FACEBOOK

Heliopolis Kupa: 2. Pécs, 3. KSI

Heliopolis Kupa: 2. Pécs, 3. KSI
hozzászólás, 2018.10.08.

Csak a georgiai (grúz) válogatott előzte meg az egyiptomi Heliopolis Kupán szereplő két magyar csapatot, pedig a mezőnyben ott volt a szerb élklub, a Radnicski Kragujevác és az egyiptomi bajnok is. Eredmények, valamint a két vezetőedző, Lukács Gergely és Horváth János értékelése a tornáról a vlv-nek:


LUKÁCS GERGELY (PVSK-Füszért) vezetőedző a vlv-nek:

- Minden téren nagyon jó és hasznos volt ez az elmúlt egy hét. Szakmai szempontból nagyon jó kis tornán játszottunk, amelyen tudtuk építeni a saját játékunkat. Kijöttek azok a hibák, amelyeket a következő időszakban még ki kell javítanunk. Látjuk, hogy egyelőre még nagyon hullámzó a játékunk, tudunk magas szinten is pólózni, de sajnos kevésbé jól is játszani. Ez most még nem olyan nagy baj, az első igazán éles bajnoki mérkőzésünkig néhány hét még hátra van, úgyhogy ezen lehet még dolgozni. Ennek a hullámzásnak az okát egyébként abban látom, hogy bár kevés volt nálunk a játékosmozgás, hárman elmentek és ketten jöttek, viszont nagyban megváltoztak a szerepek, hiszen Lajkó Marci és Szatmári Kristóf személyében két meghatározó játékos távozott, az ő pozíciójukat most másoknak kell betöltenie. Jó néhány játékos lépett emiatt előrébb a csapaton belüli pozícióját, a játszott perceket, a viselt felelősséget illetően.

- Ki a harmadik távozó és a két érkező?

- Safrankó Donát. Az újak: Jakab Dániel Miskolcról és Palotás Sámuel Kaposvárról.

- Nagyon simán vertétek a második napon a KSI-t. Volt annak a meccsnek talán valamilyen külön "pikantériája"?

- Annyi történt, hogy előző nap, a nyitó meccsünkön nagyon gyengén játszottunk a Kragujevác ellen. Tény, hogy az utazás utáni első meccsünket játszottuk a szerbekkel és ez rányomta kicsit a bélyegét a teljesítményre, teljesen más mentális állapotban voltunk még, mint másnap, a KSI ellen. Egyértelművé vált, és talán ez volt a legfontosabb hozadéka ennek a tornának, hogy mi csak akkor fogunk tudni nyerni bárki ellen, ha ilyen, a KSI-meccsen tapasztalt lelki állapotban ugrunk vízbe: extra motiváltan, rengeteget és gyorsan úszva, gyors vízilabdát játszva.

Az egyiptomi csapat egyébként kiváló vendéglátó volt, lesték a játékosok minden kívánságát, az ellátás fantasztikus volt és arra is jutott idő, hogy az egyiptomi történelembe kicsit bepillantást nyerjünk, elvittek minket túravezetővel a piramisokhoz, láttuk a szfinxet, minden tekintetben nagyon jó kis túra volt.

Vasárnap érkeztünk haza, most van egy kis szusszanás és keddtől pedig rakjuk össze azokat a dolgokat, amik kellenek a jó bajnoki szerepléshez. Hiszen már a felkészülési tornákon és az OB1 első fordulójában történtekből is látszik, hogy ez egy nagyon-nagyon kemény menet lesz lesz... 

- Nektek mi a hivatalos célotok?

- A vezetőség azt tűzte ki, hogy lépjünk előre az előző bajnokságban elért 10. helyről.

- Köszönöm a tájékoztatást!  


A pécsiek pinkben - Kairó mellett is a mellrák elleni kampány aktív szereplőiként


HORVÁTH JÁNOS (KSI) vezetőedző a vlv-nek:

- Nagyon hasznos volt nekünk ez a túra, ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy menjünk el. Speciális a helyzetünk, hiszen ificsapatról van szó, amelynek játékosai egész nyáron a korosztályos válogatottakban szerepeltek. Emiatt a válogatott szezon végén muszáj volt nekik pihenőt adni, emiatt aztán mi tulajdonképpen csak  szeptember közepén tudtuk elkezdeni a felkészülést az ifjúsági bajnokság és az OB1 új idényére. Ez elég nagy hátrány a többiekkel szemben, így nagyon kapóra jött számunkra az egyiptomi meghívás. Öt nagyon kemény meccset tudtunk játszani, jó ellenfelekkel, sőt tulajdonképpen hatot, mert a Péccsel egy edzőmérkőzésünk is volt. E mellett az is fontos, hogy szuper körülmények között, napsütésben, melegben töltöttünk egy hetet.

