A dologban semmi meglepő nincs - miért hagyná abba, ha ugyanúgy megy neki, mint eddig? Azért persze vannak kérdéseink. Feltettük.

MADARAS NORBERT (FTC-PQS Waterpolo) a vlv-nek:

- Tavaly egy évre szerződtél a Fradihoz és benne volt a levegőben, hogy talán ez lesz az utolsó szezonod játékosként. Most pedig aláírtad az újabb egyéves szerződésedet a zöld-fehérekhez. Nem mintha meg kellene magyarázni, de mégis, mi történt, mi változott?

- Amikor tavaly idejöttem, valóban jó esély volt arra, hogy csak egy év lesz. Aztán jól éreztem magam, a játék is ment, a Fradi jövőre tovább erősödik, még jobb lesz, egészségileg rendben vagyok - ráhúzok még egy évet. Valamennyire még az is benne lehet ebben a döntésben, hogy sokáig vízilabdáztam külföldön, s érzem a különbséget, azt, hogy mennyire jó magyar csapatban játszani. Kicsit bepótolom, amit elmulasztottam egy évtizeden át... :-) Úgy tervezem, hogy most már valóban ez lesz az utolsó év...



- Mindennek van határa?

- Kimondani még most sem mondom ki, megtanultam, hogy ilyesmit soha nem szabad deklarálni, de hát igen, kicsit már túl is mentem az általad említett határon, decemberben 38 éves leszek... Alapvetően úgy készülök, hogy ez lesz az utolsó - több dolog miatt is. Most jól megy a játék, látom, hogy tudok segíteni a csapatnak, remélem, ez lesz a jellemző még egy évig, de nem szeretném, ha úgy búcsúznék, hogy ez már nem így van. Az a csoda, hogy ennyi idősen itt vagyok, s egy nagyon erős csapatnak fontos része lehetek.

Kicsit változott a szerepem a szolnokihoz képest, nagyobb felelősség került rám, ez is ösztönzött, élveztem ebben az új helyzetben a játékot, viszont voltak év közben olyan pillanatok, amikor egy betegség miatt megfordult a fejemben, hogy mégis befejezem.



- Nagyon felemás évetek volt a Fradival. Hogy látod?

- Mindenképpen felemás volt, valóban, nagyon nagy hullámhegyeink és hullámvölgyeink voltak ebben a szezonban. A hazai topcsapatok ellen egész egyszerűen gyengébbek voltunk. A Szolnoknál is, az Egernél is, előbbi ellen komoly összeomlások történtek, amiknek fejben kellett keresni az okát. A vízilabda folyamatosan változik, amikor az év elején nagy reményekkel elindultunk, nem biztos, hogy reális volt a helyzetünk értékelése. A Szolnok és az Eger évek óta nagyon erős, teljesen komplett csapattá váltak, nagyon egyben vannak, összegyűjtötték és beépítették a munkájukba a nemzetközi és a hazai tapasztalatokat, rutint szereztek komoly tétmeccseken. Nálunk ehhez képest csak elkezdődött az építkezés - legalábbis ezen a szinten. Azt pedig már tudom, hogy ez az utolsó lépcső, ez a szintugrás a legnehezebb.

Amikor ősszel kikaptunk az Egertől hattal, nagyon ideges voltam, akkor döbbentem rá, hogy ez is benne van. Ráadásul a hullámvölgy többször oda vezetett, hogy meccs közben összeestünk, míg a profi ellenfél nem állt le, folytatta ugyanúgy, ezért következtek be a súlyos vereségek a Szolnoktól.

- Szerencsére a nemzetközi kupában sikerült jól teljesíteni, pedig, ha jól emlékszem, nem volt deklarált cél a győzelem.

- Az volt a hivatalos cél, hogy valahol döntőt játsszunk. Utólag kiderült, hogy ez itt volt a legkönnyebb, bár az egész kupasorozatban maga az elődöntő volt a legnehezebb. Egy negyeddel a visszavágó vége előtt még nem is álltunk úgy, hogy sikerül a továbbjutás. ehhez képest, azt mondhatjuk, hogy a döntő már sokkal könnyebb volt, nyilván jobban is játszottunk. Sikerült javítanunk, ez "menti meg", teszi elfogadhatóvá az évünket.



- Amikor a bronzpárbaj elkezdődött, már tudható volt, hogy a szezont követően jelentősen átalakul a keret, további nagyon komoly igazolások lesznek és fontos volna a harmadik hely megszerzése, hogy az új csapat a BL-ben indulhasson. Ehhez képest az OSC ellen nem sok esélyetek volt, így marad az Eurokupa, ahol a címvédést lehet megpróbálni...

- Az OSC ellen simán elvesztett bronzmeccsek után majdnem felrobbantam. Nem is gondoltam volna, hogy még így fel tud bosszantani az ilyesmi. Persze később lehiggad az ember, de akkor ott a második meccs után fel sem mentem egyből az öltözőbe, annyira haragudtam, kimondom: a hozzáállásunkra, vagyis néhány ember hozzáállására, arra, hogy ilyen könnyen adtuk meg magunkat. Egyáltalán nem érdemeltünk a 4. helynél jobbat.

- A helyzet tehát most az, hogy nemhogy nem vonultál vissza, hanem még nagyobb felelősséget vállaltál: te leszel az új Fradi csapatkapitánya. Ahogy ismerlek, ez neked nem formális feladat, nemcsak zászlócserét jelent a meccsek előtt, és a játékostársak felhergelését a vízben a csatakiáltás előtt, hanem vezér szerepet, a többiek összefogását, tehát, mint mondtam, nagyobb felelősséget...

- Így van! Továbbá plusz motivációt és kihívást, s emiatt különösen izgalmas utolsó évet.

Amikor Zsolt felkért erre, vagyis elmondta hogy rám gondolt, azonnal igent mondtam. Fogalmam sincs miért, de nem is gondolkodtam rajta. Az, hogy megtisztelő feladat, meg elismerés egy ilyen csapat kapitányának lenni, nem igazán jutott eszembe és nem is nagyon foglalkoztat. De azt tudom, hogy most ennek a csapatnak így a legjobb és azt is, hogy sokat tudok segíteni majd. Számomra pedig ez a feladat - a kiváló érkező játékosok mellett - újabb impulzust ad! Biztos, hogy nem lesz könnyű, de ne is legyen az, ha ez az ára annak, hogy sikeresek leszünk.

Nekem személyesen ez egy olyan élmény lesz, aminek el kellett jönnie a pályafutásom alatt. Reccóban ezt sosem gondoltam igazán fontosnak, de amióta itthon vagyok már egy kicsit másképpen látom.

- A válogatottnál lezárult egy korszak, új kezdődött. Nem lehet úgy befejezni ezt az interjút, hogy ne kérdezzem meg: szóba került-e a neved...

- Ha szóba is került volna, nyilván csak erre az idei vb-re. Találkoztam Tomival (Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal - a szerk.) beszélgettünk, ez nem titok, kíváncsi volt a véleményemre, a gondolataimra, de valóban, ahogy mondod, lezárult egy korszak, számomra is - és itt pontot is lehet tenni a mondat végére.

- Köszönöm a beszélgetést, sikeres utolsó évet kívánok!