ENGLISH VERSION // Varga Dániel dolgozik. És most nem az évi 2190 kilométer úszásra, 18320 kapura lövésre, 916 edzésre gondolunk, bár az sem csak szórakozás, hanem komoly munka is. Dani a főiskolai tanulmányokhoz szükséges gyakorlatot "valódi" munkahelyeken szerzi meg. Tapasztalatairól érdeklődtünk.

- Voltál diákként nyári munkán, vagy bárhol munkahelyen korábban?

- Néhány éjszakát eltöltöttem egy pékségben, illetve két-három alkalommal voltam Fejér Miki bácsi segítségével a Régi Sipos étteremben azzal az ambícióval, hogy én ott majd megtanulok főzni. Ennél komolyabb munkaviszonyom nem volt még.

- Mit tanulsz, s ott milyen jellegű gyakorlatra van szükség?

- A Nemzetközi Üzleti Főiskola harmadéves hallgatója vagyok, az öcsém egyébként ugyanide jár, ő másodéves. Ezt a harmadik évet úgy nevezik, hogy szakmai gyakorlati év, ami azt jelenti, hogy szeptembertől májusig-júniusig egy cégnél elhelyezkedve dolgozni kell. Én ezt az "évadot" két félévre osztottam. Az elsőt a Volvo Autó Hungária Kft.-nél töltöttem, most pedig már a Vodafone-nál vagyok. Mindkét cég a Magyar Vízilabda Szövetség támogatója, így mondhatom, hogy életem első állásinterjúján nem volt nehéz dolgom. Hamar felvettek.

- Nem csodálkozom, hogy volt protekciód... De az érdekelne, hogy mire használtad fel, mit kértél, amikor "kezdeményezted a foglalkoztatásodat"?

- Azzal a kéréssel fordultam a Volvonál Sztárcsevity Andrea marketing-igazgatóhoz, a Vodafone-nál pedig Beck György vezérigazgatóhoz, hogy segítsenek abban: ezt az egy évet ne egyszerűen kipipáljam, valóban engedjenek betekintést a cég működésébe. Hadd ismerjem meg, hogy mi történik egy ilyen vállalatnál, hogy működik a szervezet. Előbb-utóbb elérkezik az idő, hogy döntsek arról, mivel szeretnék foglalkozni, s ez a gyakorlat nagyon sok információt ad a majdani döntéshez. Fontos volt, hogy ne kávét főzzek és fénymásoljak, hanem valóban ismerjem meg, hogy milyen a szervezeti struktúra, milyen a kommunikáció, hogy néz ki egy tárgyalás, mik a konklúziók és egyáltalán, mik a trendek, merre tart a vállalat.

- A tanulmányaiddal mindez hogy függ össze? Mit tanultál konkrétan? Milyen a szakirány?

- A Nemzetközi Üzleti Főiskolán általános gazdálkodás szakon vagyok, ami azt jelenti, hogy nem szakosodtam, tehát egyelőre nem döntöttem el, hogy milyen irányba akarok pontosan elmozdulni. Azt hiszem, erre éppen ez az év ad majd választ - legalábbis reményeim szerint. Most sok mindenbe belekóstolok, gyűjtöm a tapasztalatokat.

- Ez gyakorlatilag menedzserképzés?

- Mondhatjuk, igen. Közgazdász alappal.

- Az első félévet a Volvónál töltötted. Mi lepett meg? Mi volt az, amit különösen érdekesnek találtál?

- Az első meglepetés egy helyi szokás volt. Szeptember közepén-végén kerültem a Volvóhoz, s nekem 25-én van a születésnapom. Süteménnyel leptek meg, ami a kedves gesztuson túl azért érdekes, mert nálunk a csapatban - a Vasasban és a válogatottban is - mindig az ünnepelt viszi az ajándékot, a süteményt. Itt meg engem várt. Szóval máris teljes lelkesedéssel üdvözöltem a cégnél uralkodó szervezeti magatartást...

- Nem tudom, hogy fogalmazzak nagyon finoman..., lehet, hogy ha valaki nem olimpiai bajnok, az első munkahetén nem kap süteményt a születésnapján...

- Lehetséges, de ez egy tőlem függetlenül létező szokás. Ezzel kapcsolatban van is egy tartozásom, megígértem, hogy megmutatom az olimpiai aranyérmemet, amivel még mindig adós vagyok. A sütemény ilyen szempontból mindenképpen előlegezett bizalom volt. Pótolni fogom a lemaradást. Mindenesetre tényleg nagyon jól esett és az így megalapozott hangulat végigkísérte az ott eltöltött négy-négy és fél hónapot.

- Mit csináltál konkrétan?

