FACEBOOK

Milos Csuk visszatért

Milos Csuk visszatért
hozzászólás, 2016.04.12.

Az Eger szerb válogatott játékosa, Milos Csuk makacs sérülés miatt immár két hónapja nem vízilabdázhatott. Az egriek honlapján megjelent tudósítás szerint már jól van, visszatért Egerbe és hétfőn teljes értékű edzésmunkát végzett.

Kis Szabó Ervin, a klub sajtófőnöke készített rövid interjút a játékossal, aki elmondta, hogy két csigolyája sérült meg a dereka táján, s ez borzasztó fájdalmat okozott számára. Műtétre nem volt szükség, hagyományos kezelést kapott és speciális gyógytornát végzett, amit orvosai szerint meghatározott időszakonként élete végéig folytatnia kell, hogy ne újuljon ki a sérülés.

A legnagyobb terhet a tétlenség jelentette számára, az, hogy folyamatosan pihenni kellett. A fájdalom mára elmúlt, az orvosok szerint terhelheti a szervezetét, de konditermi munkát egyelőre nem végez. Igyekszik mielőbb utolérni magát a kondíció terén, mert szeretne döntőket játszani.

A riói sorsolással és azzal kapcsolatban, hogy az olimpiai torna első meccsét a szerb és a magyar válogatott vívja majd egymással, Milos Csuk így nyilatkozott:

- Ennél méltóbban, ennél szebben nem is kezdődhetne az olimpiai vízilabda-torna. Szép lesz, izgalmas lesz, mint minden szerb-magyar meccs vagy mint bármely más sportágban a világ két legjobb csapatának a mérkőzése.

Dabrowski Norbert vezetőedző elmondta a cikkben, hogy Milos Csuk a hétvégén a csapattal tart Barcelonába, a ZF-Eger BL-meccsére. Igaz játszani még biztosan nem fog, de neki is és a csapattársainak is jót tesz majd, hogy két hónap után újra együtt lesz a teljes csapat.

KIS SZABÓ ERVIN ÍRÁSA AZ EGRI KLUB HONLAPJÁN


fotók: vlv, Monoki Nikolett