Molnár Tamás 167 cikkben szerepel.
hozzászólás, 2010-11-08

Közismert, hogy háromszoros olimpiai bajnokunk, a még mindig aktív játékosként szereplő Molnár Tamás nem edzőként, hanem játékvezetőként képzeli el visszavonulása utáni közvetlen vízilabdás jövőjét. Bár még első karrierje sem ért véget, a másodikban is jelentős lépést tett előre a hétvégén, amikor részt vett a FINA kétnapos játékvezetői kurzusán, amelynek végén a nemzetközi szerepléshez nélkülözhetetlen vizsgát is letette. Tovább...

hozzászólás, 2010-10-29

Bár egy meccset már lejátszottak, igazából ma indul a 2010-11-es Vodafone OB-1-es bajnokság. Körkérdésünkben a tavalyi pontvadászat első hat helyezettjének egy-egy reprezentánsától érdeklődtünk - ugyanarra a három kérdésre kértünk választ. Tovább...

hozzászólás, 2010-10-08

Ebben a cikkünkben folyamatosan közöljük a hétvégi Euroliga-selejtezők és LEN Kupa-mérkőzések eredményét, a meccsek utáni nyilatkozatokat, reményeink szerint fotókat és videókat. Érdemes tehát folyamatosan frissíteni ezt a cikket, mert a következő napok minden fontos képi és szöveges információval itt jelentkezünk. Tovább...

hozzászólás, 2010-09-27

A LEN luxemburgi központjában hétfőn elkészítették az Euroliga-selejtezők második körének csoportbeosztását. A Szeged Újvidéken célozza meg a főtáblát jelentő első-második helyet a Vojvodinával, a Sintez Kazannyal és a Bresciával egy csoportban. Az Eger Berlinben szerepel, s a Spandau 04, a Mladost Zágráb és a Marseille közül legalább kettőt meg kell előznie a továbbjutáshoz. Tovább...

hozzászólás, 2010-09-26

A Primorje Rijeka nyerte a szegedi csoportselejtező-tornát, miután az utolsó fordulóban gyakorlatilag minimális különbséggel legyőzte a Szeged-Betont, amely már a meccs előtt szintén továbbjutó volt. A harmadik helyen a francia Montpellier végzett, amely - Jászberényi bravúrjainak köszönhetően - legyőzte a Nagyváradot. E két csapat a LEN Kupában folytathatja. Az Euroliga következő selejtezőkörének csoportbeosztását hétfőn készítik el. Tovább...

hozzászólás, 2010-09-25

Második mérkőzését is megnyerte és ezzel az utolsó forduló eredményétől függetlenül továbbjutott Euroliga-selejtezőcsoportjából a Szeged-Beton. Molnár Papeszék vasárnap a csoportelsőségért játszanak a Varga-testvérek, a Rijeka csapata ellen. Tudósításunk a szombati napról - sok videóval. Tovább...

hozzászólás, 2010-09-20

A múlt héten kapcsolódott be Szegeden csapata munkájába Molnár Tamás, aki a teljes nyarat Máltán töltötte, s máltai bajnokként tért haza. A háromszoros olimpiai bajnokot friss élményeiről faggattuk. Tovább...

hozzászólás, 2010-05-12

Szécsi Zoltán szerint szép álom volt, de senki nem vehette komolyan, hogy az Eger három egymást követő győzelemmel nyeri meg a bajnoki címet. A Szőnyi úton egy nagyon motivált Vasas fogadta az egrieket, akiknek ráadásul a meccs első szakaszában szinte semmi nem sikerült. Birosék meccs utáni nyilatkozataiból kiderül, hogy egyáltalán nincsenek elkeseredve, következik a harmadik találkozó, ismét Egerben, szombaton 12.00 órakor. A bronzérmet a harmadik meccs dönti el, szombaton. Tovább...

hozzászólás, 2010-05-05

Mindkét elődöntő befejeződött, szombaton a hevesi fővárosban megkezdődik a Vodafone OB-1 döntője. Az egriek magabiztosan behúzták a kötelező győzelmet, a Vasas viszont túlórázott: a Szeged elleni utolsó párharcban a hosszabbítás sem döntött, ötméteresekkel nyertek a piros-kékek. A Vasas-Szeged összes gólja, nyilatkozatok Egerből és a Szőnyi útról. Tovább...

hozzászólás, 2010-05-04

Ezt a rövid kérdést tettük fel a szerda esti két elődöntő négy részvevőjének. Ugye világos? A Vasas és az Eger is 7:4-re vezet, mindkét csapat otthon játszik és ha nyer, bejut a döntőbe. Tévéközvetítés nincs, igyekszünk majd a csaknem egy időben zajló két meccsről folyamatosan, élőben tájékoztatni az olvasókat. Tovább...