Bedő Krisztián egyesével veszi a lépcsőfokokat, mégis rakétasebességgel halad előre. A csapat húszéves benjaminja Kis Gábort helyettesíti majd a barcelonai világbajnokságon.

- Hogy lehetett Nagykanizsán elkezdeni a vízilabdázást?

- Először úsztam, két évig. Nagyon unalmas volt, faltól falig...

- Miért csináltad akkor éppen ezt?

- A szüleim találták ki, mondván, hogy ez minden sportok alapja. Két év után elegem lett belőle, teljesen abbahagytam, aztán egy év kihagyás után indultam egy nagykanizsai úszóversenyen, egy diákolimpián, amit megnyertem. Ott figyelt fel rám egy vízilabdaedző és azt mondta: nem létezik, hogy ne sportoljak valamit, esetleg éppen a vízilabdát... Szabó Szilárd volt, a nevelőedzőm, s el is mentem vele vízilabdázni. Talán az első komolyabb megmérettetésem egy Sulipóló-verseny volt, ahol az egyik legjobb játékos lettem és akkor gondoltam először úgy, hogy ez lehet majd az életem.

- Hány éves voltál akkor?

- Tíz-tizenegy. Aztán lassan kinőttem a korosztályomat és Nagykanizsát. Arra gondoltam, hogy megpróbálom megmérettetni magam országos szinten és mivel a Nagykanizsa csak a dunántúli bajnokságokban indult, úgy döntöttem, hogy a középiskolát már Kaposváron kezdem el. A Kaposvár szerepelt az országos bajnokságban, a serdülő is, így ki tudtam magamat próbálni. Az első mérkőzésem a BVSC ellen volt. Négy gólt lőttem azon a meccsen és az ellenféltől azonnal megkeresett Petlyánszki Péter, hogy nekem mindenféleképpen fel kellene költöznöm Budapestre és a BVSC-ben kellene játszanom.

- Közbevetőleg: ekkor már voltak kialakult posztok, már center voltál?

- Ameddig Nagykanizsán voltam, játszottam mindenhol, aztán amikor Kaposvárra kerültem, ott lettem "rákényszerítve" a centerezésre...

- Mi volt a "kényszerítő erő"?

- Az, hogy nagyobb voltam a társaimnál.

- Így dőlt el a sorsod, ezen múlt?

- Igen.

- Azt mondták, hogy akkor te bemész verekedni?

- Igen, nagyjából így történt.

- És te ezt elfogadtad és attól kezdve próbáltad külön figyelni a nagyokat, elsajátítani ennek a posztnak a jellemzőit?

- Igen, pontosan. Senki nem tanított erre, igyekeztem mindenkitől ellesni valamit, így alakult ki a saját centerjátékom.

- Kik voltak akkor azok a centerek, akiket figyeltél?

- Papesz! Papesz, egyértelmű...

- És mi volt az, ami ezt ilyen egyértelművé tette?

- Nagyon tetszett nekem az ő "ellépős játéka", amit próbáltam ellesni tőle.

- Szóval megkeresett a BVSC...

- Igen. De azt az évet még lehúztam Kaposváron, nem akartam egyből elmenni, majd 2009-ben jöttem Budapestre. A BVSC serdülő II-be.

- Hány éves voltál?

- Tizenhat.

- A szüleiddel együtt jöttél?

- Nem, egyedül. Kollégiumban laktam és a Csanádi Árpád gimnáziumba jártam. A serdülő kettőben egyből gólkirály lettem, 106 gólt lőttem és felfigyeltek rám az akkori ifiválogatott vezetői. Behívtak és rögtön azon a nyáron már első számú center voltam a stuttgarti EB-n.

- Hogy sikerült az a torna?

- Hatodik hely..., egy időben mi gyűjtöttük a hatodik helyeket :-)

- És neked hogy ment, tudtál bizonyítani?

- Igen, én lőttem a legtöbb gólt a magyar csapatból, úgyhogy ez is jól sikerült számomra.

- Akkor menjünk tovább...

- Lassan bekerültem a BVSC felnőttbe. Akkor lett ott edző Dabrowski Norbi. Ez már az ifi I-es időszak volt és onnantól kezdve játszottam három évig a BVSC felnőtt csapatában.

- Az első OB1-es meccsed hány éves korodban volt?

