FACEBOOK

Madaras Norbert a Reggeli Startban

Madaras Norbert a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.02.20.

A sok nagy csatát megélt Madaras Norbert is elmondta élményeit a Fradi Eurokupa-döntőbe jutásával kapcsolatban - a hétfői Reggeli Startban, Szombathy Pál vendégeként. Tudósítás és a teljes beszélgetés felvétele:

Madaras Norbert elárulta: izgultak a Herceg Novi elleni elődöntő visszavágója előtt. Sokat tettek a szezon kezdete óta a sikeres szereplésért, tudták, hogy közel vannak hozzá, de azt is, hogy nem lesz könnyű.

A Fradi népligeti uszodáját megtöltötték a nézők, Norbi szerint most volt a "legjobb közönségük" az egész szezon alatt, megvolt az egésznek a hangulata, igazi nemzetközikupameccs-hangulat volt, amit ő már átélt sokszor, ezért van összehasonlítási alapja.

Magára a meccsre ő úgy fog visszaemlékezni, hogy "visszahozták", mert az elején még akadozott, nem ment. Mint mondta, a kinti első mérkőzés egy sokgólos meccs volt, közepes védekezéssel és kifejezetten gyenge emberhátrányos védekezéssel, amin mindenképpen változtatni kellett, s ez sikerült is. Négy gólt kaptak csak a visszavágón, ami a siker kulcsa volt, ugyanakkor maguk sem gondolták volna, hogy a jó védekezés kicsit a támadás rovására megy majd, utóbbiban ugyanis pontatlanok voltak.

Szóba került a beszélgetés során, hogy sok taktikai elem hasonló a montenegrói válogatottnál és a Herceg Novinál, ami nem véletlen, hiszen a nemzeti csapat fele herceg novi játékos, az edző is ugyanaz. A Volvo Kupán nagyon bejöttek az elképzeléseik, hiszen 9:4-re legyőzték a magyar válogatottat.

A döntőbe jutás Madaras Norbert szerint hosszú évek munkájának eredménye. Ő fél éve részese a klub újjáalakításának, a változás már évekkel korábban megkezdődött, s nagyon bízik abban, hogy a mostani siker "még nem a vége".

A TELJES BESZÉLGETÉS: