FACEBOOK

FTC: az Eurokupa-döntő első meccse következik - vlv-előzetes

FTC: az Eurokupa-döntő első meccse következik - vlv-előzetes
hozzászólás, 2018.03.30.

A címvédő Fradi az Eurokupa döntőjének első meccsét itthon játssza szombaton 20.45-kor a Komjádiban olasz, veronai ellenféllel. A vlv előzetese:


A KÉT CSAPAT ÚTJA A DÖNTŐIG

Eurokupa, döntő, első mérkőzés

Március 31., szombat

20.45 FTC-Verona
 (Komjádi)- DigiSport2, vlv (szöveges élő) 

(A visszavágó április 18-án lesz Busto Arsizóban.)

VARGA ZSOLT (FTC-PQS Waterpolo) a vlv-nek:

- Nagyon sokat jelentett nekünk, hogy tavaly el tudtuk hódítani az Eurokupát. Megszerezni sem volt könnyű, de megvédeni az elsőséget, talán még nehezebb. 

Egy évvel ezelőtt a Verona az elődöntőben kiesett, ami már akkor melepetés volt. Azóta sokat erősítettek, teljesen más csapattal fogunk szembenézni, mint amellyel tavaly találkoztunk volna, ha bejutnak a döntőbe. A Fradi is sokat erősödött és hozzá tartozik a történethez, hogy ebben a szezonban egyszer már találkoztunk a Veronával, bár abból a mérkőzésből nem lehet kiindulni. Hat meccs volt azon a selejtezőtornán, kint játszottunk és nehéz mérkőzésen nyertünk két góllal. 

Jó ellenfél, sok jó játékossal, a miénktől teljesen eltérő felfogással. Arra kell felkészülnünk, hogy az agresszív játékuk, a gyakran színészkedésbe hajló "mutatványaik" ne lepjenek meg minket. 

Ami minket illet, kisebb-nagyobb betegségek, sérülések kísérték a felkészülést, ráadásul volt egy időszak, amikor a válogatott összatartása miatt nem tudtunk együtt gyakorolni. Ezen a héten elég sokat dolgoztunk, nagy lépésekben haladtunk előre, várjuk a szombat estét.

A legfontosabb az, hogy nyerni kell. Nem számolgatunk, de mindenképpen pozitív eredménnyel kell zárnunk az első, itthoni csatát. Kint is sikerült már nyerni ellenük, s egy nyolc negyedes finálé amúgy sem itt dől el, a felénél. Nem tudom, milyen mérkőzés lesz, nem tudom, mi fogja jellemezni a bíráskodást, a legfontosabb cél most az, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük.

Varga Dani lába még "nem egy gyógyult láb", ennek ellenére vállalja a játékot, Tonyát (az orrtörésből gyógyuló Német Tonit - a szerk.) nem fogjuk szerepeltetni, a többiek rendben vannak.

Nagyon fontos számunkra, hogy a szurkolók támogatását ugyanúgy megkapjuk, mint tavaly, mert akkor az fantasztikus volt. Minden összeált, ott álltak mögöttünk a szurkolók Nagyváradon és itthon is. Jó hangulatot teremtettek, a csapatnak is ment a játék, fantasztikus, maradandó élmény volt az a két meccs - remélem, most is ilyen lesz.

MADARAS NORBERT (FTC-PQS Waterpolo) csapatkapitány a vlv-nek:

- Úgy készültünk, ahogy szoktunk: videózással, taktikai edzésekkel. Egyszer, ősszel már találkoztunk velük, nem hiszem, hogy abból ki lehet indulni, náluk is voltak új játékosok, nálunk még több. Lesz még egy visszavágó is, a feladat most az, hogy ezen a meccsen jó teljesítményt nyújtsunk, lehetőleg nyerjük meg.

- Hol tart a fejlődésetek? Az utóbbi időszakban nagyon komoly előrelépést érzékelt a kívüllló, mind játékban, mind eredményeségben sokat javultatok...