- Tizenhét éves voltam. Az első évben nagyon keveset játszottam, inkább a kispadot koptattam, de már a második évben mondhatni, hogy meghatározó szerepet kaptam. Dabrowski Norbi egyre jobban megbízott bennem, sokat segített, külön is foglalkozott velem, akkor ő már látott bennem valamit. Az uszodán kívül is segített, hiszen nem voltak velem a szüleim, tényleg a szállástól az étkezésig, iskolai dolgokig sok mindenben mellettem volt.

- Szinte már itt is vagyunk napjainknál, mész Egerbe - Dabrowski Norbi után....

- Igen.



- Azt vettem észre az élettörténetedből, hogy bárhova kerültél, mindig azonnal tudtál bizonyítani. Ahova "pottyantál", ott rögtön sikerült felhívni magadra a figyelmet, s folyamatosan, ráadásul gyorsan kerültél lépcsőfokról lépcsőfokra - felfelé. Ezt minek tulajdonítod?

- Erre tettem fel az életemet, amikor 13-14 éves koromban elköltöztem otthonról. Nem volt könnyű, éppen akkor született meg a kisöcsém, nehéz volt otthagyni a családomat. Attól kezdve viszont az életem a vízilabda.

- Gondolom, leült a családi tanács és megbeszéltétek. Mit mondtak a szüleid?

- Támogattak. Édesanyám nehezen tudott elengedni, de látták, hogy ez érdekel engem és támogattak.

- Akkor, amikor ez zajlott, 13-14-15 éves voltál. Gondoltál arra, hogy a legnagyobbak közé kerülhetsz? Vagy csak ezt élvezted és itt kerested az érvényesülést?

- Mindig az éppen következő célt tűztem ki magam elé és ez tényleg látszik is abban, ahogy jöttek azok a bizonyos lépcsőfokok, amikre sikerült mindig fellépnem. Nyilván elképzeltem egy végső célt, de azt nem gondoltam, hogy húszévesen itt lehetek a legjobbak között.

- Eljutottunk a válogatottbeli meghívóig. Azért elég sok embert meghívnak keretedzésre, még hivatalos meccset is sokan játszanak, de világversenyre kijutni a magyar válogatott tagjaként - azért ez nagyon nagy dolog. És bárhogyan is történt (hiszen Kicsi sérülése nyitotta meg a lehetőséget), de szinte azonnal bizonyíthatsz, esélyed van nagyot nyújtani és jelentős eredményt elérni a csapattal. Jöhet egy újabb lépcsőfok. Hogy látod, van ebben szerencse is? Vagy minek tulajdonítod, hogy tovább folytatódik az egyenes ívű pályád?

- Beszélgettük erről a többiekkel a sportpszichológussal együtt tartott foglalkozáson. Egyértelműen azt mondták: ne gondoljak arra, hogy ez szerencse, én ezért megdolgoztam, ők ezt látják és megérdemlem, hogy itt vagyok. Én erre azt mondtam, hogy egyelőre nehéz ezt elfogadni, tényleg érzem a szerencse szerepét, de örülök annak, hogy így gondolják és megpróbálom én is így felfogni.

- Láttam egy kedves beírást a Facebook-on, az oldaladon, ha jól emlékszem, Német Tonitól származik, és az van benne, hogy „b..ál oda nekik”…

- Sánta Danitól származik, csak Németh Toni is meg van benne jelölve! :-)

- Ez érdekes, mert mindketten centerek, és a junior válogatottban egymás riválisai vagytok. Én úgy vettem ki, nagyon örülnek, hogy „eltűnsz onnan”! :-) Mit jelent az, hogy „b...ál oda nekik”?

- Ez azt jelenti, játsszak jól! :-) Tulajdonképpen a „mutasd meg nekik, hogy mit tudsz” - sajátos módon megfogalmazva!

- Hogyan estek neked ezek a reakciók? Mit szóltál, amikor ezeket láttad?

- Remek érzés, de Danival és Német Tonival mindig jó volt a kapcsolat. Minimális rivalizálás jellemezte, de mindenkinek megvolt a saját fontos része a junior válogatottban.

- Te jó közösségi embernek tartod magad? Csapatember vagy? Hogy látod a saját mentalitásodat?

