FACEBOOK

Nagy Viktor: keresztrejtvényt fejt, aztán elveszti a kontrollt

Nagy Viktor: keresztrejtvényt fejt, aztán elveszti a kontrollt
hozzászólás, 2017.06.03.

Keresztrejtvényt fejt a fontos meccsek előtt, felért a csúcsra a Szolnok Bajnokok Ligája-győzelmével, 2020-ban abbahagyja a vízilabdát, de addig minden meccset meg akar nyerni, a budapesti világbajnokságon is - Nagy Viktor volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége, Farkas Dávid kérdezte őt.

Mit jelent önnek a Bajnokok Ligája-győzelem?

Nagyon sok mindent. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy a csúcsra értünk. A Bajnokok Ligáját megnyerni nálam felér egy világbajnoki arannyal.

Egyenlőségjelet tesz a két siker közé?

Abszolút.

Mennyire készült erre a hétvégére?

Nagyon régóta készülök arra, hogy Bajnokok Ligája-döntőt tudjak játszani... Nagyon rögös volt az út, a harmadik hely volt a legjobb eredmény, amit elértem, ezért az, hogy bejutottunk a döntőbe, már nagyon pozitív töltést adott. Szép lassan, lépésről lépésre kell haladni. Nem szabad rögtön megcélozni a legnagyobb kihívást, mert akkor elvész az energia az odavezető úton. Egész évben éreztem a csapaton is, hogy minden meccsen, ha gyengébb ellenféllel játszottunk is, nagyon meg akartunk verni mindenkit.

Mi minden ellenfelet komolyan vettünk, megbecsültünk, és úgy érzem, ezért voltunk ennyire stabilak a Final 6-ben.



Mivel telt a döntő előtti néhány óra? Az látszott, hogy a döntőben egészen más tudatállapotban van.

Előre nem lehet tudni, hogyan fog alakulni a mérkőzés. Én sem szoktam érezni, amikor felkelek, hogy most biztos a csúcson leszek és nagyon jól fogok védeni. Igazából az ember bízik magában, bízik a csapatában, hogy a legjobbat hozza ki a csapat a játékosból meg a játékos is a csapatból. Akkor igazi egy csapat, ha ez oda-vissza működik.

A mérkőzés előtt csinált valamit másképpen, mint ahogy szokott?

Fiatalabb koromban, ha volt egy jó meccsem, akkor utána a következő meccseken mindig, percről percre, momentumról momentumra ugyanazt akartam csinálni, de abban nagyon el lehet fáradni, hogy az ember odafigyeljen ezekre, ezért mostanában már nincs ez. Ahogy alakul, úgy alakul. Nyilván van egy rituálém. Mostanában meccsek előtt keresztrejtvényt szoktam fejteni, és ez nagyon jó.



Élesíti az agyat?

Ráhangolódik az agy a fókuszálásra, és nekem most ez a legújabb heppem, hogy minden fontos mérkőzés előtt keresztrejtvény fejtek.

Most például egy kicsit mérges is voltam, mert csak egy pár percet tudtam, olyan sűrű volt a program...

Miért így alakult ez a BL-döntő? Számított esetleg az, hogy a horvátok egy meccsel többet játszottak?

Biztos, hogy számított valamennyit, de azon a meccsen mindenki annyira ott volt fejben, lélekben, hogy bárkivel játszottunk volna, lehetett volna az a Pro Recco is, mi győztünk volna,mert nagyon erősnek éreztem magunkat. Az első negyed nem úgy alakult, ahogy elterveztük. Tudtuk, hogy a Dubrovnik nagyon agresszív első negyedet szokott produkálni, szereti megszerezni a vezetést, amit aztán tud tartani. Ezt el akartuk kerülni, de nem sikerült, aztán kaptunk egy kis ébresztőt az edzőnktől, Cseh Sándortól.

FOLYTATÁS



Címkék:
Nagy Viktor Aréna