- Mindenképpen vannak biztató jelek, igen. Látszik, hogy csapattá váltunk, jobbak lettünk az őszhöz képest. Az eredményekből, a mutatott játékból is levonható ez a következtetés, de még abból is, hogy volt olyan meccs, amit viszonylag gyengébb játékkal sikerült megnyernünk. Ez mindig a jó csapatok ismérve.

Most ismét egy döntő előtt állunk. Mindig szokatlan, amikor egy kupa sorsa két mérkőzésen dől el, s mivel olasz ellenfelünk lesz, ez is hozhat magával különlegességet, amire mindig készülni kell. Más stílusban játszanak, taktikusan építik fel a játékukat, esetleg kitalálnak valamit külön erre a meccsre. Ezekről beszéltünk a felkészülés során, de ettől függetlenül mindig benne van a lehetőség, hogy meglepnek minket. Én bizakodó vagyok.

- Az ellenfél több játékosával is együtt szerepeltél a Reccóban...

- Igen, Figlioval, Fondellivel és Luongóval. De rajtuk kívül is sok jó játékosuk van, olyanok, akikkel többször találkoztam már ellenfélként és nem csak én, hanem a társaim is. Jó kis csapat, látszik, hogy szépen felépítették őket évek alatt, nem véletlen, hogy eljutottak a döntőig. Minenképpen nehéz meccsek lesznek.

- Mennyire stabilizálódott a ti helyzetetek, a mostanában mutatott jó játék? Kerülhettek-e gondba jó ellenféllel szemben, amikor kritikus pillanatok adódnak?

- Természetesen arra számítunk, hogy jól megy majd a csapatnak. Azért az elmúlt hetekben nem játszottunk mindig jól, meccsen belül is voltak hullámvölgyeink, ettől függetlenül mindig jól jöttünk ki az ilyen helyzetekből. Alapvetően egyszerű a feladat: meg kell csinálni mindazt, amit megbeszéltünk. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azért van még egy meccs, egy visszavágó és ezt akkor is szem előtt kell tartanunk, ha jól megy és nyerünk, akkor is, ha ez nem jön össze. Ha nem is azt mondom, hogy lesz egy javítási lehetőség, az mindenképpen igaz, hogy a döntő egyik fele fejeződik csak be szombaton. Még az is lehet, hogy a könnyebbik fele.

Azt, amit eddig játszottunk, úgy is fogalmazhatok, hogy a vízilabda alapjait kell jól megcsinálni, új dolgokat, meglepetéseket nehéz itt már kitaláni. Azt kell a lehető legjobban megcsinálni, amiket tudunk: a védekezést, hogy lehetőleg minél kevesebb kapott gól legyen, annyi, amennyit elöl könnyebb "túllőni". 

- Függetlenül attól, hogy milyen a játék, hogy jól megy vagy rosszul, egy egygólos győzelemmel már elégedett lennél?

- Mindig azt mondom, hogy elsősorban a győzelem a fontos. Számít persze a játék képe is és ha a visszavágóra gondolok, persze, jó lenne több góllal nyerni. Az én tapasztalatom viszont az, hogy sose jó, ha hajtjuk magunkat, hogy még jobban, még jobban, "bekalkulálva" a visszavágót. Tavaly teljesen szétesett az ellenfelünk, így lett nagyarányú a győzelem, most azért taktikailag sokkal érettebb csapat lesz az ellenfél, amelynek játékosai sok fontos, nagy meccset játszottak már.

Hazai pályán játszunk, külsőségekben is megadjuk a módját, a klub külön készült a döntőre (elég, ha csak az e mérkőzésre készített ereklyékre, sálakra utalok), s lényegében emiatt a döntő miatt "váltottunk uszodát", tettük át a székhelyünket ideiglenesen a Komjádiba, hogy minél többen szurkolhassanak. Remélem, sokan lesznek és jó hangulatú döntőt játszunk!

- Köszönöm a beszélgetést!


Varga Zsolt és Vámos Márton a Fradi Médiának: