FACEBOOK

Eurokupa - eredmények

Eurokupa - eredmények
hozzászólás, 2012.10.18.

A Szolnok és a Debrecen is csoportelsőként jutott be az Eurokupa negyeddöntőjébe, így a következő sorsolásnál mindenképpen elkerülik egymást. Eredmények, nyilatkozatok:

Befejeződött az Eurokupa második selejtezőköre, s vasárnapra kialakult a második számú európai klubtorna legjobb nyolc csapatának mezőnye.

Mindkét magyar csapat első helyen jutott tovább, így valamelyik csoportmásodik lesz az ellenfele a legjobb négy közé jutásért folyó küzdelmek párosításánál, méghozzá úgy, hogy (amennyiben a LEN az eddig alkalmazott kiemelési rendszert követi) a mostani csoportjukból másodikként továbbjutott csapat nem lehet újra ellenfél.

Első helyen jutottak a negyeddöntőbe:

Savona (olasz), DEBRECEN, SZOLNOK, Radnicski Kragujevác (szerb)

Második helyen jutottak a negyeddöntőbe:

Dinamo Moszkva (orosz), Mataro (spanyol), Nice (francia), Florentia (olasz)


Eredmények:

B csoport, Debrecen

Mint szerdán jeleztük, a csoportba sorsolt Jarfalla Simsallskap lemondta részvételét. A svédek sérülésre, munkahelyi- és családi okokra hivatkozva léptek vissza. A csütörtöki technikai értekezleten a szervezők, a csapatvezetők és a LEN delegátusa végül úgy döntöttek, hogy az északi együttes helyett a DVSE és a Debreceni Egyetem közös OB IB-s alakulata, a DEAC részt vehet a tornán - természetesen nem teljes jogú résztvevőként, eredményei nem számítanak be a csoportküzdelembe.

2012.10.18., csütörtök

Enka Isztambul (török)-DEAC 16:5 (3:2, 2:2, 5:1, 6:0)

C.N. Mataro Quadis (spanyol)-AZ&PC Amersfoort (holland) 14:9 (5:3, 3:4, 3:2, 3:0)

Szabadnapos: Debrecen DVSE

2012.10.19., péntek

DEAC-C.N. Mataro Quadis 6:13 (2:4, 3:2, 1:2, 0:5)

Debrecen DVSE– AZ&PC Amersfoort 15:4 (4:1, 4:1, 2:1, 5:1)
Debrecen, v.: Brguljan (montenegrói), Schwarts (izraeli).
Debrecen: Mitrovics - Giorgetti 1, Varga T. 3, Komlósi 2, Milos Korolija, Weszelovszky 2, Letica 2. Cs.: Nébald (kapus), Süveges, Misics 2, Vindisch, Kállay 2, Halek 1. Vezetőedző: Gyöngyösi András.
Amersfoort: Stil - Rusz, Slaghaus, Van der Brink 1, Van Mil 1, Van der Velden 1, Nagy N. 1. Cs: Koopman, Wouters, Aantjes, Wolswinkel. Vezetőedző: Robin Reverda.
Gól - emberelőnyből: 3/9, ill, 3/9
Gól - ötméteresből: 2/2, ill. 1/0
Kipontozódott: Van der Brink (28.) Slaghuis (30.)

GYÖNGYÖSI ANDRÁS (Debrecen) facebook-bejegyzése a mérkőzés után:

- 3 eve kezdtem.. Ket savon 80 gyerekkel es egy 3. Osztalyu ob2 csapattal..a 2012. Okt. 19 en lejatszottuk az elso euro kupa meccsunket!!! Csodalatos fejlodes!!! Koszonet erte mindenkinek, akinek resze volt benne!!! Hajra Debrecen!!! Civisvaros allleee!!

Szabadnapos: Enka Istambul

2012.10.20., szombat

Debrecen DVSE-DEAC 13:7 (3:1, 2:1, 5:2, 3:3)

11.30 C.N. Mataro Quadis-Enka Istambul 10:8 (2:2, 3:1, 3:3, 2:2) (A spanyol csapat kapuját Gárdonyi András védte, Babay Árpád négy gólt lőtt, a Mataro centere, Kincses Attila nem talált a kapuba)

Szabad: Az&PC Amersfoort

AZ&PC Amersfoort-Enka Isztambul 14:16 (3:4, 4:2, 4:5, 3:5) (A hollandoknál Nagy Norbert háromszor volt eredményes)

Debrecen-C.N. Mataro 11:7 (4:2, 3:1, 4:3, 0:1)
Debrecen, v.: Alexandrescu, Sadekov
Debrecen: 
Mitrovics, Halek, Kállay 2, Giorgetti 3, Vindisch, Varga T. 2, Komlósi 1, Misics 2, Süveges, Letica, Weszelovszky 1, Nébald (Kapus). Vezetőedző: Gyöngyösi András.
C.N. Mataro: Gárdonyi, Pol, Francesc 1, Marc, Victor, Babay 4, Pau, Alex 1, Jordi, Kincses 1, Eduardo, Marc. Vezetőedző: Albert Fernandez