- Mindenféleképp így gondolom, és ezt azért is merem kimondani, mert soha nem volt ezzel problémám, mindenkivel ki tudtam jönni az eddigi pályafutásom során. Nagyon ritka, szinte nem is tudok olyat mondani, hogy lett volna a csapatban olyan ember, akivel ne lettünk volna jó barátok.



- Szakmai szempontból mi az, amit az erényednek tartasz?

- A mozgékonyságomat centerposzton és az úszástudást, ezeket szokták kiemelni az edzők is.

- Mennyire vagy improvizáció-kész? Vannak-e váratlan ötleteid, amiket megvalósítasz? Mennyire készülsz egy meccsre? Kitalálsz-e előre dolgokat, amiket aztán megpróbálsz megvalósítani?

- Szokott olyan lenni, hogy előre lejátszok a fejemben bizonyos szituációkat. Pont most Madaras Norbi is kérte, hogy csináljam ezt egy-egy meccs előtt akár hetekkel vagy hónapokkal is. Képzeljek el bizonyos szituációkat, amibe belekerülök, és azt, hogy hogyan oldanám meg. Azaz ne ott kelljen improvizálnom, hanem ez már legyen meg a fejemben előre, s jusson eszembe, hogy „hoppá, erre tudok megoldást”, hiszen ezt már korábban átgondoltam.

- Gondolom, képzeletben rendszerint sikerül is megcsinálni, csak aztán élőben ott van a védő is!

- Igen! :-)

- Miben érzed úgy, hogy előre kell lépned?

- Fizikailag kell fejlődnöm, de úgy érzem, erre Eger nagyszerű helyszín lesz majd!

- Eljutottunk a mostani helyzethez. Nagyon furcsán alakult a centerposzt a Benedek Tibi-féle válogatottban, és akárhogy is nézzük, Kicsi kiesése neked jól jött, hiszen bizonyíthatsz a helyén. Nyilván Kis Gábor számára ez fájdalmas, és senki nem örül ennek, de te hogy éled meg? Egyrészt kiesik egy játékostársad, amit gondolom, te is sajnálsz, ugyanakkor neked viszont lehetőség arra, hogy húszévesen világbajnokságon vehess részt, ami hihetetlenül nagy dolog!

- Nagyjából ugyanígy gondolom. Kettős érzések vannak bennem, ez nyilvánvaló. Őszintén sajnálom Gábort, a világ legjobb centerének a hiánya nem egyszerű dolog.

- Ő a világ legjobb centere?

- Szerintem mondhatjuk ezt, igen! Őt pótolni nem lesz egyszerű. Egyrészt tehát sajnálom, másrészt viszont tényleg iszonyatosan örülök, de nem igazán merem kimutatni, nehogy úgy tűnjön, annak örülök, hogy Gábor kiesett. Én nem ennek örülök, hanem annak, hogy húszévesen sikerült ide eljutnom!

- Nincs rajtad nagy teher pont emiatt, hogy Kicsit kell helyettesíteni? Ez okozhat pszichés problémát, túl nagy elvárást magaddal szemben, nem érzel ilyet?

- De, érzek. Madaras Norbi vagy Hosnyánszky Norbi mondta, hogy ne próbáljam meg Kis Gábort helyettesíteni, én nem Kis Gábor vagyok, hanem Bedő Krisztián, azt csináljam, amit én tudok! Ne azzal foglalkozzak, hogy nekem most mást kell pótolni, hanem tegyek meg mindent, amire képes vagyok, ez segíteni fog a csapatnak.

- Szoktatok ilyen dolgokról beszélgetni egymással?

- Igen, előfordul.

- Mit vársz a világbajnokságtól, mit szeretnél elérni?

- Egy érmet! Nyilvánvalóan az a legfőbb cél, hogy megnyerjük, de már egy érem is nagyszerű dolog lenne.

- Izgulsz? Hogy készülsz? Ekkora versenyen még nem voltál...

- Ekkorán még nem... Megpróbálok úgy viselkedni, mintha nem lenne ez olyan óriási dolog, de érzem, nem ugyanolyan lesz, mint az eddigiek… Megpróbálok helytállni!
 
- Sok sikert kívánok! Van-e valami, amit fontosnak tartasz még elmondani?

- Gábornak szeretnék mielőbbi gyógyulást kívánni!

(Lejegyezte: Hohl Zsófi)