- Ezt úgy kell elképzelni, hogy szabadidőm általában két edzés között van. Tehát kettőtől fél hatig-hatig voltam bent, heti három, jó esetben négy alkalommal. Törekedtem arra, hogy amikor csak lehet, bent legyek, hiszen mondtam, hogy nem túlélésre szántam ezt az évet, hanem arra, hogy tényleg eltanuljak mindenfélét. A marketing osztályon tevékenykedtem (akkor velem együtt öten voltak ott), s főként marketinggel kapcsolatos munkát végeztem. A leghasznosabb mindig az volt, amikor kérdezhettem olyan jól képzett szakembereket, akik a Volvóban dolgoznak. Beszélgethettem az ügyvezető igazgatóval, a marketing-igazgatóval, bármelyik munkatárs nyitott volt arra, hogy a kérdéseimre válaszoljon. Ez volt a leghasznosabb a dologban.

- Volvo után Vodafone. Ott mit tapasztaltál? Most zajlik, ugye?

- Most zajlik. Az én aspektusomból az alapvető különbség az, hogy míg a Volvónál öten voltunk a marketingen, a Vodafone-nál az épület egy teljes szintje a marketinggel foglalkozik, és még van egyharmad szint eggyel lejjebb. Több mint száz embernek ad munkát a marketing, nyilván a Vodafone marketing-költségvetése is többszöröse a Volvóénak. Tehát alapvetően más volumenről van szó, illetve sokkal szélesebb körű marketingtevékenységről, hiszen saját gyártású reklámfilmektől kezdve sokkal több eseményt is szponzorálnak. Gyakoribb a megbeszélés is a napi munka során, s mivel a kérésem itt is ugyanaz volt, rengeteg meetingen vettem-veszek részt. Ilyenkor előtte mindig rákérdezek néhány vezetőnél, hogy mi várható, mi a Vodafone elképzelése az ügyféllel kapcsolatban. Akkor is ott vagyok, amikor már maguk között kiértékelik a történteket, tehát látom az előkészületektől kezdve a konklúzió levonásáig az egész folyamatot.

- Amikor egy ilyen tárgyalás elkezdődik, bemutatnak, kiderül, hogy mit keresel ott? Kerültél már ezzel kapcsolatban érdekes helyzetbe?

- Két történet jut eszembe, ami érdekes lehet. Természetesen mindig bemutatnak. Néhány esetben tudják is a partnerek, hogy vízilabdázom. Az egyik érdekes történet a Volvónál volt, amikor éppen a Vodafone jött tárgyalni egy anyaggal, amivel szerették volna meggyőzni a Volvót. Ez önmagában egy fura szituáció volt, de az összemosolygáson kívül más "következmény" nem volt. A másik már a Vodafone-nál történt, amikor egy társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos pályázatra jelentkező kreatív ügynökség képviselői jöttek. Az egyik kampányötletük az volt, hogy vízilabdásokat vonjanak be a kampányba. Én pedig jót szórakoztam a bemutatott diákon és a tervezet vízilabdával kapcsolatos ötletein. Kicsit zavarba jöttek, nem tudták, hogy én is ott leszek.

- Ez tényleg jópofa, megértem a zavarukat. A szakmai gyakorlat során le tudtál már szűrni valamit, rendszerezted már a tapasztalataidat?

- Ez az év számomra elsősorban arról szól, hogy akarok-e beosztottként dolgozni akár egy nagy multiban, akár közepes multiban, mint például a Volvo. Ne az legyen, hogy a búcsúmeccsem után másnap azon kell gondolkodnom: akkor én most mégis mihez kezdek magammal. Ha ez tetszik, akkor rendben van, tudom, hogy itt kell továbblépnem, ha nem tetszik, akkor másban kell gondolkodnom. Szándékosan nem válaszolok a kérdésre, hiszen nem tudom még a választ, s hál' Istennek, 25 és fél évesen nem is kell tudnom. De az biztos, tetszik annyira, hogy nem mondom azt már most, hogy nem.

- Nyilván látod, hogy máshogy kezelnek. Az ember elvégez egy egyetemet, elmegy gyakorlatra, vagy az első munkahelyére. Nem biztos, hogy csak jóindulatú emberekkel találkozik. Erről már talán hallottál valamit... Esetleg megkeserítik az életét, féltékenyek szakmailag. Komoly harc folyik, válság is van, nincs biztonságban senki és egyszer csak jön valaki, aki fiatal, tapasztalatlan. Olimpiai bajnok vagy, ismert sportoló, ráadásul, ha kinyitjuk a tévét, azt halljuk, hogy "Varga Dániel vagyok", vagyis ugyanebben a közegben téged zászlóként emelnek a magasba... Te pedig most odamész a "zászlótervezők" közé - ez egy érdekes szituáció. Magadban ezt mennyire tisztáztad le, tudod-e, hogy nem biztos, hogy a Te személyes képességeidnek szól a kedvesség, a figyelem. Lehet, hogy egy 25 éves ember nem jut be Beck Györgyhöz, hogy tanácsot kérjen tőle, esetleg három év is eltelik, hogy pályakezdőként pár szót tudjon váltani ilyen szintű vezetővel.

