FACEBOOK

Edzésriport Hódmezővásárhelyről

Edzésriport Hódmezővásárhelyről
hozzászólás, 2018.01.15.

A lényeg: megkezdte a 2018-as évet a magyar válogatott! A csapat Hódmezővásárhelyre utazott, ahol videózott, majd a spanyolok elleni kedd esti Világliga-meccs helyszínén edzett. Ott voltunk, fotóztunk, kérdeztünk. Íme:

Az edzésen készült vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.



Canon Webáruház


​A szombati BL-meccsek nem okoztak nagy megrázkódtatást a kapitány számára, senki nem sérült meg, de Nagy Viktor valamit azért elkaphatott, mert késő délutánra hőemelkedése lett, így este nem szállt vízbe, a partról nézte, hogy a többiek előbb úsznak, majd három részre szakadva mindenféle gyakorlatot végeznek, végül pedig fór-hátrányt gyakorolnak.

Mindezt természetesen megelőzte egy utazás Budapestről Hódmezővásárhelyre, majd egy alapos szállodai videózás - elsősorban a kedd esti ellenfél jellegzetességeinek elemzése céljából.

A Gyarmati Dezső uszodában előbb a spanyolok tartották meg edzésüket - az egész pályát használhatták, hiszen csak utánuk következett a magyar csapat. A fiúk egész szép számú közönség előtt szálltak vízbe, s valamit előre jelez a kedd esti hangulatból, hogy néhány fiatal már az edzés úszórésze alatt teli torokból  rázendített a "Ria! Ria! Hungária!" rigmusra.

Az edzés végeztével megrohanták a játékosokat a fiatalok, fotózkodás, autogrambegyűjtés szerepelt a programban. Mindig meglepődik az ember, amikor látja, hogy a vízből hullafáradtan kikászálódó vízilabdázók milyen végtelen türelemmel szolgálják ki a szurkolókat, "modellt állnak" a  közös fotókhoz, egyáltalán nem unottan válaszolnak a kérdésekre, hát ez lehet a népszerűség titka - persze a sportág eredményei mellett...

A kedd esti csapat:

Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC) - kapusok,
Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok) - mezőnyjátékosok.


A fiúk kedden délelőtt még egy edzést tartanak, este nyolc órakor pedig megkezdődik a Magyarország-Spanyolország Világliga-selejtező, amit az M4 Sport közvetít, a vlv pedig a szokásos szöveges élő tudósítást kínálja az olvasóknak.

VLV-VIDEÓK:


Märcz Tamás a vlv-nek


- Szervusz, Tomi, köszöntelek az első edzésetek után. Itt vagyunk Hódmezővásárhelyen, szeretnék kérni egy kis helyzetjelentést: milyen volt a nap, hogy értékeled az edzést, mi van a fiúkkal?

- Üdvözlök mindenkit ebben az új évben! Reggel 11-kor indult a társaságnak egy nagyobbik része, akik nem Szolnokról jöttek, együtt érkezttünk le ide Hódmezővásárhelyre, itt találkoztunk a szolnoki különítménnyel, azokkal, akik tegnap este, elég későn érkeztek haza a BL-mérkőzésükről, ez volt a legszerencsésebb nekik, ide érkezni. Ebédeltünk, pihentek, volt egy hosszabb videós megbeszélésünk a szállodában, érintve a holnapi taktikai irányvonalakat. Negyedórás-félórás gimnasztikájuk volt és jó egyórás vízen vagyunk most túl. Viktor egy pici hőemelkedéssel szenvedett, úgyhogy nem rizikóztunk, a doktor úr is megvizsgálta, látta, hogy a hőemelkedés jelen van. Meglátjuk majd, hogy lesz holnap, ettől függ a szereplése. Emiatt egy picit módosítani kellett a programon is, ma este Soma egyedül vitte a védéseket, őt azért megterheltük itt. De többnyire azért inkább átmozgattunk, egy picit pörgettünk, sok játékos szombaton mérkőzést játszott.

Azt gondolom, hogy jó edzés volt, jó, hogy már déltől együtt tudtunk lenni, kezdünk egymásra hangolódni.

- Itt nagyon nagy ünnep készül, látni, már most sok néző volt, várhatóan telt ház lesz, jó hangulat, egy kicsit - hogy is mondjam - nem veszi el ez a figyelmeteket? Hiszen azért borzasztó fontos meccs lesz a holnapi. 

- Nagyon fontos meccs. Minden mérkőzés fontos a magyar válogatottnak, haza pályán pedig különös jeletőségű. Azt mondom, hogy volt részünk elég sok ilyesmiben a nyár folyamán, tudjuk, hogy hogyan tereljük vissza a figyelmünket a mérkőzésre, hiszen az az elsődleges feladatunk. Az pedig, hogy körülvesznek bennünket, tényleg itt ülnek a medenceparton sokan, várnak, aláírásokat kérnek a fiúktól, azt gondolom, hogy egyelőre a "nem terhes" kategóriába tartozik, szívesen teszünk eleget ezeknek. Szerintem holnap már szépen el fogunk szeparálódni a rajongóktól, csak arra fogunk koncentrálni, hogy jól jásszunk és egységesek legyünk.

- Mit vársz a meccstől?

