FACEBOOK

BVSC-Eger - ízelítő a közeljövőnkből

BVSC-Eger - ízelítő a közeljövőnkből
hozzászólás, 2018.09.26.

Két kupacsapatunk vívott egymással edzőmérkőzést szerdán Budapesten. A látottak előre jelzik, hogy iszonyatosan kemény meccsek várnak ránk a hamarosan startoló OB1-ben.


Az alapozásnak nagyjából mindenütt vége, a csapatok most már gyorsítanak, frissítenek, előtérbe kerülnek a játék, a taktika elemei a gyakorlásokon. Szerdán délelőtt a Szőnyi úton a BVSC és az Eger vívott egymással edzőmeccset - másodszor a héten, mert hétfőn is összecsaptak. (Kedden pedig a Fradival kétkapuztak az egriek, az is rendkívül szoros és kemény mérkőzés volt.)

A "sokadik meggyengülését" elszenvedő Eger láthatóan már most nagyon egyben van, komoly ellenfelei lesznek mindenkinek, a legnagyobb riválisoknak is. Ezt bizonyították a vízben szerdán délelőtt. Egyébként mindkét csapatban sok fiatal játszott, újra egri színekben védett az Amerikából hazatért Valics Bence, az ellenfélnél pedig vízben volt a friss Világkupa-aranyérmes Pásztor Mátyás, aki eléggé meglepődött a kérdésünkön, miszerint kellett-e sütit vinnie a többieknek a világverseny megnyerése után... :-)

A csatát jól jellemzi, hogy az utolsó negyedben Biros Barnabás és Létay Krisztián úgy "összeszördült", hogy másodpercek alatt mindkét fél összes játékosa ott volt mellettük, de ettől kezdve aztán szép lassan le is csillapodtak a kedélyek...


vlv-képek a kétkapuról


VLV-VIDEÓK:


Szűcs Levente a vlv-nek

- Szervusz, Levente! Köszöntelek téged is az új szezon kezdetén. Hogy alakul a csapatotok? Itt, ahogy elnéztem most az Egerrel szembeni edzőmeccset, elég kemény gárda lesz továbbra is.
 

- Igen, három ember ment, négy jött, ha lehet így mondani, mert ugye három a saját utánpótlásunkból, egy, aki külsős, Lajkó Marci jött Pécsről. Nekem akkora változtatásokat nem kell véghez vinnem, mint mondjuk Norbinak, nála a fél csapat kicserélődött. Úgyhogy igen, látszik, hogy ahhoz a masszivitáshoz, ami eddig jellemzett minket, most jött egy fiatalos lendület, vagy egy még fiatalosabb lendület. Bízom benne, hogy gyorsabbak lehetünk akár, mint tavaly, és ezt a négy embert beépíteni pedig, úgy gondolom, hogy nem lesz túl nehéz feladat. Azzal, hogy három játékos itt nőtt fel, nem csak edzői, hanem csapatsegítség is van, hogy ez megvalósuljon. 

- Mennyire vagytok büszkék arra, hogy a Világkupa-aranyérmes válogatottnak egy játékost? Téma volt ez itt nálatok közben? Hogy zajlott ez?

- Annyit tudok mondani, hogy nagyon. Mennyire büszke az ember? Nagyon.:) Nyilván Matyival kapcsolatban van egy érzelmi vagy emberi része is ennek. Ő is itt töltötte az utánpótláséveit, úgyhogy hosszú időre visszanyúló a kötődés és én azt gondolom, ő tipikusan olyan játékos, aki nagyon megérdemelte, hogy megkapja a válogatott-lehetőséget. És annak meg természetesen mint magyar vízilabdás, nagyon örülök, hogy az ő sikere a csapat sikerét jelentette. 

- Egy utolsó kérdés. Ennek a csapatnak mi az úgymond hivatalos terve? Mi az elvárás? Meddig szeretnétek eljutni? Ugye két fronton küzdötök legalább, mi a terv, mi a cél? 

