említett Uros Csucskovicsot, akivel masszívabb lett a hátsó alakzatuk. Egy horvát lövő érkezett még, Jerko Kragic, és még egy fiatalabb román fiú a kapusuk, ennyi a változás tavalyhoz képest, vagyis nagyjából hasonló játékerőt képviselnek, mint, amikor oda-vissza sikerült őket megvernünk. Mindentől függetlenül nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert ugyan hazai környezetben játszunk, és kötelező a győzelem, de mindig ezek a típusú összecsapások a legnehezebbek.

Amikor már látszott a második mérkőzésen, hogy nem lesz esélyünk a továbbjutásra, próbáltam úgy elosztani a játékidőket, hogy előre néztem a Bukarest-, illetve a hétvégi, BVSC-meccsre, hiszen azok is nagyon fontosak számunkra - tekintett vissza az FTC elleni kupafellépésre Dabrowski Norbert.

- Itt most egy kérdés lesz, hogy a nagy pofon a Fraditól dühössé tesz-e minket és agresszívvé, motiválttá, vagy úgy járunk, mint a bokszoló, aki kap egy ütést, utána még benne marad a találat és kábán viselkedik. Jelen pillanatban minden erőmmel azon vagyok, hogy mindenki dühös és motivált legyen, de igazából teljesen mindegy is, hogy milyen úton, egyszerűen nyerni kell ezt a mérkőzést.

November 21., szerda

19.15 Dinamo Moszkva-Barceloneta

19.15 Brescia-Crvena Zvezda

19.00 Pro Recco-FTC 

Nemcsak a BL-főtábla, hanem a jelenkori vízilabdasport csúcsrangadója következik, a Pro Recco-FTC mérkőzés. Az újoncként is tornagyőzelemre esélyes zöld-fehérek három erősségük, Varga Dénes, Stefan Mitrovics és Szlobodan Nikics nélkül utaztak Olaszországba. A vezetőedzőt kérdeztük az okokról és arról, hogy mit vár a szerda esti meccstől. 

VARGA ZSOLT (FTC-Telekom Waterpolo) vezetőedző a vlv-nek:

- Azért ez nem egy "sima, átlagos" meccs a BL-tőtáblán, nem így látod?

- Szerintem ebben a csoportban egyikre sem mondhatjuk, hogy átlagos, viszont ezt a mérkőzést sem emelném ki külön. Azért még mindig csak az év elején vagyunk, mindkét csapat nagy sorozatban van, én a magam részéről "normális BL-mérkőzésként" kezelem ezt a találkozót. Ha emlékszel, korábban is azt mondtam, hogy számunkra a Moszkva vagy a Bukarest elleni meccsek a kiemeltek, azokat a három pontokat meg kell szereznünk a céljaink elérése érdekében. A Reccóval játszani idegenben - ez bónusz, különösen akkor, ha ott pontot tudunk szerezni!

- Ne vedd rossz néven, hogy megkérdezem, de azért egy kicsit olyannak tűnik a helyzet, mintha ezt a meccset "eltolnátok magatoktól", s fontosabbnak tartanátok a jövő heti Európai Szuperkupa-döntőt. Nem tudni, hogy mennyire komolyak az egészségi problémák, de három olyan játékost hagytok itthon, akik nagyon fognak hiányozni a Recco ellen, s nyilván az a fő cél, hogy az Olympiakosz elleni meccsen vízbe szállhassanak...

- Sajnos egyáltalán nem erről van szó. Nyilvánvalóan súlyozni kell az egymást követő mérkőzéseket, ez sem lenne szentségtörés, de most nem ez a helyzet. Én sem szeretném, hogy úgy menjünk ki Reccóba, hogy esetleg jóval kedvezőtlenebb eredménnyel térünk haza, mint amit legjobb összeállításunkban elérhetnénk. Remélem, a szavaim elég hitelesek, s mindenki elhiszi ennek alapján, hogy nem taktikázásról van szó, ugyanis nem fedem fel, hogy kinek mi baja van, de tényleg gondokkal küszködünk. Az érintettek egyike kedden kórházban volt, kisebb műtétet hajtottak végre rajta, másikuknak a válla fáj, emiatt rendesen aludni sem tud, a harmadiknak pedig hosszabb terápia van előírva. A stábom teljes erővel azon dolgozik, hogy e hét végére legalább egyikőjüket "visszakapjuk", a jövő hét végére pedig lehetőleg a másik két játékost is.

- Mire készülsz, mire számítasz? Van-e terved, amivel vízbe küldöd a csapatot?

- Nyilván van tervem, készült "saját" forgatókönyv, s bízom abban, hogy a tartalmát meg tudjuk valósítani. Biztos vagyok abban, hogy a Recco nagyon készül ellenünk, fontos lenne nekik ez a győzelem. Felkészültem arra, hogy mi vár ránk, láttam meccsüket, tudom, hogy mit játszanak. Erőteljes fizikai harcra számítok, meglátjuk, hogy a jelenlegi felállásunkban ebből mit tudunk kihozni.

- A Recco játéka Ratko Rudics alatt mennyit változott a korábban megismerthez képest? Észrevehető már markáns különbség?

- Érdekes ez. A Brescia elleni meccsüket láttam és amikor a vége felé éles volt a helyzet, azt tapasztaltam, hogy mindenki ösztönösen a korábbi megoldásokhoz nyúl, az egyéni képességek "vették át az uralmat". Természetesen nagyon masszív, jó kvalitásokkal rendelkező játékosokból áll ez a csapat és persze minden új edzőnek időre van szüksége ahhoz, hogy az elképzelései markánsan látszódjanak a csapata játékán.

- Köszönöm a tájékoztatást, jó utat kívánok!


B csoport

November 20., kedd

19.00 Jadran Split-Mladost Zágráb

November 21., szerda

19.00 Hannover-Verona

20.00 Olympiakosz-Spandau 04

19.00 Jug Dubrovnik-Szolnok

ZSIVKO GOCICS (Szolnoki Dózsa) vezetőedző a vlv-nek:

- Nem volt járatunk a Zágráb-Dubrovnik útvonalon, ezért a kiutazást úgy oldottuk meg, hogy hétfőn Belgrádba utaztunk, este edzettünk és kedden repültünk Belgrádból Dubrovnikba.

Biztos, hogy kemény mérkőzés vár ránk. Mindenki tudja, hogy a Dubrovnik mennyire erős csapat. A vízilabdatörténelem egyik legjobb klubjáról van szó én személy szerint is nagyon tisztelem őket, az egész dubrovniki vízilabdakultúrát. Mindig jó, eredményes csapatuk volt, most is ez a helyzet.

Kemény lesz, de nem félünk a találkozótól. Ismert, hogy milyen volt az elmúlt hetünk, nehéz helyzetből indulunk, de biztos, hogy lépésről lépésre fejlődve mi is egyre jobbak leszünk. Hosszú folyamat lesz ez, de remélem, hogy már szerdán látszani fognak az első jelek.

- Hogy álltok a játékosállománnyal? Zalánki utazott veletek?

- Igen. Még mindig nem százszázalékos, de nagy valószínűséggel fog játszani. A többiek - hála a jó Istennek - mindannyian rendben vannak.

- Köszönöm szépen, sok sikert szerda estére!


VLV-BEHARANGOZÓ A SZERDAI EUROKUPA-NEGYEDDÖNTŐKRŐL