ALEX GIORGETTI (Debrecen) a vlv-nek:

- Közepes szintű csapat ellen játszottunk, edzőmeccsnek felelt meg. Végig sima volt a mérkőzés, szerintem ennél is nagyobb különbség van köztünk, mint amit az eredmény mutat - a bírók a végén egy kicsit segítettek az ellenfélnek. Egyelőre építjük a csapatot, sokat gyakoroltuk ma is az emberelőnyt-emberhátrányt, hogy mire a Szegeddel összekerülünk, addigra jól menjen. Úgy érzem, sikerült a beilleszkedésem, mindenkivel jóban vagyok, nincs gondom senkivel, az edző mondta, hogy a fontos meccseken kell majd többet vállalnom. Eddig még csak könnyű ellenfeleink voltak, ez segített nekünk, remélem, a Szeged ellen már mindenki száz százalékos formában lesz.

2012.10.21., vasárnap

AZ&PC Amersfoort-DEAC 16:12 (5:4, 4:1, 3:2, 4:5)

Debrecen DVSE-Enka Istanbul 19:3 (3:2, 6:1, 5:0, 5:0)
G.: Giorgetti, Kállay 4-4, Misics 3, Letica, Weszelovszky 2-2, Komlósi, Varga T., Halek, Vindisch, ill. Tugay, Hinics, Vranjes

VARGA TAMÁS (Debrecen) a vlv-nek:

- Ez egy nagyon jó felkészülési torna volt, alkalmat adott arra, hogy végre teljes csapattal játszhasszunk. Igaz, hogy végül ez csak egy meccsre sikerült, mert Milos Koroloja megbetegedett, ő szombaton és vasánap már nem játszhatott. Hihetetlen számomra, hogy egyszerűen nem tud együtt játszani a csapatunk, gyakorlatilag a szezonkezdet óta, vagy eltiltás vagy betegség, sérülés akadályozza meg ezt. Remélem, ez most már nem így lesz. A Szeged elleni bajnoki meccs is nagyon fontos, várom már, de igazából a kupaelődöntőre készülünk, aztán pedig az Eurokupa-negyeddöntő lesz a következő nagyon fontos meccsünk. Összegezve: hasznos volt akkor is, ha nem voltak nagyon nehéz mérkőzések, azért csak gyakorolhattuk a fórokat, Szasa szinte végig vízben volt, mellette még én centereztem, tehát nagyon nem kellett megbontani a csapat szerkezetét.

Szabadnapos:
C.N. Mataro Quadis

A csoport végeredménye:

1. Debrecen 9,
2. Mataro 6,
3. Enka Isztambul 3,
4. AZ&PC Amersfoort 0 pont
5. DEAC-DVSE (versenyen kívül)

A Debrecen és a Mataro jutott a legjobb nyolc közé.


C csoport, Nizza (Franciaország)

2012.10.18., csütörtök

Nice (francia)-Slagelse (dán) 15:7 (2:1, 2:1, 6:3, 5:2)

Asztrahány (orosz)-Szolnok 6:18 (1:5, 1:4, 0:6, 4:3)
G.: Pásztor, Hangay 3-3, Gocics, Georgesu, Alekszics, Marnitz 2-2,  Hosnyánszky 1, Vörös 1, Kis G., Negrean 1

A Szolnok csak a meccs napján utazott Nizzába, s hogy ne érje őket meglepetés, Hosiék az első két negyedet erősen meghajtották. A harmadik már szinte magától jött, utána lehetett kiengedni.

KIS GÁBOR (Szolnok) a vlv-nek:

- Nem volt nagyon komoly az ellenfél, de azért összeszedetten játszottunk és ezzel gyorsan eldöntöttük a meccset. A csoport csapatai elég gyengék, oda kell figyelnünk, hogy ne kényelmesedjünk el, mert jövő szerdán a Szegedet meg szeretnénk verni a soron következő bajnokinkon.

2012.10.19., péntek

Asztrahány-Slagense 13:7 (3:1, 3:0, 3:2, 4:4)

Nice-Bristol 19:4 (5:0, 4:1, 5:0, 5:3)

2012.10.20., szombat

Szolnok-Slagense 23:3 (6:0, 4:0, 6:1, 7:2)
G.: Pásztor 5, Vörös 4, Marnitz 3, Nyéki, Alekszics, Kis G., Negrean, Hangay 2-2, Hosnyánszky

VÖRÖS VIKTOR (Szolnok) a vlv-nek:

- Igazából tudtuk, hogy ilyen meccs lesz, de azért komolyan vettük. Minden mérkőzés egy edzésnek felel meg, úgyhogy ezért is fontos. Jó kis úszós meccs volt, bár előfordult, hogy fel sem úsztunk, mert valaki már üres volt elöl. Sajnos kell ilyen meccseket is játszani - nekik öröm volt, élvezték hogy a magyarok ellen jatszhatnak és amikor gólt lőttek, majdhogynem ünnep volt az usziban :-)

Asztrahány-Bristol 15:5 (4:1, 4:0, 3:2, 4:2)

Szolnok-Bristol 18:3 (3:1, 5:1, 5:1, 5:0)
G.: Negrean 4, Hosnyánszky, Pásztor 3-3, Alekszics, Kis G. 2-2, Gocics, Nyéki, Vörös, Hangay

Nice-Asztrahány 15:9 (2:3, 6:2, 3:2, 4:2)

2012.10.21., vasárnap

Bristol-Slagense 10:14 (0:6, 2:3, 3:3, 5:2)

Nice-Szolnok 7:10 (2:3, 2:2, 1:3, 2:2)
G.: Hosnyánszky 4, Pásztor 3, Gocics, Vörös, Kis G.