- A cél az, hogy szeretném úgy megoldani az Eurokupát, hogy ne hasson ki a bajnoki szereplésre. Ha már ez sikerül, akkor elégedett vagyok. Tizenhetes keretünk van, nyilván kell majd forgatni a játékosokat, nem vagyunk olyan szintű csapat, amely megteheti, hogy úgy ugorjanak be a játékosai az ellenfelekkel szemben, hogy nem kell százszázalékot mozgósítani. Biztosan meg fog minket viselni, azért, ha a tavalyi eredményt tudnánk hozni, az - továbbra is azt mondom - bravúr lenne. A felsőház természetesen mindenképpen elvárás. 

- És a kupában meddig? 

- Az Eurokupában - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék az első körből továbbjutni, a második csoportkörben meg természetesen sorsolásfüggő, hogy milyen reményekkel tudunk nekimenni. 

- Köszönöm szépen, sikeres szezont kívánok! 

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



Dabrowski Norbert a vlv-nek

- Szervusz, Norbi, köszöntelek az új klubszezon kezdetén! Néhány edzőmeccset már lejátszottatok, komoly ellenfelekkel, arra kérlek, mondd el: hol tartotok a felkészülésben, mi volt ezeken az edzőmeccseken?


- Szervusz, köszöntelek én is. Lépésről lépésre haladunk. Látszott azért a mérkőzéseken, hogy a harmadik sokkal jobb volt, mint az első. Én úgy gondolom, hogy talán a második kétkapu volt a legjobb, azért a harmadikra elfáradtunk. A Fradi ellen szerintem egész jól játszottunk, olyan dolgokat is meg tudtunk csinálni, amiket abszolút nem vártam, de hát látszik, hogy nagyon-nagyon hullámzó a teljesítményünk meg hogy még elég vékony jégen járunk.

- Ez a mai egy barátságos meccs volt, de voltak kemény jelenetek benne, ennek volt előzménye? A hétfői edzőmeccsről maradt tüske a játékosokban?

- Szerintem nincs barátságos meccs, hanem edzőmeccs van. Nyilván, hogyha két ellenfél egymásután többször játszik egymással... - pont Dumi mondta, hogy a harmadik kétkapu ugyanazzal az ellenféllel már értékelhetetlen, ő mindig a másodikat tartja mérvadónak. Ha igaza van, márpedig higgyünk Duminak, mert elég jó vízilabdázó, akkor nagyon jó úton járunk, mert a második, a Fradi elleni volt a legjobb. :-) Persze, hogy maradt tüske... Nincs barátságos kétkapu, hanem edzőmérkőzés van és Levi is ezt várja el meg én is, nem véletlenül, hiszen hasonló iskolából jöttünk, azt, hogy minden pillanatban tegyen oda mindenki mindent egy ilyen mérkőzésen is, ne csak akkor, ha hivatalos a meccs.

- Az utolsó kérdést muszáj feltennem: Egerben most komoly változások vannak, Bárány Attila tegnap lemondott, ma lesz közgyűlés, tehát köztes állapotban vagyunk, úgy várható, lehet tudni, hogy mi lesz. Ez mennyire érinti a csapatot, mennyire érint téged, foglalkoztok-e ezzel?

- Annyira foglalkozom vele, hogy nyilván, amikor eldőlt, hogy ez így alakul, közölnöm kellett a csapattal. Nekünk a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk - most mondhatnám a sablonokat, de azért kicsit úgy érzem, hogy egy ideje úgy vagyunk a klubnál, mint amikor elindulunk most innen Egerbe egri csapatként Pestről - Pesten már nem leszünk, Egerben meg még nem. Úgyhogy volt egy ilyen állapot, amikor nem tudtuk, hogy most hogyan alakulnak a dolgok. Most már azért tisztázódni fognak ma, úgyhogy innentől kezdve, úgy gondolom, hogy minden konkrét és akkor készülhetünk abszolút a saját dolgunkra.

