Itthon és külföldön is nagy port vert fel Faragó Tamással készített interjúnk, amelyben minden idők egyik legjobb vízilabda-játékosa megkongatta a vészharangot kedvenc sportágunk felett, s elmondta, komolyan fontolgatja egy új, "hasonló" játék megteremtésének gondolatát. Két hónap elteltével a hazai és a nemzetközi visszhangról kérdeztük Tonót, és arról, hogy hol tart most a felvázolt elképzelések megvalósítása.

- Mi volt az interjúval kapcsolatos első reakció, amire emlékszel?

- Az, hogy végre valaki beszél ezekről a problémákról. Ez számomra pozitív visszajelzés volt. A magam őszinte mondanivalóját úgy igyekeztem megfogalmazni ebben az interjúban, hogy az sem érdekelt, ha embereket bántok meg. Arra gondoltam, hogy ha ez a dolgok velejéig hatol, akkor talán sokan végiggondolják, és megértik azt a logikát, amit felvázoltam.

- Milyenek voltak a vélemények?

- Elég sok e-mailt kaptam, bátorító, támogató e-maileket. Nem csak volt vízilabdázóktól, külföldi edzőktől, hanem szurkolóktól, médiaszakemberektől is. Aztán amikor megjelent az interjú angol nyelvű fordítása, sőt, igazán aminek végtelenül örültem, különböző vízilabda-szaklapok és honlapok is átvették a cikket, akkor jött az igazi durranás, tényleg áradatként érkezett a visszajelzés.

- Mely "égtájakról"?

- Természetesen megint az amerikaiak voltak a legfogékonyabbak, de Ausztráliából, sőt olyan helyekről is kaptam üzenetet, mint például Franciaország vagy Svédország, Svájc vagy Szlovákia. Ez azért fontos, mert végül is a mi célunk az, hogy a vízilabdát valamilyen módon ne csak érthetővé és látványossá tegyük, hanem népszerűvé is. Nyilvánvaló – és ezt már elmondtam az előző cikkben is -, hogy egy sportág népszerűségét az igazolt versenyzők és a nézők száma adja, és ebben előre kell lépni. Én azt gondolom, hogy ha kicsit többen néznék a játékot, máris óriási lépést tennénk afelé, hogy népszerűbb legyen ez a sport. Ugyanakkor ha nem tudjuk elérni, hogy olyan sportnagyhatalmak számára, mint Franciaország, Anglia, Japán, Kína, Brazília (és még sorolhatnám) fontos legyen a vízilabda, akkor gyakorlatilag a saját sírunkat ássuk.

- Az üzenetek miről győztek meg? Befolyásolták a korábbi véleményedet, akár csak részkérdésekben?

- Korábban arról beszéltem, hogy el kéne dönteni, adjunk-e még egy sanszot a vízilabdának, vagy esetleg ki kellene találni egy új játékot, a kosárlabda illetve a rögbi irányába elindulva. Az az igazság, hogy az érvek többsége azt taglalta: megérdemel még egy esélyt a vízilabda. Ez egy tradicionális, klasszikus sportág, az emberek nagyon szeretik, élményt jelent számukra a kemény, test test elleni küzdelem. Az ókori görögök óta a férfiak és a nők is szeretik a férfias, embert próbáló sportágakat, már csak az esztétikai élmény miatt is. Tényleg megérdemel még egy esélyt ez a sportág, ez a legegyszerűbb, leglogikusabb megoldás, majdnem azt lehet mondani, hogy a csőben a lukat kell csak feltalálni, és máris sok minden megoldódhat.

- Hol tartunk tehát most?

- Abban mindenki egyetért, hogy ez nyári sportág. Talán azt is sokan elfogadják már, hogy nekünk magyaroknak és a hagyományos vízilabda szerelmeseinek kicsit  "kisebb arccal" kell tekintenünk a saját szerepünkre. Olyan időszakban kell vízilabdázni, amikor a többi sportágnál épp szünet van. Ez a nyár, amikor holtszezon van a sportéletben, s még a tévétársaságoknak is gondot okoz, hogy mit közvetítsenek. A másik, ami teljesen egyértelmű: kisebb pályára van szükség. Ha belegondolunk abba, hogy hány 25 méteres vagy 25 yardos medence van a világon, akkor teljesen egyértelmű, hogy ezeket az uszodákat nagyon könnyen be lehetne kapcsolni a vízilabda-élet körfogásába. Csak az kell hozzá, hogy huszonöt méteres, vagy huszonöt yardos legyen a hivatalos vízilabda-pálya. Mérnökök által könnyen igazolható tény, hogy egy huszonöt méteres medence és egy ötven méteres medence között nem kétszeres az árkülönbség, hanem nyolcszoros, ráadásul nyolcszor annyiba kerül a fenntartás is. Tehát annyi logikai érv szól eme újítás mellett, hogy csak egy dologra van szükség: azok az emberek is gondolják végig, akik döntési joggal rendelkeznek.

- Miben körvonalazódik még a konszenzus?