- Hogy értékeled szakmai szempontból a látottakat?

- A játékunk engem is meglepett, nem vártam ennyire jó teljesítményt. A korábbi években többször szerepeltünk ezen a tornán, kiutazás előtt úgy gondoltam, hogy körülbelül az 5. helyre várható a csapat, arra számítottam, hogy a Heliopolis II-t megverjük és ha a többieket megszorongatjuk, akkor már elégedett leszek. Ehhez képest az első meccsen 14:12-re vertük a Heliopolisz első csapatát, ami ráadásul még "kozmetikázott" eredménynek tekinthető, mert a második negyedtől szinte végig 5-6 góllal vezettünk. 

A második meccsen jött egy mélypont, a Pécs ellen beleszaladtunk egy nagy zakóba, a harmadik mérkőzésen viszont olyan nem várt teljesítményt nyújtottunk, amit igazából maga sem értettem: a szerb első osztály egyik élcsapatát, a Radnicski Kragujevácot meggyőző, magabiztos, jó játékkal 9:4-re vertük. Aztán legyőztük 15:5-re a Heliopolis II.-t és a végén követezett a legértékesebb meccsünk, gyakorlatilag a tornagyőzelemért játszottunk a grúz felnőtt válogatottal, amelyben több honosított balkáni játékos is szerepel és nagy csatában kaptunk ki 12:11-re. 

Maximálisan elégedett vagyok a tornával, elérte a célját a túra, tökéletes körülmények között, olyan ellenfelekkel játszhattunk, akikkel itthon nem lett volna alkalmunk felkészülési meccseket vívni.

- Az OB1 első fordulójában a Fradival játszottatok volna. Van már időpontja ennek az elhalasztott mérkőzésnek?

- Még nincs. A Ferencváros szívességet tett nekünk azzal, hogy hajlandó volt elhalasztani ezt a mérkőzést, természetesen alkalmazkodni fogunk az ő igényükhöz.

- Köszönöm a tájékoztatást.


A KSI csapata a harmadik helyért járó serleggel


A 26. Heliopolis Kupa (Egyiptom) eredményei

Heliopolis II-Radnicski 5:11

Radnicski-Heliopolis I. 15:9

Radnicski (szerb)-Pécs 6:4 (2:1, 1:1, 2:2, 1:0)
G.: Chilkó, Csacsovszky A. 2-2

KSI-Heliopolisz I. 14:12
G.: Bóbis, Schmölcz 4-4, Turnai 2, Hevesi, Dávid, Horváth, Bihácsi

Pécs-KSI 18:8 (4:1, 4:4, 5:2, 5:1)
G.: Sebestyén B. 4, Opacak 3, Zerinváry, Chilkó, Csaba M. 2-2, Horváth Zs., Csacsovszky A., Jakab D., Rakonjac, Mijic, ill. Bihácsi 3, Bóbis, Turnai 2-2, Vékony Á.

Heliopolis I.-Georgia (Grúzia) 11:15

Georgia (Grúzia)-Radnicski 9:8

KSI-Radnicski 9:4 (2:1, 1:3, 4:0, 2:0)
G.: Bóbis 3, Hevesi, Turnai 2-2, Bihácsi, Sömjén

Heliopolis I.-Heliopolis II. 11:4

Pécs-Heliopolis II. 16:3 (4:1, 5:1, 5:1, 2:0)
G.: Csacsovszky E. 3, Horváth Zs., Mijic, Chilkó, Jakab D., Opacak 2-2, Zerinváry, Csaba M., Palotás S.

Georgia (Grúzia)-Pécs 10:7 (2:1, 3:1, 2:3, 3:2)
G.: Csaba M., Csacsovszky E, Chilkó 2-2, Csacsovszky A.

Georgia (Grúzia)-Heliopolis II. 11:6

Helipolisz II.-KSI 5:15 (1:2, 1:4, 3:6, 0:3)
G.: Bóbis 4, Gili-Tóth, Dávid Z., Schmölcz, Hevesi, Bányai 2-2, Turnai

Heliopolis II.-Pécs 6:17 (0:4, 0:4, 5:3, 1:6)
G.: Zerinváry, Csacsovszky E. 3-3, Csaba M., Csacsovszky A., Chilkó, Sebestyén, Opacak 2-2, Palotás S.

KSI-Georgia (Grúzia) 11:12 (2:2, 2:3, 2:4, 5:3)
G.: Bóbis 4, Dávid Z. 2, Hevesi, Bihácsi, Sömjén, Vékony Á., Horváth Á.

A torna végeredménye:

1. Georgia (Grúzia),
2. Pécs,
3. KSI,

4. Radnicski Kragujevác,
5. Heliopolis I.,
6. Heliopolis II.



Fotók: PVSK-Füszért és KSI