HOSNYÁNSZKY NORBERT (Szolnok) a vlv-nek:


- Igazából a mai volt a legfontosabb meccsünk ezen a tornán, de azért a franciák sem kéviseltek túlságosan nagy erőt. Valamivel jobbak voltak, mint a többiek és kicsit a bírók is segítették őket - ez hazai pályán normális. Viszonylag gyengén kezdtünk, de aztán szép lassan elhúztunk, a végén már vezettünk néggyel, onnantól kezdve nem volt nagyon érdekes. Végül is sima lett. Ami a tornát illeti: az volt a lényeg, hogy megnyerjük a csoportot, így kicsivel könnyebb ellenfelet kaphatunk a következő fordulóban. Nagyjából egyforma ellenfelek jöhetnek, talán a Mataro lóg ki kicsit a sorból.

A csoport végeredménye:

1. Szolnok 12,
2. Nice 9,
3. Asztrahány 6,
4. Slagense 3,
5. Bristol 0 pont

A Szolnok és a Nice jutott tovább.


A nem magyar érdekeltségű csoportok összetétele és a két torna programja:

A csoport, Savona (Olaszország)

Arkonia Szczecin (lengyel)
RN Savona (olasz)
Dinamo Moszkva (orosz)
FNC Douai (francia)
Cheltenham Swimming & Waterpolo (brit)

2012.10.19., péntek

Szczecin-Dinamo Moszkva 3:21 (1:5, 1:5, 0:7, 1:4)

Savona-Douai 16:5 (8:2, 2:0, 2:3, 4:0)

2012.10.20., szombat

Douai-Szczecin 15:6 (3:2, 6:1, 3:2, 3:1)

Savona-Dinamo Moszkva 17:15 (5:4, 5:6, 3:2, 4:3)

2012.10.21., vasárnap

Douai-Dinamo Moszkva 10:11 (2:5, 3:4, 3:2, 2:0)

Savona-Szczecin 16:1 (4:0, 4:0, 3:1, 5:0)

A torna végeredménye:

1. Savona 9,
2. Dinamo Moszkva 6,
3. Douai 3
4. Szczecin 0 pont

Továbbjutott a Savona és a Dinamo Moszkva


D csoport, Kragujevác (Szerbia)

C.N. Sabadell (spanyol)
RN Florentia (olasz)
OSC Potsdam (német)
Yumze Isztambul (török)
VK Radnicski Kragujevác (szerb)

2012.10.18., csütörtök


Radnicski Kragujevác- Potsdam 17:3 (4:0, 5:1, 6:0, 2:2)

Yumze Isztambul-Florentia 5:16 (0:3, 2:4, 2:4, 1:5)

2012.10.19., péntek

Sabadell-Radnicski Kragujevác 5:9 (2:3, 2:2, 1:3, 0:1)

Potsdam-Florentia 4:15 (0:3, 0:0, 2:6, 2:6)

2012.10.20., szombat

Potsdam-Yumze Isztambul 6:10 (2:2, 3:3, 0:2, 1:3)

Florentia-Sabadell 9:7 (2:1, 1:2, 3:3, 3:1)

Radnicski Kragujevác-Florentia 8:4 (2:2, 2:0, 3.1, 1:1)

Sabadell-Yumze Isztambul 11:6

2012.10.21., vasárnap

Potsdam-Sabadell 5:16 (0:3, 2:5, 1:6, 2:2)

Radnicski Kragujevác-Yumze Isztambul 18:3 (5:0, 5:1, 3:1, 5:1)

A csoport végeredménye:

1. Radnicski Kragujevác 12,
2. Florentia 9,
3. Sabadell 6,
3. Yumze Isztambul 3,
4. Potsdam 0 pont

Továbbjutott a Radnicski Karagujevác és a Florentia


A negyeddöntők időpontja: november 14. és 24.

Címkék:
eredmények Eurokupa

1 régi hozzászólás

poligeri hozzászólása
2012.10.20. 09:49

T. szerk! Csak egy apró megjegyzés: ha van magyar góllövő a külföldi ellenfél csapatában, akkor ki szoktátok írni. A AZ&PC Amersfoort csapatában játszik Nagy Norbi, aki lőtt is egy gólt a Debrecennek, ha jól tudom. A másik magyar ugyanebben a csapatban, Rusz Beró pedig a Mataro ellen volt eredményes csütörtökön. Ugyan a srácok (még) nem felnőtt válogatottak, érdemes lenne rájuk odafigyelni! :)