Megismerhetjük a bajnoki szezon és a BL final six néhány kulisszatitkát - egri szemszögből. Dabrowski Norbert vezetőedzővel a klub sajtófőnöke készített évértékelő interjút.

- Jó ebben a nagy fociőrületben egy kicsit vízilabdáról is beszélgetni. Hol nézted az osztrákok elleni meccset?

- Éppen Budapesten intéztem a dolgaimat és egy kivetítőn követtem az eseményeket. Olyan fantasztikus volt a hangulat, hogy el is gondolkodtatott: mit is tud adni a sport, a régen várt siker az embereknek. Jó ennek részesévé válni. Akár egy medence partján edzőként, akár egy kivetítő előtt szurkolva. Most azonban ez utóbbi jól esett, mindenesetre sokkal könnyebb volt.

- Viszont ilyen  – többször általunk is őrültnek nevezett -, vízilabda szezonra talán még nem is nagyon volt példa…

- Már csak azért sem, mert ugyanannyi idő állt rendelkezésünkre, jóval több mérkőzés megvívására. Ugye tizenhat csapatos bajnokságot sem rendeztek még, és a válogatott programját is ide kell vennünk, mert a csapat többségének ott is helyt kellett állnia. Volt, hogy csak három-négy embernek tarthattam edzést, s közben azon izgultam, hogy milyen állapotban térnek vissza a többiek. Nem lesz könnyebb az új szezon sem. Ne felejtsük: jövőre Budapesten rendezik a világbajnokságot



- Maradjunk a múlt szezon elejénél. Nem igazoltunk senkit, ugyanaz a csapat vágott neki a feladatoknak…

- Azonnal be is igazolódott, hogy helyes döntés volt. Nem nyertük volna meg a Magyar Kupát, ha még új embereket is be kellett volna építeni a csapatba. A szezonkezdet legnagyobb nehézségét a válogatott kazanyi szereplése jelentette. Benedek Tibi elkezdte forgatni a játékosokat a válogatottban, még több emberre volt kíváncsi, ami az ő szemszögéből érthető is volt. Ne felejtsük el, hogy olimpia lesz a nyáron Rióban, ami minden másnál fontosabb. Viszont megsérült Zalánki és Hárai. Helyükre olyan ifjúsági korú játékosok kerültek, akik tudták a dolgukat. Bebizonyosodott megint, hogy a Tóth Kálmán csapatában játszó ifikhez bátran nyúlhatunk, mert remekül felkészítettek. Amikor kiderült, hogy Egerben lesz a négyes kupadöntő, akkor azért volt rajtunk egy kis nyomás, ami az OSC ellen látszott is. Négy gólos vezetésünk után kihagytuk a ziccereinket, és éppen hogy csak nyertünk. Aztán attól a ténytől, hogy teljesítettük az elvárást és a döntőben vagyunk, már felszabadultan estünk neki a Szolnoknak és egy igazi kupadöntőhöz méltó módon nyertünk. Így viszonylag hamar jött a visszaigazolása az addig együtt töltött másfél évnek, s annak, hogy ugyanazzal a kerettel vágtunk neki a szezonnak.

- Meg is lódult a szekér ment minden szépen, jöttek az eredmények…

- Triesztig. A válogatott kvalifikációs tornája után, egy kifacsart társaságot kaptam vissza. Nagy nyomás alatt játszottak, pihenés nélkül, sok meccset. Abszolút megtört az a felfelé ívelő szakasz. Kellett egy bő hónap, amíg visszataláltak az eredeti útra. Mert pihenésre nem volt idő, hiszen Trieszt után rögtön mentünk Barcelonába. Sokáig jöttek ugyan az eredmények, de nem azt láttam, amit szerettem volna. A nyomás is végig rajtunk volt, mert beszéltünk ugye csoportelsőségről a BL-ben, döntőről a bajnokságban.

- Így jutottunk el a felejthetetlen bajnoki döntőig…

- Mondtam a srácoknak, hogy körülbelül tíz éve volt egy Honvéd-Vasas döntő, ami öt meccsen dőlt el. Arra kell készülnünk, hogy ez is ötmeccses lesz. Biztos voltam benne és végig ennek szellemében készítettem fel a csapatot.



- Az első meccsen mégis simán kikaptunk…

- Ez sajnos így igaz, de én már akkor éreztem, hogy rendben vagyunk, megszűnt az addig tapasztalt rendetlenség, csak azok az apró pici dolgok nem kerültek még a helyükre, vagy nem sikerültek. Tudtam, hogy közel vagyunk ahhoz a játékunkhoz, amivel megverhetjük a Szolnokot.