- Köszönöm szépen, jó munkát kívánok.

- Én is köszönöm.



Pásztor Mátyás a vlv-nek

- Szervusz, Matyi, köszöntelek ismét a vlv kamerája előtt! Kemény edzőmeccsen vagytok túl, milyen volt a visszailleszkedés a csapatodba?


- Sziasztok! Azt mondhatom, hogy gördülékeny. Még múlt hét csütörtökön csatlakoztam a csapathoz. Az elején még volt izomláz, de más jellegű edzésmunka folyt még a múlt héten. Azt mondom, hogy mára már minden rendben. Készülünk a hétvégére.

- Mit szóltak a többiek, hogy fogadtak? Mégis egy világversenyt nyertél a csapattal...

- Örültek...

- Ilyenkor nem kell tortát vinni?

- Nem, ide nem... :-)

Nagyon sok gratulációt fogadtam, amiket ezúton is szeretnék megköszönni. Tényleg úgy jöttem le, hogy folyamatosan a "Köszönöm!", "Köszönjük" ment az első pár napban, de nagyon jó érzés volt így lejönni.

- A hétvégén mire számítasz? Most már tétmeccsek vannak és elég fontosak...

- Annyira nem ismerjük ezt a két csapatot. Az a szerencsénk, hogy pénteken még nem játszunk és így valamennyire elemezni tudjuk aznap este a Nizzát is meg a Barcelonát is. A Barcelonáról annyit tudok, hogy kicsit most "beigazoltak" páran mentek oda, akik euroligás csapatban játszottak, például Bukarestből Delgado, s még jó páran oda igazoltak. A Nizzáról igazából sokat nem tudok, de hát, szerintem rossz csapat nem lehet, hogyha elindul az Eurokupában. 

- Jó esetben egy győzelem kell a továbbjutáshoz. Az meglesz?

- Reméljük. De nem erre készülünk, hanem a két győzelemre.

- Köszönöm szépen, sikeres utat!

- Köszönöm szépen.



Decker Ádám a vlv-nek

- Szervusz, Ádi! Hogy vagy?


- Szia! Üdvözlöm a vlv olvasóit, nézőit, remekül vagyok, köszönöm szépen.

- Milyen volt ez a meccs?

- Fárasztó. Meg az előtte lévő kettő is. De begyűjtöttük az első győzelmünket idén, úgyhogy nagyon örülök!

- Az elmúlt napokban játszottatok komoly meccseket, hogy fejlődik a csapat?

- Még hullámzó. Az első meccsen kikaptunk a BVSC-től viszonylag simán, utána a Fradival játszottunk egy nagyon komoly meccset, azt gondolom, hogy mi a jelenlegi száz százalékunk közelében játszottunk - a Fradinak természetesen mások a prioritásai, úgy gondolom, még nem voltak annyira élesek, ott is kikaptunk, de az sokkal jobb mérkőzés volt és ma délelőtt az első győzelmünket a barátságos kétkapuk alkalmával sikerült megszereznünk.

Fejlődünk, én úgy érzem. Főleg azért, mert azok a játékosok, akik hozzánk igazoltak, nem kaptak meghatározó szerepet az előző klubjukban - vagy nem tudom, hogy kaptak-e, de úgy érzem, most kezdik el kibontogatni a szárnyukat és most kezdik azt megérezni, hogy nem második centerek vagy második számú balkezesek, hanem rajtuk múlik a csapat sikeressége és én úgy érzem, hogy élnek a lehetőséggel, eddig.

- Milyen szintre tudod kalibrálni a csapatot a bajnokság végére? Miért lesztek versenyben, a döntőért, a harmadik helyért?

- Mondjuk el, mint minden évben, hogy "az Eger gyengült", "már megint esélyünk sincsen"... Ugye, ez kezdődött akkor, amikor Biros Peti abbahagyta, aztán amikor Szivós eligazolt, aztán eligazoltak a szerb válogatottjaink, akkor megint gyengültünk, most megint gyengülünk. Hát, folyamatosan gyengülünk, de én bízom abban, hogy az eredmények "stagnálni" fognak és remélem, hogy eljutunk a final eightig, illetve..., én elégedett leszek, hogyha a bajnokság első négy pozíciójából valamelyiket megcsípjük, de titkon azért azt remélem, hogy újra dobogósok leszünk. 

- Köszönöm szépen. Jó munkát!

- Köszönöm.




Valics Bence a vlv-nek


- Szervusz, Bence! Köszöntelek a vlv kamerája előtt. Amikor legutóbb beszéltünk, akkor még New Yorkban voltál, a telefon végén. Azóta sok minden történt, hazajöttél szerződtél az Egerhez. Milyen volt a visszatérés, milyen a beilleszkedés és milyen a csapat?

- Igen. Ugye, abba a városba tértem vissza, ahol felnőttem, ahol elkezdtem vízilabdázni, úgyhogy elég nosztalgikus Egerben sétálni, lejárni az uszodába nap mint nap, mint ahogy tettem azt sok éven keresztül. Július végén csatlakoztam a fiúkhoz, azóta edzünk együtt. Egy alapozó öt-hat héten vagyunk túl, nem is kétkapuztunk elég sokáig senkivel, most hétfőtől tudunk együtt gyakorolni a teljes kerettel és három hasznos kétkapun vagyunk túl itt, Budapesten. 

- Nem volt furcsa..., jó, egri vagy, de nem volt furcsa a visszatérés? Hát azért egy metropoliszból jöttél, mások a méretek. :-)

- Igen-igen. Mindkét városnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Nekem nagyon tetszik Egerben, hogy két-három perc alatt ott vagyok mindenhol, nem kell a metrón állnom vagy a dugóban ülnöm és tényleg produktívabbak a napjaink. Így mint sportolónak, szerintem ideális, hogyha valaki ilyen vidéki kisvárosban tud készülni. Egerben minden adott és tényleg ki tudjuk használni a nap minden percét. 

- Beszéltünk annak idején elég sokat telefonon. Ha volt benned félsz egy picit, visszatérni erre a szintre a vízilabdába, az már elmúlt vagy még majd akkor múlik el, amikor az első bajnoki meccseket lejátszod?

- Nyilván mindennek megvan a drukkja, az első edzésnek, az első edzőmeccsnek, az első meccsnek, a Bajnokok Ligájának, ezen mind túl kell lenni. Az edzőmeccs már megvolt, nem mondanám, hogy rosszul éreztem magam a kapuban, szerintem jó úton haladok és a csapat is egész jó úton jár, voltak biztató jelek ebben az elmúlt két napban. 

- Tőled is megkérdezem, most már azért játszottál meccseket, ismered a többieket, hogy mire viheti ez a csapat a bajnokságban, szerinted?

- Úgy gondolom, hogy egy nagyon lelkes és motivált társaság állt össze. Nehéz így megmondani, mondom, hétfőn volt az első edzésünk, de én nagyon bizakodó vagyok a jövővel kapcsolatban. És nagyon hosszú ez a bajnokság! Még egy kicsit nekünk jobb is a helyzetünk abból a szempontból, hogy van még időnk felkészülni, mert ugye, már vannak csapatok, amelyek nemzetközi szinten játszanak a hétvégén, ellenben mi nyugodtan tudunk készülni, átvenni bizonyos taktikai elemeket, összeszokni. Úgyhogy... Azt, hogy pontosan mire lesz ez az idei Eger képes, nem tudom, de nagyon bizakodó vagyok.

- Köszönöm szépen, jó munkát kívánok!

- Köszönöm.