- Kevesebb mezőnyjátékos játsszon egy időben, hat helyett csak öt. És ami még nagyon fontos - és talán új gondolat -, hogy miként lehetne a játékot kicsit felgyorsítani. Megoldás volna, ha egy játékos öt másodpercnél tovább nem tarthatná kézben a labdát. A játék iramát a labda sebessége határozza meg, tehát attól,  hogy sokat úsznak a játékosok, még nem lesz nagyobb az iram. De hogyha ezt az ötmásodperces szabályt bevezetnénk, kicsit rákényszerítenénk a játékosokat, hogy a labda gyorsaságát növeljék. Ezenkívül teljesen egyértelmű, hogy nagyobb kapura lenne szükség. Meg kellene emelni a felső kapufa magasságát öt centivel, amit ráadásul a legkisebb befektetéssel meg lehet valósítani. Ez egyébként a kapumagasság 5 százalékos növelését jelenti.

Mindenképpen  fontosnak tartom, hogy a centert csak kitett kézzel lehessen fogni. Ma csak az óriások, csak az erősek lőhetnek centerből gólt, a kicsinek sansza nincsen. A változtatás lehetővé tenné, hogy technikai irányban fejlődhessen tovább a vízilabda. Ráadásul ez a center-bekk "viszony" a legtöbb vitát kiváltó játékvezetői kérdés.

- Most összeírod mindazt, amiben egyetértés látszik? Hogy folytatódik a dolog?

- Abban reménykedem, hogy Magyarországon és azokban az országokban, ahol erre "rákapnak", elkezdik az új szabályok kipróbálását a gyakorlatban. A hivatalos szabályváltozást évek óta hiába kérjük, javasoljuk, minden marad a régiben. Lépni kell, például Magyarországon a vidék-bajnokságban, a Budapest-bajnokságban, de akár OB-1-es bajnokságban is ki lehetne próbálni ezeknek a szabályoknak egy részét. Nem hiszem, hogy a válogatott rosszabbul szerepelne attól, hogy más szabályokkal játszanának a "hétköznapokban" játékosok.

- Mit teszel a megvalósítás érdekében?

A Sport Televízióval karöltve rendezünk egy mérkőzést, megnézzük, hogy néz ki ez a dolog a képernyőn. A Sport TV még abban is partner, hogy ha akarjuk akkor próbáljuk ki mind a három elképzelést. Tehát legyen viktória kétkapura, a Bruce Wigo-féle kosárlabda-szabály alkalmazását is próbáljuk ki, de úgy érzem, hogy mindenképpen lehetne még egy sanszot adni a hagyományos vízilabdának is, mert ezt a játékot nagyon-nagyon sokan szeretik. Azokat a módosításokat kellene bevezetni, amik logikusak és egyértelműen a fejlődést szolgálják. Ez egyébként érintené a régi, klasszikus szabályokat is, például mi az, hogy ha valaki fogja a labdát, akkor le lehet tépni akár a fejét is?! Én azt gondolom, hogy amikor ezt kitalálták, nem fogták fel e szabály lényegét, következményeit. De ugyanúgy meg kellene szüntetni azt is, hogy mondjuk víz alá lehet ugyan vinni a labdát, de rejtegetés szándékával nem. Milyen előnye származik valakinek abból, ha mondjuk víz alatt úszik a labdával? Azt gondolom, hogy ez éppenhogy becsülendő, mert ugye nem kis tehetséget igényel...

- Mikor lesz a bemutató meccs?

- Természetesen már csak a zágrábi EB után. Van egyébként előzménye is a dolognak, hiszen tavaly a Vodafone-gálán a válogatottak már játszottak kisebb pályán. Az bemutató mérkőzés volt, a nézők élvezték, elsősorban azt, hogy a labda sokat volt a legjobbaknál, akik a játékkal foglalkozhattak, nem pedig a fel-le-úszással. Ez mindenkit lenyűgözött.

- Milyen további lépéseket tervezel?

- Megy tovább az egyeztetés, az e-mailezés is, ha úgy tetszik, a könyörgés, hogy próbáljuk meg "hivatalosan" a dolgot. Egyre inkább úgy érzem, hogy lesznek partnerek. A legnagyobb lehetőséget továbbra is az amerikai egyetemi bajnokságban látom, ez lehetne a legnagyobb próbatétel. Abban reménykedem, hogy Bruce Wigo barátommal meg tudunk állapodni és talán ott könnyebben keresztülvihető a kísérleti játék megvalósítása.

- Végezetül foglaljuk össze, hogy a már említett szabálymódosítási javaslatokon kívül milyen ötleteket szeretnél kipróbálni.

- Hosszabb támadási idő: akár 35 másodpercig, mert a néző számára a játék így izgalmasabb.

A szöglet az legyen szöglet. Mi az, hogy ha blokkról megy mellé, akkor az semmi?

El kell törölni minden kétértelmű, a laikus számára érthetetlen szabályt, víz alá vitt labda, két kéz, kontrafault. A fault akkor is az, ha a csatár fogja a labdát.

Tovább kellene emelni a mérkőzések játékidejét. Én négyszer tízperces időtartamra gondoltam és a kétperces szünetek helyett hármat lehetne pihenni a félidei ötperces mellett. A játékot fel lehetne gyorsítani, például a középkezdésnél nem kellene megvárni, hogy mindenki visszaérjen a saját térfelére - miként a kézilabdában az már megszokott.

Végezetül: el kell érni valahogy, hogy a játékvezetők a támadójátékot preferálják.

- Köszönöm a beszélgetést, kíváncsian várjuk az újabb fejleményeket.