Teleki András a Reggeli Startban
![Teleki András a Reggeli Startban](/upl_container/bigpic/1/1/11010.jpg)
2014 óta először van ismét magyar pólós az olasz vízilabda élvonalában. Teleki András, a Savona frissen igazolt játékosa Skype-on nyilatkozott a keddi Reggeli Startban szerződtetésének körülményeiről, első tapasztalatairól.
A Szolnok centere kölcsönben két évig a KSI-ben szerepelt és tagja volt az idén "kiöregedő" U20-as korosztályos válogatottnak, amely negyedik lett a belgrádi Európa-bajnokságon.
Teleki András villámigazolással került a tavalyi bajnokság hatodik helyén végzett Savonához, augusztus végén-szeptember elején kapta az ajánlatot és gyorsan kellett döntenie. Szerződtetésében Horkai György segédkezett, ő volt úgymond, a menedzsere. Teleki úgy érzi, az olaszországi játékstílus jó terep lesz a fejlődéséhez, technikai eszköztárának bővítéséhez, úszástudásának javításához.
A Savona fiatalokból álló csapat, az átlagéletkor 25-26 év, s a mostani cél az, hogy a játékban meccsről meccsre fejlődjenek. A hivatalos feladat a hatodik hely megtartása a bajnokságban. Az elmúlt hétvégén kupaselejtezőket rendeztek Olaszországban, s a Savona jól mutatkozott be, megnyerte csoportját. A következő körben már a Pro Recco is ellenfél lesz. A kupameccseken Teleki András is játszott, első tapasztalatait úgy összegezte, hogy a centerjáték kicsit más, a bírók nem honorálják a birkózást, sokat kell úszni és a védekezésben is fontos feladat hárul rá. Kiemelte, hogy egész más bírói felfogással találkozott, mint itthon, a játékvezetők bátran "belenyúlnak" a meccsbe, volt olyan mérkőzésük, amelynek során a teljes második félidő alatt egyetlen emberelőnyt sem kaptak, csak kontrát fújtak ellenük, így megtámogatva hazai pályán játszó ellenfelüket.
A fiatal játékos elmondta, hogy a szolnoki szakmai vezetők figyelemmel kísérik a fejlődését, de ha jól szerepel a Savonában, az is elképzelhető, hogy Olaszországban marad, hiszen más kluboktól is kaphat ajánlatot.
A teljes beszélgetés: