FACEBOOK

Megszólalt a csapat pszichológusa

Megszólalt a csapat pszichológusa
hozzászólás, 2013.12.16.

Nem lehet azt mondani, hogy a vb-győztes válogatott stábjának tagja, Imre Tóvári Zsuzsanna rendszeres médiaszereplő lenne. Hétfőn reggel a DigiSport Reggeli Start című műsorának vendége volt A KÖNYV megjelenése kapcsán.

A beszélgetés apropóját a vlv gondozásában most megjelent Barcelona kulisszatitkai című könyv adta, ugyanis a kötetben interjú olvasható a csapat pszichológusával.

Szombathy Pál műsorvezető a szakember szerepét, munkamódszereit igyekezett feltárni, s közben - miként a könyvben szereplő interjúból is - megtudhattunk sok érdekes részletet a csapatról. Nem csak egymást, lehetőleg az edzőt is szeretni kell ahhoz, hogy szárnyaljon a csapat, a problémákat egyéni és csoportos beszélgetések során muszáj tisztázni, hogy a játékban való együttműködést semmi se zavarja.

A Benedek-éra első évét a szakember úgy jellemezte, mint egy párkapcsolat kezdetét. Még új minden, frissek az érzések, magával ragadó az egyéni ambíciók és a közös sikerek összefüggése. Most lassan új helyzet áll elő, ami a pszichológus számára is teendőket jelent. Ráadásul a budapesti EB önmagában is komoly feladatot ad abból a szempontból, hogy megpróbálják-e bekapcsolni a hazai közönség várható hatását a felkészülésbe vagy inkább a koncentrációt, minden külső tényező kizárását helyezzék előtérbe.

Hát ilyen kérdésekről szól a ma reggeli beszélgetés. Érdemes megnézni!

VLV-VIDEÓ: (DigiSport):