Vasas-Eger 45 cikkben szerepel.
hozzászólás, 2010-05-12

Szécsi Zoltán szerint szép álom volt, de senki nem vehette komolyan, hogy az Eger három egymást követő győzelemmel nyeri meg a bajnoki címet. A Szőnyi úton egy nagyon motivált Vasas fogadta az egrieket, akiknek ráadásul a meccs első szakaszában szinte semmi nem sikerült. Birosék meccs utáni nyilatkozataiból kiderül, hogy egyáltalán nincsenek elkeseredve, következik a harmadik találkozó, ismét Egerben, szombaton 12.00 órakor. A bronzérmet a harmadik meccs dönti el, szombaton. Tovább...

hozzászólás, 2010-05-12

A bajnoki döntő második összecsapása. Az elsőt az Eger nyerte, ötméteresekkel. Ha a két csapat nem jutna dűlőre a rendes játékidőben, illetve a hosszabbításban sem, a Vasasnak nyolc napon belül a harmadik büntetőpárbaját kell megvívnia. Tovább...

hozzászólás, 2010-05-12

A második mérkőzéssel folytatódik a Vodafone OB-1 döntője. A Vasas a Szőnyi úton próbálja kiegyenlíteni szerdán, Egerben keletkezett hátrányát. A bronzmeccs már be is fejeződhet, ha a Szeged nyer a Népligetben. Létay Krisztián, Hegedüs Gábor, Jászberényi Gábor és Baksa László nyilatkozata a VLV-nek. Tovább...

hozzászólás, 2010-03-15

Higgadt, taktikus játékkal a Szőnyi úton is győzni tudott a ZF Eger, s ezzel a bajnokság alapszakaszának győztese lehet. A Vasasnak nem ment, s a végén a feszültséget sem bírták a piros-kékek, cserés és csere nélküli kiállítás is sújtotta őket, ami végképp megpecsételte a sorsukat. A régi időkre emlékeztető rangadói hangulat jellemezte a mérkőzést, amelyről videót és fotót mutatunk. Tovább...

hozzászólás, 2010-03-12

Két rangadó szerepel a Vodafone OB-1 soron következő fordulójának programjában. Mindkettő nagy jelentőségű, hiszen a Fradi-Honvéd meccsen a négy közé jutás a tét, míg a csúcsrangadón, a Vasas-Eger találkozón eldőlhet az alapszakasz győztesének kiléte. Előzetesünk a teljes programmal és nyilatkozatokkal. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-27

A Vasas ezúttal hozta a hazai meccset, így a bajnoki döntőben 2:1-re vezet és már csak egyszer kell nyernie, hogy megvédje címét. Az Eger 4:1-re vezetett, de előnyét nem tudta bebiztosítani, megőrizni, s a Vasas az utolsó negyedben fordított. A következő meccs pénteken lesz Egerben. A meccs összes gólja, valamint Hegedüs Gábor, Szécsi Zoltán, Varga II. Zsolt, Kiss Csaba, Varga Dániel, Kis Gábor, Hosnyánszky Norbert és Steinmetz Barnabás nyilatkozata. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-22

Péntek este 19.30-kor a Komjádi uszodában megkezdődik a Vodafone OB-1 döntője. Előzetesünkben Biros Pétert, Szécsi Zoltánt, Hárai Balázst, Varga Dánielt, Kis Gábort és Nagy Viktort faggatjuk, valamint visszatekintünk a Vasas és az Eger korábbi összecsapásaira. Tovább...

hozzászólás, 2009-05-22

Telt ház előtt meglepetésre vendéggyőzelemmel kezdődött a Vodafone OB-1 döntője. A címvédő először kapott ki ebben a bajnokságban - számára talán a legrosszabbkor. A meccs összes gólja, valamint Biros Péter, Hegedüs Gábor, Kiss Csaba, Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Nagy Viktor nyilatkozata. Tovább...

hozzászólás, 2009-03-21

Az Euroliga-csoportkör utolsó fordulója. A Vasas másodikként továbbjutott - első nem lehet, az Eger pedig már korábban elvesztette továbbjutási esélyét. Mindkét csapat célja az, hogy jó játékkal önbizalmat szerezzen a szezon további részére. Tovább...

hozzászólás, 2009-03-20

Újabb európai kupahétvége következik. Az Euroliga-csoportokban a legjobb nyolc mezőnye alakul ki, a LEN Kupában azonban már a döntő a tét. Előzetesünkben ismertetjük a programot és megszólaltatjuk a magyar szereplőket.  Tovább...