- Aztán a második meccset megnyertük, mégis más került a jegyzőkönyvbe…

- Hallottam, hogy sokan mondják: ha Hosnyánszky gólját megadják… De itt nincs ha! Ez még jobban feltüzelt bennünket és bár a Szolnok akkor 2-0-ra vezetett, akkor is biztos voltam az öt meccsben.

- Így mentünk Szolnokra, ahol már bajnokavatásra készültek…

- Az volt az a meccs, amelyiken százszázalékosak voltunk. Fejben is, fizikálisan is és azt játszottuk, amire készültünk. Szép győzelem volt!



- Ekkor már olyan póló-láz volt Egerben, ami még itt is ritka…

- Nyertünk is, de már vezéráldozatokkal. Az a meccs nem a játékról szólt, hanem egy őrült gladiátorharcról. El is tört a Milos orra, meg azt is tudni kell, hogy Vapenszki végig negyven fokos lázzal küzdve játszott! Vállalta, mert játszani akart, mert az egészségénél is többre tartotta a döntőt. Így utólag visszagondolva ott vesztettük el a Jug elleni mérkőzést. Az ötödik meccsre már nem úgy mentünk, hogy itt fáj, ott fáj, mert az elmúlik a meccskezdetre. Ott már vezéráldozatok voltak. No, meg egy Madaras Norbi, akinek úgy sült a keze, mint már csak nagyon régen. Akkor is végig azt éreztem, hogy ott lehetünk a végjátékban és egy kiélezett, ötméteres csatában dől el a bajnoki cím. Csak hát 9-7-nél, megint kaptunk egy időn túli gólt. Tisztán látszik a felvételeken, hogy már 0-án áll az időmérő óra, amikor a gólt lövő játékos még mindig csak lóbál…

- Így érkeztünk a Final Six-re…

- Ami azzal kezdődött, hogy Angyal Dani megbetegedett. Hiába éreztem, hogy edzenünk kellene, de egyszerűen képtelenség volt. Pihentetnem kellett. Addig, amíg a Jug három hete csak erre a mérkőzésre készülhetett. A játékunk alapján így is volt esélyünk, pedig változtatnunk kellett a taktikán Dani kiesése miatt. Vezettünk is, de fizikálisan már nem voltunk ott, meg vert seregként érkeztünk. Bíztam benne, hogy túléljük és nyerünk, de nem sikerült. Még most is nehéz beszélnem róla, hogy a Szolnok elleni döntő alatt ment el a mi Final Six-ünk. Azt is el kell azonban őszintén mondanom, hogy ha túljutunk a Dubrovnikon, akkor már nem lett volna tovább. Hiába hiszünk valamiben, csodák nincsenek.

- Ezek szerint maradt benned hiányérzet?

- Persze. Mert nem nyertünk bajnokságot. A Final Six-ben nem kerültünk a legjobb négybe. Beleteszel két év kőkemény munkát, az ott is van, látszik is, megcsináljuk, amit elterveztünk és mégis lenullázódtál. Ez nagyon nehéz egy edzőnek. Viszont arra büszkék lehetünk, hogy erről beszélgethetünk, hogy miért nem léphettünk be azon a bizonyos kapun, ami a végső sikert jelenthette volna. Ezt kell fenntartani! Jövőre is erről szeretnék beszélni veled, hogy döntőt játszottunk, meg Final Six-et és a kupát is megnyertük. Erre pedig minden esélyünk megvan. Ehhez még több munka kell! Egy fél órával többet fogunk edzeni délelőtt is, meg délután is. A versenynaptár már most tele van, de megoldjuk.

- Négy nagyon erős csapat lesz – látva az új kereteket -, nem a miénk lesz a legerősebb játékosállomány…

- Ez engem nem érdekel! Egy korszak lezárult. Négyen elmentek, öten érkeztek. Engem az érdekel, hogy működik egy klubmodell, amit felépítettünk. Rettentő elveszíteni egy döntőt, de tudod, van mögötted egy erő, a saját utánpótlásod. Ezek a fiatalok mindent megtesznek majd, hogy pótolják a távozókat. Itt nevelkedtek, itt váltak OB-I-es játékosokká és azt nyilatkozták, de tudom, hogy így is gondolják: álmaik vágya teljesült ezzel a szerződéssel. Aki pedig kívülről jönnek: Decker Ádámot nem kell bemutatni Egerben. Kovács Gergőről pedig állítom, hogy hamarosan a magyar vízilabda meghatározó játékosa lesz! Ebben a klubban nagyon fontos az, hogy nemcsak felérni kell a csúcsra, hanem ott is kell maradni! Azt pedig tudjuk: nem egyszer, nehezebb feladatot jelent. A jövő évi szezonértékeléskor is döntőkről akarok beszélni. Méghozzá sikeresen megvívott döntőkről. Amihez nem kell más, csak munka, munka és munka!

Kis Szabó Ervin / egrivizilabda.hu