Nagyvárad 38 cikkben szerepel.
hozzászólás, 2009-09-03

A figyelem most már a klubok felé fordul, hiszen Európa-szerte megkezdték a felkészülést a csapatok az új szezonra. Egy hét múlva Nagyváradon rendeznek rangos tornát három magyar klub részvételével, két hét múlva pedig sor kerül a hagyományos szegedi Hídépítő Kupára, amelynek mezőnye most vált véglegessé. Tovább...

hozzászólás, 2008-06-18

Szerda este megérkezett Nagyváradra a magyar csapat. Kemény Dénes edzést vezényelt a fiúknak, és közben a vlv-nek telefonon elmondta, hogy a most következő két barátságos meccs fontos lesz számára a csapatkijelölés szempontjából. Elképzelhető, hogy a malagai (és feltehetően pekingi) 13 kihirdetésével nem várja meg a szombathelyi ING Kupa, vagyis a jövő hét végét. Tovább...

hozzászólás, 2008-06-16

Az ötkarikás felkészülés jegyében Románia legjobbjaival játszik a héten két alkalommal is barátságos mérkőzést az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott. Erről a hétfői edzést követően, a medence partján tájékoztatta a vezetést a csapat és a szövetség vezérkara. Az eseményen bemutatkozott a szövetség új szponzora, a MOL, amelynek idei (nem közölt összegű) juttatását kizárólag a magyar férfi csapat pekingi teljesítményének jutalmazására fordítják... Tovább...

hozzászólás, 2008-03-23

A közös magyar-román pályázat 9:6 arányú vereséget szenvedett, így 2010-ben nem Debrecenben és Nagyváradon, hanem a jelenlegi világbajnok otthonában, Zágrábban rendezik meg a vízilabda Európa-bajnokságot. Erről a LEN vezetősége döntött vasárnap Eindhovenben, az úszó EB helyszínén. Nem született döntés arról, hogy az idén júliusi malagai EB-re felemelik-e a válogatottak 13-as nevezési játékoskeretét 15-ösre. Részletek és Kemény Dénes reagálása. Tovább...

hozzászólás, 2008-03-11

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a FINA nem a mostani hétvégén, a nagyváradi kvalifikációs világselejtező után készítette el az olimpiai vízilabda-torna „kiemelését”. A két hatos csoportba összesorsolandó hatszor két pár kialakításának elveit már korábban meghatározták. Emiatt aztán kis híján burleszkbe fulladt a nagyváradi torna végkifejlete... Tovább...

hozzászólás, 2008-03-06

Az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül hat válogatottnak már elszálltak az olimpiai reményei a nagyváradi kvalifikációs tornán. Az első igazi rangadót is lejátszották: a felkészülés alatt a szerbeket is elpáholó görögök a házigazda szerepkörét betöltő Romániát múlták felül, ezzel továbbra is vezetik a B jelű csoportot. Az A csoportban Németország tűnik a biztos befutónak, válogatottjuk magabiztosan menetel Peking felé. Tovább...

hozzászólás, 2008-03-06

Utolsó állomásához érkezett a férfi olimpiai kvalifikációs rendszer. A helyüket eddig már biztosított válogatottak mellett már csak négy csapatnak lehet esélye, hogy kijusson a pekingi olimpia vízilabda-tornájára. Ezt az utolsó lehetőséget a Nagyváradon, vasárnap kezdődő világselejtezőn lehet megragadni. Tovább...

hozzászólás, 2008-03-03

Nagyváradon megkezdődtek az Férfi Vízilabda Olimpiai Világselejtező küzdelmei, ahol az első két játéknapon az esélyesek általában nagy gólarányú győzelmeket arattak. Az első komolyabb rangadón Románia és Oroszország válogatottja feszült egymásnak, s mérkőzést a meggyőző játékot mutató hazai gárda nyerte. Tovább...