- Ez egy hosszú, de jó kérdés volt. Tisztában vagyok azzal, hogy kivételezett helyzetben vagyok, és olyan dolgokat kapok meg lehetőségként, amivel más 25 éves nem élhet. de egyrészről azt hiszem, nagyon sokat tettem is ezért, nyilván vízilabdázóként. Másrészről pedig - a Volvót mondom, mert a Vodafone-nál csak négy hete vagyok - a Volvónál szikrája nem volt annak, hogy ez bárkiben rossz érzést váltson ki. Fantasztikusan jó közösség és nekem ez azért fontos, mert mondhatom, hogy a társasági, közösségi élet színtere nekem mindig is az uszoda volt, azon belül az a csapat, amelyikben éppen játszottam.

Mivel az iskolát magántanulóként végeztem, nem volt meg az a közösségi élmény, ami az átlagos embereknek. És én azt hittem, hogy a csapatomnál tapasztalt közösségi légkör teljesen egyedi, máshol ilyen nem tud kialakulni. Az uszodai közösség annyira jó, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy az úgynevezett versenyszférában is lehet ilyen. A Volvo erre rácáfolt. Nem hiszem, hogy a jelenlétem bárkiből is rossz érzést váltott ki. Sőt, úgy gondolom, - jobb szó most nem jut eszembe - egyfajta hozzáadott érték voltam, hiszen ha másra nem, de ha valakinek vízilabdával kapcsolatos szakmai kérdése támadt, arra mindig tudtam válaszolni. Pénzt természetesen egyik helyen sem vettem fel, fizetést nem kértem. Azt hiszem, ez egy kölcsönösen előnyös, "mindenki jól jár" szituáció. Ami a Vodafone-t illeti, több mint ezer ember dolgozik ott, nagyon sokkal nem is kerültem kapcsolatba. Akikkel találkozom folyamatosan, azoktól kivétel nélkül pozitív visszajelzést kapok, s ezek őszintének tűnnek. Persze ez szólhat az aranyéremnek is, de azt hiszem, nem vagyok túlságosan konfliktusos személy, hogy meg kelljen játszaniuk az embereknek magukat. Az alapvető kérdésedre visszatérve például: a büdös életben nem fog kiderülni, hogy milyen festő vagyok, mert mindig is Varga Dániel, "az olimpiai bajnok festő" leszek. Ez nem zavarhat. Ha ez zavarna, akkor azt mondanám, hogy túl szerény vagyok. A túl szerénység ugyanolyan hibája az embernek szerintem, mint a túlzott önbizalom.


Még annyit, hogy természetesen látom azt, hogy mi zajlik a világban és mennyi gond van az emberi sorsokat illetően, azt is, hogy nagyon sok embernek egzisztenciális problémái vannak és egyre több a munkahelyi leépítés is. Éppen ezért meggyőződésem, hogy tényleg összetehetjük a kezünket mi, vízilabdások, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk, ami a hobbink is, és meg tudunk élni ebből. Ezt meg kell becsülni! És egyre többször jut eszembe az, amit az olimpia óta különösen erősen érzek, hogy a vízilabdától nem csak kapni kell (persze nagyon sokat tettünk is azért, hogy "kaphassunk"), nem csak - csúnyán szólva - kivenni kell belőle, hanem igenis vissza kell adni, visszaadni azt, amit kapunk. Egyfajta felelősségvállalásról beszélek, elsősorban az utánpótlással kapcsolatban. Mondok példát: el kell menni iskolákba, ha meghívnak; el kell menni olyan rendezvényekre, ahol fontosak vagyunk azoknak, akik ott vannak. Promotálni kell a megfelelő módon a vízilabdát, egyáltalán a sportolást és az ifjúságnak a közösségben hasznosan eltöltött tevékenységét. Megtehetjük, illetve tehetünk érte, mert jelenleg elég kevés olimpiai bajnok van Magyarországon és ezért ez számunkra komoly felelősség.


- Az imént szóba hoztad a festést. Az utolsó információnk ezzel kapcsolatban az, hogy hosszabb kihagyás után hamarosan újra képeket csinálsz majd. Hol tartunk most?

- Mindenesetre a technikai feltételek adottak, ugyanis végre van egy műtermem. Ez azt jelenti, hogy bérelek egy 16 négyzetméteres szobát. Ideális helyen van, a lakásom és a Komjádi között félúton. Erre törekedtem is, hiszen ha éppen olyan kedvem van, akkor le tudok ugrani és megpróbálhatom megvalósítani, ami eszembe jutott. Szóval minden megvan, beleértve az ötleteket is. És ez már manifesztálódott is néhány új képben. Olyan mennyiségű képanyag még nem gyűlt össze, hogy új kiállítás legyen, de nem is siethetek vele, mert ha sietek, az meglátszik a képeken. Májusra terveztem egy kiállítást, de ez átcsúszik szeptemberre vagy talán októberre. Elég exkluzív helyszínt sikerül találni, ez már biztosnak tűnik.

- El lehet árulni?

- Még nem.

- Köszönöm a beszélgetést és jó munkát kívánok az összes munkahelyeden!