- Azt gondolom, hogy nehéz mérkőzés lesz. A spanyol csapat összeszokott, sokkal összeszokottabb, mint a mi csapatunk, tulajdonképpen ezzel a gárdával, minimális változtatásokkal együtt készülnek most már egy-két éve, ráadásul egy esztendeje ezzel az edzővel, de ugyanabban az irányvolanban, ami egyébként a Barcelonetának és a válogatottnak a közös vonala. Mi pedig keresgetjük, építgetjük a fiatal csapatunkat. Biztos, hogy nehéz lesz áttörni a védelmüket, mert látom, hogy szervezettek, mi is igyekszünk nagyon kemény védelmet állítani, hogy ha esetleg valami elöl nem működik, akkor azt hátul tudjuk pótolni, kompenzálni.

- Köszönöm szépen!



Zalánki Gergő a vlv-nek

- Szervusz, Zalesz! Hódmezővásárhelyen köszöntelek. Vége van az első edzésnek, új év, új remények. Milyen érzéseid vannak? Hogy érzed magad?


- Jó érzésem vannak. Talán egy kicsit fáradtabb vagyok a megszokottnál, elég keményen belecsaptunk a klubbal, miután visszajöttünk a szünetből, illetve volt egy herceg novi meccsünk is, amit sikeresen zártunk, de azért macerás volt az utazás, tényleg, földön, vízen, levegőben, mindenhogy utaztunk, úgyhogy elég hosszú volt és emiatt a testem egy kicsit fáradtkásan mozog, de holnapra jó lesz, ezt ma kipihenem. Az edzés is inkább átmozgató és taktikai jellegű volt, hogy tudjuk, mit kell a válogatottban játszani, de abszolút jó érzéseim vannak és várom ezt az évet is.

- Új a csapat, erősítsd meg vagy cáfold meg: szerintem a legérdekesebb az, hogy három balkezes van. Erről hogy vélekedsz, mint az egyik érintett?

- Szerintem nem olyan érdekes, erre már volt példa, be is jött nekik, én is örülnék, hogyha hasonló sikereket érnénk el. Valaki kellett még oda rossz kéz oldalra és szerintem egy balkezes talán a legjobb döntés, hárman szerintem jók leszünk.

- Jópofizunk itt, de holnap egy olyan meccs lesz, amely lehet, hogy eldönti a csoportelsőség sorsát... Azért végül is egy Világliga-sorozatban vagytok és hát, csak az első jut tovább. Mire számítasz?

- Arra, hogy megnyerjük. 

- De hogy érzed, tényleg, magabiztosak vagytok vagy...

- Magabiztosak vagyunk, lehet mondani. Nem érzem magamban azt a kirobbanó erőt, de magabiztosak vagyunk, szerintem.

- Az, hogy itt vidéken vagyok, nagyon lelkes közönség lesz, várhatóan telt ház, mennyire dob fel titeket?

- Fel fog dobni. Egyelőre még nem dob fel, de holnap fel fog dobni. 

- És akkor megnyerjük...

- Akkor megnyerjük.

- Legyen így! Holnap este találkozunk, köszönöm szépen.



Vadovics Viktor a vlv-nek


- Szervusz, Viktor, köszöntelek a vlv kamerája előtt! Hát, egyre inkább közeledik a nagy nap, egyet kell aludni és elmondhatod, hogy a válogatottak sorát bővíted. Milyen érzéseid vannak, milyen volt ez a mai, esti edzés?

- Nyilván izgatott vagyok a holnapi meccs miatt. Ráadásul egy nehezebb meccs lesz, gondolom, a spanyolok azért elég erősek. Nem tudom, mire számíthatok, hazudnék, ha azt mondanám, tudom, mit várhatok, de mindenképpen izgatott vagyok és pozitív élményként fogom fel ezt.

- Fiatal ez a csapoat, nincsenek "nagy öregek", de mégis, hogy fogadtak téged, voltak biztató szavak vagy zrikálás? Tehát milyen a légkör ilyenkor?

- Jó a légkör. Igazából nem tudtam, mire számítsak, de abszolút pozitív hatású az egész. Nem mint hogyha mást vártam volna...

- Több embert ismersz még az utánpótlás válogatottból...

- Igen, Somát, meg Manót, ugye, velük együtt játszottam, de azért a bajnokságban már találkoztam a többiekkel is. 

- Volt ma egy hír, gondolom, halolttad, hogy a Miskolc utánpótlásához Horkai György szaktanácsadóként csatlakozik. Hogy fogadod ezt a hírt?

- Abszolút örülök. Az utánpótlás válogatottnál együtt dolgoztunk, nagyon jó évek voltak és remélem, hogy ilyen jó évek következnek.

- Na, akkor egy utolsó kérdés: holnap este ilyenkor mivel lennél elégedett?

- A győzelemmel, csak a győzelemmel, természetesen.

- És a saját teljesítményedet illetően?

- Én próbálom azt hozni, amiért behívtak. Ha azt a játékot tudom nyújtani, akkor elégedett leszek.

- Sok sikert kívánok, itt leszünk! Szia!


vlv-képek a spanyolok edzéséről



vlv-képek a magyar válogatott edzéséről



vlv-képek: edzés után


A Világliga 2017-18-as európai csoportselejtezői során ez már a harmadik forduló lesz. Eddig mindkét csapat (egy-egy szabadnap mellett) a hollandokat győzte le.

Az eddig történtek krónikája:

ELSŐ FORDULÓ

MÁSODIK FORDULÓ


A keddi további program (időpontok helyi idő szerint):

A csoport

18.00 Montenegró-Románia (Budva)

Szerbia szabadnapos.

B csoport

19.30 Németország-Horvátország (Krefeld)

Oroszország szabadnapos.